Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-10 / 28. szám
A mester és tanítványa Bors János kőművesmester Dolgos kőművesek c Du- naszerdahelyi (Uutiajská Streda) Járási Építőipari Vállalat somorjai (Samorín) részlegének dolgozói. Közülük kettőt — egy idősebbet és egy fiatalt — bemutatok olvasóinknak, mert külön dicséretre érdemesek. Bors János kőművesmester az egyik, a másik pedig Lépes Ferenc, a tanítványa. Bors János 25 éve vállalatunk dolgozója. Igazi mestere szakmájának. Egyébként a Csallóközcsütörtöki (Stvr- tok na Ostrove) Hnb képviselője. Régebben éveken át ő volt az ifjúsági szervezet elnöke. Már akkor megmutatkozott képessége: tanítani, vezetni a fiatalokat. Most ez a feladata, hiszen ő a részlegen dolgozó ipari tanulók szakmai kiképzője. Példásan teljesíti ezt a feladatát. Bizonyság erre tanítványának sikere. Lépes Ferenc másodéves ipari tanuló, aki szintén csallóközcsütörtöki. Amikor meghirdették az ipari tanulók szakmai vetélkedőjét, ő is benevezett. A járási, majd a kerületi vetélkedőn első helyezést ért el. Néhány héttel ezelőtt, a Banská Bystricában rendezett szlovákiai vetélkedőn pedig megszerezte az előkelő harmadik helyezést. Mindhárom alkalommal dicsérő oklevelet és tárgyi jutalmat kapott. Méri Mihály IGAZUNK BIZONYSÁGA Néhány évvel ezelőtt egyesek azt hangoztatták, hogy a Bál- ványi Magtermesztő Állami Gazdaság munkahelyein kevés fiatal dolgozik, nincsenek meg a feltételek az ifjúsági szervezet létrehozásához. Azóta ellenkező véleményünk, igazunk bebizo nyosodott. Az ifjúsági szervezetnek jelenleg 53 tagja van. Közülük 11 ifjú kommunista, 6 pedig tagjelölt. Szilárd egység a mi ifjúsági szervezetünk. A járási és kerületi szervek többszörös dicsérete után megkapta a SZISZ jb vörös vándorzászla- iát is. Politikai-nevelő munkánk eredménye: legutóbb 4 ifjú tagjelöltet teljes jogú tagként vett fel az üzemi pártszervezet, 4 fiatalt pedig tagjelöltnek. A kulturális tevékenység terén elért sikerünk: irodalmi színpadunk a „CSKP megalakulása“ című összeállítással részt vett a SLOVOSIVO nemzeti vállalat vezérigazgatósága által rende zett versenyen, és első helyezést ért el. Sport terén: társrendezők voltunk, amikor a Honvédelmi Szövetség járási bizottsága megrendezte a „Dukla“ honvédelmi versenyt 230 résztvevővel, a gimnazisták versenyét 130 résztvevővel, a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok járási honvédelmi versenyét 60 résztvevővel, jó és baráti kapcsolatot teremtettünk a magyarországi Kisbéri Állami Gazdaság fiataljaival, az ottani KISZ-szervezettel együttműködve már több kulturális és sport- vetélkedőt, kölcsönös baráti látogatásokat, találkozókat szerveztünk. Vállalásainkat túlteljesítettük. A tervezett 300 métermázsa vashulladék helyett 600 métermázsát gyűjtöttünk, és még 1000 kg papírt is. Társadalmi munkában ledolgoztunk 750 órát. A betakarítási munkálatok idején meghirdetett versenyben mind járási, mind kerületi viszonylatban harmadik helyezést értünk el. Az „Ifjúsági fényszóró“-mozgalom versenyében járási elsőséget, a kerületi versenyben második helyezést. Kürt Béla, Mácsai Lajos, Füri Bélu ifjú gépészek a mezőgazdasági minisztériumban megtartott munkaértékeléskor dicsérő oklevelet kaptak jó munkájukért. Mit mond a jövőre vonatkozó elképzelésekről Horváth Mihály, az ifjúsági szervezet elnöke? Válasza: „Többet akarunk tenni“. Nem kétséges, hogy válaszában a jövő bizonyossága vetíti előre nagyszerűségét, hiszen a jövőben is annak lesz igaza, aki hisz és bízik a fiatalokban. György Elek Néhány hét múlva átadják Valamivel lassabban, mint a Kosice-vidéki járás más községeiben, de Hernádzsadány (Zdana) községben is építik az új művelődési házat. Szendrei István elvtárs, a helyi pártszer vezet elnöke kijelentette: „Néhány hét múlva, legkésőbben a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójának ünnepsége alkalmával átadják rendeltetésének.