Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-11 / 37. szám
M ost, amikor e jegyzeteket írom, a Szovjetunióban azokat a darabokat próbálják, amelyek rövidesen, a Nagy Október hatvanadik évfordulója alkalmából kerülnek a közönség színe elé. Az előadásokról természetesen még korai lenne véleményt alkotnunk, de ami a darabokat illeti, már teljes joggal beszélhetünk egy sor új, érdekes alkotásról, új színdarabírókról, a jubileumi év debütálóiról. A leningrádi Alekszandr Kurgatnikov darabjának színre vitelére a Kis Színház vállalkozott. A szerző foglalkozását tekintve mérnök, és lehet, hogy ez predesztinálta művének problematikáját. Darabjának, a Bűnnek cselekménye egy tervező-kutató intézetben játszódik és a feladatok, a munka problémái jelentős helyet foglalnak el művében. Ily módon Kurgatnikov folytatja az utóbbi években nálunk olyannyira elterjedt „termelési dráma“ hagyományait. Azonban a termelésben megtalálható emberi viszonyulások mögött erkölcsi viszonyulások állnak, s ezek mindennél jobban foglalkoztatják a fiatal írót. A gázvezeték építésénél bekövetkezett robbanás új vonásokat világított meg az addig jónak vélt kollektívában, és láthatóvá vált egyesek gyávasága, személyes érdekekkel való törődése, demagógiája, és mások eddig rejtett, észrevétlen nemeslelkűsé- ge, erkölcsi ereje. És bár a darabban nincsen konkrét bűnös, mindenki felelős a történtekért. A fiatal író rámutat arra, hogy az önmagunkhoz, a saját lelkiismeretünkhöz való erkölcsi viszonyulásunk befolyásolja a dolgok menetét és meghatározza- annak sikerét, s Ily módon elszakíthatatlanul kötődik a haladás és az eredményesség fogalmaihoz. Az utóbbi évek „termelési darabjait“ olvasva egy közös vonást fedezhetünk fel bennük, mindannyian polemizálnak Ig- natyij Dvoreckij Az idegen című darabjával, amely az első ilyen jellegű mű volt, s mint ismeretes, irányzatot teremtett. A. Sztavickij Hétköznapi atomlovagok című darabja, amellyel a moszkvai Moszszov- jet Színház készül a hatvanadik évfordulóra, sajátosan folytatja ezt a rejtett polémiát. Főhőse egy atomerőmű pártbizottságának titkára, ellenpólusa a tudományos-technikai forradalom „tevékeny ember“ típusának, amely néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy Igen szilárdan tartja magát színpadjainkon. A tudományos-technikai haladást nem lehet bármilyen áron előbbre vinni — állítja Sztavlckij darabjának hőse — a technikai haladás a mi társadalmunkban elválaszthatatlan az erkölcsi szinttől, és egy kollektívában sem szolgálhat mentségül a tudományostechnikai haladás érdekeire való hivatkozás, ha ugyanakkor megsértik a szocialista demokráciát, ha nem tartják tiszteletben az emberi személyiséget. A darabban szóhoz jutó aggodalom arra figyelmeztet, hogy a tudományos-technikai forradalom korszakának tevékenység-ideálja gyakran magával hozta az erkölcsi érzék- telenséget, a személyiség elszegényedését. A gyorsaság új romantikája, az emberi tevékenység új, rohanó ritmusa nemegyszer az érzelmek fejletlenségét, a személyiség alacsony erkölcsi szintjét is jelenti. Érdekes, hogy a darab újszerű hőse, Novikov pártszervező nem egyszerűen egy szeretetre méltó, kedves romantikus lélek, aki bátran szembeszáll az ellenséggel (ilyen hőssel már korábban is találkozhattunk), ő érett politikus, aki jól ismeri a tervezés erejét, okos taktikus, aki meg van győződve arról, hogy e tulajdonságok nélkül nem lehet győzni. Az új „termelési darabokról“ szólva, amelyek változatlanul kivívják a közönség érdeklődését, nem hagyhatjuk említés nélkül Anatolij Antohin Az örökös fagy című művét. Bár a moszkvai szerző még igen fiatal, mindössze huszonnyolc éves, de ez már nem az első darabja. Az örökös fagy, az északi út építőiről szól. A jellem szilárdságát kemény próbára tevő északi táj nehéz