Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-10 / 28. szám
ÚJ szó BA LOGH EDGÁR I r 1 MJ ÉS L N1 9 L FM 1 w Keressünk jobb szót VII. 10. Vigyázzunk a szavakra, mint a tűzre! Kibugy- gyannak a szánkon, szétszaladnak, eltekeregnek, s mire visszatérnek, még agyon is üthetnek. Sokan sokféleképpen értik ugyanazt, s nem járunk- kelünk értelmező szótárakkal a hónunk alatt. Itt van ez az „urbánus“ szó. Jelentett a latinitás divatja idején műveltséget, udvariasságot, előkelőséget, szóval „városias“ magatartást, de már akkor kiváltotta a maga ellentéteként a falusias, a parasztos, a vidéki megbélyegző pólusát. Nőtt, dagadt a szó értelme, amint irodalmi viták kereszttüzében a „népi“ ellenpárjává vált, s végül egész véleményarzenált hordozott magában, kinek kedvére, kinek bosszúságára. Ami a belőle képzett szavakat illeti, még bonyolultabb a fonadék. Közszó ma már az „urbanizáció“, magyarra fordítva is használjuk, s város és falu közötti lényeges különbségek elmosódásáról szólva, egyként értjük urbanizációnak a városrendezési meg a falvak korszerűsítését. Avagy utaljon a szó a falu felszámolására, végleges eltüntetésére? Felcsaptam a Bakos-féle, 1958-as Idegen Szavak Szótárát, s ott bizony aggodalmaimat igazolja a magyarázat, mely szerint ez a szó magyarul nem más, mint „1. az Iparnak és a lakosságnak nagy városi központokban történő összpontosulá- sa, 2. városiasodás Iviselkedésben, életviszonyokban stb.).“ A második értelmezés még úgy-ahogy megnyugtatna, de az első! Az magyarán sejteti, hogy a falu, a táj, a vidék felszívódik az urbánus gócokban. Ha csak folyamatokról volna szó, amelyek akaratunk szerint szabályozhatók, abban az értelemben, hogy a táj „városiasodik“ helyben, legyen a falu is „viselkedésben, életviszonyokban stb.“ a városok szintjén, nem is volna baj. Csak hát továbbsiklott a szemem, s lám, mit olvasok „urbanizmus“ címszó alatt: „A város elörébe helyezése; az anyagi és szellemi kultúra összpontosítása u nagy városokban a falu fejlődésének rovására." Itt álljunk meg. Ha valaki urbanista, urbani- zált, az urbanizmus híve, s a végső következtetésekig hű ehhez a címszóhoz, akkor szembefordul mindazokkal, akik még mindig feltételezik, hogy a falu is fejlődhet, hogy a falunak egyáltalán még jövője van. Hát akad, aki a falut félti és védi? Hogyne. Maga a szocialista rendszer ilyen, hiszen — Lenin Naplójegyzeteinek irányzatával élve — mi nem züllesztjük a falut, mint a régi kapitalista város, hanem ellenkezőleg cselekszünk, s „mindezt fokozni lehet (később pedig százszorosán is fokozni lehet majd) azzal, hogy öntudatosságot, tervszerűséget és rendszerességet viszünk bele ebbe a munkába“. Több mint félszáz év telt el a szövegezés óta, de ma már világos mindenütt a szocialista törekvés: közösségi központosítással, építkezési szabályozással, közművesítéssel „faluterv“ az, ami az agrárvidék termelését védve egyben az agrárlakosság jövőjéről is gondoskodik, az ipari létesítmények helyes területi elosztásával, s főleg a táj termékeinek megfelelő iparágának helyi fejlesztésével is szolgálva a falusi munkaerő alkalmazását. Legfeljebb az „urbanizáció“ szó félreérthető itt, hiszen mindaz, ami falvaink életét szebbé, jobbá, korszerűbbé tenni hivatott, nem „városiasítás“, hanem maga a kellő falufejlesztés. Akadnak utópiák, amelyek eltúlozzák az urbanizációt, mintha a szó latin jelentéséről (az „urbs“-bói való eredettől táltosodnának meg, s szómágiájuk káprázatában az egész földgolyó egyetlen világvárossá nő. Sőt, tudunk „urbano- lógus“ vágyképekről, ahol a tengerek víz alatti városokat fogadnak be, tudományos-fantasztikus regényben pedig olvashattunk már űrrepülő-városokról is. A nagyvárosok túlhajtásával szemben világszerte intézkedések léptek már életbe, kisebb új városközpontok, bolygóvárosok kialakítása van soron, új érvényre jut előnyeivel a kisváros, vidékre kerül nem egy főiskola (campus- rendszer), s akad már olyan szociológus is, aki a falu növekvő jelentőségét jósolja, ma, a közlekedési