Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-26 / 26. szám
ujszo es A ZÁSZLÓNK VÖRÖS, MINT A LÁNG T elefon Rimaszombatba. — Énekkar? Persze hogy volt, nem is egy, és ma is jól működik a Csemadok-énekkar, Halász Tibor vezeti mondta Drobka Géza. — Jöjjön el... * — Sajnos szobánk nincs — mondta a rimaszombati szállodában egy idős férfi. Szoba nincs, de ha már itt vagyok ... — Emlékszik rá, hogy régen működött itt egy énekkar? — Hogyne emlékeznék! Olyan híres volt, hogy Firenzében első díjat nyertek. De elkísérem magát Drob- káékhoz, a Géza biztosan többet tud erről. A Csemadok járási titkárának illik a Jókai-napokon részt vennie. Drobka Géza nincs otthon, de legalább aludnom van hol. ☆ A járási pártbizottságon Nősül elvtárs tudott valakiről, aki feldolgozta a járás munkásdalárdáinak történetét. Felhívta az illetőt telefonon. Sajnos, a rimaszombatiról nem tud, ő csak a szlovák énekkarokkal foglalkozott. Talán Kuziner Imre elvtárs, ő régi kommunista. ☆ Kuziner Imre: — Biztosan tudom, hogy volt' énekkar. De én azokban az években éneklés helyett börtönben ültem. ☆ Lévai Tibor: — Nem sokat tudok arról a Dalárdáról ... ☆ 9 Leaner elvtárs, a városi nemzeti bizottság elnöke: — A Dalárda! Reicher Sándor tagja volt... Koleszár István is ... Végre találtunk két régi énekkaristát. Koleszár István ma • is tagja a Csemadok-énekkarnak. — Most a Halász Tibor vezeti, hatvanhárom óta, azelőtt meg Gabonás Tibor volt a karnagy, negyvenhéttől ötvenhatig. ötvenhat és hatvanhárom között nem működött. Egy bőröndre való fényképem meg újságkivágásom van a szereplésekről — mondja Koleszár István. — De én a híres rimaszombati Dalárdáról szeretnék valamit halla ni... — A 'régiek közül már kevesen élnek. Én negyvenben, egész fiatal gyerekként lettem a tagja. Kik is énekeltek még, Sándor? A Balogh bácsi, Kocsis Dodi, a Rózsa József, ezek még élnek, a Rózsa Pista meghalt, a Borsosék szintén. A Csordás Jani is énekelt. — Csak az öreg, a fia nem — mondja Reicher Sándor. — Ezerki- lencszázhuszonkilenc május elsején lettem rimaszombati lakos, ide nősültem. Harminckettőben léptem be a Dalárdába. — Mikor alakult a Dalárda? — Azt nem tudom, amikor én beléptem, már régóta működött. Rengeteg fényképünk, kitüntetésünk volt, de minden elveszett. A Polgári Körben volt az otthonunk, most ott iskola van... Kellemes összejövetelek voltak az énekkari próbák. Ha fellépésre készültünk, szinte naponta próbáltunk. Halász József vezette az énekkart, igazán nagyon agilis, odaadó ember volt. Akárhol megjelentünk, majdnem mindenhol első díjat nyertünk. — önálló hangversenyeket is adtunk, többek között Losoncon, Érsekújváron és itthon is. — Közönség volt? — Mindig nagyon szép számmal. — Jobban, mint most — mondja Koleszár István. — Nem tudom, ml van ma az emberekkel... talán használhatom azt a kifejezést, hogy régen nem voltak annyira pénzéhesek, mint most... nem volt ez a hajsza, hogy még többet akarok ... Amit csináltunk, ellenszolgáltatás nélkül tettük, nem néztük, hogy ezt kapok vagy azt kapok. Kodály, Bartók népdalfeldol;) zásokat énekeltek, hogy hány számból állt a repertoárjuk, azt össze sem lehet számolni, mondják. Az énekkar a János vitézt is betanulta, hogy „még színesebbé tegyék az összejöveteleket“. — Melyik volt a Dalárda legsikeresebb fellépése? — A budapesti, A Zeneművészeti Főiskola termében adtunk hangversenyt, harminckilenc április huszonnyolcadikén. Nagyon nagy siker volt... Egy fényképem talán van otthon, amikor megérkeztünk a Keleti pályaudvarra ... A felvonulásunk is tetszett... Egyenruhánk nem volt, csak a rimaszombati kék sapka, állítólag ez a város színe, lapos, siltes sapka, magas fehér peremmel, kék felsőrésszel. — És a firenzei aranyérem? — Csak hallottam a firenzei fellépésről, az korábban lehetett, mon-. dóm, én csak harminckettőben léptem be. — Arról én is hallottam, hogy aranyérmet nyertek — mondja Koleszár István —, a Kosina Bandi is emlegette. Hű de jó basszus volt! Már ő sem él. — Talán a Balogh bácsi... — Hány éves is? — Valami kilencvenhárom ... * Csak kilencvenegy. De hússzal kevesebbnek mondanám. — Valahogy nem jól érzem magam, két hónapja volt agyvérzésem. Úgy levágott, mintha toronybul estem volna. Mentem kifelé, egyszer csak erős hasítás jött a jobb oldalamba. Mondom, mi