Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-08-07 / 32. szám

ÚJ szú Fr ancia lapból. A család szemefénye katonai szolgálatra vonul be. Levelei tele panasszal, a hőség, a lő gyakorlat, a fegyelem... De egy napon merőben más han­gon ír: „Jelenleg más körletben va gyök. Széles, puha ágyam van. Külön szekrény, a kisasztalon szódavízzel. Az ebédet ágyban kapom. Cjság, sakktábla a ke zem ügyében, egész nap rádióz­hatok és televíziózhatok. Utó­irat. Egyébként kanyaróm is van.“ A sétatéren egy néni gyerek­kocsit tol maga előtt, s időn­ként leszól a babának: — Ne sírj, Diploma. Mind­járt hazaérünk, s akkor papi­zol, Diploma. Meghallja ezt egy férfi; nem állja meg, s megkérdezi: — Bocsánat, de olyan érde­kes neve van a kicsinek. Dip­loma, ugye? — Igen. — S hogy adták neki ezt a nevet? — A lányomat egyetemre küldtem, s ezt hozta haza. Kék folttal, ragtapaszokkal, összeverve állít be az irodába egy férfi. — Mi történt? — kérdezik riadtan kollégái. — Kihúztam egy lányt a víz­ből... — És ezért összevert? — Nem ő. A feleségem ép­pen akkor jött, amikor a lányt kisegítettem a fürdőkádból. Egy hölgy tanácstalanul vá­logat az ajándékboltban a kü­lönböző emléktárgyak között. — A férjemnek szeretnék vá­sárolni valamit a születésnap­jára. — És mi az elképzelése, asz- szonyom? — Túl sokba ne kerüljön és olyan legyen, hogy majd én is használhassam .. . Vili. 7. 19 EREDMÉNYHIRDETÉS A papa szépet ígér tizenhat éves kislányának: — Ha tizennyolc éves koro­dig jól viselkedsz, kapsz tőlem egy ezüst 'karórát. A lány nevet: — De papa, azért, mert teg­nap nem viselkedtem jól, arany karórát kaptami Szicíliában a templom előtti téren két legény beszélget: — És nem volt meglepve signor Bertulozzi, amikor megkérted a lánya kezét? — Már hogyne lett volna. A revolver is kiesett a kezéből... A páciens megkérdezi az or vost: — Doktor úr, megihatok min­den étkezés előtt egy pohárka szilvóriumot? — Attól függ, hogy hányszor étkezik naponta ... Az alpesi idegenvezető mond­ja a turistáknak: — Vigyázzanak, hogy meg ne botoljanak. Ez itt különösen veszélyes hely. De ha valaki mégis megbotlik, amikor lefelé fog zuhanni, ne felejtsen el jobbra nézni. Varázslatos a ki­látási Az újdonsült autósok sétako- csikáznak. A férj vezet. Egy­szerre azonban nyöszörögni kezd: — Nem tudom megállítani az autót! Felesége rögtön intézkedik: — Legalább valami olcsónak menj neki! Telt lelátók az izgalmas lab­darúgó-mérkőzésen. Egyszer a hátvéd rosszul találja el a lab­dát, s az bombaerővel vágódik az egyik nézőhöz. Amíg az ta­pogatja a fejét, a felesége oda­sziszegi: — Ez vagy te. Hetvenezren ülnek a tribünön, s a labda pont téged talál kupán. Alapos vizsgálat után az or­vos ránéz a betegre: — Uram, az ön esete gazda­gítani fogja az orvostudo­mányt. A beteg tüstént leszögezi: — Kérem, én betegbiztosítási alapon vagyok itt. Egy afrikai vidéken kérdezi a turista: — Itt egyáltalán nem szokott eső esni? — Eső? — válaszol a benszü- lött. — Nálunk olyan ritkán esik, hogy négyéves halak van­nak, amelyek még nem tanul­tak meg úszni. A vendég dicséri a gyere­ket: — Hallatlan, hogy mennyire hasonlít ez a gyerek az apjá­ra! — Úh, bizonyára a fényhatás okozza. Különben ez a gye­rek szép, és nagyon intelligens külseje van. Egy nyelvtehetség panaszko dik: — Társaságban beszélhetek németül, magyarul, franciául, spanyolul, olaszul, angolul, csak azt nem tudom, miről! SZÖVEG NÉLKÜL (Pikker) u. — Te szélhámos! Abba a csó­nakba, amit eladtál nekem, be­folyik a víz! — No és, mit gondoltál, hogy bor fog belefolyni? Egy tizenéves ilány egészen rövidre levágott hajjal jelenik meg édesapja előtt: — Milyen a hajad? Ügy néz ki, mint egy seprű. — Papa, mi az a seprű? Diktál a főnök, s közben az írógép fölé hajol. — Mancika, nagyon jó. Csak három helyesírási hibát csinált. Most próbáljuk meg a második szót. Azt mondja a múzeumban a teremőr: — Arra a székre nem szabad leülni, asszonyom, mert az XIV. Lajos székel — Na és? Ha megjön, felál­lók! — Mondd, nem dolgozik nálatok véletlenül egy Öttömér Ottomár nevű vörös hajú bérelszámoló? — Fogálmam sincs. Nálunk rengeteg bérelszámoló te­vékenykedik, szép számmal akadnak köztük vörös hajúak, no meg az Öttömér név is meglehetősen gyakori. Hallhat­nék róla valami közelebbit? — Ügy tudom, van néhány furcsa szokása. Például lovon jár be a munkahelyére, a pacit ott garazsírozza a főbejárat előtt. — Lehet. De .tudod, hogy van ez. Az ember reggel ro­han, hogy el ne késsen. A munka végeztével rohan, hogy mielőbb hazaérjen. Mindenki a saját kocsijával van elfog­lalva, ki figyel oda, hogy ki parkol mellette?! — De az csak feltűnt, hogy ennek az Öttömérnek hat füle van? — Nem. Miért tűnt volna fel? Egy hatfülű embert na­gyon könnyű összetéveszteni három kétfülüvel. Vagy két háromfülüvel, hat egyfülűvel, tudom is én... Meg aztán nálunk hajtani kell, mi nem érünk rá arra, hogy egymás fizimiskáját bámuljuk. — Nézd, ez az Öttömér Ottomár állítólag egy nagyon fur­csa alak. Minden tanácskozáson, gyűlésen, értekezleten fel­szólal, méghozzá mindig más-más afrikai nyelv valame­lyik dialektusában. Hol congálul, hol talbetül, hol sonául. Az ilyesmi csak megüti az ember fülét, nem? — Embere válogatja. Tőlem például értekezleten, gyűlé­sen, tanácskozáson beszélhet akárki akármilyen nyelven, akármilyen nyelvjárásban, ha az, amit mond, nem érinti közvetlenül az én munkámat, az én személyemet, vagy azt a kis csoportot a műszaki főosztályon, amelyben jómagam ügyködöm, akkor nekem egyik fülemen be, a másikon ki. Jól néznék ki, ha mindig mindenkinek a szövegére oda­koncentrálnék ... De hát áruld el már, miért érdekel té­ged olyan nagyon ez az Öttömér? — Jelentkezett nálunk a munkaügyin, átjönne hozzánk. Meg is felelne, csak a bérében nem tudtunk megállapodni. Azt mondja, hogy nálatok négyezerkettő a fizetése, pré­miummal fölmegy négy-hétre, nyelvpótlékként káp három­százat, és ha átjönne, le kellene mondania egy másodállá­sáról, a Pigment Műveknél, ott ezerkettőt kapott... — Ne is folytasd, tudom, hogy kiről van szó. Persze, az a kis piros tollú mókus, a hat fülével, a második emele­ten. Hát ha éppen tudni akarod, a fizetése csakugyan négyezerkettő, most júniusban emelték, de csak azért, mert Kaláber Dezső nyugdíjba ment, és szétcincálták a béralapját. Ami a prémiumot illeti, megsúghatom, egyetlen­egy alkalommal ment csak föl ötszázra, tavaly októberben, véletlenül. Ugyanis rendszerint a háromszázat sem éri el. A nyelvpótlék meg tiszta mese, lehet, hogy tud majd róla produkálni egy papírt, de ne fogadjátok el, nálunk az af­rikai dialektusokért egy vasat sem fizetnek, különösen egy bérelszámolónak. Neki nem sonául, tabetül, vagy congáu! kell fejtenie a béreket, hanem magyarul. — És a másodállása? — Először is. Három másodállása van, nem egy. Kettőt feketén csinál. Az egyiket a Tolltisztítóban, ahol a bátyja a főmérnök. A másikat a Redőnyfeszítőben: ügyviteli szak- tanácsadó ezerötért, a nővérééknél. Ide a bökőt, ha át­megy hozzátok, mind a hármat meg fogja tartani stiká- ban. És még azt is tudnod kell róla, hogy havonta átlag még kétezret keres újságkihordással, meg vasárnap a Hét­fői Hírekkel. Nem beszélve arról, hogy a nyári szabadsága alatt Balatonpécelen kisegít a sógornője halsütődéjében, az összesen felmegy havonta minimum ... — Álljon meg a menet, ennyi nekem bőségesen elég. Most már csak azt áruld el, honnan tudsz ennyi mindent Öttömér Ottomár jövedelméről? — Már bocsáss meg, miért az övéről?! Kérdezhetsz bár­ki mást. Elvégre kollégáról van szó, nem?l Egy helyen húzzuk az igát, szép is volna, ha úgy élnénk egymás mel­lett, mint az idegenek! KÜRTI ANDRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom