Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-29 / 22. szám
ÚJ szú írta: Nyikolaj Petrovics, az SZKP Központi Bizottságának póttagja, a KB ■* pártszervezési osztálya vezetőjének első helyettese / A tömegpárt építésének elméleti és gyakorlati problémái mindenkor a forradalmi pártról szóló marxista-leninista tanítás fő kérdései közé tartoztak, s közéjük tartoznak ma is, amikor növekszik, terebélyesedik a kommunista mozgalom. Nagyon hasznos és szükséges feladatra vállalkozunk, ha megpróbáljuk behatóbban vizsgálni ezeket a problémákat. Az SZKP tapasztalatai alapján véleményünk szerint különösen fontos, hogy a figyelem középpontjába a tömegpárt osztálylényegének, társadalmi összetétele alakítása elveinek, a tömegbefolyásolás módszereinek kérdéseit állítsuk. A tudományos kommunizmus megalapítóinak az az álláspontja, hogy a proletariátus diktatúrájához külön pártra van szükség, amely különbözik minden más párttól, és tudatos osztálypárt. Nevezetesen Engels hangsúlyozta, hogy valóban demokratikus párt csakis munkáspárt lehet; más osztályok felvilágosult tagjai csatlakozhatnak hozzá, sőt képviselői lehetnek a parlamentben, miután bebizonyították őszinteségüket. „De... egyetlen demokratikus párt sem lesz valóban sikeres, ha nincs határozott munkásjellege.“ (Marx—Engels Művei, 19. köt. Budapest 1969. 313. old.) Leninnek az volt a véleménye, hogy a párt szigorúan vett proletár jellege, osztályfüggetlensége legfőbb alapja és biztosítéka forradalmiságának, eszmei következetességének, annak, hogy szembe tudjon szállni az opportunista zűrzavarral. De Lenin is hangsúlyozta, hogy „az osztály pártjának“ minden körülmények között „a tömegek pártjának“ kell maradnia, „élcsapatnak“, „amely a legnehezebb időkben sem szakad el az egész hadseregtől“. (Lenin összes Müvei, 17. köt. Kossuth Könyvkiadó 1968. 340. old.). Az SZKP Központi Bizottságának a XXV. kongresszus elé terjesztett beszámolója rámutatott arra, hogy a párt természetében és tevékenységében az osztály- és az össznépi jelleg mély dialektikus összefüggésben van egymással. „A fejlett szocializmus viszonyai között a kommunista párt, noha az egész nép pártjává vált, egyáltalán nem veszti el osztályjellegét. Az SZKP természeténél fogva a munkásosztály pártja volt, és az is marad.“ (Az SZKP XXV. kongresszusa. Kossuth Könyvkiadó 1976. 75. old.) Mi teszi lehetővé, hogy a forradalmi párt osztálypárt és ugyanakkor igazi tömegszervezet legyen? A tömegpárt építésének egyik sarkalatos kérdése az, hogy ki lehet a párt tagja, milyen elvek és szabályok alapján kell alakítani a párttagság összetételét. Marx és Engels a Kommunisták Szövetségének szervezeti szabályzatában foglalták össze erről vallott nézeteiket, s leszögezték, hogy a szövetség tagja csak az lehet, aki egész életmódjával és tevékenységével bebizonyította a kommunizmus eszméihez való hűségét, aláveti magát a fegyelemnek, megőrzi a párttitkokat (lásd Marx—Engels Művei, 4. köt. Budapest 1959, 527. old.). Lenin az új típusú párt szervezése során, Marx és Engels útmutatásait követve meghatározta, hogy mi a párt társadalmi bázisa, kidolgozta és megvédelmezte a párthoz való tartozás kritériumait, amelyek azt voltak hivatva megakadályozni, hogy olyan emberek jussanak be a pártba, akiket átitatott a kispolgári individualizmus, s akik méltatlanok a kommunista megtisztelő címére. Lenin útmutatásai — hogy gondosan meg kell válogatni a pártba felvételre jelentkezőket, hogy minden párttagnak a párt valamelyik szervezetéhez kell tartoznia, hogy a párttagokkal szemben nagy követelményeket kell támasztani, hogy meg kell különböztetni a tevékeny párttagokat a szimpatizánsoktól — a bolsevizmus fontos alapelveivé váltak, biztosították és ma is biztosítják a párt magas fokú harcképességét. Lenin, a bolsevik kommunisták határozottan ellenezték azt a felfogást, hogy a párt a „kiválasztottak“ pártja legyen, amely bezárkózik az „elit“ szűk körébe, s elvetették azt a nézetet is, hogy a párt a „nyitott kapu“ pártja legyen, amely válogatás nélkül bárkit felvesz soraiba. Abból indultak ki, hogy a párt fő társadalmi bázisa a munkásosztály, amely a pártot alkotja, kiválasztja, táplálja (lásd Lenin Összes Művei, 24. köt. Kossuth Könyvkiadó 1970. 