lehet az? Azóta csak így vagyok ... Magam maradtam, azt hittem, együtt halok meg a feleségemmel, és ő már két hónapja a földben van, szegény: Egy rosszszó sem volt köztünk az életben, míg együtt voltunk, majdnem hatvan évig. Az én szavam csak az volt, hogy Terikém, csillagom, Terikém, aranyos. Hogy kezet emeltem volna rá, azt nem... talán meg is hal egy asszony, ha bolond kézzel megcsapja az ember. Mert micsoda dolog asz- szonyt megverni? Ha egy kicsit vidám hangulatban jöttem haza, énekeltem neki egyet, és ha veszekedni kezdett, mondtam, hogy írd fel, anyukám, aztán majd reggel elolvasom. Ennyi volt köztünk... soha egy ujjal sem bántottam, azt én nem tartom embernek, aki a feleségével dur- váskodik. Kell-e attul szebb, mint mikor egy család jól él? Mert mi szépen éltünk, baj nem volt velünk ... Az énekkart kérdezi? De még mennyire, hogy jártam oda! Harmincöt évig voltam a tagja. Nem, a háború után már nem énekeltem. Hol énekeltünk? A budapesti Zeneművészeti Főiskolán, aztán Kassán, nagy sikerrel, Komáromban kétszer is, harmincötben és harminchatban, Losoncon, Tornaiján, ahova csak meghívtak. Érsekújvárban is. Az érsekújvári képnek meg kell lennie. Nem, nem ez az, ezen is rajta vagyok,, a szé^ lén. Amikor ez a kép készült, még tolatásvezető voltam a vasútnál. Apám rézműves volt, de hát itt sok volt a rézműves, minden utcában egy, apámnak nem ment jól, és elkerült a vasúthoz. Nekem is megtetszett, én is odamentem, pedig eredetileg kötélgyártónak tanultam... de dolgoztam az üveghutában is, a köszörűnél, de az üvegpor ártott, eltiltottak. Hogy miket énekeltünk, arra már nemigen emlékszem... a jelige talán még az eszembe jutna ... De én szólót is énekeltem ... Basszus voltam, levittem egész a bőgőig. Nem tetszik cigarettázni? Ne testék haragudni, de én rágyújtok ... Hát úgy látszik, azt az érsekújvári képet elvitte valaki. A sapkámat is elvitték. Nem is tudom, ki. Jaj de szerettem énekelni! Mulatni is. Ogy kerültem be a Dalárdába, hogy hallottak énekelni a kocsmában, aztán szóltak, hogy mehetnék az énekkarba. Hát elmentem. A legnagyobb siker a budapesti volt. Ogy tapsoltak, hogy még! A firenzei aranyéremről csak hallottam, az korábban lehetett. Akkor én még nem jártam. Nem is tudom, ki emléBalogh Barna bácsi kezhetne arra, csak olyasvalaki, akinek az apja ott volt... Egyedül élek, az öcskösék járnak át, meg egy asszony, aki gondoz. Gyerekünk nem volt... Amióta beteg voltam, nem járok ki. Még az udvarra se merek kimenni, mert mindjárt megcsap a szél. Azelőtt kijártam a promenádra, a többi öreggel elbeszélgettünk. Hát ezek a mai fiatalok ... Egyszer egy fiatal lányka, nem volt több tizennégy évesnél, úgy csimpaszkodott a fiú nyakába. Nemcsak én néztem, hanem a többi öreg is. Azt mondja az egyik, látod-e, ma már nem a fiú udvarol, a lány udvarol. De hát én nem csodálkozom, utóvégre mindenkiben vér van, nem Igaz? Lakott itt a szomszédban egy jehovista, mindennap beszélgettünk, mindig a bibliát emlegette. Mondom, hisz maga annak a bibliának? Mindig felbosszantottam, hogy no, szomszéd, hát mondja meg, mikor lesz a világvége? Most már csak így egyedül vagyok... olvasgatni szoktam, de a látásom valahogy gyengül. Nem tudom, milyen orvosságot kéne szedni, mert izzad a szemem, sokszor annyira, hogy csak megcsap a levegő, és már könnyezik. De azért még most is szemüveg nélkül olvasok. Éppen máma hozták az új Ország Világot. Járt nekem a Hét is, de felvitték az árát. El sem hiszi, mennyit olvasok... itt a Tükör, regényeket is, Jókait, Mikszáthot... nem sajnálom az olvasnivalóért a pénzt, az engem annyira, de annyira elszórakoztat! Az Új Szót is szeretem, vannak benne jó írások, de van benne olyan, is, hogy elmegyek a felire, aztán valahogy nem tetszik, abbahagyom ... Egy darabig a Szabad Népet is vá- vásároltam, de aztán visszatértem az Oj Szóhoz ... Mit is tudnék még mondani a Dalárdáról? Majd még gondolkozom rajta .. .jöjjön el nemsokára megint, majd összeszedem a gondolataimat és mesélek. ☆ Losonc, Tornaija, Komárom, Érsekújvár, a budapesti Zeneművészeti Főiskola és még sok-sok hely „ahová csak hívtak bennünket“. Firenzében aranyérmet nyertek. De ki tud erről bővebb felvilágosítást adni? KOPASZ CSILLA A rimaszombatiak megérkeznek a budapesti Keleti pályaudvarra