körülményei között jobban megismerni az embert, mindazt a jót, ami eddig benne titkon szunnyadt, és mindazt a rosz- szat, amit talán más körülmények között könnyebb lett volna rejtve tartani. A fiatal szerző érdekes problémát állít elénk, mindenekelőtt az emberi tevékenység szférájában vizsgálva a zárkózott, mélyen érző, a barátság és hűség értékét jól ismerő, bajban segítőkész hőseit. Elkalandozva kissé az évforduló témájától, szeretném megjegyezni, hogy az utóbbi években igen sok új név tűnt fel drámairodalmunkban. Köztük például az azerbajdzsán író, Anar, akinek humorral, iróniával gazdag művét, a Láncocs- kát a Tyeatr című folyóirat közli. A szerzőt az élethez való fogyasztói viszonyulás foglalkoztatja, az emberi kapcsolatok „fogyasztói“ deformáló- dása, aminek ábrázolásában a szerző ritka tehetséget és eredetiséget mutat. Rendkívül figyelemre méltó az idei színházi évadban bemutatott Álla Szokolova Fafja- tyev álmai című tragikomédiája, amelyet először a leningrádi Nagy Drámai Színházban vittek színre, majd rögtön ezután Moszkvában két színház is műsorra tűzte, a Szovre- mennyik és a Szovjet Hadsereg Központi Színháza. A debütánsok közül a legfiatalabb Alekszandr Remez, aki az idén fejezte be tanulmányait a Gorkij Irodalmi Főiskolán, és már a moszkvai Központi Gyermekszínházban játsszák is Végzősök című darabját és az N. F. Pogogyin nevét viselő pályázaton a Helybéliek című műve díjat nyert. De térjünk vissza eredeti témánkhoz. A Nagy Októberi Forradalom hatvanadik évfordulója tiszteletére nem csak pályakezdők műveit tűzik műsorra, hanem elsősorban országunk vezető drámaíróinak alkotásait, így találkozhatunk Viktor Rozov, Ion Druce, Andrej Makaenko, Alekszej Arbuzov, Afanaszij Szadlinszkij, Alekszandr Cshaidze, Alekszandr Stein, Leonyid Zorin, Mihail Satrov, Alekszandr Gel- man, Ignatyij Dvoreckij, Iszi- dor Stok, Anatolij Szofronov nevével. Egyébként ezeknek a szerzőknek néhány darabja már bemutatásra került. A moszkvai Vahtangov Színházban színre vitték Arbuzov Várakozás című művét, és nemrégiben, május végén volt Mihail Satrov új darabjának, a Reményeimnek premierje a moszkvai Komszomol Színházban. A cím metaforikus, ugyanis a reményt jelentő „nagyezsda“ sző női névként is igen gyakori, így egyszere utalhat a jövő reményeire, valamint a gyárban három generációt képviselő három szövőnőre, a három Nagyezsdára. A darab középpontjában a legfiatalabbik története áll, akihez, mivel élmunkás, a többieknek igazodniuk kell. Rekordot állít fel, a neve híressé válik, riportot készítenek vele, delegációval külföldre küldik, küldöttnek választják meg. ö azonban egyre gyakrabban gondolkodik azon, hogy az általa megszőtt rekord mennyiségű anyaggal tulajdonképpen becsapja önmagát és másokat is. Hiszen mindenki tudja a gyárban, hogy az anyag minősége rossz, olyany- nyira, hogy meg sem vásárolják. Az igazságos természetű lány szenved a hazugság, a hamis helyzet miatt, amibe belekeveredett. Váratlan fordulattal fejeződik be a darab: a nagygyűlésen Nágya kéri, hogy ne jelöljék őt küldöttnek, nem akar hazugságot. Sokan felháborodnak, a munkások azonban Nágya fellépésében felismerték a becsületes, hazugságot nem tűrő, elvhű embert, aki pontosan olyan, mint amilyennek szerintük egy küldöttnek lennie kell. A darabban a tehetséges szerző beszél a munkáshagyományokról, a becsület fogalmáról, a nem csupán látszólagos dicsőségről, arról a tényleges munkástiszteletről, amelyet csak lelkiismeretes munkával lehet kiérdemelni. A darabban számos pontos észrevételt találhatunk a munkásif- jak mai életéről, problémáikról, amelyek különösen összetettek, ha a csélekmény színhelye egy szövőgyár, ahol szinte csak nők dolgoznak. A szerző hisz az új munkásnemzedékben, figyelmeztet azonban arra is, milyen veszélyekkel járhat