Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-10-02 / 40. szám

A nagyidai cigányokról Arany Jánosnak köszön hetik, hogy nevük hekerült az irodalomba. Arany János óta azonban csak az utóbbi évtizedben változott meg az életük, hiszen még 7 —8 év vei ezelőtt a faluvégén ott láttuk a pérót. De már majd­nem eltűnt. Fogalmazzunk óvatosan: a nagyidai cigá­nyok életmódja részben már a múlté. Havasi Ferenc mér­nök, a hnb volt elnöke so­kat törődött életkörülmé­nyeik megváltoztatásával, ja­vításával. Soltész Bertalan, a hnb jelenlegi elnöke, a munka folytatója így szól er­ről a problémáról: „A falu­ban 700 cigánycsalád él. Fő célunk, hogy vándorló élet­módjukon változtassunk. Egyéni ráhatással helyes, ta karékos életmódra szoktat­juk őket.“ Egyébként a mun­kaképes felnőttek legtöbbje a Kelet-szlovákiai Vasműbe jár dolgozni. Többen közü lük már családi házat is építettek. Ha a Putnoki és Bede családokat említjük a faluban, csak jót és szépet mondanak a lakosok. Továb bi eredmény: a gyermekek rendszeresen járnak iskolába. Bizakodó a hnb elnöke, mert így fejezi be a tájékoztatá sát: „jó úton haladnak. Ezt azonban fokozni kell azzal, hogy a legkisebbeket, az óvó dásokat is a rendhez szók tassuk, ne tegyünk velük különbséget. Csak így lehel az életük szebb, jobb és ne­mesebb.“ Kiirthy Veronika MIT OLVASNAK? A szaktanintézet internátusának könyvtárában A szerző felvétele Amikor a PRIEMSTAV nem zeti vállalat érsekújvári (Nővé Zámky) szaktanintézetébe lá­togattam, Horváth Miklós fő- nevelőtől és Németh Zsuzsanna kultúrfelelőstői megkérdeztem: Mit olvasnak az intézet inter­nálasában lakó fiatalok? El mondták, hogy az iskola két­nyelvű, ennek megfelelően szlovák és magyar írók mű­veit olvassák a fiatalok. Főleg az útleírásokat, a regényeket kedvelik, de sokan és szívesen olvasnak verseket is. Tapaszta­lataik alapján állítják, hogy van olyan tanuló is, aki egy tanévben 30—35 könyvet Is el­olvas. Nemcsak kölcsönöz, mert olvasmányairól rövid jegyzetet is készít. Egyébként Németh Zsuzsanna a könyvtá­ros, aki fájlalja, hogy a cseh szlovákiai magyar írók müvei­hez nehezen jutnak, mert azok kevés példányszámban jelen­nek meg. Gyakran szerveznek író—olvasó találkozót. Leg­utóbb Itatta György járt náluk. Prózamondó és versszavaló­versenyeket is rendeznek. Leg utóbb kiváló helyezést ért el az egyik emlékversenyen Milan Stefanik. A könyvtárban heten­ként háromszor kölcsönözhet­nek könyveket a fiatalok. Sok folyóiratot is járatnak, s azo­kat is érdeklődéssel olvas­hatják. jó tudni, hogy munkásosztá­lyunk utánpótlása, a szaktan­intézetben tanuló munkásfiata­lok szeretik a korty vet. Dr. Hofer Lajos Négy asszony a postán Nálunk, lpolyszalkán -JSalka) négyen dolgoznak a postahi­vatalban. Négy asszony. Valamennyi családanya. Napi munká­jukat becsülettel elvégzik. Említésre méltó, hogy az úgyneve­zett második műszakban milyen jelentős társadalmi munkát vé­geznek. Horváth Tiborné, a postahivatal vezetője, aki 20 éve alkalmazott, a Nöszövetség, a Vöröskereszt, a CSEMADOK tevé­keny tagja. Legutóbb még az „lpolyparti randevú“ műsorában is szerepelt: cigánydalokat adott elő. Fellépésével osztatlan si­kert aratott. Ormándi Ilona, aki 10 éve kézbesítő, a Nőszövetség helyi szervezete vezetőségének tagja. Dalos a menyecskekórus­ban. Valahányszor bemutatót rendeznek, fellépésével szívesen gazdagítja a műsort. Hanulák Gizella kézbesítő. A szomszédos Kiskeszi (Maié Kosihy) községbe ő hordja a postát. Több tö­megszervezet tagja. Főleg a társadalmi munkákban, faluszépí tési akciókban jeleskedik. Fodor Lászlóné néhány hónapja dol­gozik a postán, de már szép eredményt ért el a sajtóterjesztés terén. Egyébként a faluszépítési akciókból, a közösségi munkák­ból mindig példásan kiveszi a részét. Majerszky Márton JOGOS BÜSZKESÉGGEL A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom jubileumi évfordulójának tiszteletére szervezett vállalási mozga lom időszerű eseménye az értékelés. Az önként vállalt feladatok teljesítéséről való számadás. Jogos büszkeség gél állapíthatják meg ilyen kor dolgozóink: Túlteljesí tettük. Ilyen értékelésekről számolnak be levelezőink is alábbi tudósításaikban. A lévai (Levice) járás me zőgazdasági dolgozói 7154 egyéni, 205 kollektív és 30 üzemi vállalás teljesítésével köszöntik az évfordulókat. A felajánlások értéke 40,3 millió korona. A Szövetkeze ti Földművesek Szövetségé­nek járási bizottsága az ér tékeléskor örömteli ered ményröl adott