Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-31 / 31. szám
VII. 31. N C/3 AUTÓSOK S^MOTOROSOK kihúzz! Vasúti atjári! A motoros személyvonattal való „találkozás’ ezúttal viszonylag szerencsés volt. A Lada 1500-as vezetője azonban egy életre szóló tanulságot szerzett A hirtelen fékezés után a vonat mintegy 130 méterre a vasúti átjárón túl megállt. A mozdonyvezető azonnal kiugrott a Diesel-mozdonyból és a baleset színhelyére sietett. Haragjában szinte ordítozott. — Ezek megörültek! Hajtanak, mint az eszeveszettek, semmit sem látnak, se nem hallanak. A Skoda személygépkocsi roncsai közül négy emberi testet emeltek ki. A járművezető és a mellette ülő fiatal nő halott volt. A másik kettő súlyos sebesült, őket elvitte a mentő... Sajnos, egyre gyakrabban fordulnak elő ilyen balesetek a vasúti átjárókon. A gépjárművek száma hazánkban is rohamosan nőtt, s így a motorizá- lás óriási üteme Szlovákia közútjain is égető problémákat vetett fel. Ez a kérdés igen időszerű. A hazai és a külföldi turisták gépjárműveinek tízezrei futnak az országutakon, s a szabadságra menő gépjárművezetőknek van egy közös tulajdonságuk, sietnek. így aztán gyakran nem veszik figyelembe a vasúti átjáró előtt elhelyezett fényjelzéseket és útjelző táblákat. A bevezetőben említett tragédia esetében még jóval a szerencsétlenség után is villogott a tilos jelzőlámpa fénye, és hallani lehetett a hangjelzést is. A mozdonyvezető, aki köteles az átjáró előtt csökkenteni a szerelvény sebességét és hangjelzést adni, ebben az esetben semmiképpen sem tudta megakadályozni a szerencsétlenséget. Bebizonyította ezt a rendőrség, de különösen a vasutak biztonsági ellenőreinek vizsgálata. Az előírásokat főképp a közúti járművek vezetői szegik meg. Tavaly például a vasúti átjáróknál 38 baleset történt, s ezek közül a Csehszlovák Államvasutak dolgozója csak egyetlenegyet okozott. Tavalyelőtt a balesetek száma 42 volt, valamennyit személy- és teherautóvezetők, traktorosok és más járművek vezetői okozták. Gyakran úgy tűnik, hogy a jól gondolt szó és figyelmeztetés falra hányt borsó. Ezt bizonyltja a Niáná nad Oravou-i vasúti átjáróban történt nemrégi balesetsorozat is. Két nap leforgása alatt ugyanabban a vasúti átjáróban három baleset történt, amelyek egyike emberéletet követelt. A gépjárművezetők mintha nem akarnak tudatosítani, hogy a vasúti szerelvénnyel való összeütközés során — ahogy mondani szokás — mindig ők húzzák a rövideb- bet. Az esti órákban a Zohor és Vysoká na Morave közti pálya- szakaszon levő vasúti átjáróhoz a BAD 6 ... rendszámú személyautó közeledett. A vezető nem vette figyelembe az útjelző táblákat, sőt még a mozdonyvezető hangjelzésére sem reagált. Öriási erejű összeütközés következett, összetörött a karosszéria, az üveg, a vezető meghalt, s ezzel a tragédia beteljesedett. A gépkocsi vezetője már nem tudja elmondani, miért sietett annyira, miért hagyta figyelmen kívül az előírásokat. Meleg, verőfényes napon az NZA 1... rendszámú Lada 1500-as személyautó vígan száguld Komárom és Gúta (Ko- márno, Kolárovo) között. Ne- mesócsa (Zemianska Olőa) irányából közeledik a 22303-as számú motoros személyvonat. A vasúti átjáró előtt hangjelzést ad, de a személyautó vezetője sem ezt, sem a megállást parancsoló jelzőtáblát nem veszi figyelembe. A. T. gépjárművezető erre az esetre bizonyára egész életén át emlékezni fog. Ott leselkedett rá a halál az átjárónál, s ő csak csodával határos módon menekült meg. — A vasúti átjárókban történt nagyobb szerencsétlenségeknek súlyos következményei voltak. Sok ember megsebesült, néhányan meghaltak, a károkról nem is beszélve. Ezért a vasúti kutatóintézetek munkatársai egyre intenzívebben foglalkoznak új, korszerű jelzőberendezések létrehozásának problémáival. A közlekedés életünk szükségszerű tartozéka. Ezért mindenki érdeke, hogy megtartsák az előírásokat, hogy a közlekedésben tökéletes legyen a fegyelem, az óvatosság, valamint az emberéletek és az anyagi értékek iránti felelősség. FRANTlSEK RISZDORFER Íme, ilyen volt az a személyautó, amely Bratislavától nem messzire egy személyvonattal ütközött össze. A járművezető a vasúti átjáróban lelte halálát. (A rendőrség archívumából) Az ember a legnagyobb érték. ... és mégis százezersiámra történnek emberáldozatot