Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-21 / 34. szám
Még főiskolás volt, amikor felhívta magára a szakmabeliek és a közönség figyelmét. A Kenguru című film bemutatása után sokan felfigyeltek játékára. Temperamentumos, egyéni színeket hordozó tehetsége gyorsan kiemelte a névtelenségből. Tarján Györgyi az idén kapta meg a diplomát, amely színművésszé avatta. „Szabadúszó“ lett, ami annyit jelent, hogy több társával, így többek között Monori Lilivel, Garas Dezsővel és Bujtor Istvánnal a Magyar Filmgyártó Vállalathoz szerződött. Színházi elfoglaltsága mellett tehát nagyobb lehetősége nyílik a filmezésre. Első filmszerepét a Nagy Károly című francia—magyar koprodukcióban készült tévéjátékban kapta. „Szép és izgalmas feladat volt a forgatás. Nyugodt, megértő emberek vettek körül, így könnyebben eligazodtam az addig idegen műfajban.“ Ettől kezdve minden simán ment. Egymás után kapta filmszerepeit, s ez nyilvánvalóan tehetségét jelzi. Gyakorolt a Bartók Gyermekszínházban, vizsgaszerepeit (Marikát a Liliomban, Ruthot a Kitörésben) pedig csupa elragadtatással méltatta a kritika. Maár Gyula alkotásában, A lőcsei fehér asszony tévéváltozatában a fabricius lányának szerepét kapta. „Nagyon sokat jelent számomra ez a szerep. A rendező és Koltai Lajos, a film operatőre már régóta együtt dolgoznak, s a közöttük kialakult tökéletes összhang a színészre is nagy hatást gyakorol, talán ezért is volt könnyű megformálnom a figurát. Próba közben még az idő múlását sem vettük észre. Á film külső felvételeit Sopronban forgattuk, a tűztorony környékén. Lezárták az utcákat, és pillanatok alatt pár száz évvel hátrább kerültünk a történelemben. Ezért szeretem annyira a filmet — lehetőség a vándorlásra. Andrássy Istvánt Stefan Kvietik alakította. Nem volt sok jelenetem vele, mégis erőt kaptam tőle. Megtörtént, hogy hajnali négykor forgattunk, mégis feltöltött, új színeket hozott, rugalmas játékával belső kapcsolatokat teremtett.“ Alighogy befejeződött a forgatás, máris űjabb szerepekre kérték fel. Két ellentétes figura következett: a Herkulesfürdői emlék beteges Margitkája és a Teketória energiával teli katonalánya. Eddigi legszebb, legösszetettebb szerepe Darinka, az Egy erkölcsös éjszaka című filmben, amely Makk Károly rendezésében készült. Hunyadi Sándor A vöröslámpás ház című novellája alapján. „Mikor olvastam a film forgató- könyvét, azon kezdtem töprengeni, vajon melyik lesz az én szerepem, ugyanis elfelejtették megjelölni. Érdekes: én is Darinkára gondoltam. Voltak konkrét elképzeléseim a szerepről, mégis írtak hozzá, így teljesen rám szabták. A film cselekménye az ezerkilencszázas évek elején Aradon, egy nyildog évek és Rényi Tamás K. O. című filmjében játssza a női főszerepet, s a forgatás még nem fejeződött be. Tehetségének felmutatására újabb lehetőséget kapott: a Vassza Zselezno- va című Gorkij-drámában Ljudmillát alakítja a Madách Színházban. „Színpadon kell elsősorban jónak lennem, mert a film és a színház elválaszthatatlan egymástól. Egyik hatással van a másikra.“ Sok mindenről szó esett még beszélgetésünkön: sikerről, kudarcról, a színészi pálya szépségeiről, nehézségeiről, külső tényezőiről, pályatársakról, Bratislaváról, ahol gyakran megfordul és Varga Erzsi verseiről, amelyek közül jó néhányat már meg is tanult. Tarján Györgyi tehetségét egyetlen forrás táplálja: az önmagával való örökös elégedetlenség. Naponta arcot, alakot vált, arcvonása mégsem változik, de művészi portréja egyre inkább gazdagodik. G. SZABÓ LÁSZLÓ vánosházban játszódik. A házat a „Mutter“ (Psota Irén) irányítja, ő a lányok főnöke, ő a lelke mindennek. Darinka is a ház lakói közé tartozik. Amikor Kelepei fenő (Cserhalmi György), a másodéves bölcsészhallgató odaköltözik a lányokhoz, mert képtelen lemondani a jó kosztról és az ingyenes szolgáltatásokról“, a „finom“ ház erkölcsössé válik. Kelepei megváltoztatja Darinka életét is, aki olyan, mint egy napraforgó, arra fordul, ahonnan a nap süt, meleg emberi érzésekre vágyik. Hogy kikerül-e ebből a környezetből vagy sem, azt a nézők úgyis eldöntik. Tarján Györgyi Nagyváradról került Budapestre. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Színházművészeti Főiskola musicalszakának hallgatója lett. Még középiskolásként elkezdett énekelni. A dzsessz varázsától azóta sem tud szabadulni. Legutóbb Lengyel- országban lépett pódiumra, ahol a tévé is felvette műsorát. A skandináv- államokba is meghívták énekelni, de nem biztos, hogy eleget tud tenni a felkérésnek, mert Simó Sándor Bollelenet az Egy erkölcsös éjszaka című filmből; a képen Cserhalmi György és Tarján Györgyi út a repülőtérre Bombay legszörnyűbb nyomornegyedén keresztül vezet. Papírból, bádogból, ládákból, összeeszkábált kalyibák, ronggyal, kóccal elfedett rések, kosz, sártenger, ápolatlan emberek, szennyvizek, rothadó szeméttelepek bűze. Fényűző repülőtér. Márványon kopogó lábak. Süppedő plüss-fotelek, elegáns száriba öltözött utaskísérő lányok. Csillogó-villogó, kínosan tiszta repülőgépek, keményre vasalt, vakítóan fehérített fejtámlák az üléseken és felszállás után túlzottan dús ellátás, ételek, melyeket egy életen át nem lát a bádogházak lakója. Egyetlen ellentmondás szűkebb hazámból, mindössze félórás autó-^és egy több órás repülőút első tapasztalata. Egy repülőúté, mely Moszkvába vezet. 1954-et írunk. Filmdelegáció tagjai vagyunk. Állandó partnerem, a gyönyörű Nagris ül mellettem, mögöttem barátom és forgatókönyvíróm, Abbas, és még hatan mások. Először látogatunk a Szovjetunióba. Mintha az álmok földjén jártam volna. Nem azért, mert a Szovjetunióban már minden a legszebb, a legtökéletesebb. Erről szó sincs, ott is sok a tennivaló. Csakhogy lehet valamit tenni. Mert a cselekvést irányító szándék és a szándékot segítő törvény valóban a legszebb és a legtökéletesebb. Legalábbis így tűnik nekem, aki Bombayból jöttem, mesterségem címere: színész, rendező és talán író. Bombay Indiában van. India a páriák országa is és a legtöbb pária Indiában éppen Bombayban él. Száz és százezer ember, s mindegyik mélységes nyomorban: a páriák évi jövedelme nem éri el a száz amerikai dollárt. Moszkvában művészekkel találkozunk, iskolákba, óvodákba, bölcsődékbe, kórházakba, mezőgazda- sági üzemekbe látogatunk. Valamint gyermek- és munkásöltözőkbe, éjszakai szanatóriumokba, gyári üzletekbe. Nekem ez a holnapok világának tűnik. Sokat utaztam a világban, jól ismerem hazámat is. A szovjet embereknél sok-sok gazdagabb, fényűzőbben élő embert láttam. De ott voltak mellettük nélkülözők milliói is. Moszkvában és később más városokban csak emberi módon élő polgárokkal találkoztam. Raj Kapoor UTAZÁSOK A HOLNAPBA Nem is tudom elmondani, azóta hányszor jártam Moszkvában, Taskentben és a Szovjetunió más városaiban. Azt hiszem, egy cseppet sem túlzók, ha azt mondom, hússzor. Az első utat követően húsz esztendő telt el. Haladt a világ. Bombay repülőterére már nem a nyomornegyeden keresztül vezet az út. De ez nem azt jelenti, hogy megszűntek a nyomornegyedek. Csupán elvándoroltak, „arrébb tették“ őket. A repülőtér sem olyan fényes már mint volt, a gépek sem annyira vakítóan tiszták és az étkezés, bár dús és jó továbbra is, mégsem olyan fényűző, mint régen. Moszkva is változott. Oj negyedek, új gyárak, új metróvonalak, új mozik nőttek ki a földből. Sőt új repülőterek, közlekedési vonalak, újabb széles utak. Oj áruházak, üzletek. Csupa új... Apám, Prithviraj Kapoor színész volt. Jó nevű színész és viszonylag módos ember. De mindig a városszéli negyedek lakóinak játszott, elsősorban mindig az ő sorsuk érdekelte. Erre nevelt engem is. „A reményt kell biztosítanunk a nézőnek. Es nem hazugságok, álomtörténetek árán. Ez a nehéz“ — mondta. Ezért szerettem meg annyi sok-sok évelőit Abbast, ezért vettem át boldogan forgatókönyveit, melyekből később a Csavargó és a 420-as urak, meg annyi más közös sikerünk született. Az elesettekhez, a szegényekhez, a proletárokhoz kívántam szólni. Azt hiszem, odahaza, Indiában minden lehetséges sikert kivívtam. Tudom, ez szerénytelenül hangzik, mégis ki kell mondanom. Mert ez a siker semmi ahhoz képest, amit műveimmel a Szovjetunióban arattam. Mikor 1956-ban — egy évvel a Csavargó bemutatása után — másodszor léptem Moszkva repülőterére, ezrek vártak. Zenekarral, mely a film legnépszerűbb dalát játszotta. Es nem mozdulhattam ki a szállóból kíséret nélkül, mert mindenütt felismertek és megrohantak. És mindez később csak fokozódott. Mert ezt a két utat állandó meghívások, újabb és újabb látogatások követték. A népszerűség kötelez. Elkezdtem oroszul tanulni. Es 1968 után készült filmjeim első külföldi premierjére mindig a Szovjetunióban került sor. Ez nem véletlen. A szovjet földre tett kirándulások, az utazások a holnapba, az ott látottak ösztönöznek, ihletnek mindig újabb és újabb alkotásokra. Ezektől azt remélem: ösztönzők, erőt adók a harcra, melyet Bombayben és India-szerte folytatnunk kell a mindenki holnapjába vezető útért ___ • /F ilmfare) VIII. ŰJSZÚ
