Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-06-05 / 23. szám

1977. ••••< MILLIOMOSOK »•••• (CSTK) — A Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat több mint 47 000 sofőrje kapcsolódott be a „Baleset nélkül közlekedem“ elnevezésű versenymozgalomba. Az eddigi eredmények értékelése során kiderült, hogy 9200 gépjárművezető tett meg félmillió kilométert, 6800 háromnegyed millió kilométert, 2650 pedig egymillió kilométert baleset nélkül. A másfél millió kilométeres határt 45 sofőrnek sikerült elérnie, közülük négyen már egy és háromnegyed millió kilométert tettek meg baleset nélkül. Hazánkban egyetlen olyan gépjárművezető van, aki már két­millió kilométert is megtett baleset nélkül: Karel Landovsk^, a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat Ceská Lípa-i üzemének sofőrje. 1949 óta főként Tatra teherautókon szenet, homokot és kavicsot szállított. Ugyanebben az üzemben dolgozik három fia is, akik szintén részt vesznek a versenyben, és ugyancsak a leg­jobb sofőrök közé tartoznak: összesen egymillió 800 000 kilomé­ter utat tettek meg baleset nélkül. Anatomikus üléshuzatok (CSTK) — A plzeni Styl ipari szövetkezet dolgozói az idén mintegy 16 000 személygépkocsi és furgon számára gyártanak anatomikus üléshuzatokat. Ez a szövetkezet hazánkban e termék legnagyobb termelője. Az üléshuzat széle magasított, tehát az utasoknak kényelmet, a kanyarokban pedig stabilitást biztosít. A gépkocsivezető ülését még egy lebillenthető párnával látták el, amely a hosszú utakon enyhíti a lábak elfáradását. A régebbi típusú Skoda és a 2101-es Zsiguli személygépkocsik számára a szövetkezet az anatomikus üléshuzatokat nagyobb so­rozatban gyártja, a többi gépkocsitípusok számára az idei év elejétől egyéni megrendelés alapján készíti. Az egész ország ér­deklődői számára megrendelésre is elküldik. Előbb választás cél­jából nyolc különböző színárnyalatú huzat- és négy műbőrmintát küldenek. Az üléshuzaton kívül a hátsó ablak előtti rakodótérre is készítenek takarókat. Jobb munkaszervezéssel és racionalizálással a Styl szövetke­zet a rendelések határidejét fél évről negyed évre csökkentette. A strakonicei Fezko vállalatban előállított új, „Urbano“ nevű nyomott-textíliából még az idén megkezdik az üléshuzatok készí­tését. Ez az új, nem szövött huzatanyag 25 különböző színben ké­szül. Az anatomikus üléshuzatok a következő címen megrendel­hetők: STYL VDI Plzeft, maloobchodní úsek, Housková 7 — 301 54 PLZEft. (KIS íelvétele] Taxi gázzal és benzinnel Kellemetlen dolog, ha egy taxinak menet közben fogy ki az üzemanyaga, különösen akkor, ha a taxi a repülőtér felé halad. A moszkvai 16. számú taxivállalat kocsijaival ilyen ma már nem történhet, mert ha kifogy a benzin, egy kapcsoló elforgatásával propán-bután gázzal haladnak tovább. A vegyes üzemű kocsi kül­sőleg semmiben sem különbözik a többitől. — Már 9000 kilométert tettem meg ezzel a kocsival — mondja N. Rogyin taxisofőr. — Érdeklődésemre a csomagtartót nyitja ki, ahol megpillantok egy élénkvörös palackot. A gáztartály kis he­lyet foglal el, de tartalma 5000 kilométerre elég. Amikor elfogy a gáz, a kapcsoló visszaforgatásával a kocsi tovább járhat folyé­kony üzemanyaggal. A váltott üzemanyaggal közlekedő gépkocsik előtt nagy jövő áll. A földgáz ugyanis fele annyiba kerül, mint a benzin. Szinte teljesen elég, és így megkíméli a városok lakóit a mérgező — az elégtelen égés következtében keletkező — kipufogó gázok be­lélegzésétől. I. TYIMOSIN Úttörők felhívása ValaSské MeziFííí fontos út vonalon fekvő város. Bratisla- vából Prágába vagy vissza igyekvő gépjárművezetők több­nyire megpihennek itt vagy meg is ebédelnek. Sokan' per­sze csak áthaladnak e városon és csupán az útkereszteződés előtt állnak meg, ha a helyzet úgy kívánja. A helybeli általános iskolák pionírjai a közlekedési rend­őrséggel és a segédrendészet­tel karöltve azonban megtalál­ták a módját, hogy sokszoro sított felhívásukat a múlt hó­nap egyik napján valamennyi átutazó járművezetőjének kezé­be adják. Céljuk az volt, hogy a sofőrök óvatosabban haladva legalább e járás területén csök­kentsék a közlekedési balese­tek statisztikáját. Feltehető azonban, hogy a gyermekek felhívása aznap országos ví szonylatban is kedvezően be­folyásolta a helyzetet, hiszen kérő szavuk a járművezetőket egész útjukon elkísérte. így szólt a felhívás: „Vezető elvtárs — Édesapa! A gépkocsiban ülve gondolj ránk — gyermekekre! A biz­tonságos közlekedés érdekében kérünk, légy ránk tekintettel. A gyermekek által előidézett közlekedési balesetek statiszti­kája emelkedik. Mi, gyerekek szeretünk játszani és játék közben sok esetben megfeled­kezünk arról, hogy a gépkocsi kerekei alatt megsérülhetünk vagy életünket is veszthetjük. Bocsásd ezt meg nekünk és gondolkozz kissé helyettünk is. Mi pedig azt ígérjük, hogy igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ns okozzunk magunknak felesle­ges sérülést, Neked pedig sok bosszúságot és kellemetlensé­get. Biztonságos és óvatos veze tésedért előre is köszönetét mondunk s kívánunk sok sze­rencsés kilométert baleset nél k ii!. ..“ ni A seredi Novoplast termelő- szövetkezet különféle terméke­ket készít műanyagból, például csónakokat, kerti fürdőmeden­céket, illetve gépkocsitartozé­kokat. A turisztika fellendülése következtében nagy az érdeklő­dés az utánfutók iránt. A ter­melőszövetkezet most új négy­személyes Astra 360-as típusú lakókocsi gyártását kezdi el. Felvételünkön: Vincent Báláit (baloldalt) és Stanislav Kla- őansky fejlesztési műszaki dol­gozók az új utánfutó karosz- szériájának modelljén dolgoz­nak. , (Felvétel V. Andor — CSTK] VI. 5 S3 A balesetet a mo­torkerékpáros okozta. Nem tar­totta meg a bizton­ságos követési tá­volságot és a trak­tornak ütközött. A motorkerékpáros útitársának gyó­gyítása hét hétig tartott... (T. Turcan felv.) KÖZLEKEDJ SZABÁLYOSAN! A gépjárművezetői vizsga teszt-kérdései 10. 1. Közúti forgalmi akadálynak minősül a) az olyan akadály, amely a közúti közlekedésnek csu­pán a folyamatosságát veszélyezteti, pl. rakomány, anyag vagy más úton hagyott tárgy; az úton hagyott jármű s az úttest szennyezettsége nem minősül közüli forgalmi akadálynak; b) minden olyan akadály, amely a közúti közlekedés biz­tonságát vagy folyamatosságát veszélyeztetheti, pl. ra komány, anyag vagy más tárgy, esetleg az úton hagyott jármű, a köizút járhatóságában levő fogyatékosság és az úttest szennyezettsége; c) az olyan akadály, amely a közúti közlekedésnek csupán a biztonságát veszélyezteti, pl. rakomány, anyag vagy más tárgy, esetleg az úton hagyott jármű; nem minősül forgalmi akadálynak az olyan akadály, amely a közút! közlekedésnek csupán a folyamatosságát veszélyezteti. 2. Olyan közúton, amelynek úttestjén azonos menetirány­ban három vagy több kijelölt forgalmi sáv van, a 3500 kg megengedett legnagyobb összsúlyt meghaladó tehergép­kocsi, a 7 méternél hosszabb járműszerelvény és a külön­leges gépjármű vezetője a) kizárólag csak a két jobb szélső forgalmi sávot hasz­nálhatja; b) kizárólag a jobb szélső forgalmi sávot használhatja; c) kizárólag csak a két jobb szélső forgalmi sávot hasz­nálhatja; a többi forgalmi sávot csupán akkor veheti igénybe, ha az kikerülésnél vagy előzésnél szükséges. 3. Ahol két forgalmi sáv egy sávra szűkül és kétséges, hogy melyik a folytatólagos forgalmi sáv, a) a jobb szélső forgalmi sávon haladó jármű vezetőjének nem szabad veszélydztetnie a bal szélső forgalmi sávon közlekedő jármű vezetőjét; b) a jobb szélső forgalmi sávon haladó jármű vezetőjének nem szabad veszélyeztetnie sem gátolnia a bal szélső forgalmi sávon közlekedő jármű vezetőjét; c) a bal szélső forgalmi sávon haladó jármű vezetője nem veszélyeztetheti a jobb szélső forgalmi sávon közlekedő jármű vezetőjét. 4. Ha a jármű első tengelyén lévő kerekeken radiális gumiabroncs van, a hátsó tengelyén levő kerekekre a) csak diagonális gumiabroncsot szabad felszerelni; b) csak radiális gumiabroncsot szabad felszerelni; c) csak vegyes szerkezetű gumiabroncsot szabad felsze­relni. 5. Ha a jármű első tengelyén levő kerekeken diagonális gumiabroncs van, a hátsó tengelyén levő kerekekre a) csak radiális gumiabroncsot szabad felszerelni; b) csak radiális vagy vegyes szerkezetű gumiabroncsot szabad felszerelni; c) diagonális, radiális vagy vegyes szerkezetű gumiabron csőt szabad felszerelni. B. Az itt ábrázolt (táblával kiegészített) jelzőtábla jelentő­ié: a) vasúti átjáró 80 m távol­ságra, ahol két vasúti pálya keresztezi egymást; ül keresztirányban lejtő vasúti átjáró 80 m távolságra; c) vasúti átjáró 80 m távolság­ra a közút és a vasút ke resztezésének alakjával; a vasúti pálya elégtelen be­láthatóságára hívja fel a fi­gyelmet főként ott, ahol a közút és a vasút éles szög­ben keresztezi egymást. 7. Az ábrázolt útkereszteződésen a járművek a követ­kező sorrendben haladnak át: a) elsőként az l es, másodikként a 2-es, harmadikként a 3-as jelű jármű; b) elsőként a 3-as, másodikként a 2-es, harmadikként az 1-es jelű jármű; c) elsőként a 2-es, másodikként a 3-as, harmadikként az 1-es jelű jármű. Helyes válaszok: qL ‘a9 ‘as ‘q* ‘at ‘»2 ‘qi

Next

/
Oldalképek
Tartalom