“ A pártelnök állításának alapja, hogy a község lakossága 6 kol lektív és 228 egyéni vállalási bejelentve 7000 órás társadalmi munkával kívánja köszönteni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileumi évfordulóját. Akárcsak más községekben, itt is rendezik a köztereket, járdákat építenek, zöldsávokat létesítenek, de elsőrendű feladatuknak a művelődési ház építésének befejezését tartják. Egyébként a lakosok építő kedvére jellemző, hogy újabb feladat teljesítésére készülnek: jövőre megkezdik a bevásárló központ építését. Már készítik a tervrajzot és a költségvetést. Iván Sándor Epülőfélben a hernádzsadányi (Zdana) új művelődési ház A szerző felvétele Nem is olyan könnyű A pelsőci (Plesivec) Vörös Csillag Efsz 3900 hektáron gazdálkodik. A növénytermesztés terén átlagos teljesítményt ért el eddig. Tavaly például a legjobb terméshozam árpából volt, hektáronként 34 q, és a gabonafélék eladási tervét 14 métermázsával teljesítették túl. Az efsz állattenyésztése eléggé tagolt. Eredményessége nem minden szakaszon azonos. A hízómarháknál a tervezett 78 dkg-os átlagos napi súlygyarapodás helyett 82 dkg-os súly- gyarapodást értek el, de a tervezettnél 4 métermázsával kevesebb húst adtak el. Az évi átlagos tejhozam tehenenként 2400 liter, az idén szeretnének legalább 2700 literes tejhozamot elérni. A hízósertések napi súlygyarapodása 50—53 dkg, a malacelválasztás 16,4 kocánként. Farkas István elnök bátran beszél a problémákról is: „A gépekkel való ellátás terén, sajnos, hiányosságaink vannak. Az évi leírás 1,4 millió korona. A géppark felújításával csak az egyszeri újratermelést tudjuk biztosítani. Főleg kukoricát és hüvelyeseket betakarító gépek hiányoznak, mert a gépesítés terén nincs meg a kellő pénzügyi támogatás.“ Egyébként a szakemberekkel való ellátás optimális, mert a vezetők 95 százaléka középiskolai végzettségű. A szocialista munkaverseny során 410 000 koronás vállalást jelentett be az efsz. Nem is olyan könnyű ezt a vállalást teljesíteni, de mindent átgondoltak, megfontoltak előbb. Két szocialista munkabrigád működik a földmüvesszövetkezetben. Egyik a Fazekas László vezette, traktoros-munkabrigád a gö- mörhorkai részlegen. Már az aranyéremért versenyez. A másik a könyvelőségben alakult Bartos Gizella vezetésével. Mindkét munkabrigádra, de a más munkahelyeken dolgozók szorgalmára is számíthat az efsz vezetősége, mert a vállalás teljesítését becsületbeli ügynek tekinti mindenki a szövetkezetben. Jámbor Valéria Munka közben Bernáth Zsuzsanna, a laboratórium vezetője A labor a tóriumban „Az élet meghosszabbítása a laboratóriumban kezdődik,“ hirdeti a szepsi (Moldova nad Bodvou) poliklini- ka egyik faliújsága, melyet a biokémiai laboratórium dolgozói szerkesztettek. A laboratóriumban hattagú munkacsoport dolgozik. Ve zetőjiik Bernáth Zsuzsanna. Két évvel ezelőtt ők is beneveztek a szocialista munkabrigád címért meghirde tett munkaversenybe. Milyen eredményeket értek el? A legfontosabb talán az, hogy ú| munkamódszerek beveze tésével pontosabb és ugyanakkor gyorsabb munkát végeznek. Nem kell oly hosz- szan várakozni a vizsgálati eredményre, mint régebben. Ez főleg a betegek és a vizsgálati eredményre vá rakozók számára fontos. Népgazdasági szempontból jelentős eredmény az, hogy a vizsgálatokhoz szükséges reagens papírok célszerű, okos felhasználásával eddig mintegy 10 000 koronás megtakarítást