Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-10-02 / 40. szám
Elnek-e értelmes lények a világűrben ? Az idén szeptember végén Prágában megtartott 28. Nem zetközi Űrhajózási Kongresz- szussal egyidőben a Nemzet közi Űrhajózási Akadémia is megtartotta értekezletét. Az értekezlet ezúttal két félnapol szentelt az értelmes lények utáni világűrkutatások — röviden — CETI —7- problémáinak. Különösen élénk érdeklődést váltottak ki a szovjet tudósoknak például az élet keletkezéséről, a planétákközi repülésekről szóló beszámolói. Hasonló feltűnést keltettek az amerikai tudósoknak a rádióhullámok elemzésével, vagyis a világűrben észlelt jelzések utáni kutatások taktikájával és stratégiájával, illetve a jelzések felfogására szolgáló nagy .antennák létesítésével kapcso latos tervei. Évek óta folynak az értelmes lények utáni világűrkutatások, és bár e lényekkel való kap csolatok felvételére irányuló kísérletek konkrét eredményeiről egyelőre nem beszélhetünk, a csehszlovák tudósok közül is többen bekapcsolódtak ebbe a nemzetközi felderítő munkába. Közéjük tartozik Rudolf Pesek professzor is, a műszaki tudományok doktora, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Űrhajózási Bizottságának elnöke, a Nemzetközi Űrhajózási Szövet ség alelnöke. A professzor 15 esztendeje foglalkozik belia tóan ezzel a 111a már vessző paripájának tekintett problémával. — Eredetileg gépészmérnök voltam — mondja —, repülőgépeket szerkesztettem és a gépek fejlesztésében is részt vettem. Később a repülés mechanikájáról, majd a hidrome chanikáró! és a termomechani káról tartottam előadásokat a gépészeti karon, ahol az űrhajózás alapjaival is megismer tettein hallgatóimat. Érthető tehát, hogy kezdettől fogva a legnagyobb figyelemmel kisé rém a kozmikus térségben keringő űrhajók és ürlaborató riuinok tevékenységét. NAPRENDSZERÜNK PLANÉTÁIT MAR NEM FEDI TITOK Az értelmes lények utáni kutatás a világűrben nem új keletű probléma. A gondolatot Flammarion francia csillagász kb. száz esztendővel ezelőlt vetette fel először, életei lel tételezve a Marson vagy a Vé nuszon. Akkoriban azonban a tudósok mit sem tudtak még a rádiótechnikáról és az űrhajózásról, tehát kérdéseikre sem kaphattak kielégítő választ. — A szovjet és az amerikai kutatásokat lehetővé levő tu domány és technika mai magas színvonalának köszönhető, hogy lényegesen előnyösebb helyzet ben vagyunk — utal Pesek professzor a repüléstant és az asztronautikát kiegészítő többi tudományágra, amelyek közül különösen fontos szerepe van a repülés mechanikájának, az asztrodinamikának, a rakéta technikának, vagy akár a repüléssel kapcsolatos biológiai és exobiológiai ismereteknek. Nélkülük elképzelhetetlenek lennének eredményeink. Ma már többé-kevésbé tisz tában vagyunk naprendszerünk planétáival, tudjuk, hogy a ju pitéinek kb. 12, a Szaturnusz nak kb. lü holdja van és egyik holdján — a Titánon — vala milyen légkört is feltétele ziink. Ennyivel azonban nem elé gedhetnek meg a tudósok. A világűrbe fellőtt szundák kül detése nemcsak az, hogy be számoljanak a Jupiteren és a Szaturnuszon uralkodó viszo nyakról, hanem hogy a planéták holdjaival is közelebbről megismertessenek. Ha pedig sikerül majd megközelíteni az Uránuszt, a Neptunt és a Plútót is, akkor Naprendszerünk valamennyi titkára fény derül, bár planétáin értelmes lényeket nem feltételezünk. A PIONEER ÉS A VOYAGER SZONDÁK — MINT HÍRVIVŐK Ez a célja a szovjet