Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-21 / 34. szám
1 Figyelmeztető orvossztrájk az angol kórházakban 9 l). Erzsébet királynő negyedszáza- jda • Az „elavult osztályrendszer szimbóluma”, Brenda, Keith és Yvonne9 Amikor még a „tragikus egymillióról” beszéltek0 Az is- kólából az utcára: a fiatalok egyharmada munkanélküli• Tizenhét oldalas elképzelés a jövendőről9 Mennyi olaj van az Északi-tenger alatt? Themze-parti pillanatkép a hires toronyórával, a Big-Bennel. Callaghan miniszterelnök mindössze 31T sza- vazatkiilönbséggel kapott bizalmat VIII. 21. A mikor az angol parlament képviselői előtt a miniszterelnök arra hivatkozik, hogy a honatyáknak „alaposan meg kell fontolniok. szavazatukat, mert a döntés a demokrácia bölcsességének próbaköve lesz“ — világos, hogy a munkáspárti kormány valami olyasmit óhajt elfogadtatni, amit a jelenlévők valószínűleg csak fanyalogva szavaznak meg. Valóban, hat teljes óráig tartott július harmadik hetében az a bizalmi vita, amelyen végül is — mindössze 30 szavazatkülönbséggel — átjutott, elfogadtatott Callaghan kormányának gazdaságpolitikája. A miniszterelnök a vitát megnyitó beszédében azt kérte, hogy az infláció megfékezése érdekében 1977 második felében és 1978-ban „tanúsítsanak mérsékletet a bérből élők a béremelések követelésében", mert nagyobb követelés gyorsabb pergésű inflációt jelent. Ez a miniszter- elnöki kijelentés mindössze 24 órával azután hangzott el, hogy a Brit Szakszervezeti Főtanács, a TUC gazdasági bizottsága rendkívül keserű vita után „tudomásul vette, hogy a kormány a következő esztendőre maximálisan 10 százalékos béremelést ajánl fel.“ A TUC gazdasági bizottságának egyáltalán nem volt könnyű dolga. Május és június vége között hét szakszervezeti kongresszus is volt, és szinte mindegyiken rendkívül viharos viták közepette követelték a bérkorlátozás politikájának azonnali felszámolását. Jellemző volt, hogy Callaghan parlamenti beszéde előtt nem sokkal fejeződött be a kórházi orvosok egynapos figyelmeztető sztrájkja. Ezt a figyelmeztető sztrájkot Glasgowban az orvosszakszervezet kongresszusán azzal a megokolással határozták el, hogy ilyen módon is figyelmeztetni kell a kormányt a közhangulat romlására, s arra. hogy az életszínvonal a bérkorlátozások, az infláció és a munkanélküliség növekedése miatt állandóan romlik. Márpedig a „jubileumi évben“ egyáltalán nem jó dolog a hangulatromlás — megzavarja az általános ünnepi hangulatot — s Angliában az idén ünnepük II. Erzsébet királynő trónra lépésének negyedszázados évfordulóját. Országszerte rengeteg megemlékezés, ünnepség emlékeztet az elmúlt 25 esztendőre, amely különben nem volt Anglia történetének legderűsebb időszaka — sőt, vannak olyan politikusok és történészek, akik az ország állandó tekintélyesük-* kentésének és elszegényedésének negyedszázadaként emlegetik az elmúlt időt. A Saturday Review egyik olyan cikkében, amely a királynőről szóló több új könyv legérdekesebbikét ismerteti, ilyen képet rajzol arról, hogy miként reagálnak a brit szigeten az évfordulóra. „Az angol királyi ház az emberek számára különböző fogalmakat jelképez. Elsősorban azonban olyan képernyő, amelyre mindenki kivetítheti a maga elképzeléseit. A külvárosban élő háziasszony úgy látja, hogy a királynő lényegében hozzá hasonló életmódot folytat, csak jóval magasabb szférákban. A munkáspárt balszárnyához tartozó Willie Hamilton képviselő a királynőben egy elavult osztályrendszer szimbólumát látja. Ennek bizonyítására 1975-ben még könyvet is írt. Winston Churchill mesebeli királylányt látott Erzsébetben. Harold MacMillan — bár a királynő nála jóval fiatalabb volt —, azt hajtogatta, hogy őt egy megnyugtató, bölcs, skót dajkára emlékezteti. Az arisztokrácia egyes^tagjai a királynőt és férjét hétköznapi embereknek tekintik és maguk között Bren- dának és Keith-nek nevezik, a királynő húgát, Margit hercegnőt pedig Yvonne-nak.