Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-06-19 / 25. szám
A 4 Nincs olyan fóruma a társadalomnak, ahonnan hallani ne lehetne a panaszt az úgynevezett modern művészet és irodalom ellen: ez a művészet és irodalom érthetetlen. Társadalmi fórumnak, pedig én nemcsak a sajtót vagy a rádiót vagy az értekezleti pulpitust nevezem, hanem a villamos peronját, a gyári öltözőt, a köztéri sakkozóhelyet vagy a falusi kispadot is (sőt ezeket nevezem igazán) —árad róluk a panasz: láttam egy művészfilmet, nem értem; próbáltam elolvasni egy verset, nem ment, nem értem; fölállítottak egy micsodát a házunk előtt a téren, állítólag szobor, fogalmam sincs, hogy mi akar lenni; hallottam egy zeneművet, még dallamot sem sikerült földfedeznem benne. És egybecseng a kérdőmonda- tokban sorakozó ítélet is ezek ellen az újmódi valamik ellen: Mit akarnak velük a művészek? Ha senkinek se kellenek. kinek csinálják őket? Önmaguknak? De akkor miért a mi pénzünkön, hiszen a filmet elkészítik, a könyvet kinyomtatják, a szobrot ércbe öntik, kőbe vésik, fölállítják, a zeneművet betanulják, előadják, sugározzák — miért pazarol rájuk közpénzt az állam? Megpróbálok válaszolni ezekre a kérdésekre, azzal az előzetes bejelentéssel, hogy megértsem őket, de nem tudok egyetérteni velük. Mert az újmódi művészet és irodalom csakugyan kiprovokálja az érthetettenség-panaszt és kikényszeríti a „Miért a mi pénzünkből“ — kérdést. De nem bizonyos, hogy ez a művészet és irodalom csakugyan érthetetlen, ezért az se bizonyos, hogy kidobott pénz az, amit ráköltünk. Mielőtt ítélkezünk, legalább két dolgot vizsgáljunk meg. Az első: elkövettünk-e mindent, hogy a művet megértsük. A második: akár érthetetlen egy mű, akár nagyon is érthető, képesek vagyunk-e a minőség megkülönböztetésére, el tudjuk-e választani az ocsút a búzától, s nem fizetünk-e önként búzaárat azért, amit ocsúként kéne elhajítanunk, miközben ocsúként akarjuk elhajítani azt, ami búzaként táplálhatna bennünket? Hadd mondjak el egy példát annak a hetilapnak — az Élet és Irodalomnak — a gyakorlatából, amelynél dolgozom. Sok Weöbes Sándor-verset közöltünk már, köztük néhány évvel ezelőtt „A megőrölt vers“ címűt is, a költő ezt azzal a mű- lajmegjelöléssel látta el, hogy: „burleszk“. Meg kell hagyni: próbára tette vele olvasóit. A próbára tett olvasók közül jelentkezett csakhamar dr. X. Y., és azzal a kérdésssel kezdte levelét: vajon nem őrült-e az, aki „őrölt“ verset ír. Hiszen ennek a versnek „semmi, de semmi értelme nincs“. Válaszoljunk nyíltan, ezt kérte „ötven-hatvan haladó gondolkodású értelmiségi és olvasni szerető munkásember“ nevében, megmutatta nekik a verset, „megdöbbenve és szörnyülködve“ nézegették. Nincs értelme — mindnyájan ezt mondták. Válaszoljunk tehát, s akkor én a következőket válaszoltam: A megőrült vers című Weöres-burleszknek valóban nincs értelme. Mondat töredékek, félbeszakadt frázisok, magányos szavak keveréke; szabályos vers volt talán, de megőrölték szegényt (hisz annyi mindent megőröl ez a kor) és hát most ilyen: nincs értelme. De nem azért, mert semmi értelme nincs, hanem azért, mert sok értelme van. Mint minden keserű és humoros és talányos fátéknak, mint minden keserű és humoros és talányos bur- leszknsk, mint sok szabályos versnek is — éppen ez a keserű- humoros-talányos sokféleség az értelme. Megkockáztattam a válaszban azt is, hogy a vers — minden igazán jó vers, a hagyományos is meg az újmódi is — éppen ettől vers. .Attól, hogy gondolatnak, érzelemnek, képnek, zenének, rímnek egymásba játszó, áttételekkel „égi mást“ teremtő, gondolat- és képzelettársításokra ösztönző varázslata - egyszeri csoda. Különben nem lenne szükség rá. Külön- oen egyenes beszéddel szólna mindenki. Különben „őszül a hajam“ — közölte volna Petőfi (hogy egy igazán érthetőnek elismert költő példájára hivatkuzzain). De Petőfi nem azt közölte, hogy „őszül a hajam“, hanem azt, hogy „a tél dere már megüté fejemet“. Mi értelme van annak a képnek, hogy „a tél dere már megüté fejemet“, miért beszél ez a költő né- buszukban? Mi értelme van annak a ritmusból, lágy mássalhangzókból, magas és mély magánhangzók harmóniájából teremtett zenének, amely végighullámzik azon a verssoron, hogy „Elhull a virág, eliramlik az élet?“ Mi értelme van annak, hogy „virágok-világok", mi értelme van a rímnek? Természetesen az, hogy ettől vers a Szeptember végén. Ez az értelme. Hogy nem egyenes, tehát „értelmes“, hanem áttételes, talányos, ritmusos, rímes beszéd közvetíti. Nem bolond az, aki így beszél? Nem bolond, hanem költő. Másféle beszéd ez, mint amit a hétköznapi gondolatcserében megszoktunk? Másféle, de ne álljunk előtte értetlenül, vagy ha értetlenkedünk, ne legyünk még büszkék is magunkra, saját értetlenségünket téve meg elutasító mércévé. Különben úgy járunk, hogy elutasít jak „a tél dere már megüté fejemet“-féle képes beszédet, de elfogadjuk azt, hogy „Nyáneste volt, pacsirta szólt a fán“, hiszen az utóbbi kétségkívül sokkal érthetőbb. Ha viszont ezt fogadtuk el, ocsúért fizettük ki a pénzt, lévén, hogy ez egyrészt nem költészet, másrészt érthető ugyan, de tökéletesen értelmetlen, mert a pacsirta nem szokott énekelni se este, se tán. A játékos vers pedig — mint amilyen Weöres Sándoré — még áttételesebben, talányosabban szól. Ügy gurul elénk, mint egy szivárványhasú üveggolyó; úgy változtatja gyermeki mutatványait, mint egy kaleidoszkóp; úgy csalogat a rejtvények erdejébe, gyakran szamárfület mutogatva, mint egy keserű-vi- dámtalányos manó — játszik önmagával és velünk. A megőrölt vers nem egy őrült, hanem egy játékos pillanat szülötte. Hogy iní értelme van viszont a játéknak? Remélem, erre a kérdésre már nem kell válaszolnom — írtam akkor. Most pedig azt remélem, nem kell hosszan bizonygatnom, miért igaz ságtalan, ha az újmódi művészetet magánbolondok magánkedvtelésévé degradáljuk, és a közpénzt éppen tőlük követeljük megvonni. Elég csak annyit mondanom, hogy az ország a nemzeti jövedelem három százalékát költi arra a szellemi teljesítményre, amit tudományos kutatásnak hívunk. Nem vagyunk olyan szegények. Arra a másik fajta szellemi erőfeszítésre, amit művészetnek és irodalomnak hívunk, ennél sokkal kevesebbet költünk, sőt a művészet és az irodalom részben el ts tartja magát. És most büntessük azzal, hogy ezt a sokkal kevesebbet elvegyük tőle? Nem vagyunk olyan gazdagok. Csak hadd énekeljen a pacsirta, de nem az a nótabeli álmadár, hanem az a valódi, amelyik nappal gyújt nótára a száliárta mezőkön. FARAGÓ VILMOS KECSUA NÉPKÖLTÉSZET Férfiak kara: Hejhó, diadal, vetőmag a földben! Asszonyok kara: Hejhó, diadal! Férfiak kara: Ki is kel majd virradóra, holnapután feltölthetjük! Asszonyok kara: Hejhó, diadal! Férfiak kara: És jönnek majd bő esők, zuhognak a záporok. Asszonyok kara: Hejhó, diadal! Asszonyok kara: Hejhó, diadal! Férfiak kara: és eljön majd az aratás, telve lesznek a csűrök. Asszonyok kora: Hejhó, diadal! Férfiak kara: Aranyat csurgat majd a Nap, a Hold meg színezüstöt. Asszonyok kara: Hejhó, diadal! Férfiak kara: Éket királyunk homlokára, balzsamot jó szivére. Asszonyok kara: Hejhó, diadal! Asszonyok kara: Hejhó, diadal! Örök világosság Örök világosság, ékes napunk, bőkezű teremtőnk, atyánk, Szállj alá inkánkhoz, nézzed, hogy esdekel. Tekintete téged keres és téged hívnak karjai. Szava sincs már a némaság megszakasztja lélegzetét. Szállj le hozzá urunk, kezed könnyítsen rajta. Szállj le, s tüzed hevítse fel, te nagy szíved gyógyítsa őt. Add, hogy éljen az Inka, Cuzcónak nem kell más király. Adj életet fiadnak, hogy szolgáid örvendezhessenek Ünnep lesz Cuzcóban akkor, száz lámát áldozunk neked. Ha elfogyasztod mind, vérünket, szíved megtelik • irgalommal. Mikola Anikó fordításai Manco Capac fohásza Ö, magassógos úr, létezés erős gyökere, ki mondód: ez férfivá, amaz meg asszonnyá legyen Szent forrás ura, ki hatalommal bírsz a jégeső felett, hol lakozol? Megláthatnálak Téged? Merre vagy: fent, vagy alant, vagy közbenső helyen áll székhelyed, bírók bírája mindenekfelett? Hallgass reám, ki benne foglaltató! az égi óceánban s a föld tengereiben egyaránt. Mindenség kormányzója, emberek alkotója, Inkáknak szerzője, gyarló szemem látni óhajtana Téged. Ha én láthatnálak, megismerhetnélek, megjegyezhetnélek, és megérthetnélek, te is megláthatnál engem, s tudomást szereznél rólam. A Nap, a Hold, az éj, s a nappal, az ősz, a tél, mind okkal vannak s végzik küldetésüket a te előrelátásod a te mértéked szerint járnak útjukon. Te, ki kezembe adtad a birodalmat, figyelmezz reám, válaszolj nekem, mielőtt legyőzve és holtan elesnék. Férfiak kara: Férfiak kara: Virágot nyit a gyenge szár, Hejhó, elvetve már a mag, s tejes csöveket ringat. és senki sem lesz éhes! Drahotin Sulla: Nagyapám életrajza
