Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-23 / 43. szám
yakj tudom, akad-e a komáromi (KomárNpM no) Hajógyárban a hajóépítésnél ■ olyan munka, amelyet könnyűnek lehet nevezni. A rozsdatisztítók munkája mindenesetre a legnehezebb és a legszennyezőbb munkák közé tartozik. Elsősorban ez az oka, hogy új munkaerőt nehéz erre a munkára szerezni. A rozsdatisztítők két szocialista munkabrigádjának tagjai csaknem egytől egyig „öreg“ hajógyári dolgozónak mondhatják magukat, évek teltek el azóta, hogy először belépte a gyár kapuján. — „Ez sem eszik meg itt egy fél kiló sót,“ mondta a mester a többieknek, amikor ide jöttem. S azóta már 11 év telt el. Pedig az első nap után magam is azt mondtam, inkább nem eszem, de ide vissza nem Jövök. Aztán megszoktam a munkát, megszerettem a kollektívát, s többet nem is gondoltam az elmenésre — emlékszik vissza Károlyi Márta, a Csehszlovák—Szovjet Barátság, s szeptember elseje óta a Dzerzsinszkij nevét is viselő 16 tagú munkabrigád egyik tagja. — Hát nem egy jelentkező az első nap után „megszökött“ tőlünk. Hat éve dolgozom a kollektívában, s azóta, azt hiszem, én vagyok az utolsó, aki itt ennyi , időt kihúzott — mondja Szűcs Mária, a rozsdatisztítők másik szocialista munkabrigádjának tagja. — A hajót a munka szempontjából két részre osztjuk. Egyik részén mi, másikon a másik csoport dolgozik. Ezért hát két szocialista brigád, de egy kollektíva vagyunk — magyarázza Cecília Svecová, a Dzerzsinszkij-brigád vezetője. — Közös a célunk: minél gyorsabban, jól elvégezni az adott munkát, s közösek a gondjaink, problémáink is. A három munkásnővel a hajógyár Csehszlovák —Szovjet Baráti Szövetsége üzemi titkárának, Mária Murovának irodájában és közvetítésével ismerkedtünk meg. Innen indultunk jelenlegi munkahelyükre, az egyik éppen épülő tankhajóra. Fényképészkollégámra munkaruhát adtak, hogy a szűk lejáraton lemehessen a hajóaljban dolgozó asszonyok közé. — Itt csak a lejárat szűk, de néha olyan helyeken távolítjuk el a rozsdát, ahol csak guggolni vagy térdelni lehet. Télen jóformán odafagy, nyáron meg a saját levében fő az ember — mondja az egyik munkásnő. — Fontos a munkánk, hisz tulajdonképpen ettől is függ a hajó élettartama. Csak alaposan letisztított felületen tart és konzervál jól a festék. Károlyi Márta és Szfics Mária (Gyökeres György felvételei) Ebédszünetben a Dzerzsinszkij-brigád „HA FEHÉR KÖPENYBEN DOLGOZNÁNK...“ Piszkos munka, igaz, de ezt is el kell végeznie valakinek. Ezért esik rosszul mindannyiunknak, hogy általában kissé lenézik a munkánkat, meg minket is — panaszolja Károlyi Márta. . — A rozsdából hányán jöttek? — csak így kérdezik, ha valamilyen üzemi rendezvényre elmegyünk, fűzi hozzá Szűcs Mária, s a többiek bólogatnak hozzá. Elgondolkodtató,' s elszomorító mondatok ezek, annál is inkább, mert az asszonyok munkájával feletteseik elégedettek. Szénási Kálmán mester és Andor Tamás műhelyvezető is csak dicsérő szavakkal illette őket. Tehát nem lenézést (ami a szocialista gondolkodásmódhoz nemcsak méltatlan, hanem vele összeegyeztethetetlen is), hanem elismerést érdemelnének nehéz munkájukért munkatársaiktól is. — Ha fehér köpenyben dolgoznánk, rögtön másképp néznének ránk — mondta egyikük. Csakhogy itt a fehér köpeny percek alatt fekete lenne az olajtól vagy a rozsdától. Ezért is keveslik az asszonyok a gyártól kapott munkaruhák számát (félévenként két öltözet — egy az olajosmunkára, egy a rozsdatisztításhoz), s az évi egy pár bakancsot. — Gyakran is kell mosnunk a munkaruhát, meg a szűk helyeken, lejáratokon könnyen beakad az ember valamibe, s ha már egyszer elszakadt anyag könnyen tovább szakad, hiába varrjuk