35. old.). A munkásosztály volt a bolsevik párt társadalmi bázisa és magva abban a szakaszban, amikor a párt a polgári demokratikus és a szocialista forradalom győzelméért harcolt. 1905 és 1916 között az OSZDMP új tagjainak 59 százaléka a munkások közül került ki (lásd az OKP tagjainak 1922. összoroszországi összeírása. 4. füzet. Moszkva 1923. 38. old. oroszul). De a munkásosztály sem homogén, hogy minden rétege egyformán forradalmi. Ezért tisztán kell látnunk, hogy a munkás- osztály egyes rétegeinek politikai tulajdonsága és felkészültsége milyen színvonalú. Ebből következnek azok a lenini irányelvek is, hogy a pártnak a munkásosztály élcsapatának kell lennie, hogy a munkás- osztály „nem egészében tartozik a párt kötelékébe, és nem Is kell, hogy egészében a párt kötelékébe tartozzon“. (Lenin összes Művel, 7. köt. Kossuth Könyvkiadó 1965. 274. old.). Ám a proletár párt, bár lényegénél fogva osztálypárt, elutasította és elutasítja a szektás elzárkózást. Már a három orosz forradalom előkészítésekor felvette soraiba más dolgozó rétegek képviselőit is, ha, mint Lenin írta, „felismerték, hogy érdekeik közösek a proletariátus érdekeivel, ha ... a munkásosztállyal vállvetve a burzsoázia uralmának teljes megdöntéséért vívott harcban“ keresnek menekvést (Lenin összes Művei, 13. kötet, Kossuth Könyvkiadó 1966. 219. old.). A sorai gyarapodásának, új párttagok felvételének nagy fontosságú kérdését pártunk sohasem általános, elvont formában vetette fel, mindig pontosan figyelembe vette a hely és az idő konkrét körülményeit, magának a munkásmozgalomnak az állapotát. A párttagság összetételének alakulására hatással van a történelmi helyzet, a párt feladatainak jellege, a forradalom dagálya vagy apálya, a társadalom szerkezetének változása, az adott- időszakban domináló munkaformák, azaz a legális vagy illegális formák, röviden szólva hatással vannak rá az új párttagok felvételének tényleges, szigorúan mérlegelt feltételei és szükségletei, amelyeket a politikai célszerűség indokol. Így például, amikor a párt még csak alakulóban volt, Leninnek az volt a véleménye, hogy a kegyetlen terror közepette „egy önkényuralmi országban minél inkább szűkítjük az ilyen szervezet taglétszámát ..., annál nehezebb lesz kiemelni az Ilyen szervezetet ...“ (Lenin összes Művei, 6. köt. Kossuth Könyvkiadó 1964. 114. old.). Ezzel szemben, amikor az 1905—1907-es forradalom alatt a munkásosztály politikai tudata rendkívül sokat fejlődött, s a tömegek kivívták az egyesülési, a gyülekezési és a sajtó- szabadságot, Lenin kiadta a jelszót: „Bátrabban előre hát... szélesítsétek ki támaszpontjaitokat, hívjatok magatokhoz minden szociáldemokrata munkást, s vegyétek fel őket százával és ezrével a pártszervezetek soraiba“. (Lenin összes Művei, 12. köt. Kossuth Könyvkiadó, 1966. 81. old.). A forradalom előtt a pártnak 8400 tagja volt, 1907-ben számuk már 46 ezerre emelkedett, ha pedig beleszámítjuk Lengyel- ország, Litvánia, Lettország és a Bund szociáldemokrata szervezeteit, amelyek a IV. kongresszuson egyesültek az OSZDMP-vel, 150 000-re. Az 1905—1907-es forradalom veresége után a párt ellen kegyetlen terrorhadjárat folyt, sok szervezetét szétzúzták. De a párt illegalitásba vonult, és ilyen körülmények között is mindent megtett, hogy létszámának csökkenése ne járjon a széles néprétegekre gyakorolt befolyásának visszaesésével. „Ha a kisebbség nem tudja a tömegeket vezetni, nem tud velük szoros kapcsolatot teremteni — írta Lenin később —, akkor nem párt, és általában semmit sem ér, még ha pártnak ... nevezi is magát“ (Lenin összes Művei, 41. köt. Kossuth Könyvkiadó 1974. 