az idősebb nemzedék munkástradícióitól, erkölcsi és munkaértékrendjétől való elszakadás. Kétségtelen, hogy Mihail Satrov új darabjának megvan a maga helye a repertoárban, de már most megállapíthatjuk, hogy a szezon első helyén a moldovai író, Ion Druce új darabja áll, a Szentek szentj'1 Jelenleg sikerrel szerepel a Szovjet Hadsereg Központi Színháza műsorán, és még két moszkvai színházban akarják műsorra tűzni, a MHAT-ban és a Szovremennyikben. A színházi gyakorlatban ez ritka esemény, ráadásul (bár ez természetes) szinte egyidejűleg számos hazai színház választotta ezt a darabot, és külföldön is lefordítják. Miről is szól? Ion Druce nevét határainkon túl kevéssé ismerik, ebben bizonyára szerepet játszik az is, hogy Druce darabjaiban specifikus, különleges világot rajzol meg, szülőhazájának Moldáviának nemzeti színekkel megfestett világát, habár ő maga már hosszú évek óta Moszkvában él. Igaz, Druce darabjaiban a leírt hétköznapok specifikussága és a szereplők közötti sajátos viszonyok elijesztik azokat a rendezőket, akik az általános európai szabványt kedvelik, és félnek attól, hogy Druce darabjai nem találnak a közönség megértésére. Erre azt válaszolhatnánk, hogy Druce eme sajátosságai nem gátolják az általános emberi eszmék kibontását, amelyekkel darabjai át vannak Itatva. Mindenesetre nem egy művét sikerrel játsz- szák Moldáviától ezer kilométernyire is. Ma már teljes joggal beszélhetünk Druce „színházáról“, darabjainak sajátos, utánozhatatlan jellegéről, amiben költői igazság, az ábrázolás és a nyelv metaforikussága egyesül a felvetett problémák aktualitásával. Druce mindenekelőtt költő, jellemző rá a világ költői látásmódja. Művészetének mindeme tulajdonságai a legteljesebben utolsó darabjában találhatók meg, a Szentek szentjében, amelyet átitat a mélységes felelősség és igazságosság érzése minden iránt, ami körülöttünk történik. Az egyszerű moldvai paraszt, Kelin életét állítja elénk, aki nyugalmazott közkatonaként tér vissza szülőfalujába a háború után. Itt a faluban kezdődik az ő új és örök harca, bár látszólag minden szokványosán zajlik. Harcol a közönyös emberek ellen, akik miatt elhullnak az állatok és tönkremegy a termés (az állatok és a természet iránt Kelin paraszti szívében olyasféle barátsággal viseltetik, mintha ifjabb testvérei volnának), fáj a szíve Marijáért, akit egész életében szeretett, és akinek akármiben hű bajtársként kész segíteni. A darab másik hőse Mihaj Gruja, Kelin és Marija gyermekkori barátja, szintén volt katona. Ö magas posztot tölt be, sorsa egy felelős vezető sorsa. A kritikus pillanatokban Kelin a régi baráthoz, katonatárshoz fordul segítségért. Nehéz elképzelnünk ezt a fáradhatatlan parasztot a kérelmező szerepében. Bár Kelin kér, de arra is emlékeztet, hogy házigazdaként teszi, felelősnek érzi magát. Ezért olyan kirobbanó- ak és szívélyesek találkozásaik, egyáltalán nem egyszerűek, mint ahogy nem egyszerűek az életben adódó problémák sem. Barátok találkozása ez, az ellágyulás édeskés szi- rupa nélkül. Közel sem beszélhetünk mindazon darabokról, amelyeket most próbálnak, vagy még csak a szerkesztőségekben fekszenek, például körképünkből kimaradt Alekszandr Gel- man V isszaszámolás című új műve, de mindenre egy ilyen rövid áttekintésben nem lehet kitérni. Néhány hónap múltán nyílván újabb címekről hallhatunk, talán újabb nevekkel is megismerkedhetünk, de mindaz, amiről ebben a cikkben szó esik, akkor is érdekes és jelentős marad. Konsztantyin Szimonov „Orosz emberek“ című színművét nemrég újították föl és a mostani évadban is minden bizonnyal nagy- sikerrel játsszák a Filmszínészek Stúdió Színházában. Felvételűnkön az előadás egyik jelenete Nyikolaj Zscgiu A SZOVJET SZÍNHÁZ ÜNNEPE Jubileumi műsortervek Október hatvanadik évfordulójára IX. 11. IO ÚJ SZÚ