számot. Az anyagi kiadások terén a já rás mezőgazdasági dolgozói 3 154 520 koronát takarítót tak meg. Ezzel a takarékos Ságra vonatkozó vállalást 121,2 százalékra teljesítet ték. Az üzemanyag megtaka rítás értéke 1 millió 106 ezer korona volt augusztus vé­géig. A teljesítés 57,75 szá­zalékos. A munka és élet környezet szépítése, valamint a termelés folyamatosabbá tételére vállalat 72 172 óra helyett 72 475 órát dolgoztak le. Ugyanakkor terven felül 36 400 liter tejet, 213 tonna húst, 11.1 tonna zöldséget termeltek. Benyák József Az áycsernyöi (Cierna nad TisouJ vasúti átrakóéi- lomás üzemi pártszervezete értékelve az évforduló tisz­teletére tett vállalás telje­sítését, megállapította, hogy / szép eredményt értünk el. A pionírtáborok bővítése, fej­lesztése érdekében 14 000 órát dolgoztunk le. Értéke 140 000 korona. Az áru átra­kásánál társadalmi munká­ban 25 000 órát dolgoztunk le. Értéke 250 000 korona. Összegyűjtöttünk 188 167 ko róna értékű hulladékvasat. A gépek és az alkatrészek ja­vításánál 369 905 korona ér tékű megtakarítást értünk el. A vállalás, melynek tel jesítését az év végére vállal­tunk, 5,4 millió korona érté­kű, de ezt már július végéig 4,7 millió koronára teljesí­tettük. Jelentősen hozzá járultak ehhez a /öze/ Bis triansky, Muyyar Melichár, Gönczi Hélu, Böszörményi Gyula, Csupik ]ózsef vezette szocialista munkabrigádok, valamint az újítók, akik az idén 102 újítási javaslatot adtak be. Valach Ián, Hege­dűs Pál, Varga Margit, Tar jui István bizonyultak a leg sikeresebb újítóknak. Szivák Béla A párkányi (Stúrovo) nők, de különösen a Nőszövetség szervezetének tagjai, dereka­san kivették részüket az év­forduló tiszteletére tett vál látások teljesítéséből. A Nő­szövetség Érsekújvári (Nővé Zámky) Járási Bizottsága az értékeléskor külön dicséret­ben részesítette a Párkányi Állami Gazdaságban működő nőszövetségi szervezetet, melynek elnöke Stejanko vies Mária. Az 55 tagú szer­vezet vezetősége a tagság nevében vállalást jelentett be az év elején: társadalmi munkában ledolgozna 1000 órát. Ezt a vállalásukat már régen túlteljesítették, mert az Ifjúsági Ház építésénél, a nyári mezőgazdasági mun­kálatok idején több mint 1000 órát dolgoztak le. Említésre méltó, hogy az évforduló je­gyében más téren is fokozta tevékenységét a szervezet tagsága. Az olvasókör emlék érmet, dicsérő oklevelet ka pott. A 16 tagú énekkar, melynek vezetője Béres 1st ván pedagógus, még a nép dalverseny kerületi döntőjé­ben is szerepelt. A szervezet színjátszói nagy sikerrel mu tatták be a helyben és a környező falvakban Szabó Béla Menyasszony című szín­müvét. Most jtedig arra ke sz-iil a tagság, hogy minél szebb, impozánsai)!) legyen az a kézimunka-kiállítás, melyet az évforduló ünnepi estjén nyitnak majd meg. Dániel Erzsébet J mínusz 1” Az idén Királyhelmecen (Kráí. Chlmec), a Csonkavár szabadtéri színpadán rendezték meg a politikai dalok 11. kerületi szemléjét. Két rész­ből állt a műsor: az énekesek és az együttesek versenyéből. Mindkét kategóriában a „Király helmed szőlőfiirt“ nagydíjáért versenyeztek. Ti­zenhat együttes közül a felvételen is látható, fur­csa nevű „8 mínusz 1“. Kassáról érkezett, főisko­lai együttes bizonyult a legjobbnak. Az énekesek kategóriájában Cyril Betűs, a HYDROSTAV nem­zeti vállalat kosicei üzemének dolgozója nyerte az első díjat. A SZISZ kerületi bizottságának meg­hívására versenyen kívül felléptek még magyar- országi vendégegyüttesek is. Közülük különösen nagy sikert aratott az ózdiak „Hagymácska“ nevű együttese. A rendezvény sikeres volt. Még több együttes bevonásával a jövőben is megrendezik. És hagyományosan továbbra is Királyhelmecen. Molnár János Élet a vár alatt Tornaváralja A szerző -felvétele .Tornaváralján (Turnianske Podhradie) az utóbbi öt évben az üzemi lakásépítés során 153 lakást adtak át rendeltetésé­nek, 45 magánlakás épült, to­vábbi 20 magánlakás építését megkezdték. A hnb foglalkozik a községfejlesztéssel, hiszen hozzálátott 73 telek kimérésé­hez. Az új lakónegyedben élel­miszer-, hús-, és zöldséges üz­let, fodrászat is ajtót nyitott már. Építik a korszerű műve­lődési házat. Közvetlen a vár alatti részen vendéglőt, bölcsö­dét, óvodát- építenek. És meg­valósításra váró feladat a pa­takok medrének szabályozása, az utak javítása, járdák építé­se. Az egykori vármegye szék helye él, és fejlődik. Gazdag József X. 2. övék a „Királyhelmeci szőlőfürt“ nagydfj (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom