Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-04 / 36. szám
A KICSI SIOSZ V alószínű, hogy egy csehszlovákiai magyar, Fábry Zoltán készítette a fasizmusról a leghasználhatóbb röntgenfölvételeket. A törékeny férfit, akinek olyan vékony volt a bőre, mint a dióbél burka, gyakran látták margaréták között: a stószi rétek világbékéjét tanulmányozta. A kicsi Stősz is Európa; csakúgy, mint ahogy a madárvilág állományába sorolandó a gyurgyalag, vízpartjaink e rigónál is apróbb lakója, ez a kár- minpirossal, kénsárgával és szénfeketével díszelgő teremtmény. Hála a légi közlekedésnek, öt óra alatt beszá- guldható a Moszkva—Prága—Kassa vagy a Párizs— Prága—Kassa égi országút, s ez utóbbi városból csupán szűk egy óra — autóvá) — a kicsi Stószig az út. A légi utak mentén legfeljebb felhőket fényképezhet a kiváncsi szem; a Kassa és Stósz között kanyargó aszfalt lélekgazdagítóbb képeket kínál. Kétoldalt — szinte végig — erdők, bozótjaikban királyi vadakkal, különleges növényekkel, ritka madarakkal. A városok és repülőterek zajpoklai után egyre mélyebben fúrják magukat a csendbe és tisztaságba. Jászó: az egykori apátság templomának kettős tornyán kósza felhőfoszlány lebeg, mint gyűjtők gombostűjén a lepke. A hegyoldal sziklái cseppkőbarlangot rejtenek. Mecenzéf: megpillantjuk az első hámort, és utána, a réten, egy másikat, de annak csak romjait már. A rozsdás vascsőből (ágyúcső) most is omlik a hegyről alázúduló víz. (Ágyúcső? — Valóban az! Az idő robbantja itt minduntalan lövedékeit, víz- kristály-másodpercek röpködnek szerteszét.) Darázs hintázik valami virágon. Közeledünk Stószhoz — az utolsó kanyarban vizet iszik egy cinke az aszfalt gyűszűnyi gyűrődéséből, majdnem kerekeink alá kerül szegény. Ez itt a késgyár már. És a kanyar után, mintha mindig az utat, az érkezőket lesné, ott áll a ház, Fábry Zoltán háza. — Szépírónak indult? — Annak. Szeretett volna tenni valamit a frontokra vezényelt emberek megmentéséért. Elbeszélésekkel kezdte — íme első megjelent novellája megírásának hiteles története: „Ródlizni mentünk. Mindig nagy társaság gyűlt össze a hegyoldalban, tíz-tizenketten lehettünk akkor is, a húszas évek elején. Összekötöttük szánkáinkat, s úgy robogtunk a tél fehér sínéin, mint valami vonat. Zoli is velünk volt, egyszer azonban szótlanná vált, elkomolyodott, odébbállt, lekuporodott egy bokor mellé és jegyezni kezdett valamit a noteszébe. Nem tudtuk, mi történhetett vele, érdeklődő kérdéseinkre sem válaszolt, de kis idő múltán visszajött és elmondta, hogy novellát írt. »A bot« volt a címe, beküldte az egyik kassai lapnak, amely nyomban leközölte az írást.“ A novellaíró Fábry azonban csakhamar rájött, hogy a kristályszemcsék, melyekből világképe előszikrázik, elvesztenék fényüket a hagyományos formákban; valami újat keresett tehát. — Újat, mindenáron? — Nem volt erőszakos formabontó. Azt tudta csak — de ez a felismerés már fiatalon megfogalmazódott benne! — hogy egyetlen ember is cselekedhet a világ harmóniájáért. Az emberi történelem előjátékát éljük. A háborúk, az erőszak nélküli világ lesz az igazán hozzánk méltó. Ezt tudatosította Fábry, s ezért tervezte úgy az életét, hogy minden energiáját a békeépítés szolgálatába állíthassa. — S mindezt már ilyen fiatalon? — Igen, mert felfedezte, hogy egy-egy háború éppen olyan alattomosan épül heteken, hónapokon, éveken át a társadalom szöveteiben, akár a rák az emberéiben. Laboratóriumi méréseket végzett hát a diszharmóniáról, az erőszakról. A kórokozót kereste, az első elburjánzó sejtet, hogy idejében felmutathassa, hogy segíteni tudjon. — Megérezte a huszadik század rendk-ívüliségét, nem babrált hát fölöslegesen metaforákon és rímeken, nem vitte olvasóit a költemények és elbeszélések színes léggömbjén az illúziók és álmok felhői közé, hanem elvonult laboratóriumába, hogy szívósan és fegyelmezetten tanulmányozhassa anyagát? — Én elsősorban ezért szerettem, mert nem vonta meg a vállát, mert nem tördelte kétségbeesetten a kezét, mert nem sóhajtozta reményvesztetten: „Istenem, hát úgy látszik el kell pusztulnunk. Ilyen a sors, ilyen az élet!