Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-08-07 / 32. szám
A közélelmezés egyik legnagyobb ^ problémája a fehérjék, főleg az állati eredetűek hiánya. A szakemberek a megterhelő fizikai munkát nem végző emberek táplálkozási szükségletét világátlagban napi 2400—3000 kalóriára becsülik, ebben 70 gramm a fehérje (1 gramm 1 kg testsúlyra számítva). A FAO adatai szerint a gazdaságilag fejlett országok lakosai napi átlagban 3060 kalóriát, ezen belül 90 gramm fehérjét fogyasztanak. Az utóbbiból 44 gramm az állati eredetű fehérje, ami a legfejlettebb országokban a 80,8 grammot is eléri. A fejlődő országok lakosainak átlagos napi fogyasztása ugyanakkor mindössze 2150 gramm kalóriát, illetve 58 gramm fehérjét tesz ki, s ebben csak 9 gramm az állati eredetű fehérje. Ezekben az országokban a fehérjehiány különösen a gyermekeknél, a terhes és a szoptató anyáknál jár komoly következményekkel. Az utóbbi időben például kimutatták, hogy a fehérie-alultápláltság zavarokat okoz az agyvelő működésében, s csökkenti az emberek értelmi képességeit. A jelenlegi időszakban ezért világszerte előtérbe került a fehérjeellátás kérdése. A világ tudósai új utakat keresnek, s átfogó, koncepciós programokat dolgoznak ki a megoldásához. Már most is jelentős hiány A közélelmezés világproblémájával, az állati eredetű fehérjék szükséges mennyiségének kitermelésével szorosan összefügg az állattenyésztés intenzitásának növelése, amihez viszont elegendő fehérjetakarmányra van szükség. Szembe kell nézni azzal a ténynyel, hogy az állattenyésztés intenzitásának növelése állandóan fokozza az emberek és a gazdasági állatok táplálkozási konkurrenciáját. Az Egyesült Államokban és Kanadában például az állattenyésztés intenzitásának magas foka mellett az egy lakosra számított gabonafogyasztás eléri az 1000 kilogrammot, ebből csupán 70 kg kerül közvetlen fogyasztásra, míg a maradék 930 kg-ot az állatok takarmányozására használják fel. Ezzel szemben a fejlődő államok 1 lakosára az állattenyésztés alacsony színvonala mellett évi átlagban mindössze 220 kg gabona fogyasztása jut, s ez a mennyiség csaknem teljes egészében közvetlen emberi fogyasztásra szolgál. Csehszlovákiában a gabona 75 százalékát használjuk fel az állatok etetésére. A FAO adatai szerint már a legközelebbi években számolni kell az emberi táplálkozáshoz és az állatok takarmányozásához szükséges fehérjemennyiség gyors növekedésével. 1980- ban az emberek által fogyasztott fehérjék mennyisége 108 millió tonnára, a gazdasági állatok takarmányalapjában pedig 432 millió tonnára növekszik. Az évezred végére ez a fogyasztás az embereknél eléri a 160 millió tonnát, a gazdasági állatoknál pedig a 640 millió tonnát. Ugyanakkor az emberi táplálkozás számára szükséges fehérjék évi hiánya már most is 15— 30 millió tonnára tehető. A különböző országok szakembereinek véleménye szerint a jelenlegi időszakban és a közeljövőben komoly nehézségek merülnek fel a gazdasági állatok fehérjeellátásában. Várható, hogy a fehérjetakarmány- készletek csökkenése és az értékesebb élelmiszerek, főleg a hús fogyasztásának növekedése még jobban elmélyíti a takarmányfehérjék világpiacának válságos helyzetét, ami elsősorban az olajpogácsára és a hallisztre vonatkozik. Az Európai Gazdasági Közösség országai olajpogácsából teljes mértékben behozatalra szorulnak. Ezekben az országokban a fehérjetakarmány-szükségletnek csupán 20,6 százalékát fedezik saját termelésből. A jelek szerint más nyugat-európai országokban és Japánban is fokozódik majd az intenzív állattenyésztéshez szükséges olajpogácsák és hallisztek hiánya. A fehérjeprogram hazai realizálása A fehérjetakarmány-ellátás területén nálunk is feszült a helyzet, a takarmánykeverékek gyártásának tervszerű növelése döntő mértékben a behozatalból származó fehérjekomponensek mennyiségitől függ. Csehszlovákia Kommunista Pártja a szocialista építés kezdetétől fogva különleges figyelmet szentelt a lakosság élelmezésével összefüggő kérdéseknek. A jelenlegi időszakban az életszínvonal tartós és gyors emelkedése minőségileg magasabb szintű igényeket támaszt ezen a területen. A CSKP XV. kongresszusa célul tűzte a dolgozók életszínvonalának további emelését, anyaei szükségleteik iobb kielégítését. Az életszínvonal egyik fontos mutatóba a hús és a többi állattenyésztési termék 1 lakosra számított fogyasztása. Csehszlovákia az állati eredetű termékek fogyasztása szemDőntiábó' is az élenjáró országok közé tartozik. Az állattenyésztési termelés további növeléséhez a szükséges takarmányokról és a fehériekomnonensekről is gondoskodni kell. Figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy a fehérje- komnonensek beszerzési Droblémái a világpiacon tartós jellegűek, ezért feltételeket kell teremteni a hazai források maximális kihasználásához. A szövetségi kormány és a CSKP KB Elnöksége ezért már 1973-ban jóváhagyta a takarmányipar nyersanyagellátásának koncepcióját, a fehérjeprogramot. Ez év júniusában a szövetségi kormány és a CSKP KB Elnöksége megtárgyalta a fehérieprogram teljesítésének ellenőrzéséről szóló ie'entést, s felülvizsgálta a jelenlegi forrásokat, az állatok takarmányozására alkalmas élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok kihasználásában fennálló helyzetet. A fő hangsúlyt a mozgósítható hazai források kihasználására helyezték, amelyek pótolhatják a behozatalból származó fehérjekomponenseket. Az elemzés szerint 1973 óta csak bizonyos részeredményeket sikerült elérni, elsősorban az élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok hasznosításában. lelentős a lemaradás a takarmányhüvelyesek előirányzott termelési feladatainak teljesítésében. A gyenge eredményeket nemcsak az utóbbi évek kedvezőtlen időjárása okozta, hanem az is, hogy a mezőgazdasági vállalatok nem tulajdonítottak elég nagy jelentőséget ennek a feladatnak. A fehérjeprogram eredeti célkitűzéseihez viszonyítva a takarmányélesztők és a műszaki lizin gyártásában is jelentős a lemaradás. A legközelebbi években az állattenyésztés tervezett dinamikus fejlődésére való tekintettel tovább növekszik a takarmánykeverékek gyártása, s ezzel összefüggésben a takarmányfehérjék fogyasztása is. Mivel nem számíthatunk a fehérjekomponensek behozatalának növelésére, a szükséglet növekedésének döntő hányadát hazai forrásokból kell fedeznünk. A kormány elnöksége ezért műszaki-szervezési intézkedéseket fogadott el a takarmány- fehérjék hazai forrásainak jobb kihasználására. Főleg a következő forrásokról van szó. Takarmánytej és savó A tejipar száritókapacitását 1980-ig további 759,5 millió literrel kell növelni, s e feladat keretében a borjúk számára készített tejes takarmánykeverékhez használt szárított savó termelése 2000 tonnáról 7500 tonnára növekszik. Ebből a komponensből már 1978-tól kezdődően garantálni kell az önellátást, megszüntetve a tőkés államokból származó behozatalt. Vágóhídi vér A vágóhídi