Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-23 / 4. szám
AZ ORSZÁG 66. EGYETEME A Nukuszi Állami Egyetem épülete a Karakalpaki ASZSZK- ban Egyetemi város lett Nu kusz, Karakalpakia (az Üz bég SZSZK északnyugati részében fekvő autonóm köztársaság] fővárosa. Itt nyílt meg a Szovjetunió 66. egye teme. Ez a tény azért is figye lemre méltó, mert a szov jethatalomig Karakalpakiá ban a lakosságnak mindösz- sze 3 %-a tudott írni-olvas- ni. Manapság már ebben az autonóm köztársaságban nem találunk Irni-olvasni nem tudó embert. Gyorsan fejlődik a köztársaság népgazdasága, ugyanakkor kul turális téren is nagy fej lődésnek indult. A népgazdaság különböző ágazata; ban egyetemi és középiskolai képzettséggel rendelke ző szakemberek dolgoznak. Az új egyetem is azt a célt szolgálja, hogy biztosítsa a köztársaság számára a szükséges képesítéssel rendelkező szakembereket. Az egyetem 12 karán több mint 4 ezer diák tanulhat. A karakalpakiai mezőgazdaság számára a szóban forgó egyetem agronómusokat. rizstermesztő szakembereket, biológusokat, közgazdászokat képez. A hallgatók rendelkezésére tágas előadótermek, könyvtár, olvasótermek, kabinetek, laboratóriumok állnak. Berendezésük és felszerelésük a lehető legkorszerűbb. Ezenkívül már épül az egyetemi városka is. Tádzsikisztánban az agyagedények készítésének művészete — mint általában Közép- Ázsiában — már az ókorban ismert volt. Hosszú évszázadokon keresztül megőrződtek, és eljutottak hozzánk sajátos formájú edényeik: kancsók, teafőzők, lisztet, kölest, gabonát tároló edények, korsók stb. A tádzsikoknál manapság is nagy tiszteletnek örvend a fazekas. Azzal a különbséggel, hogy azelőtt alig ismerték faluja határán túl. Ma a fazekasmesterek munkái eljutnak az ország művészszalonjaiba, kiállítják az iparművészeti kiállításokon. A Tádzsik SZSZK- ban legismertebb fazekasművészek a Szahibov fivérek, akik Csórók kislakban (faluban) dolgoznak, és tagjai a Szovjetunió Művészszövetségének. VIRÁGZÓ FAZEKASM ÜVÉSZET Szafar Szahibov és műremekei GJ atomerőmüvek STARTOLNAK A tizedik szovjet ötéves terv (1975—1980) éveiben 67—70 millió kilowatt össz- kapacitású erőműveket fognak üzembe helyezni. Ebből 13—15 millió kilowattot az atomerőművek szolgáltatják majd. A közeljövőben helyezik üzembe a festői Ararat völgyében épülő (örmény SZSZK) erőmű első részlegét. Építését az örmény SZSZK népgazdaságának rohamos fejlődése tette szükségessé. A szakemberek kimutatták, hogy a természetes tüzelőanyagot és jelentősebb vízforrásokat nélkülöző köztársaságban célszerűbb az atomerőművek építése. Oroszország központjában, a kurszki mágneses anomália területén, ahol nagy mennyiségű ásványkészletek vannak, nemsokára megkezdi az áramszolgáltatást még egy atomerőmű első energiablokkja. Kapacitása egymillió kilowatt. Utána még három azonos kapacitású blokkot helyeznek üzembe, és ezáltal a Kurszki Atomerőmű Európa legnagyobbjai közé zárkózik fel. Az atomerőművek egyre nagyobb szerepet játszanak a Szovjetunió népgazdaságában. Az elkövetkező években különösen az ország európai részeiben indul gyors fejlődésnek az atom energetika. Az örmény Atomerőmű első részlegének irányító központja. Kép és szöveg: APN Rejtvényünkben Áprily Lajos: bői idézünk két szép sort. VÍZSZINTES: 1. Kertes családi ház. 6. Rejtvényünk első része (zárt betűk: A, H, N). 15. Fölfelé száll. 16. Görög betű — duplán. 17. Fogaival morzsol. 18. Norvég királyok. 