Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-27 / 13. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. MÁRCIUS 27. VASÁRNAP vm A / 10 ■ I BRATISLAVA XXX. ÉVFOLYAM 85. SZÁM ÁRA 1 KORONA GYÖKERES GYÖRGY felvétele TANÍTÓ ELET - ALKOTO ELET em az enyém ez a cím, ez a négy szó, a két jelzővel csordultig töltött élet. Egy Apáczai Csere Jánosról szóló írás éléről oroztam el, és most örülök, hogy leírhatom, szebbet, kifejezőbbet, méltóbbat a tanítók napja elé, aligha találhattam volna. Mert valóban, a tanító élet alkotó élet. Életet építő élet. És ha már Apáczai Csere János nevét említettem, szelleme idézni kényszerít néhány nagyszerű sort egyik tanításából: „Jól nem lakik az, ki másnak szájával eszik. Vedd észre, hogy semmi különbség nincs azok között, akik sohasem születtek, s akik semmi emlékezetre méltó dolgot nem mívelvén, az életből kiváltak. Szeresd a munkát. Kerüld a kényes életet és szófia beszédet. Keresten-keresd az alkamatossá- got, amellyel élvén magad tanulhass vagy másokat taníthass." Ahogy ő maga is cselekedte kegyetlenül rövidre szabott élete végéig. Mert jól tudta — mint egyik méltatója írja —, hogy az erkölcsi példa csak akkor magasul történelmi tetté, ha szükségszerűségét nem elvont remények táplálják, hanem a valóságra építő konkrét tudás. És a XVII. századnak e forró és bátor szívű pedagógusa mennyit tett ezért a tudásért! A nép javára, a feudalizmus retrográd, fejlődésgátló erőivel szemben. Mennyit áldozott azért is, hogy a nép anyanyelvén tanulhasson és művelődhessen — mert csak így lehet igazán, —, ahogyan nagy kortársa, Comenius tanította. Sokszor idézett, de elégszer soha nem idézhető példaképek ők, messzi századokból lelkesítve üze- nők. Most, amikor pedagógusainkat ünnepeljük, őket is ünnepeljük. Hiszen haladó eszméik, habár más formában és egy alapjaiban más társadalmi rendszerben, jelen vannak, munkálnak a mában is, a hittel, önfeláldozó szerelemmel tanító pedagógusokban. Akik számára nem „kényszerpálya“ ez a pálya, nem hivatal az osztály, nem ügyfél a gyermek. Mert szeretem a gyerekeket, válaszolta a pedagógusjelöltek egy része, anélkül, hogy összebeszéltek volna, amikor a fölvételin megkérdezték, miért akarnak tanítók lenni. Keveselltem akkor feleletüket, de ennél többet nem tudtak, vagy nem mertek mondani. Miután elvégezték a főiskolát, többször találkoztam némelyikükkel, és ma már tudom, hogy ennél többet „csak“ éreztek, valahol belül, mélyen, ahol a hit és a vágyak tanyáznak. Ahol megfogant bennük az elhatározás, hogy tanító életet, alkotó életet fognak élni. Tanítók lesznek, megtartó és előrelendítő erők; szűkebb közösségüket és a társadalmat építők; önmagukat, tudásukat naponta szétosztók; becsületes munkára nevelők; nem nyelvészként is anyanyelvűnk művelői. És ma, néhány esztendővel a főiskola elvégzése után, így élnek, így dolgoznak. Sokukkal élmény elbeszélgetni, olyan szenvedéllyel, szeretettel szólnak hivatásukról. A legszebb — nemegyszer jegyezhettem le riportokban, portrékban —, amikor azt mondják: pem tudnék mást csinálni, legalábbis így nem. összenőttek a gyerekekkel, az iskolával, a faluval. Jó barátokra, segítőtársakra leltek sok idősebb, tapasztaltabb kollégájukban — a közös célok, sikerek, gondok eggyé olvasztották a pedagógus-nemzedékeket, Évtizedeken keresztül együtt lépnek az osztályba, alkotni, építeni. Nemzedékek vonulnak el előttük, de ők maradnak, az iskolában és az iskolán kívül hozzátenni valamit, nem is keveset, az élethez. Mindennapi munkájuk így növekszik történelmi tetté. Mondják, könnyű a tanítónak, sok a szabad ideje, nyáron két hónap, meg aztán ilyen szünet, olyan szünet. Az igazi pedagógusnak nem könnyű. Munkaideje nem ér véget az ötödik vagy a hatodik óra után, sőt, június harmincadikával sem. Az igazi tanító szüntelenül keresi az alkalmatosságot, amellyel élvén maga is tanul, hogy felelősséggel taníthasson. Talán éppen ezért szép, boldogító számára a tanítás, és Németh Lászlóval együtt mondhatja: „Most, hogy magam is tanítottam néhány évet, tudom, hogy a készülés a tanári pálya legnagyobb öröme. Az nem engedi, hogy a tananyagot őrző agy, mint az álló tó, bebékanyálasodjék. Attól lehet mindig jobban és másképpen tanítani." A nemzetiségi tanító öröme kétszer olyan magas. Amikor például arról hall, hogy volt diákjai kitűnően tanulnak, megállják helyüket a főiskolákon, egyetemeken. Vagy: mostani tanítványai előkelő helyen végeznek a különböző olimpiákon. Persze ezekért az eredményekért és örömökért kétszer annyit kellett dolgozni. A tanító élet alkotó élet. Életet építő élet. És szóljak ismét Apáczai Csere Jánossal: „Azért... csak tanítton taníts.“ BODNÁR GYULA