227. old.). Lenin arra tanította a bolsevik pártot, hogy találja meg az utat a dolgozók tömegszervezeteibe, s ezenkívül állandóan irányítsa is őket. A bolsevikok különösen fontosnak tartották, hogy dolgozzanak a legális üzemi szakszervezetekben, amelyek az illegális pártszervezetek irányításával működtek. A szocialista propaganda és a tömegagitáció eszközeiként felhasználták a parlamentet, a különféle szövetkezeti, biztosítási egyesületeket, a betegsegélyző pénztárakat, a nők, az orvosok kongresszusait stb. A párt nemcsak előnyomulni tudott bátran, hanem szervezetten vissza is tudott vonulni, s a legkülönbözőbb munkaformákat és munkamódszereket alkalmazta, hogy forradalmi szellemben nevelje, vezesse a tömegeket. Lenin a tömegpártért harcolva egyszersmind határozottan küzdött az ellen, hogy idegen elemek fura- kodjanak be a pártba, nagyon vigyázott a párt sorainak tisztaságára. Különösen károsnak tekintette, hogy a trockisták és más bomlasztó elemek a frakciók és a csoportosulások szabadságát, az opportunistákkal való „békét“ hirdették. Ez azt jelentette volna, hogy a kommunisták nem védelmezik forradalmi nézeteiket, átengedik a marxizmus hadállásait a reformistáknak, s végeredményben kapitulálnak a burzsoázia előtt. Országunk történetének tapasztalatai igazolják, hogy a pártra nézve semmi sem veszélyesebb, mint amikor soraiba besodródnak opportunizmussal fertőzött elemek, akiknek nincs szilárd forradalmi meggyőződésük, s .akik nem elég állhatatosak és fegyelmezettek. Lenin a történelmi tapasztalatokat összegezve teljes joggal mondta: „Nem lehet győzni a proletárforradalomban, nem lehet a proletárforradalmat megvédelmezni, ha sorainkban reformisták... vannak“ ( Lenin Összes Művei, 41. köt. 394. old.). A bolsevik párt mindegyik történelmi szakaszban gondosan óvta sorainak tisztaságát, megtalálta azokat a hatékony eszközöket, amelyekkel eredményesen harcolhatott az állhatatlan és vé’etlenszerü elemek behatolása ellen. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a méltatlanoktól való megtisztulás erősíti a pártot, növeli tekintélyét a tömegek szemében. „A párttagok számának ilyen csökkenése a párt erejének és súlyának óriási növekedését jelenti“ (Lenin összes Művei, 39. köt. Kossuth Könyvkiadó 1973. 26. old.). De ez egyáltalán nem azt jelenti, mint ellenfeleink állítják, hogy nincsenek viták, különböző vélemények, hogy pártunkban nem elemezzük különféle szempontokból az egyes problémákat. Ellenkezőleg, a vita, a különféle vélemények és javaslatok figyelembe vétele- mindig elősegítette a helyes politika kidolgozását. Más dolog az, hogy a kérdés kollektív elemzése és a határozathozatal után a párt a végrehajtás során egységes organizmusként cselekszik. Országunkban az érett szocializmus körülményei között, amikor a munkásosztálynak és pártjának kommunista eredményeit az egész nép magáévá tette, a párt az egész nép élcsapatává vált. A szpvjet társadalom vezető ereje azonban továbbra is a munkásosztály. A munkásosztály döntő szerepet játszik az ország termelésének és társadalmi-politikai életének fejlesztésében, a munkás- osztály az össznépi tulajdon fő társtulajdonosa, a tudományos-technikai haladás fő letéteményese, a kommunizmus anyagi-technikai bázisának fő megteremtője. A munkásosztály szubjektív tulajdonságai közt kell megemlítenünk a következetes forradalmiságot, a hazafiságot és az internacionalizmust, a tudatos fegyelmet és szervezettséget, a szocialista kollekti- ' vizmust és humanizmust. A