vérnek eddig nem tulajdonítottunk nagyobb jelentőséget, pedig értékes fehérjetakarmány. Annak ellenére, hogy az 1976—1977-es években három nagy teljesítményű vérszárítót sikerült üzembe helyezni, s a 6. ötéves tervben további két vérszárító elkészítése szerepel, mindez csak a rendelkezésre álló nyersanyag 65 százalékának feldolgozását teszi lehetővé. Ezért további két korszerű vérszárító berendezés vásárlása szerepel a tervben a NIRO-ATOMISER cégtől a maradék mennyiség feldolgozására. E korszerű vérszárítók gazdaságos üzemeltetése természetesen azt is megköveteli, hogy a vágóhidakon nagyobb figyelmet szenteljenek a vér nyerésének, akadályozzák meg azok elértéktelenedését vizezés vagy más szennyeződés által. Húscsontlisztek gyártása A fehérjeprogram előirányzata szerint 1975-ben 47 ezer tonna húscsont- lisztet kellett volna gyártani, a valóságban 45,7 ezer tonnát gyártottak. 1980-ig a feldolgozásra alkalmas nyersanyagok mennyisége körülbelül 250 000 tonnára növekszik, ami lehetővé teszi, hogy a húscsontliszt gyártása az említett 45,7 ezer tonnáról 57,5 ezer tonnára növekedjen. Mivel a feldolgozó kapacitás 131 ezer tonnával növekszik, ez lehetővé teszi, hogy az összes rendelkezésre álló nyersanyagból húscsontliszt készüljön. Takarmányélesztők A fehérjekomponensek beszerzési feltételeiben kialakult helyzet megköveteli, hogy fokozottabb figyelmet szenteljünk a vegyipar és az erjesztőipar nem hagyományos forrásainak. Járható útnak tekintjük a takarmány- élesztők gyártásának növelését hazai nyersanyagok alapján. A takarmánv- élesztők a tartalmazott aminosavak szempontjából a legjobban megközelítik az állati eredetű lisztek összetételét. Ennek a kérdésnek tehát nagyobb figyelmet kell szentelni főleg a tudományos kutatás területén, s bár a beruházások szakaszán eléggé feszült a helyzet, foglalkozni kell a gyártó kapacitások kiszélesítésével is, hogy az olyan nyersanyagforrásokat is kihasználhassuk, amilyenek például a szulfittartalmú, a faipari és egyéb hulladékok. A szövetségi kormány elnöksége feladatul adta a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumok, a szövetségi műszaki és fejlesztésügyi minisztérium. valamint az állami tervbizottság számára, hogy a cellulóz- és papíripari beruházások előkészítése folyamán figyelembe vegyék a hulladékok felhasználásának szükségességét takarmánvélesztők gyártásához, gondoskodjanak egy tervdokumentációs tanulmány elkészítéséről a Leopoldov- ban építendő élesztőgyár részére szalma, fűrészpor, fa- és papíripari nyersanyagok alapján, s vizsgálják felül a berendezések gyártására irányuló beruházási folyamatok meggyorsításának lehetőségeit, hogy Vétrníben 1980-ban elkezdődhessen az építkezés. A műszaki lizin A lizingyártás jelenlegi alapját nehezen beszerezhető nyersanyagok, például földimogyoróliszt, szójaolaj stb. képezik. A rendelkezésre álló forrásokból 1980-ig körülbelül 3 ezer tonna készíthető. A 7. ötéves tervidőszakban 7,5 ezer tonna lizint kellene készíteni, ami több mint kétszeresére növelné a nyersanyagszükségletet. A jelenlegi fejlődés ezt nem teszi lehetővé, ezért a kormány a kutatók, a fejlesztők és a termelők feladatául adta, hogy vizsgálják meg az olyan nem mezőgazdasági nyersanyagok felhasználásának lehetőségeit, amilyen például a szintetikus etanol, az ecetsav és az amino- kaprolaktám. A takarmányhüvelyesek termesztése A legközelebbi években a fehérjetakarmányok terén mutatkozó hiány fedezésében