és az amerikai programnak, amely nek keretében ez utóbbiak az éterből érkező jelzések felfo gására különböző, eredetileg a rádióasztronómia céljaira hasz nált rádióteleszkópokkal kísér leteznek. A tapasztalatok sze rinl minél nagyobb méretű a teleszkóp, annál távolabbi hullámok felfogására alkalmas, s ezért e készülékek a Földön nem is teljesíthetik küldetésü két. Az amerikaiak elképzelő se szerint néhány száz, legalább 100—200 m átmérőjű rádióteleszkópra lesz szükség, amelyeknek több kilométeres antennái a világűrben elhelyezett támaszpontokról eredményesebb kutatásokat végezhetnének. A rádióteleszkópok alkatré szeit bonyolult rendszerű rakétaplánokon juttatnák a világűrbe és ott is szerelnék össze őket. A hatalmas távcsővel el látható rakétaplánoknak — a jelenlegi, egyetlen használatra alkalmas rakétákkal ellentét ben — a legnagyobb előnviik élettartamuk, az, hogy ötven- szer, sőt százszor is felhasz nálhatók, tehát lényegesen csökkennek majd a világűrkutatásokkal kapcsolatos költ- tiégek. De maradjunk egyelőre a Jupitert és a Szaturnuszt, esetleg az Uránuszt is megközelítő Pioneer-szondáknál, illetve a legutóbb augusztusban kibocsátott, az előzőeknél is tökéletesebben felszerelt Voyager- szondáknál, amelyek — küldetésük értelmében — a planétákról fényképeket készítenek majd, megvizsgálják légkörüket, magnetikus térségüket stb., hogy olyan adatokkal lássák el a tudósokat, amilyenekre földi távcsöveikkel nem te hetnek szert. Minthogy azonban a szondák a Jupitert kb. két év múlva, a Szaturnuszt négy év múlva érik csak el, a tájékoztatásokra természete sen várniuk kell. A szondákon az amerikaian üzenetet is küldtek az éterbe. Az egyiken elhelyezett gramo- fonlemez Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának üdvözlő szavain kiviil zenét, a tenger morajlását, pacsirtadalt, az emberiség kétnemüségét hangsúlyozó férfit és nőt ábrázoló rajzokat és életünkről tájékoztató több más tudnivalót tartalmaz, hogy ha ez az üzenet néhány ezer év múlva értelmes lények kezébe kerülne, felfigyeljenek létezésünkre. — Noha közös nyelvről szó sem le hét, talán megértenék a tudományos alapon kidolgozott üzenetet — mondja a profesz- szor. De különben is feltételezhető, — ha egyáltalán léteznek élőlények a világűrben —, hogy az élet ott néhány év ezreddel régebbi eredetű mint a Földön, s ezért a tudomány és a technika is magasabb színvonalú lehetne, mint a mienk. A JELZÉSEK — RÁDIÓHULLÁMOK CSUPÁN Egyelőre azonban semmit sem tudunk róluk, mert az éterben eddig felfogott jelzések — amelyeket a tudósuk tévesen értelmes lények jeladá sainak tulajdonítottak — tor mészetes eredetűek, vagyis rádióhullámuk voltak. Ezek a jelzések a fény sebességével terjednek, másodpercenként 300 ezer kilométert tesznek meg. Ez azt jelenti, hogy ha a tőlünk 150 millió kilométerre levő Nap megszűnne világítani, akkor mi erről 8 perc múlva szereznénk tudomást. A Sza- turnuszról érkező jelzéseket másfél év múlva fognánk fel. A hozzánk legközelebb eső Naprendszer planétájának jel zései pedig csak kb. 4 év el teltével érkeznének el hozzánk. Ha tehát derűlátók vagyunk, feltételezhetjük, hogy 10—12 évbe is beletelne, amíg a valamilyen planétáról kapott jel adás alapján értelmes lényekre bukkannánk, akiknek azonban ugyanannyi ideig kellene vár niuk a mi jeladásainkra. Pesek professzor szerint: ha az ezen a téren folytatott kísérleteink rendszeresek lenné nek, akkor a század