“ — olvasható a hetilapban, bizonyítva, hogy a társadalom különböző rétegeiben valóban eltérően ítélik meg a jubileumi esztendő legfontosabb alanyát és általában az egész ünnepséget. Akárhogyan van is: az évforduló egyúttal forduló az egyáltalán nem kellemes tárgy, a munkanélküliség dolgában is. Július utolsó hetében, amikor gyakorlatilag minden iskolatípusban befejeződnek az év végi vizsgák és a tanintézetekből az életbe lépnek a végzettek, a munkanélküliek száma már 1 millió 614 000-re nőtt. Alig 13 hónapja, hogy vezércikkek, televízió és rádiókommentátorok borús mondatokban emlékeztek meg arról, hogy az országban már „a tragikus egymilliós munkanélküli-szám elérésével“ súlyos helyzet kezdődött. Azóta hatvan százalékkal nőtt a munkanélküliek száma, s a még állásban lévők életszínvonala is ütemesen csökken az infláció miatt. Még a hivatalos adatok is azt mondják: Anglia a háború utáni gazdasági zűrzavarok, gondok buktatói után a mélypontra ért. (Július végén nyilvánosságra hoztak egy rövid jelentést, amely szerint az iskolát elvégzett fiatalok 33,1 százaléka azonnal munkanélküli segélyre szorul.) Az angol statisztikai hivatal 1948 óta dolgozik a mostani munkanélküli nyilvántartási rendszer szerint: azóta soha nem volt ilyen magas a munkanélküliek száma. A munkanélküli-szám nyilvánosságra hozatalát követő napokban a részvények azonnal esni kezdtek a londoni tőzsdén. Érdekes volt figyelni, hogy a nagy gazdasági lapok a munkanélküliségi-csúcs mellett más tényezőket is emlegetnek az árfolyamesésekkel kapcsolatban. Megjegyzik, hogy a beruházók 1976 vége óta egyre óvatosabbak, egyáltalán nem bíznak abban, hogy a Callaghan-kormánynak módja lesz akárcsak a maradványait is megőrizni a jó ideje érvényben levő bérkorlátozási rendszernek. Márpedig — így magyarázza például az Economist, az üzleti körök lapja — ha visszatér a szabad béralku rendszere, semmi meg nem állíthatja az infláció rendkívül gyors növekedését. (Jelenleg hivatalosan 17,3 százalékban adják meg az infláció ütemét, de egyesek legalább 4—5 százalékkal magasabbra becsülik.) A bérkorlátozási rendszer augusztus elsejével halott. Még az új helyzet kialakulása előtt közös sajtóértekezleten beszélt a jövendőről James Callaghan miniszterelnök és Len Murray a TUC főtitkára. Elmondták: bár megszűnik a központi bérkorlátozás, mégiscsak szükség van az együttműködésre, az úgynevezett „társadalmi szerződésre“. (Ennek a „társadalmi szerződésnek“ éppen a bérkorlátozás volt a legfontosabb eleme, mert a brit gyáriparosok szövetsége, a CBI azzal fenyegetett, hogy az önkéntes bérstop nélkül kénytelenek a nagyvállalatok is „rálépni a gázra“, azaz meggyorsítani az inflációt.) Mindenesetre a Callaghan-Murray sajtóértekezlet résztvevői július utolsó napjaiban megkapták azt a 17 apró betűs oldalon nyomtatott tervet, amely a következő öt esztendő angol gazdasági-társadalmi képét vázolja fel. Persze a Callaghan kormány által kidolgozott és a szakszervezet által támogatott terv a munkáspárti kormány további ötéves országlátását tételezi fel. Márpedig ebben nagyon sokan kételkednek, és egyre nagyobb azoknak a száma, akik azt állítják: a következő választáson a győztes a konzervatív párt lesz. Két okból. Csökkenni fog a munkáspárti képviselők száma, és a liberális párt (amelynek szavazataival most megmenekült a bukástól Callaghan kormánya) egyszerűen össze fog omlani, szavazói ezzel büntetik meg képviselőiket, akik a munkáspárt mellé álltak ... Rendkívül érdekes azonban, hogy Thatcher asszony. konzervatív pártja egyáltalán nem készült még fel az esetleges