munkásosztály ma Is az SZKP fő társadalmi bázisa. A párt mint a munkásosztály kommunista eszményeinek kifejezője, mint a munkásosztály élcsapata elsősorban a munkásosztály soraiból veszi utánpótlását is. Teljesen törvényszerű, hogy az utóbbi években nőtt a munkások aránya mind az új belépők között, mind általában a párton belül. A XIX. és XX. kongresszus között az újonnan felvett tagjelöltek 27,2 százaléka, az- egész párttagság 32,0 százaléka volt munkás, a XXIV. és XXV. kongresszus között pedig ez az arány a következőképpen alakult; 57,& százalék, illetve 41,6 százalék. Az SZKP társadalmi összetételében visszatükröződik a munkások, a parasztok és az értelmiség szövetsége, amely országunkban a munkásosztály vezetésével kialakult. Az utóbbi években az újonnan felvett tagjelölteknek és párttagoknak mintegy 11 százaléka volt kolhozpar'aszt. Ez biztosítja a párt befolyásának erősödését a falun, a párt által kidolgozott agrárpolitika sikeres átültetését a gyakorlatba. Az SZKP felveszi soraiba a műszaki, a tudományos és a művész értelmiség legjobbjait, az újonnan felvett tagjelölteknek körülbelül 25 százaléka értelmiségi. Ma párttag minden negyedik mérnök, mezőgazdász, állattenyésztő szakember, tanító, minden ötödik-hatodik orvos. Pártunk nagy gondot fordít arra, hogy sorai fiatalokkal, elsősorban a legkiválóbb komszomolisták- kal gyarapodjanak. Ebben kifejeződik a nemzedékeknek, a párt forradalmi szellemének, hagyományainak folytonossága. A pártba belépő fiatalok aránya állandóan növekszik. 1966-ban az újonnan felvett tagjelöltek 40,1 százaléka volt komszomolista, 1975-ben pedig több mint 70 százaléka. A pártszervezetek állandóan törődnek azzal is, hogy a pártba bevonják a dolgozó nőket. A pártban ma több mint 23 százalék, az újonnan felvettek között körülbelül 30 százalék a nők aránya. Soknemzetiségű államunkban nagy jelentőségű a párt nemzetiségi összetétele. A párt soraiban ma a Szovjetunió több mint 100 nemzetiségének és népének képviselői egyesülnek. A köztársaságok párt- szervezeteiben természetesen elsősorban a helyi nemzetiség kommunistáinak aránya növekszik. Ugyanakkor ezek a pártszervezetek összetételüket tekintve egyre inkább internaclonalissá válnak. Az említett két tendencia összefügg egymással, visszatükrözi a köztársaságok gazdaságának és kultúrájának felvirágzását, a nemzetek és a népek egymáshoz való közeledését. Az SZKP óriási tekintélyének hatására fokozódik a dolgozóknak az a törekvése, hogy ideológiailag és szervezetileg összekössék sorsukat a párttal, belépjenek soraiba. De a párt nem vehet fel mindenkit. Nem szorgalmazza létszáma növekedését, szabályozza összetételének alakulását. A befolyásolás fontos eszköze a belépőkkel szemben támasztott követelmények növelése. A szigorúbb megítélés következtében az utóbbi években csökkent a belépők száma. A XXII. és a XXIII. kongresszus közti időszakban évente átlagosan 760 000 főt vettek fel a pártba, a XXIII. és a XXIV. kongresszus között 600 000 főt, a XXIV. és a XXV. kongresszus között pedig 520 000-et. Az SZKP XXV. kongresszusa hangsúlyozta, hogy növelni kell a még Lenin idejében bevezetett tagjelöltség jelentőségét, szigorúan kel) mérlegelni a tagjelöltek politikai és szakmai színvonalát, nagy gondot kell fordítani marxista—leninista nevelésükre. A párt erősödését, a kommunista cim iránti tisztelet növekedését, s ezzel a párt tekintélyének megszilárdulását nem csupán az újonnan felvettek ösz- szetételének szabályozása, nem csupán az újonnan felvett párttagokkal szemben támasztott nagy követelmények biztosítják, hanem a kommunisták nevelése, aktivitásuk, fegyelmezettségük fejlesztése is. Ennek alapja pedig a demokratikus centralizmus elve. (A cikk befejező részét az Űj Szó következő vasárnapi számában közöljük.) /