végén aár bizonyos eredményeknek lehetnénk tanúi. A feladatok igényesek, s tapasztalatból tudjuk, hogy az amerikaiak elő készületei a Holdra 12 évig tartottak. A hangon túli se bességge! terjedő TU 144 vagy a Concorde repülőgépek és az amerikai raketoplán kifejtesz tése is 12—15 évet vett igény be. Tehát az értelmes lények kel való kapcsolat megteremtését feltételező feladatok is legalább 20 éven belül lenné nek teljesíthetők. A szakemberek ezért elérkezettnek látják az időt ahhoz, hogy gondosan kidolgozott, reális programjuk megvalósításúra megkezdjék az előkészületeket. A LEGSÜRGŐSEBB TEENDŐK Mi tehát a feltétele annak, hogy a tudósok megteremtsék a kapcsolatot a világűrben sejtett értelmes lényekkel? Az egybehangzó vélemény szerint á legsürgősebb az asztronómiai problémák megoldása, vagyis más Naprendszerek planétáinak a felfedezése, mert — mondottuk már — a mi Naprendszerünkben valószínűleg nem élnek értelmes lények. Ezután a biológiai, illetve az exobiológiai problémák megoldása következik, ami az élet keletkezésének a tanulmányozását feltételezi. Ezzel szorosan összefügg az emberiség, vagyis az értelmes lények keletkezésének és fejlődésének a kérdése. Tudjuk ugyanis, hogy a Földön is léteztek és idővel kihaltak bizonyos élőlények. Miért nem létezhettek volna valahol a világűrben is? — További problémát jelen tene — folytatja Pesek profesz- szor — a velük való érintkezés megteremtésének lehetősége. Erre a legalkalmasabbnak egyelőre a rádióhullámok bizonyulnak, mert a szondákban küldött üzenetek felfogására kevés a remény. Ezzel kapcsolatban természetesen filozófiai, szociológiai és politikai szempontból is jelentős problémák merülnének fel, amelyek további tudományágak segítségével ^lennének csak megoldhatók. KARDOS MÁRTA IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIM A 19. brnói nemzetközi gépipari vásár egyik legérdekesebb exponátunia volt a mélníki hőerőmű részére készített 500 MW-os kondenzációs turbina alacsonynyomású rotorja. A Skoda Plzen vállalatban gyártott rotor súlya 48 750 kg, s az egész turbina teljesítményében 20,5 százalékos arányt képvisel Ez az óriási fémtál az atomenergiai berendezések fontos tartozéka. A WER 440 es atomerőmű primer köréhez tartozó gőzkondenzátor alja, amelyet a Vítkovicei Klemen! Gottwald Vasműben különleges ötvözetű acélból meleg pré seléssel gyártottak Fal“»»1' vastagsága 160 mm, belső átmérője 2400 mm, súlya 10 310 kg A kiállítás egyik újdonsága volt a 20 MO jelzésű vasúti motoros kocsi, amelyet a Skodaexport a szovjet nagyvárosok bekötő személyforgalmának lebonyolításához szállít. A motoros kocsi óránként 120 km sebességet ér el, 66 ülőhely van benne, s téli időszakban — 50 UC ig is biztonságosan üzemeltethető. Motorjának felépítésében számos műszaki újdonságot alkalmaztak. A vásár legsúlyosabb expunátumát képező vasúti kocsi — 79 000 kg — kifejlesztésében szovjet és magyar szakemberek is együttműködtek Az FCV 63 SC asztali marógép a TOS Kurim szerszámgépgyár terméke. Kifejlesztésénél a marógépek eddigi bevált típusaiból indultak ki. Masszív felépítése a nagyobb munkadarabok megmunkálásánál is nagy teljesítményt és pon tosságot tesz lehetővé. A gép különösen alkalmas a munkadarabok automatizált továbbításával működő gépsorok ban. A programozás három irányú mozgatást tesz lehetővé, ezért a bonyolultabb feladatok is pontosan végezhetők raj ta (Makrai Miklós felvételei) X. 2. /