20. Néma róka. 22. Azonos mássalhangzók. 22. A szamárium vegyjele. 24. Kutya. 25. Ismert magyar labdarúgó. 27. Szovjet sakkozó. 28. Névutó. 30. Mindjárt eleinte. 32. Mezőgazdasági növény. 33. Kompon való átszállítással foglalkozó személy. 36. Skandináviai váltópénz. 37. Vázlatod. 38. Női név. 39. Sósavban van! 41. Kétjegyű mássalhangzó. 42. Az aktínium és az oxigén vegyjele. 43. Gyurma. 45. Pihen. 47. Légáramlás. 49. Azonos a vízszintes 41-gyel. 50. Rejtvényünk második része. 54. Határozói rag. 56. Eszme. 57. Az arcnak a száj alatt levő, kerekded része. 58. Sötétszürke kőzet. 60. Mezőgazdasági eszköz. 62. Doktor. 64. A vietnami holdújév. 66. Fordított méhlakás. 67. Vésett drága- vagy féldrágakő. 69. Időmérő. 71. Katonai őr — régiesen. 74. Bizonyos számú évet betöltött. 75. Vidám történét. 77. Becézett női név. 78. Talál. 79. Szárazföldnek vízzel határos része. 80. Mese fele. 82. Gödör szélei. 83. Strázsa. 84. Azonos a vízszintes 54- gyel. 85. Nagy japán kikötőváros. 87. Angol film címe. 88. ... ték, pantomim. 98. Övj. FÜGGŐLEGES: 1. Rejtvényünk befejező része (zárt betűk: E, I, E, K). 2. Mohamedán fejedelem. 3. Határozói rag. 4. Lila azonos hangzói. 5. Régi űr- mértékegység (ék. h.). 6. Téli álmot alvó rágcsáló. 7. Ott benn. 8. A Parti-Atlasz marokkói része. 9. Azonos betűk. 10. A hidrogén és a trícium vegyjele. 11. Svájci folyam. 12. Vukli része. 13. Antal, Tibor. Hóhullásban című versé14. Nyeles szerszám. 19. Púpos hátú kérődző emlős. 23. Névutó. 25. Osztrák zeneszerző. 26. Az északkeleti irány jele. 27. Irásmű tárgya. 28. Ilyen ünnepély is van. 29. Kerti szerszám. 31. Fegyverét használja. 32. Kis francia sziget az Atlanti-óceánban. 34. Évenként ismétlődő. 35. Valakinek ízlése szerinti személy. 37. Tüzelőanyag. 40. Moszat. 41. A népdal szerint ilyen a Balaton vize. 44. Tíz keverve. 46. Gyümölcsnedv. 47. Sütéssel készített étel. 48. Borít. 51. Két óizlandi irodalmi emlék neve. 52. Sátor része. 53. Észák-afri- kai fellegvár. 55. Névelővel az elején anyagok összekeverésének eredménye. 59. Osztrák város. 61. Magasba helyez. 63. Kenyér — németül. 65. Távolsági teherszállító autók jelzése. 68. Néma mese. 69. Neves magyar színész volt. 70. Ampli- túdőmoduláció rövidítése. 72. A Drina legnagyobb mellékfolyója jugoszláviában. 73. Szovjet város. 75. Azonos magánhangzók. 76. Arra a másik helyre. 79. Védőfegyver. 81. Kutyát. 82. Énekesmadár. 84. Német kommunista politikus volt. 85. Nagy élvezet, öröm. 86. Valami előtti helyre. 87. Mázol. 89. Római kétezer. 90. Ádám, Imre. 91. Város eleje. 92. Emel! A január 9-én közölt kereszt- rejtvény helyes megfejtése: Milyen fehér csöndesség ez! Messze házunk télben ül. Könyvjutalomban részesülnek: Balázsy Margit, Bina (Bény), Petrik István, Safári- kovo (Tornaija), Krammer István, Levice (Léva), Hanula Aranka, Veiké Dravce (Nagy- daróc), Albert József, Trebe- lovce. 1 mondat—100 korona A VASÁRNAPI DJ SZÚ KÖVETKEZŰ SZÁMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: Az ember szívesen tér vissza azokhoz az emlékeihez, melyek a sikert jelentették számára. OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék be szerkesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. A január 2-i számunkban megelent mondat a Tervek és lehetőségek című interjúból való. 495 helyes megfejtést kaptunk. SORSOLÁSSAL 100 KORONÁT NYERT: Molnár Anna, Dunajská Streda, Sídlisko Sever B/8 1977. I. 23. o N W