Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-10 / 28. szám
UTAZÁS OLASZORSZÁGBAN II. mm cmn és d többiét Szabad anöki ssssggs^ elkeseredésén«11 okai > M e« májusban is szinte 11a pontú beszélitek Rómában egy lányról, egy márciusi his tóriáról, egy- olyan történetről, amelyet úgy emlegetnek: az utána következő eljárás való színüleg fordulópontot jelent az olasz társadalom történetében. Claudia Caputiról van szó, er ről a tizennyolc esztendős pa rasztlányról. 1976 augusztusá ban a Rómában dolgozó Abruz zo tartománybeli leányt meg lesték az utcán és tizennyolc fiatalember erőszakol követeti el rajta. Claudia, aki egy ideig hall gatott, szégyenkezett, barátai és az olasz feminista mozgalom, a Movimento per la Liberazionc della Donna (a nők felszabadj fásának mozgalma) néhány vezetőjének rábeszélésére fel je lentette támadói közül azokat, akiknek a nevét ismerte. A tár gyalóteremben, amikor a brutális támadók ügyét tárgyalták, nők tömege hallgatta végig, amint a fiatal lány elmondotta: halál lul fenyegették, amiért felje lentette támadóit. Az első tárgyalás után aztán egy büfében lepték meg Clau dia Caputit. A lány egy szend viccsel a kezében indult el a telefonfülke felé, hogy felhívja a nőszövetséget. A büfé ajtaja előtt meglátott négy fiatalem bért — kettőt közülük azon nal felismert. Ezek is a tizen nyolc között voltak, de a nevüket nem ismerte. Annyira meg rémült, hogy gondolkodás nél kül kimenekült a büféből. A négy fiatalember utánaeredt és bedobta egy autóba. A város szélén megálltak, mind a né gyen megerőszakolták, majd bo rotvupengével sebeket ejtettek rajta és durva gúnyolódás kö zepette szidalmazták. Nem is maga az ügy, az erő szak a különlegesen érdekes. Amivel ma is mind többen fog lalkoznak. az az olasz társadu lom egy régi és megrögzött be tegségének felfukudása és az egészséges gondolkodás szembe fordulása az elavult nézetek kel. Mindenekelőtt arról van szó, hogy Claudia Caputit a családja — szülei és nővérei - is szinte megtagadja, de nem azért, ami történt vele, hanem azért, „mert kiteregette i/yalázatát“, azaz feljelentette támadóit. Kiközösíti faluja, a szomszédok; az olasz társada lom elmaradott, múltszázadi előítéletek terhe alatt nyögő ré sze. Az efféle emberek sokkal jobban megértik uz erőszakle vöket, mint az áldozatot, úgy gondolkodnak: a nő alacso- nyabbrendű lény, mit a férfi, csak arra való, hogy megaláz zák, vagy akár csoportosan megerőszakolják. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy akadtak Olaszországban olyanok is, akik még a máso dik bűncselekményt is helyesel lék, mert az volt a véleményük, hogy uz áldozatnak nem lett volna szabad fellázadnia és kö vetetnie támadói megbüntető sét. A Movimento per la bibe razione della Donna, a férni ti ista egyesület egyik szóvivője, Marie Adele Teodori, az ismeri írónő mondotta a Claudia Ca puti-ügyről: „A nők ellen el követett erőszak mögött a férfi birtoklási vágya és uralmi szán déka búvik meg. Ehhez kapcsa lódik uz olasz férfi vallási elő ítéletekkel és más gátlásokkal terhelt kapcsolata a nőhöz; a hites feleség iránt érzett tu pintat, amely a többi nővel szembeni, tudat alatti teljes megvetéssel párosul.“ Sokat beszélnek arról a már ciusi tömeggyűlésröl is, amely százezer nőt gyűjtött össze a Piazza Farnese hatalmas téré re. Ez már a női szervezetek erejének nagy seregszemléje volt. Tulajdonképpen a válási tilalom eltörlésének követeié sében, majd az új családtör vény megteremtésében (ez 1975 ben született és a Vatikán szomszédságában a papok ha talmának földjén olyan rend kívüli reformokat hozott, mint például a házastársak teljes egyenlősége), majd az abortusz körüli hallatlanul szenvedélyes vitában látszott meg, hogy mi lyen rendkívüli ereje van a végre az igazságot, egyenlősé get követelő nőknek. Nemrégiben a párizsi Le Mon de szokatlanul nagy cikkben foglalkozott az olasz nők „Iá zadásának“ történetével és hát terével, és megállapította, hogy u Movimento per la Liberazio ne della Donna j 1970 ben alapi toltákI az Olasz Kommunista Párt egyik legmegbízhatóbb szövetségese lett és rendkívüli segítséget ad minden olyan harc győzelmes megvívásához, amelyéri a kommunisták síkra szállnak. Van azonban a feminista mozgalomnak egy olyan szár nya is. amely a szélsőbaloldal hoz csatlakozott, ott is a radi kális párthoz, a parlament fe negyerekéhez. Ez a párt — amelynek egyik legutóbbi fel léuése robbantotta ki a májusi római lövöldözéseket — az 1976-os választáson úgy döntött, hogy jelöltjeinek 55 szá zaléka nő lesz. (Főtitkáruk is nő, Adelaide Aglietta.j Sokan meglehetősen éles hangon íté lik el a radikálisokhoz csatlakozott feministákat, megállapítva, hogy cseppfolyós, szabados nézeteikkel ártanak a nők valódi egyenjogúságát kihur Claudia Caputi a tárgyalás szii uetében colni akaró mozgalomnak és hozzáteszik, a radikális párt in