értek el. Bér náth Zsuzsanna és Bodnár Emese közös újítási javasla tot terjesztett elő. Már al kalmazzák is a hemaiokii- tok megállapítására vonal kozó új eljárást, mely szintén jelentős megtakarítást eredményez. A villanyárammal, a különféle vegyszerek kel való takarékosság ered menye: a kiadás évi ezer koronás csökkentése. Nem feledkeztek meg arról sem a munkacsoport tagjai, hogy szakmai tudásukat bővítsék. Nemeéková Kristina, aki egyébként háromgyermekes édesanya, tévúton tanul. Az idén fejezi be tanulmányait a négyéves egészségügyi szakközépiskolában. Sloven kaiová Kvetoslava, a kétéves felépítményi iskolában ta nul, távúton. Kimondottan laboratóriumi szakmunkára képezi magát. Érdekes a laboránsok munkája. A véradás előtti biztonsági próbavizsgálatot bármelyik elvégzi, de persze adódnak bonyolultabb feladatok is. ür. Ján Sedlák CSc elmondja, hogy mintegy 20 féle vérvizsgálati módszert alkalmaznak. Némelyik igen bonyolult, ösz- szetett, és különösen fontos, igényes munkát követel. Egyes vizsgálatok eredménye öt perc múlva ismeretes. Más esetben hosszabb időre, néha még három órára is szükség van. Majacsík Valéria a kollektíva nevében mondja: „Tudjuk, hogy az eredményre várakozók sietnek, de mi türelmet kérünk tőlük, hiszen saját érdekűk, hogy a vizsgálat eredménye pontos legyen, ezt pedig csak nyugodt munkával, a szükséges határidők pontos betartásával tudjuk elérni.“ Egyébként a laboratóriumban kezdődik a preventív (megelőző) vizsgálat egyes betegségek és az egészségben kárt okozó munkahelyek megállapítására :s. Igaz a faliújság jelszava: „Az élet meghosszabbítása a laboratóriumban kezdődik.“ És jó tudni, hogy akik ott dolgoznak, becsületes, szorgos munkával küzdenek a jelszó megvalósításáért. Farkas Rózsa Haszon vagy hobbi? Már több mint negyven éve méhészkedik Ruzsik Károly, tar- doskeddi (TvrdoSovce) nyugdíjas. Tíz méhcsaládja van. A legtisztább és legfinomabb méznek az akácmézet tartja, csak ezzel törődik. Ismeri a méhpempő előállításának módját, de különösebben nem érdekli. — Még szerencse, hogy az állam segít bennünket — mond ja —, mert az utóbbi években többe került a méhek téli etetése, mint amennyi mézet el tudtam tőlük venni. Véleménye szerint a közelben működő DUSLO vegyikombinát és a mezőgazdasági területek vegyszerekkel való permetezése ennek az oka, mert ha be is zárja permetezéskor a méheket, jelentős részük elpusztul a kaptárban. Ennek ellenére lelkesedéssel beszel a méhészek szervezetének tevékenységéről. — Nyolcvanan vagyunk. Gyakran találkozunk, megbeszéljük, megvitatjuk a problémákat. Mindig tanul az ember valami újat, hasznosat. Ez az erkölcsi része. Az anyagi, hogy minden méhcsalád után 25 koronát kapunk, a méhek etetéséhez pedig cukorpótlékot. Nyilvánvaló tehát, hogy nem is annyira haszonszerzés miatt méhészkedik, hanem inkább kedvtelésből, hobbi gyanánt. — Úgy van az — magyarázza —, hogy a méhekre szükség van, mézgyűjtés közben beporozzák a virágokat, ezáltal hasznot hajtanak. Ha nem is közvetlenül nekem, de a mezőgazdaságnak. A másik oldala, hogy aki ismeri a méhek életét, szereti őket Csodálatosak. Egy-egy kaptár egész kis társadalmat alkot, és ott igazi rend, fegyelem uralkodik. Mások kertészkednek, galambokat, nyulakat tenyésztenek, és nem mindig csak a haszonszerzés céljából. Ilyen a méhészkedés is. Talán csak annyival több, hogy a kellemes időtöltés mellett megadja annak a tudatnak az örömét is, hogy a méhész gondjaira bízott méhek népgazdaságunknak is hasznot hajtanak, amikor a virágok beporzásával növelik a mezőgazdasági növények terméshozamát. Tanka Klára VII. 10. Lépes Ferenc másodéves ipari tanuló