Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-09-18 / 38. szám

Reggel óta több ízben tárcsáztam az öntöde számát, de eredménytele­nül. Nem sikerült drótvégre kapnom Kuruc László kohászt, képviselőt. Amikor végre szakított számomra egy percet, közöltem vele, szeretném meglátogatni a munkahelyén. — Most nem ajánlom — válaszolta —, mert ma Igen forró napunk van. Találkozzunk a lakásomon, délután. — A szokottnál egy kicsit később ér­keztem haza — fogadott a házigazda. — A szakszervezeti műhelybizottság elnöke szabadságon van, én helyette­sítem. Beszélgetés közben Eszter asszony párolgó feketekávét tesz elénk. A há­zigazda rézvörös arcát törölgeti. — Ilyenkor, műszak után, jó né­hány óráig eltart, míg teljesen lehűl az ember teste — magyarázza. — Ma pedig igen meleg napunk volt. Reggel hattól szinte megállás nélkül dolgoz­tunk. Állandóan készenlétben állt és működött az öntőgép. Mindig így van, ha az acélolvasztók nem képesek fo­lyékony állapotban felszedni a nyers- vasat. Ilyenkor hozzánk folyik és mi keményítjük, majd az ország olyan üzemeibe küldjük a szilárdított nyers­vasat, ahol nem foglalkoznak nyers­olvasztással. Mint fontos alapanya­got használják fel az acél- és önt­vénykészítéshez. A Kelet-szlovákiai Vasmű üzemi lapjában /Olvastuk, hogy Stefan Gre- cula tizenkét tagú szocialista munka­brigádja, s ezen belül a „B“ műszak — melynek Kuruc László is tagja — az év elejétől megszakítás nélkül, terven felül teljesíti feladatát. Mi en­nek a tartós sikernek a titka? — kér­deztem Kuruc elvtárstól. — Nincs ennek semmi különös tit­ka — válaszol a házigazda. — fán Figlár öntővel és a másik társammal, Andrej Olejár darus-öntővel mindig ugyanazt akarjuk: becsületesen helyt­állni a munkában. Jól összeszoktunk, megértjük egymást, pedig Jankó szlo­vák, Andrej ruszin nemzetiségű, én meg magyar vagyok. Nincs közöttünk semmilyen nézeteltérés, a munka, a közös tennivaló jó barátokká ková­csolt bennünket. A magunkfajta mun­kásembereknél nem is igen akad nemzetiségi probléma. Hiszen mind­annyian ugyanazt akarjuk, egy közös célért dolgozunk, kölcsönösen megbe­csüljük, segítjük egymást. 1961-ben kerültem Ostravára, a Klement Gott- wald Oj Kohóban tanultam a szakmát, sem ott, sem itt a Vasműben — ahol 1965-től dolgozom — soha nem érez­tették velem például azt, hogy nem beszélem tökéletesen a szlovák nyel­vet. Megszakad beszélgetésünk, Kuruc elvtárs felesége, Eszter asszony be­vezeti szemük fényét, a tizenegy éves Lacikát. A kis Laci fürkésző tekintetét min­dig arra veti, aki éppen beszél. Ami­kor egy pillanatra megszakad a be­szélgetés, apjához szól. — Papa, mind­járt kezdődik a meccs, bekapcsolha­tom a tranzit? — Rendben — válaszolta Kuruc elvtárs —, de jól figyeld, hogy áll a mérkőzés és szólj, ha valami érdekes történik. A családfő és fia közti rövid inter­mezzo után folytatjuk a beszélgetést. Kuruc elvtárs tisztségeire terelődik a szó. Azt már korábban megtudtuk, hogy a szakszervezeti műhelybizott­ság alelnöke. Ezen kívül nyolc éve tagja az üzemi pártbizottságnak. 1965- től a CSEMADOK KoSice-vidéki Járási Bizottságának tagja, 1969-től a koSi- cei városi bizottság alelnöke. Itt a pártcsoportvezetői tisztséget is ellát­ja. A társadalmi feladatok zöme kép­viselői tisztségéből származik. 