meg — magyarázza Károlyi Márta. Amíg a munkájukról van szó, ömlik belőlük a mondanivaló. Amikor azonban megkérdem, van-e brigádélet a gyárkapun kívül is, elakad a beszélgetés. — Problémáinkat, a személyeseket is, munka közben beszéljük meg, abból mindig van elég — szedi össze legfürgébben gondolatait ismét Károlyi Márta. — De munka után örülünk, ha hazamehetünk, s még futja az erőnkből az otthoni teendőkre is. Közös brigádakcióink nincsenek. A gyári rendezvényeken ellenben mindig ott vagyunk. Tegnap például előadást és filmvetítést szervezett a CSSZBSZ üzemi bizottsága, azon mindannyian részt vettünk. — Bejárók is vannak köztünk, és zömmel már nem is vagyunk a legfiatalabbak. Ez is az oka, hogy a brigádunk tevékenysége főleg a munkában merül ki — egészíti ki munkatársát a brigádvezető. Az elmondottak érvek. De egy kis akarással bizonyára ezen is lehetne változtatni. Egy-egy közös megmozdulás nemcsak a kollektíva tagjait hozná még közelebb „egymáshoz, nemcsak kikapcsolódást, felüdülést jelentene a megerőltető munka után, az otthoni „műszak“ előtt, hanem a -munkatársaik figyelmét is rájuk irányítaná, s egy újabb mód lenne munkájuk és személyük megbecsülése kivívásához. FLÖRlANNÉ m. marta X. 23. A megfeszített munkával, ezernyi megpróbáltatás közepette partra vont zsákmány értékesítése volt a második nagy erőpróbája a halászmesternek. Az eladásnak több formája volt. A halak egy részét kereskedőknek adták el, a többit a halász saját maga árulta a piacon. A halászmesterség üzleti szellemet kívánt. Akiből ez hiányzott, rajtaveszett. Sok jó halász nem tudott megélni a kifogott rengeteg halból sem. A négytagú Pongrácz családnak tizennyolc évig a halászat adta a kenyeret. Nagyon megszolgált kenyér volt ez. S csak akkor biztos, ha a szerencse is a halász mellé szegődött. Mert hiábavaló volt a kitartás szélben, esőben, fagyban, ha a halak nem „haraptak“. Egyébként arról, hogy még a legfortélyosabb halász sem tud halat fogni, ha nincs szerencséje, ezúttal is meggyőződtünk. A part menti fák gyökereihez kötözött horgokra egyetlen hal sem akadt. — Már két hete alig fogok valamit — mondja Pongrácz István. — De megpróbálkozom másképp is, hátha úgy sikerül — s elővesz a tarisznyából egy hálót. Négy botra feszíti. Mi pedig, hogy ne zavarjuk munkájában, kiszállunk a csónakból s a partról nézzük, ahogy szűri a vizet — de hiába. Egyetlen egy hal sem kerül a hálójába. Nyilvánvalóan ennek egyik oka, hogy a Duna vizének elszennyeződésével fogy a hal a folyóban, s ha ez így folytatódik, a hálóvetés hovatovább csak meddő próbálkozás lesz. Pongrácz bácsit mint vérbeli halászt e^ nagyon elkeseríti. Pedig már nem ebből él. 1952-ben köny- nyebb foglalkozást választott, belépett a Csölösztői Efsz-be. Ma már nyugdíjas, de mindkét munkahelyéhez, a Dunához is, a szövetkezethez is hű maradt. Az efsz-ben éjjeliőrként dolgozik és a halászatot sem hagyta abba. Minden szabad percét a vizen tölti. A halnak nagy keletje van a rokonság és az ismerősök körében. S ha még marad hal, azt maga készíti el. Kitűnően tud halászlét, halpaprikást, roston sült halat készíteni. Birtokában van még egy tudománynak, amelynek szintén mint halász veszi hasznát. Tud halászfelszerelést készíteni. A közelmúltban a Somorjai (Samorín) Városi Múzeum részére kötött nagy gonddal és hozzáértéssel hálókat, amelyeket nagy érdeklődéssel tekintenek meg a látogatók. A háztájiban, amelyet egy darabka kert, néhány gyümölcsfa, öt-hat tyúk, kacsa, liba képez, feleségével ketten osztják meg a munkát. Hetvenkét éves korában így teljes az élete. KOVÁCS ELVIRA A partról néztük, ahogy szűri a vizet (Gyökeres György felvételei) i