eszközök, a tömegkommunikációk, a tájvédelem méreteinek állandó emelkedése korában. Nálunk: nem arra törekszünk-e, hogy gazdaságilag, kulturálisan egészségileg városi szintre emeljük a régebben elmaradt vidéket? Bizonyos lakosságfölösleg nyilvánvalóan betódul a városokba, de fordítva is megindult a demográfiai folyamat: ahol a jövedelmezőség falun is emelkedik, oda akár be is származnak új lakosok a városokból. Van falu, ahol az értelmiség megháromszorozódott, ha nem éppen még nagyobb a szakemberbetelepedés, és meggondolandó: kenyérnek-hús- nak valóra, zöldségre-gyümölcsre, tejre és friss levegőre a jövőben is és mindig is szüksége lesz országnak-világnak. Száz szónak is egy a vége: a „városiasodás“ szót megfelelőbben lehetne felcserélni, ha a falu — a korszerűen megújhódó vidéki település — jövőjét értjük rajta. RÄCZ OLIVÉR: A kis játék A kis játék már csak szívemben él, Szívemben él a kisvonat, a mackók, a gipszmalac, a százszor megragasztott, a zengő doboz, mely már nem zenél. Még olykor-olykor sápadt éjeken megszólítlak becézve és titokban, mint tárgyakat, mikhez beszélni szoktam, mert velük forrt egybe az életem. Még szólítlak, de te már nem felelsz. Ábrák fölé hajolsz, és fürge tollad képletet ír le, melyet majd megoldhat; munkádra készülsz, számolsz, jegyzetelsz. DÉNES GYÖRGY: Bogáncs Zölden riszálja magát az árokpart gyér füve. Ö, makacs lét, égre szökellő földre nyalint a jól tejelő felhő, alkalmi pocsolyák tükre zavart, de lángban a bogáncs, bíbor virága tele örömmel, méhek kotolnak rajta, inog a légben pirinyó sajka, tartja gyökér-dac, lét íze tartja, zápor ostora mit neki, állja, fejét lesunyja, gerince hajthatatlan, bimbó bomlik, világra pattan, messze a zúz még, várja, kivárja. Nem játszol többé: dolgozol, sietsz, újságot járatsz, van már névjegyed, lakbért osztasz be, havi részletet, pipára gyújtasz, ebadót fizetsz. Férfi lettél, és én vén, magányos szilfa a réten, melynek nincs fészke már, s csak az utolsó égzengésre vár, melynek villáma biztos és halálos. Szólítlak még. s az unokák felelnek. Jól van ez így: az élet zengve árad, új mesét ringat, új hajasbabákat, s egy örökletes, végtelen szerelmet. GÁL SÁNDOR: Fa ami benned reménység csonkjaidból kihajtasz megtelsz erdővé ágazol közösséggé lombosodsz új beszédre gyümölcsöd lészen törvényed érlel egésszé önnön fényed mindennekben vídulása benned hitem újulása veszejtenek nem veszhetünk tőből vágnak gyökér leszünk gyökerünk ha földből tépik kiszakad a föld is vélünk leszünk új földnek új fája halálból nőtt igazsága ZS. NAGY LAJOS: MIKOLA ANIKÓ: Környezetrajz Kövületek (dalban elmesélve) A táskarádióban macskák nyivákolása hátad mögött az óra parázna kattogása mintha gyermeket nemzenének épp mögötted amott a rőszabokron a verebek ketyegnek tíz feketerigó jön ugrálva mórikálva a cinkék is belesnek szobádba és a szádba nincs titkod mert e szárnyas sereglet mind kileste, s most világgá röpíti szorgalmas vagy-é rest-e Sátán kutyád már elment a kutya-másvilágra elvitte örök témád gondolj ha tudsz ma másra írjál ha tudsz ma másról asztmás nagy körtefádról ahol a tarka harkály kopácsol szinte lángol írjál a vadcsalónok zöldcsipkés köntöséről az elvadult lugas kínjáról börtönéről és arról hogy az áldott ólmoknak nincs határuk párás ábrándjaidnak nem is lehetne párjuk orgonád elvirógzott s most lustán integet lombkoronája gyűjti a tavaszi szelet körötted láthatatlan szagos jázminliget a táskarádióban macskák nyivákolása hátad mögött az óra parázna kattogása boldog kövületek fényes mezők alatt készültök-e hogy felszínre jöttök páfrányok csigák és halak? mert e temérdek háló megszakad és kilök magából az ős anyag pusztító lesz a fergeteg a szél-behordta tengerek fordulnak egyet lenn a mélyben mészkő-tilalmas sóedényben mi lesz akkor ha fényre hív e roppant eleven negatív és ősi rendben fordul virradatra időtlennek hitt éjszakátok mi lesz ha a háló megszakad s ti felvetődtök hontalan páfrányok csigák és halak? MOLT ES JELEN (Molnár János felvétele)