“ Őrködött, utolsó lehelletéig a strázsán, nem hagyta el őrhelyét sohasem, ott maradt a bunkerben a második világháború befejezése után Is, mert nem hitte, hogy csakugyan vége a fasizmus nélküli világnak. „Példásan pedáns és fegyelmezett páciens volt, minden vizsgálatot eltűrt, a legfájdalmasabbat is. A kórházban keveset olvasott. Három infarktus pusztította szívét. Az első, a »néma«, még a tátrai szanatóriumban érte valószínűleg, a második után a kassai katonakórházban kezeltük, a harmadik volt a halálos. Érdekes, hogy nem sokkal halála előtt, 1970 áprilisában, miután meglátogattuk stószi otthonában, jókedvűen indultunk visszafelé, mivel feltűnően jó állapotban találtuk. Végrendelet-változatait tételekben diktálgatta, mi fogalmaztuk.“ Önnön erejéből építette-e fel magát Fábry Zoltán? A folyóiratokkal és könyvekkel folytatott csendes dialógusokból? Csak a stószi impulzusokból élt? A csendből? Nincsenek csodák. A remetének titulált író 1927 és 1938 között havonként egy teljes hetet töltött kassai barátainál, a Simái családnál, amely olyan módon szívta magába a kultúrát, mint algák a vizet és a fényt. Simái Béláné, Liliké Budapestről került Kassára. Nagybátyja Jászi Oszkár, a radikális eszmék harcosa, édesapja Madzsar József társadalomtudós, édesanyja Madzsar Alice, a szépség és egészség apostola, a magyar női testkultúra megalapítója. Madzsar Alice varázslatos lénye, szikrázó szelleme, lebilincselő egyénisége maga köré vonzotta kora nagy embereit. Ady, Bölöniék, Reinitz, és a család meghitt barátja, Szabó Ervin gyakran megfordult Madzsarék otthonában. Ezt a szellemet hozta magával Kassára Madzsar Lili. A leghaladóbb eszmék befogadója volt maga a város is, amely felolvasó esteken még a bécsi magyar emigránsokat is vendégül látta! ' És amely színházával (a Latabárok egyik őse is játszott itt valaha), Batsányi, Tinódy Lantos Sebestyén, Rákóczi szellemének máig is érezhető sugárzásával, utcáival, fáival, épületeivel különösen közel került Fábry Zoltánhoz. Innen mindig úgy tért vissza Stószra, mint a fel- töltött akkumulátor, de mielőtt könyvei között, otthon, újra nekilátott az íráshoz, még kihajolt az ablakon, mert meghallotta, hogy kezdi a szemközti gyep zöldjébe verni első virág-szögecskéit a tavasz. 1956 (Levelek Máriához) Sajnos nem írhatok jót magamról. A fájdalmak erősödnek, nem tudok dolgozni. Most ehhez a levélhez menekültem, hogy mégis csináljak valamit, és sietek is vele, hogy idejében megkapja; elkeseredettségemben is örömöt jelentsen mindkettőnknek, hogy ezt még meg tudom csinálni. Keserű üdvözlet ez, de mégis magához száll. Fogadja azzal a szeretettel. amivel küldöm, ölelem. 1957 Itt persze nagy a hó, de a hideget alig érzem; sokszor napokig nem járok ki. Úgy bevetettem magam meleg szobámba, és úgy tudom élvezni az egyedüllétet, mint még soha: persze könyvek társaságában. Miket tudnék összeírni! Úgy nagyjából azért egy-két tervnek nekikészültem már, de az Ady-téma közben mindig újabb és újabb anyagot vet fel. 1956 Most több, mint egy hétig jól voltam. Minden délelőtt dolgoztam az Ady-anyagon. Ezer jegyzetet kell osztályozni és aztán szétszedni a Halottak élén és az Utolsó hajók verseit. Ez a neheze. Milyen jó, hegy vagy, hogy hozzád menekülhetek: ha az öledbe hajthatnám a fejem és te megsimogathatnál, könnyebben érezném