1971­Kuruc László — középen — munka­társaival (A szerző felvétele) tői a Kelet-szlovákiai Kerületi Nem­zeti Bizottság Tanácsának tagja. — Voltam én már azelőtt is képvi­selő — jegyzi meg Kuruc elvtárs. — Az 1955—60-as években a Vendégi (Hosfovce) Hnb elnöke és a hajdani Szepsi (Moldva nad Bodvou) Járási Nemzeti Bizottság tagja voltam mind­addig, míg nem kerültem Ostravára. Miután visszatértem szűkebb hazámba és a Kelet-szlovákiai Vasműben kezd­tem dolgozni, tízéves szünet után új­ból az a megtiszteltetés ért, hogy képviselővé választottak a kerületi nemzeti bizottságba. Milyen érzésekkel vállalta el egy évtized elteltével a képviselői tisztsé­get a kerület legmagasabb szintű ál­lami szervében? — Az első hat hónap bizony nehéz volt — hangzik Kuruc elvtárs vála­sza —, a jelentések sok-sok adatától még a fejem is megfájdult. Később beleszoktam, és ma már nem okoz problémát a képviselői munka. Kosi- ce-Ojváros Lunik I—II. városnegyedét képviselem a hnb-ban. A városkerüle­ti nemzeti bizottságok vezetőivel ál­landó kapcsolatot tartok, eljárok az ülésekre. Legutóbb a knb plenáris ülésén felszólaltam, hogy választóke­rületemben közel tízezer négyzetmé­ter elárusítóterület hiányzik. Már megkaptam a biztató választ a keres­kedelmi osztálytól, miszerint rövide­sen orvosolják ezt a fogyatékosságot. Eszter asszony közben beszól a há­zigazdának, hogy visszatért a vásár­lásból, majd egy táskát helyez a fér­je mellé. — Jó, hogy eszembe jutott, elhozták a tanácsülés anyagát. Kuruc elvtárs csupán a napirendi pontokat tartalmazó meghívót veszi ki a vaskos iratcsomóból, átnézi, s megszólal: — Hát lesz mit tanulmá­nyozni, huszonegy jelentést tárgya­lunk meg a következő ülésen. Többek között a Botany—Vei. Kapusany-i vízvezeték-hálózat építése, a felajánlá­si mozgalom keretében elért eredmé­nyek és több gazdasági kérdés szere­pel a napirenden. Beszélgetés közben felfigyeltem né­hány telefonhívásra, egy-két látogató­ra. Feltehetően Kuruc elvtársat keres­ték. Ennek hatására fogalmaztam meg a további kérdést: milyen a kap­csolata a választókkal? — Szoros és rendszeres — hangzik Eszter asszony válasza még mielőtt Kuruc elvtárs szóhoz jutna. — Sokat vállal magára Laci. Azért mondom el én, mert ő azzal nem fog dicsekedni, mennyire elfoglalt ember. A válasz­tókon kívül munkatársai is felkeresik, segítséget, támogatást kérnek. — Sajnos, nem tudok minden ké­résnek eleget tenni — veszi át a szót Kuruc elvtárs —, bármennyire is sze­retnék. Néha nehéz összeegyeztetni az egyéni és közérdekeket, megma­gyarázni az igényeket támasztó em­bereknek a szocialista törvényesség megtartásának szükségességét. Beval­lom, ha már a feleségem elmondta, valóban nagyon elfoglalt ember va­gyok. Ha nem lenne ilyen megértő a párom, nehezen tudnék segítsége nél­kül eleget tenni megbízatásaimnak. KULIK GELLERT KATONÁK LESZNEK Műszakkezdés előtt hangyabolyhoz hasonlít a Galántai Bútorgyár főbejárata. Mindenki igyekszik, hogy időben el­foglalja helyét a gépeknél, a szerelőszalagnál. A gyár bel­sejébe tartó munkásoknak a fele fiatal. Közülük egynéhá­nyon még csak egy éue vagy néhány hónapja dolgoznak itt. Mégis azt mondják róluk, hogy nemsokára elhagyják mun­kahelyüket. Pedig fizetésük nem rossz, a mesterek is elége­dettek munkájukkal. Ezek a fiatalok legfőbb állampolgári kötelességük teljesítésére, tényleges katonai szolgálatuk megkezdésére készülnek. Hármat közülük munkahelyükön kerestünk föl. Az egyik csiszológépnél a deáki (Diakovce) DuSan Kolozsi dolgozik. Mindössze három hónapja került a gyárba. Az asztalosszakmát a bratislavai 03-as üzemben tanulta ki. — A szakiskolában köze­pes tanuló voltam — mond­ja. — Az osztályban bekap­csolódtam a SZISZ munká­jába. A futball és a kézilab­da nagyon vonzott. Hét hónapig járt a Honvé­delmi Szövetség kiképző központjába, és sikeresen letette a gépjárművezetői Du$an Kolozsi vizsgát. Amint mondja, en­nek még a katonaság után is hasznát veszi majd. A ki­képzőközpontban az autóve­zetés mellett megismerke­dett az alapfokú katonai is­meretekkel. — Négyen vagyunk test­vérek. A bátyám másodéves