követelő olyan közúts balesetek, amelyek egy kis óvatossággal vagy előrelátással elkerülhetők lennének. Főképp a hivatásos gépkocsivezetők tudják, mennyi veszély leselkedik az éjszakai sötét országúton a gépkocsivezetőre, motorkerékpárosra és gyalogosra egyaránt. Világszerte keresték és keresik a megoldást, hogyan lehetne az ilyen balesetek számát csökkenteni. A fényvisszaverő anyagok felfedezése számtalan lehetőséget kínál ehhez a védekezéshez. A magyarországi, galgamácsai összefogás Tsz melléküzemága a holland Fasson céggel kooperációban jő minőségű fényvisszaverő anyagot készít, amelyet lovaskocsik, kerékpárok, motorkerékpárok, sőt a gyalogosok esti fényjelzésére is használnak. — Ezeket különféle alakzatúakra szabják, pl. kör, téglalap, négyszög stb., valamint karszalagokat és táskaburkolőkat is készítenek belőle. Amint képünkön láthatják, a koromsötét éjszakában a gépkocsi reflektorának fényétől egyszerre milyen szikrázóan világítóak lesznek ezek a fényjelzések. Reméljük, hogy alkalmazásuk mindenütt elterjed, és sokkal kevesebb émberáldozatot követelnek majd a sötét országutak. — P — KÖZLEKEDJ SZABÁLYOSAN! A gépjárművezetői vizsga teszt kérdései 18. 1. A 3500 kg megengedett legnagyobb összsúlyt meghaladó gépjármű, a 7 méter hosszúságot meghaladó járműszerelvény és a különleges gépjármű vezetője a) minden esetben köteles az előtte haladó jármű mögött olyan követési távolságot megtartani, hogy az előzést végrehajtó járművek biztonságosan besorolhassanak eléje; b) lakott területen kívül köteles az előtte haladó jármű mögött olyan követési távolságot megtartani, hogy az előzést végrehajtó járművek biztonságosan besorolhassanak eléje; c) minden esetben köteles az előtte haladó jármű mögött legalább 100 méter követési távolságot megtartani, hogy az előzést végrehajtó járművek biztonságosan besorolhassanak eléje. 2. A balra kanyarodó jármű vezetője a) köteles áthaladási elsőbbséget adni a szembejövő motoros és motor nélküli jármüveknek és villamosoknak; a mögötte haladó járművekre nem kell tekintettel lennie, amennyiben menetirányának megváltoztatását jelezte; b) köteles mindkét menetirányban minden járműnek áthaladási elsőbbséget adni; c) köteles áthaladási elsőbbséget adni minden szembejövő motoros és motor nélküli járműnek, valamint mind a két irányban haladó villamosoknak. A járművezetőnek nem szabad az útkereszteződésbe behajtania, ha az útkereszteződés után a forgalmi helyzet nem teszi lehetővé a továbbhaladást, s ezáltal az útkereszteződésben megállásra kényszerülne; ha az előtte haladó jármű balra kanyarodik, s ezáltal jobbról kényszerülne megelőzni; ha az útkereszteződésben balra kanyarodás esetén megállásra kényszerülne, hogy áthaladási elsőbbséget adjon a szembejövő motoros és motor nélküli járműveknek, valamint a mindkét irányban haladó villamosoknak. A ködfényszórók bekapcsolt állapotát jelezni kell a járművezető látterében elhelyezett folyamatos kék fényt kibocsátó visszajelző lámpával; hangjelző berendezéssel vagy a járművezető látterében elhelyezett folyamatos piros fényt kibocsátó visszajelző lámpával; a járművezető látterében elhelyezett folyamatos zöld vagy narancssárga fényt kibocsátó visszajelző lámpával. A ködfényszóró átvilágított felületének felső széle a helyzetjelző lámpa átvilágított felületének felső szélénél magasabban nem lehet; a tompított fényszóró átvilágított felületének felső szélénél magasabban nem lehet; az úttest szintjétől 500 milliméternél távolabb nem lehet. 3. a) b) c) 4. a) 5. a) b) c) 6. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése: a) személygépkocsival és oldalkocsis motorkerékpárral behajtani tilos; b) gépjárművel — kivéve a személyautókat és a motorkerékpárokat — tilos behajtani; c) mindenfajta motoros járművel tilos behajtani. 7. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése: a) mindenfajta motor nélküli járművel tilos behajtani; b) kézikocsival bemenni tilos, amelynek legnagyobb szélessége a 60 cm-t meghaladja; c) 60 cm-nél keskenyebb kézikocsit vonó vagy toló gyalogosoknak bemenni tilos. 8. Az ábrázolt útkereszteződésen másodikként halad át: a) a 3-as jelű jármű; b) a 2-es és a 4-es jelű jármű egyszerre; c) az 1-es jelű jármű. Helyes válaszok: •38 ‘Rá ‘39 ‘qg ‘3* ‘B£ ‘az ‘RT