döntő szerepet játszanak a takarmányhüvelyesek, egyrészt mint szemes termények, másrészt mint viaszos-tejes érésben betakarított és gyorsszárítókban feldolgozott egész növényzet. A kormány elnöksége ezért feladatul adta, hogy a mezőgazdasági üzemek a takarmányhüvelyesek vetésterületét a 6. ötéves tervidőszakban a jelenlegi 66 ezer hektárról 107 ezer hektárra növeljék, s a tervezett 25,9 mázsás hektárhozam mellett 1980-ig 277 ezer tonna takarmányhüvelyest termeljenek. Ezzel összefüggésben meg kell vizsgálni a behozott olajpogácsák és hallisztek pótlásának lehetőségeit takarmányhüvelyesekkel a takarmánykeverékek gyártásában. Foglalkozni kell továbbá a szójabab termesztésének ki- szélesítésével, melynek vetésterülete a jelenlegi 4 ezer hektárról 1980-ig 8 ezer hektárra növekszik. A jelenlegi alacsony hektárhozamok növelésében fontos szerepet játszik a termelés koncentrálása és szakosítása, hogy a takarmányhüvelyeseket a legalkalmasabb körzetekben termesszék. Nagyobb igényességgel kell megoldani az agrotechnika, a vegyszeres növény- védelem és a gépi betakarítás kérdéseit. A növénynemesítés és a kutatási munka szakaszán sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a legalkalmasabb fajok és fajták optimális kiválasztásának az egyes termelési körzetek feltételei szerint, továbbá a betakarítási veszteségek csökkentésének. A konyhai hulladékok A konyhai és egyéb hasznosítható hulladékok hatékony kihasználása céljából gondoskodni kell arról, hogy az 1978—1980-as években az egyes kijelölt mezőgazdaságok vagy kooperációs társulások keretéljen évi átlagban mintegy 15 hulladékfeldolgozót helyezzenek üzembe. (A CSSZK-ban 10, az SZSZK-ban 5 hulladékfeldolgozót.) Ezek évi kapacitása három változatban 650, 1500 és 2000 tonna lesz. Egy hulladékfeldolgozó üzem előirányzott beruházási költsége körülbelül 4 millió korona, évente tehát 60 millió koronát kell fordítani erre a célra. A technológiai berendezéseket hazai gyártásból kell beszerezni. Csehszlovákia részvétele a KGST-országokkai megvalósuló együttműködésben A KGST-országok szorosan együttműködnek a fehérjeforrások termelésében, ami elsősorban a takarmánygabonák, a takarmányhüvelyesek és az olajos magvak termelésének növelésében, valamint a halliszt gyártásának növelésében nyilvánul meg. A Szovjetunióban a halak és az egyéb tengeri élőlények kitermelését az 1974-es 10 millió tonnáról 1990-ig 16 millió tonnára akarják növelni, ami körülbelül 12 milliárd rubeles beruházási költséget igényel. Esedékes lesz Csehszlovákia részvétele is a beruházási feladatok anyagi fadezésében, ami jelentősen kiszélesíti a halak, a hallisztek és a halipari termékek beszerzési lehetőségeit. Az együttműködés további területét képezi a Mozyri takarmányélesztő gyár építése is, amit 1985-ben helyeznek üzembe. A csehszlovák részvétel alapján évente körülbelül 20 ezer tonna takarmányélesztöhöz jutunk ebből a forrásból. A fehérjeprogram kitűzött feladatai tehát igényesek, de megvalósíthatók. Eredményes teljesítésük megköveteli az irányítás, a kutatás, a szolgáltatások és a mezőgazdasági üzemek dolgozóinak aktív részvételét. Természetesen azt is szem előtt kell tartani, hogy az állattenyésztés dinamikus fejlesztéséhez szükséges termelési tartalékok egyik jelentős forrása a termőtalaj, főleg a rétek és a legelők hatékonyabb kihasználásában rejlik. BÁLLÁ LÁSZLÓ, a CSKP KB politikai dolgozója EREDMÉNYEK ÍS RUHÁTOK A FEHERJEPROGRAM MEGVAlOSlTASADAN