katona, az ősszel szerel le. Ö is gépkocsivezető és tize­des. Amikor idehaza volt szabadságon, sokat beszélt a katonaéletről. Apám né­hány éve meghalt. Odahaza önállóságra és munkaszere­tetre neveltek. Ez segít majd abban, hogy a néphad­seregben is föltaláljam ma­gamat. Miközben beszélt, elnézem törékeny alakját, fölfigye­lek halkszavúságára, diva­tos, hosszú hajára. Meg is kérdezem: — Nem sajnálja levágatni a haját? Arcán mosoly suhan át, majd némi habozás után így válaszol: — Egy kicsit igen, de a katonaságnál rendnek kell lenni. Egyébként a bátyámtól tudom, hogy a tényleges ka­tonai szolgálat alatt sok mindent megtanul az ember, többek között a fegyelmet, Július Steller a közösségi szellemet. Ügy gondolom, a két év jó élet­iskola lesz számomra. * * * A nyúlánk, Július Steller- rel a gépek között találkoz­tunk. Szerszámos ládája, olajos ruhája azon nyomban eláruja, hogy nem asztalos, hanem géplakatos és mint karbantartó dolgozik. — Miután Galántán elvé­geztem az alapiskolát, Ivan- őicén kezdtem el a szakmát tanulni — ismerteti rövid életrajzát. — Két évet tö'- töttem ott, de mivel messze volt, hazajöttem. S a harma­dik éve múlott, hogy a se­gédlevelet kézhez kaptam. Nem szereti a tétlenséget. Odahaza rajzol vagy más el­foglaltságot talál magának. A SZISZ-ben is fölfigyeltek rá. Fél évig az üzemi szerve­zet alelnöke volt. Hogy miért csak ilyen rövid ide­ig? Ogy volt, hogy tavasz- szal bevonul. A SZISZ-ben és a gyárban elégedettek ve­le. Erről az is tanúskodik, hogy fölvették a pártba tag­jelöltnek. — Szüleim és testvéreim is itt dolgoznak — tájékoz­tat. — Szeretem a mestersé­gem, mégis úgy döntöttem, hogy a katonai szolgálatom alatt belépek a Közbiztonsá­gi Testület kötelékébe, illet­ve iskolájába, ahol szeret­nék leérettségizni. Karbantartóként megszok­ta a fegyelmet, a pontos munkát. Üzemzavar esetén ugyanis addig kell dolgoz­niuk, amíg azt ki nem kü­szöbölik. — Bízom abban, hogy nem hozok szégyent a nép­hadsereg egyenruhájára — mondja búcsúzóul. Remélem a katonaságnál sok új ba­rátot szerzek, akikkel a ki­képzés alatt, de a szabad időben is minden bizonnyal jól megértjük majd egymást. * A szerelőszalag mellett többedmagával dolgozik Nyitrai László, aki naponta Nagymácsédról (VeTká Ma­ca) jár be. Az utóbbi időben munkatársai gyakran ugrat­ják: „Majd a katonaságnál elveszik a ficánkoló kedved. Majd ott rendre taníta­nak ...“ — Ahogy az már lenni szokott, az egyik ember ug­rat, a másik biztat. Az iga­zat megvallva, egy kissé tar­tok a bevonulástól. Odahaza megvolt minden kényelmem, azután majd másképpen lesz — vallja önmagáról. — Rá­adásul a Honvédelmi Szö­vetség kiképző központját sem látogattam, úgyhogy a katonai alapkiképzéssel nem ismerkedtem meg. Ne­hezek lesznek az első na­pok. Egy éve dolgozik a Galán­tai Bútorgyárban. Az aszta­losszakmát ő is Bratislavá- ban tanulta. Odahaza futbal- lozik, csapatuk a járási baj­nokság B csoportjában ját­szik. Vidám, egy kissé hir­telen természetű. — A hadseregben igyek­Nyitrai László Felvételek: Éliás Tibor szem majd úgy viselkedni, hogy helytálló embert farag­janak belőlem, s a rendsze­res szabadságon kívül eltá­vozást is kapjak. Egy kis­lány vár rám, komoly isme­retség. * * * Az üzemben elégedettek mindhármuk munkájával. Azt mondják, nincs velük semmi probléma. Élénkek, vidámak, jókedvűek. mint általában a fiatalok. Ma még ott állnak a munkapad­juk mellett, de nemsokára katonák lesznek, harckocsi- zók vagy gépesített lövé­szek. Lehet, egy év múlva arról értesítik munkaadóju­kat, hogy példásan teljesítik hazafias kötelességüket. NÉMETH JANOS IX. 18. 6 ! ^ 1 (<!• hl W kvIpiJ y kt3 [•! »ri itjíTJ 1 • ji 11 ái

Next

/
Oldalképek
Tartalom