győzelemre. Több közvéleménykutatás, a sajtó legjobb belpolitikai szakértőinek elemzése szerint rendkívül kicsi a bizalom a konzervatívok kormányzási képességében. Mindenekelőtt — Thatcher asszony és más konzervatív vezetők fogadkozása ellenére — nagyon kevés olyan politikai személyiség van, aki el tudja képzelni, hogy a konzervatívok képesek együttműködni a szakszervezetekkel. Hasonlóképpen kételkedik mindenki abban, hogy a konzervatív párt képes betartani azt az ígéretét, hogy könnyít a brit polgárok adóterhein. Többször elhangzott olyan Ígéret a párt gazdasági szakértői részéről, hogy a közvetlen adózás helyett áttérnek, legalábbis igen nagy százalékban, a közvetett adózásra — de független vagy munkáspárti szakértők már megállapították, ennek az ígéretnek semmiféle konkrét alapja nincs. A jubileum, a királynő uralkodásának 25. esztendejében a jelen rengeteg negatívuma mellett mint a jövendő nagy Ígéretét emlegetik az északi-tengeri olajat. Az olajtól nemcsak a munkáspárti kormány, az üzletemberek, a szakszervezeti vezetők, hanem az utca embere is döntő fordulatot, szinte csodát vár. Nemrégiben jelent meg az Economic Models nevű gazdasági előrejelzésekkel foglalkozó magáncég optimista jövőképe. Ez éppen az olajra való tekintettel jósol az 1977—1982-es időszakra évi 3,4 százalékos terméknövelést és olyan csökkenést az inflációban, amely végül is az időszak végére 8 százalékban állapodna meg. Ha az eddigi adatokat és a nagyon megalapozott becsléseket vizsgáljuk meg az északi-tengeri olaj dolgában, határozottan van valami alapja a reménynek. Két esztendővel ezelőtt, 1975-ben indult meg az olaj- termelés az Északi-tenger mélyéről, és akkor 1,1 millió tonna volt az eredmény. 1976-ban 12 millió tonna olajat hoztak fel az Északi-tenger vize alól, és az idén, 1977 június 30-án már 17 millió tonna szerepelt a könyvekben, és az esztendő végére legalább 40 millió tonnát termelnek. 1978-ban 60—70, 1979-ben 80—95, 1980-ban pedig 100—120 millió tonna a várható termelés. Természetesen itt most már nemcsak arról van szó, hogy bizonyos idő múlva a brit szigetek teljes olajszükséglete a közvetlen közelből, az Északi-tenger alól érkezik a British Petroleum finomítóiba, hanem egy egyelőre még pontosan meg nem állapítható időponttól kezdve Anglia belép az olajexportáló országok sorába, és még a jelenlegi árszint esetében is mai külkereskedelmi bevételeinek mintegy 32—35 százalékát hozza majd az olaj. A gazdaság szakemberei azonban azt mondják, hogy ha az infláció tovább nő, nincs bérkorlátozás, akkor még az olaj is hiába hozza a milliókat. (Van egy számítás, amely szerint ha 1978-ban a béremelések mértéke túlhaladja a 13,5 százalékot, akkor már a remények jelentős része nem válik be — az infláció megeszi a dolgozók bérnövekedését...) Sokszáz féle dísztárgy, emléktárgy készült a jubileumi évre. A hagyományos teához szükséges csészékből — amelyekre a királynő arcképét festették — olyan mennyiségre volt szükség, hogy külföldről — a többi között Csehszlovákiából is — rendeltek jó néhány tízezret. Rengeteg emléktárgy fogyott, milliók jelentek meg a különböző rendezvényeken, ám a jubileum sem tudta feledtetni a legkülönbözőbb gazdasági gondokat. Augusztus első napjaiban, amikor a már említett 17 oldalas Callaghan—Murrayprogram első elemzései megjelentek az angol sajtóban, nem egy lap akadt, amely megjegyezte: az északi-tengeri olaj termelésének növekedése az egyetlen száz százalékig biztos dolog a következő öt esztendőben — de azt már senki sem tudja, hogy az olaj hozta fellendülés sikereinek hasznát Callaghan munkáspárti miniszterelnök vagy Thatcher asz- szony söpri majd be ... GÄRDOS MIKLÓS ____ __ I P PP JP JJP H ■ H Q ■ j^Hj if ián nilUlIflDfln ..*>« «~.A™ Mt ; - lm