magam. Egyszerre olyan hideg lett körülöttem és lesz még sokáig: elhagynak, magamra hagynak. Kevesen fognak vállalni, de te köztük vagy, és te az egyetlen vagy, akihez eljöhetek meleget koldulni. Soha nem volt ilyen nehéz, ilyen idegesítő és bizonytalan a találkozásunk lehet, de soha így nem kívántam, hogy találkozzunk. Kellesz, mint egy lalat kenyér. Meleget, meleget, meleget, szeretetet, szerelmet, hogy egy pillanatra feledni tudjam a világot. kor elmentél, eszembe jutott mindaz, amit mondanom kellett volna. Álom volt, tündérmese, amikor utánad akartam kapni, már nem voltál ott. 1967 Gyenge vagyok. Minden aktivitásom a verebek elhessegetése. Nem írok leveleket, nem merek enni. 1967 B. is jó állapotban talált, meg volt elégedve a szív tónusával. De szombat délután négy órakor kezdődött egy húsz órán át tartó fibrilláciő! Ez a rekord. Hiába vettem be gyógyszert, a roham csak nem akart elmúlni. Két-három órát még kibír az ember, de ez idegekre menő türelempróba, mert utána jön a félelem, mikor lesz újabb roham és meddig fog tartani? Lassan sokkot kapok egy-egy roham indulásánál, olyan alattomosan kezdődik és én, a szabad lélek ki vagyok szolgáltatva a vegetatív, kormányozhatatlan idegrendszernek. Meddig fogom még bírni? Ne haragudj, hogy így kiborultam. 1970 A' fájdalmat örömmel kellene ellensúlyozni. )ó volna az örömmel végzett munkába temetkezni, de nem lehet, pedig ez az, ami a legjobban hiányzik nekem. Most már csak azt várhatom, hogy mások mit írnak rólam, én nem érezhetem az alkotó munka örömét. Visszajött a tél és a szél. Pedig már én is sétálhatnék odakünn. Kedves Ernő, a végrendeletet légy szíves azonnal add át a közjegyzőnek letétbe és értesíts engem erről rögtön, hogy ne nyugtalankodjak. Tudod, mennyire fontos ez nekem: a lélek nyugalma, vagy hogy mondják. Üdvözöl: Zoli. „Ezerkilencszázhatvankilenc szilveszterének estéjén is együtt énekeltünk, az itteni szokások szerint. Azt a részt, mely arról szólt, ki tudja, itt leszek-e még jövőre is, olyan feltűnően hangosan, erősen énekelte, hogy összenéztünk. De aztán aránylag nyugalmasan teltek el az újesztendő első hónapjai. Néha éjszaka is rosszul volt ilyenkor mindig meggyújtotta a villanyt, s mi a fényjelből tudtuk, át kell mennünk, baj van. Ezerkilencszázhetven május harmincadikén, szombaton délelőtt takarítottunk. Az idő elég hűvös volt még, ebédre mégis az előszobában terítettünk, mint nyáron, s ő ennek szemlátomást megörült. Viccelődött, csipkelődött. Vacsoráját a lányom, Csacsi vitte át; körözöttet evett sós kiflivel. Kérte, hogy ezentúl mindig sóskifli legyen a -körözötthöz. Búcsúzáskor szokásuk volt egymást pajkosan hátba veregetni. Csacsina volt, nem lakból — i dig kiáltot estén — e ■pillantott,! Másnap a villany. Rohantar nem jött, r tam a férj az üveg ne Reggel 1 feküdt ágy a másik k lenőrizni n Kóbor k a környék Vasárnap i s áttették pogást hal és kinyitot A kacsák a szoba ablal A bejára az évben e tek meg. a fecskék tál felett ! lakat rajzó figyelték, 1 ültek ablal hangjukat a koporsó Két tem< (tűzoltók v megbecsülé Német s: Nagyapja ; tisztje volt tartották rí Helyi sz< vesebb tárj és az „Eur A gyászc júniusi ég. lyet Fábry nunk utána A kassai tán hagyat! Az elhun 1. A kön1 kel és levei 2. Haszní értékben 3. Honor. — összegül 4. 90 271 szi betétköi 5. 847 ko 6. 16 400 7. Az ing Stószon 60 8. Az ing 12 500 koro Az öröks 581 288 kor általános ö kap. Fábry Zol Hat évvel fivérek repi a levegőbe; Manche csa 1914-ben masz is bei Zolival, de harmincnég mem miatt 1917. júl lós (harmin század, F. I lapot küld 1 Olyan szép volt, mint egy álom. Jöttél, mint egy tündér, néhány percre, s már menned kellett. AmiJaniga József: ÜT FEHÉR HÁZIKÓ (linómetszet)