kább látványos, mint reális jel szót dob be, amikor minden gazdasági ágazatban „a mun kabéres posztok 50 százalékát a nőknek“ követeli. Legtöbb római beszélgetőpari neremnek az volt a véleménye, hogy bár a szélsőbaloldalhoz csatlakozott nők ártottak és ártanak az asszonyok mozgalmá nak, mégiscsak az a helyzet, hogy az elmúlt néhány észtén dőben a nők megváltoztatták az olasz társadalom arculatát. Már idéztem a legtöbb vitát, ellenvéleményt kiváltó problémát, amely a napi politikai harcokon túl legjobban megosztja az olasz társadalmat: a fiatalok, mindenekelőtt a diá kok kérdése. Általában az a vélemény, hogy a felsőoktatásban, azaz az egyetemeken és a főiskolákon azért következett be csőd. azért lettek az egyetemek a szélsőbaloldali, anarchista-maoista zűrzavar melegágyai, mert az olasz egyetemekre lé nyegesen több fiatalember kerül be, mint amire egyáltalán szükség van a gazdaságban, a társadalomban. A L'Europeo című hetilap munkatársa a minap beszélgetett Alberto Roncheyvel (az ő „Olaszországban történt“ qí- mü könyvéről már esett szó). Az író nagyon érdekes módon világította meg az egyetemeken mindjobban elmélyülő elkese redés okait. Ronchey így beszél: „Nézzük meg a szovjet felsőoktatási mo delit: a rendkívül nehéz fel vételi vizsgákon a jelentkezők 66 százaléka kiesik. A szovjet állam ugyanis joggal véli, hogy a diplomások kiképzése társa dalmi beruházás. amelynek költségeit az adókból, a mun kások és parasztok munkájából fedezik. És mivel az állam nem költekezhet korlátlanul, a je lentkezöket alaposan meg kell válogatni. Az angol és a nyu gatnémet modell lényege szintén az, hogy meghatározott számú hallgatót vesznek fel az egyetemekre. A francia modell ezektől annyiban különbözik, hogy döntő szerepet játszanak a »nagy iskolák«, az École Normale Superieure vagy az École Nationale d’Administration, s az egyetemek jelentősége egy re csökken. Olaszország a fenti modellek helyett az amerikai modellt választotta, ahol min denki beiratkozhat az egyetem re. Csak arról feledkeztünk meg, hogy az Egyesült Álla mokban az egy lakosra eső évi jövedelem több mint hétezer dollár, nálunk alig több mint háromezer dollár. Ebben az ügyben még ma sem mondja ki senki az igazságot. Magánemberként persze minden politi kus beismeri, hogy hibákat kö vettek el, hogy értelmetlen a jelszó: »Mindenkinek joga van a diplomához«. Ez csalás, üres szó, hiszen hogyan foly hatna igazi oktatás, mikor eyye dűl Rómában százhetvenezer egyetemi hallgató van! Nyíltan azonban senki sem mondja ki az igazságot. Senki sem meri kimondani, hogy be kell vezetni a numerus clausust. Ami ma napság egyetemi oktatás címén folyik, az nem más, mint ki siklott életű emberek tömeges termelése, és ez a fasizmus ki fejlődésének szociológiai félté teleit teremti meg.“ Hallatlanul éles, nyers fogai muzás ez. de ha az ember végigsétál akár Róma, akár más olasz nagyvárosok egyetemi ne gyedéin, beszélget a fiatalem berekkel arról, hogy mit vár nak az egyétem elvégzése utá ni esztendőktől, igazat kell hogy adjon Ronchey kímélet len szavainak. Az az igazság, hogy például földre jzszakon tizenötször, a jogi karokon tízszer, bizonyos „mellékesnek tekintett“ szako kon (például a levéltárosi, ar chiváriusi képzés területénj hússzor annyi fiatalember vé géz a következő években, mint amennyi az ország valódi szűk séglete! Természetes tehát, hogy az egyetemet végzett és elhelyezkedni nem tudó ifjú emberek a legmélyebben el vannak keseredve. Ami a fiatalok körében ki alakult hangulatot és a szélső bal által kiprovokált rendzava rásokat illeti, azokat rendkí vül komolyan elemezte d’Ale ma, az Olasz Kommunista Ifjú sági Szövetség titkára, aki kijelentette: „Az új nemzedék válsága tükrözi az ország vál ságát és ez nem váratlanul tört ki, hanem messzire nyúlik visz sza. Felelősséggel ezért a ke reszténydemokrata párt és uz általa irányított kormányok tar toznak.“ D’Alema nagyon hatá rozottan utasította el az erő szakot és a garázdálkodást. Hufalini, az Olasz Kommunista Párt egyik titkára ehhez hozzá tette, hogy az erőszakos cse lekmények a fiatalok között is zavart és megdöbbenést okoz nak. „Az országban sötét ma nőver van folyamatban, amely u fiatalok néhány csoportja gu rázdálkodását kihasználva a polgárháború légkörét akarja megteremteni, hogy alapot tu láljanak a szélsőjobboldali meg oldások igazolására.“ Amikor az Olasz Kommunista Párt a legutóbb az egyeztetett kormányprogramért szállt síkra a jelenlegi kereszténydemokrata vezetéssel, éppen ezek a' kérdések voltak előtérben: olyan lépéseket kell tenni a gazdaságpolitikában, hogy mielőbb növekedjen a foglalkoztatottság, elsősorban a fiatalok körében. A mezőgazdaság fellendítése, a déli országrészek gyors és hatékony fejlesztése segíthet ennek a fő célnak mielőbbi elérésében. GÁRDOS MIKLÓS VII. 10. N 73 Tüntetők Rómában Claudia oldalán
