Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-10 / 28. szám
EGÉSZSÉGÜNK SZOLGÁLATÁBAN A múltkor a királyhelmeci l Kráfovsky Chlmecj kór házban jártam. Az egyik tablón megpillantottam egy fényképet. Alatta ez állt: A l)r. Gyimesi György vezette szocialista munkabrigád. Mint orvost, vadászt és Írót, úgy hiszem, különöseb ben nem kell bemutatnom. Viszont mint szocialista mvnkabrigádlagot, még kevesen ismerik. N agy a sürgés-forgás. Talán nem is a legalkalmasabb időben érkeziem. Gyimesi doktor hellyel kínál, bocsá natot kér. s máris elfut az egyik nővérrel. Eltelik néhány perc, míg új bői szemben ülhetünk. Nem szívesen beszél magáról, inkább a kollektívát emlegeti. — A lányoké az érdem — mondja. — Nagyon elégedett vagyok a munkájukkal. Nem emlékszem egy esetre sem, hogy „ne ver gödtünk volna zöld ágra“. Mindig közös nevezőre tudunk jutni problémáink orvoslásában. Az összetartó erő kovácsolásában nem kis szerepe van Adler Magduska néninek, a laboratórium főnővérének. Tisztelik, becsülik is a lányok. Főleg azért, mert mindig tudja, mit kell tenni, minden helyzetben feltalálja magát. Erről jómagam is meggyőzöd fent, amint megismertem Magduska néni munkaszervezését. Utasított, tanácsot adott és mindenütt ott volt, ahol kellett. Közben cseng a telefon. Az orvos bocsánatkérően rám tekint, szól néhány szót a kagylóba, és ismét távozik. Nem is hittem volna, hogy ilyen za los egy laboratóriumi munkahely. Miklovic judlt, az egyik laboránsnő jön be. Gyorsan meg ragadom az alkalmat, nehogy úgy járjak, mint a főnökével.- Bocsánat. Maga is brigád tagi' — kérdem. Némi büszkeséggel válaszol.- Igen, az vagyok. — Milyen érzés az ilyen el ismerés? — teszem fel a továh bi kérdést. Szavakat keres. — Az ünnepélyes részt, az ezüst jelvények átadását, csak másodrendűnek tartom. A fő hangsúly a tetteinken van. Először is az ember nagyobb odaadással dolgozik. A siker buzdít, de nem szabad megpihenni a babérokon. Tovább kell folytatni azt, amit elkezdtünk. így tanultam az időseb bektől. Jó hallani ezeket a szavakat. Annál is inkább, mert egy fiatal mondja. Idősebb nővér lép be az or vos szűkre szabott rendelőjébe. — Adler Magda vagyok — mutatkozik be, kezét nyújtva. Nehány szó után gyorsan meg próbálom magamban jellemezni. Megfontolt, nyílt emberrel ülök szemben. Ezekről az első benyomásokról mindjárt meg is győz. — Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy nem kedvelem a nagy szavakat. Az ember munkájáról beszéljenek az eredmények. Kollektívánk nem ismeri azt a kifejezést, hogy formalizmus. Egyformán húzzuk a szekér rúdját mindannyian. Egységben van az erő, ahogy mondani szokás, ezért minden gondunkat, problémánkat közösen igyekszünk megöl dani. Egy mindenkiért, mindenki egyért. A frázisnak hangzó szavak mögött tettek vannak. — Milyen jó, hogy itt tét szik lenni, Magduska néni veszi át a szót az éppen be lépő Gyimesi doktor. — Azt is írja meg, hogy jól együttmü ködünk kórházunk minden osztályával. Segítséget nyújtunk kollégáinknak a diagnózisok felállításánál, valamint a kórképek követésénél. Egy-egy preventív kivizsgálásnál több lappangó kórt fedezünk fel. Újdonságként megemlíteném egyik új módszerünket, melyről eddig még inkább csak beszél nek, de mi már alkalmazzuk. Miről van szó? Megállapítjuk a gépkocsivezetők vércsoportját és azt egy kartonlapon tüntetjük fel, amelyet állandóan ma gukkal hordanak. Az esetleges baleseteknél így időt takarj tunk meg, ami nagyon fontos. Egyébként a Bodrogszerdahelyi Állami Gazdaság alkalmazottai között végeztük először ezt a kivizsgálást. De elvégezzük más üzemben is, amennyiben ilyen kéréssel fordulnak hozzánk. Nem szabad megfeledkeznünk kórházunk karbantartóiról és gépkocsivezetőiről sem, akik nél eddig minden esetben megértésre találtunk, amikor műszereink javításáról volt szó. Így nem kell mindig KoSicébe mennünk, ha valamelyik műszerünk felmondja a szolgálatot. Technikusaink készségesen segítenek bármikor. Ismét cseng a telefon, Gyimesi doktor, — mint annyiszor -- elnézést kér, és elro- lia n. Közben egy másik nővér jön he, szintén a doktor felől ér deklődik. Nem akarok tovább alkalmatlankodni, így hát elbúcsúzom Adler Magduska néninek azonban elárulom: holnap még eljövök. Szükségesnek tartottam még egy látogatást, mert úgy éreztem, nem tudtam meg mindent a brigádról. Valószínűleg, hogy ne tetsszék dicsekvésnek, nem maguk beszéltek, kezembe nyomták a brigád krónikáját -és magamra hagytak. Szép kivitelezésű, tartalmilag . gazdag, pirosfedeles krónikában lapozgattam. Az első oldalon ez a jelszó áll: „Egy mindenkiért, mindenki egyért“. így van ez a valóságban is? — tettem fel magamban a kérdést. Az „igen“ akkor nyert hitelt, amikor a krónika végére értem. Egy közös akciót sem találok, ahol ne szerepelne mind a tíz név. Tehát jelszavuk hiteles. Amikor 1972-ben beneveztek a szocialista munkaversenybe, tudták, hogy ezzel növekszik felelősségük és többet várnak tőlük. Nem ijedtek meg semmilyen nehézségtől, s ebben fő nökük, akit egyben a brigád vezetőjévé választottak, gazdag tapasztalataival, aktivitásával nagy segítséget nyújtott. Nem kisebb támasz volt az indulás kor Adler Magda néni is, aki úgyszintén régi párttag, és szívesen átadta tapasztalatait a nyomába lépő lelkes ifjú gár dának. Ha minden kötelezettségvál lalásukat és a krónikába be jegyzett akciójukat papírra akarnám vetni, kisebbfajta könyv kerekednék belőle. Talán elegendő lesz megemlíteni, hogy bővítették szakképzettsé güket, bekapcsolódnak a tö- megszervezotek munkájába, ta ltarékosan használják fel a kü lönféle anyagokat, új munka- módszereket vezettek be, többfajta szűrővizsgálatot végeztek, bővítik politikai ismereteiket. Kik alkotják az „ezüstbrigá dot“?: dr. Gyimesi György, Ad ler Magda, Kiss Mária, Papp lúlia, Mikloviő ludit, Pokol Ali ca, Tóth Katalin, Takács Mar git, Galicky Katalin, Bencsik Teréz. A brigád a maga nemében egyedülálló a terebesi járásban. Az egészségügyben rajtuk ki vül még egy kollektíva sem szerezte meg az ezüst fokozatot. VARGA LÁSZLÓ VISSZAVÁRJÁK Pelsócön (Plesivec) a Sajó partján néhány éve egy emeletes épület áll. Naponta sokan elhaladnak mellette, de kevesen tudják, hogy ott a járási ipari vál lalat munkaruhaüzeme van. A zakatoló varrógépek zajn nem hallatszik ki és a bejárat fölött sincs felirat. A kapust is villanyzár helyettesíti. Nevüket azonban az országhatáron túl is jól is merik. Exportra termelnek. Az egyik varrógép mögött ti! a 24 éves Nagy Valéria, aki az üzem vezetője szerint az egyik legügyesebb és legszorgalmasabb dolgozó. A tervét általában 110 százalékon felül teljesíti. Májusi teljesítménye 124 százalék volt. — Az üzembe 1967-ben a kétéves ipari tanuló-iskolából kerültem — mondja, miután megismerkedtünk. — Akkor niég a régi helyen dolgoztunk, s ha jól emlékszem, kötényeket és női fehérneműt varrtunk. Most csak munkaruhát készítünk. Én a nadrágok övrészét varrom. Naponta 125 darab megy át a kezemen. libából jár be hol a reggeli, hol pedig a délutáni műszakra. Szabad idejében mos, főz, ruhát varr magának és kézimunkázik. — Mi kell ahhoz, hogy valaki rendszeresen ilyen magasan túlteljesítse a tér vet? — érdeklődöm. — Fürge kéz, jó szem és kevés terefere. S még valami. Jó varrógép és meg telelő anyag. Ami őt illeti, a három el só feltétel mind megvan nála, az üzemvezető szavai szerint ég a munka a keze alatt. Ha gépe elromlik, a kiesést hamar behozza. — Szeretem a munkám, és a kollektívát — mondja. — Semmi pénzért sem mennék más helyre dolgozni. Tagja az egyik 19 tagú szocialista munkabrigádnak, amely pár héttel ezelőtt kapta meg a bronz foko zatot. Minden évben együtt járnak kirándulni. Tavaly például a magyarországi Hajdúszálláson voltak. — ilyen munkahelyen egy ember nem sokat számít -— vélekedik. -- Mindnyájunk érdeme, hogy a tervet folyamatosan teljesítjük. A Nagy Októberi Szocialista forradalom tiszteletére azt vállaltuk, hogy az évi feladatokat december 11-ig teljesítjük. Az év végéig még 460 000 korona értékű munkaruhát készítünk. Az évi végi számvetéskor ő már nem lesz munkahelyén. Néhány hét múlva szülési szabadságra megy, de amint mondja, utána azon nyomban visszatér az üzembe. Tudja, hogy a kollektívának szüksége van rá, neki pe dig a kollektívára. — né — VII. 10. ÚJ SZÚ
