Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-15 / 20. szám
MOSZKVA JEGYÉBEN Még alig méh el a legutóbbi montreali olimpia visszhangja, sportberkekben már mindenütt a következő nagy eseményről beszélnek, készítik a terveket és a sportolók megkezdték felkészülésüket a nagy moszkvai rendezvényre. A szovjet versenyzők az elmúlt olimpiákon sikert sikerre halmoztak, és ismételten a világ legjobbjainak bizonyultak. Egészen természetes, hogy saját otthonukban eddigi eredményeiket felülmúlva akar ják öregbíteni a szovjet testnevelés és sport világhírnevét. LEGYŐZTE TANÍTÓMESTERÉT Montrealban a kalapácsvetés aranyérmét a 20 esztendős szovjet Szedih szerezte meg, mestere, a 36 éves Bon- darcsuk a harmadik helyen végzett. Az ezüst ugyancsak szovjet versenyzőé, Szpiridonové lett. Mint ismeretes, egy országot csak három versenyző képviselhet, tehát ebben a számban a szovjet siker százszázalékos volt. A szovjet kalapácsvetők a második világháború után sikert sikerre halmoztak, a fejlődésben mindig az élen hala'dtak, s ennek megfelelően számtalan kiváló versenyzőt, Európa-, és olimpiai bajnokot, helyezettet neveltek, mint például Kri- vonoszov, Rugyenkov, Klim, Bondar- csuk, Szpiridonov és Szedih. Az utóbbi alig múlt húszéves, tehát még hosszú időn át maradhat az élvonalban, Bon- darcsuk felett azonban elszálltak az évek. Bár a múlt évi olimpiára szorgalmasan készült — hogy nemhiába, arról a bronzérem tanúskodik —, volt ideje arra, hogy olyan versenyzőt neveljen, mint amilyen Szedih lett. Mester és tanítványa munkájáról, kettőjük hétköznapjairól, öröméről, bánatáról a- szovjet atlétikai szaklapban érdekes párbeszéd jelent meg, melyet röviden összefoglalva közlünk. — A müncheni olimpia után történt. (Bondarcsuk ott aranyérmet nyert.) Már őszi szelek fújdogáltak, amikor a stadionban edzés közben azzal a kéréssel fordultak hozzám: vállaljam egy fiatal atléta, Jurij Szedih nevelését — emlékezik a kiváló kalapácsvető. — A kérés egy kissé meglepett, de tudatosítottam, hogy harminckét éves fejjel már nem lehet sikerekben gazdag jövőt tervezni. így fokozatosan megba- jatkoztam az edzősködés gondolatával. Első találkozásom Jurijjal? Nem tett rám különösebb benyomást, csupán arra emlékszem, vállai nagyon keskenyek voltak. — Én az ellenkezőjét éltem át — veszi át a szót Szedih. — Amikor először láttam meg magát, így morfondíroztam: szóval ez az a Bondarcsuk, akiről edzőm dicshimnuszokat zengett. Milyen erős! Tartott egy ideig, míg a bemutatkozásra elszántam magam. — Ha jól emlékszem, röviden csak annyit mondtam neked: hát, gyere. — Nem, nem, azt mondta: jelentkezz novemberben. És én egy hónappal később meg is jelentem. Aznap úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Amikor meglátott, nem éppen a legbarátságosabban szólt hozzám: Na mit ólálkodsz itt, eredj átöltözködni. Ebben az esőben?! — kérdeztem bátortalanul, mire olyan tekintettel mért végig, hogy azonnal rohantam a parancsot teljesíteni. — Hát igen, így kezdődött. Edzésbe fogtalak, de előtte jól átgondoltam teendőimet, nehogy már az elején nehezen orvosolható hibát kövessünk el. Akkor nem gondoltam arra, milyen eredményeket érsz el, leszel-e bajnok, felülmúlod-e teljesítményeimet, csak a munka, a ránk váró feladatok foglalkoztattak, természetesen, hiszen még aktív versenyző voltam. — Én lestem minden szavát, annál is inkább, mert kevesebbet beszélt, a tettek embere volt. A látottakból is sokat tanulhatunk, és idővel önállóan kezdtünk gondolkodni. — Most, négy év után mély elégtétellel és örömmel jelenthetem ki: nagyon szorgalmas, tanulékony, értelmes diák voltál. Hiszen kéthónapi edzés után 63 méter egyéni csúcsot értél el. Számomra azonban az volt a lényeges, mennyit fejlődött technikád, ritmusod. Lassan, de biztosan vérbeli versenyzővé váltál. Amikor 1973-ban 17 évesen a 6 kg-os kalapácsot 75,88 méterre hajítottad, ez már sokat ígérő eredmény volt. Örültem, de egyúttal aggódtam is, vajon nem korai-e ez a jó teljesítmény éppen a közelgő junior Európa-bajnok- ság előtt. Nem lesz-e ebből leégés? — Mi az, hogy leégés! Születésnapjára normális kalapáccsal 67,28 méteres új egyéni csúccsal ajándékoztam meg. Duisburgban az jutott eszembe, amit oly gyakran hangoztatott: a teljesítmény, az eredmény a fontos, nem a helyezés. Én azzal az elhatározással léptem a dobogókörbe, hogy a 67 métert teljesítem tekintet nélkül arra, mennyit ér majd. Tervemet valóra váltottam, ami egyúttal a győzelmet is jelentette. — Örülök, hogy megértetted, amit többször is hangsúlyoztam. Csak a jó teljesítménnyel lehet megfelelő helyezést elérni. Hogy azután adott esetben a teljesítmény milyen helyezésre elég, az elsősorban a vetélytársakon múlik. Nem szégyen vereséget szenvedni azzal a tudattal, hogy a tőlem telhető maximumot nyújtottam. Nagyobb baj, ha a sportoló kisebb jelentőségű versenyen nem ad ki magából mindent, és esetleg gyengén szerepel. Te viszont Duisburgban elégedett lehettél helytállásoddal, hiszen 69,04 méteres új junior Szedih olimpiai aranyat érő dobása Montrealban világcsúccsal végeztél az első helyen. — A következő esztendőben azután két métert javultam, de'amikor 1975- ben értékeltem egyéves munkámat, arra a megállapításra jutottam, hogy az eddigi módszerekkel már nem lehet a fejlődést biztosítani. Új edzésformákat kell keresni, és mesterem meg is találta. — Mindkettőnk munkáját a közös nagy cél irányította: a montreali olim pia. Ott szerettem volna lenni. A te kiküldetésedet ugyanis veszély nem fenyegette, hiszen 1975-ben 74,30 méter volt a legjobb eredményed. Én viszont szemtanúja akartam lenni sikerednek. Bár felkészülésedet rövid betegeskedés szakította meg, tudtam, hogy 1976-ban te leszel a legjobb kalapácsvető nem csak a Szovjetunióban, hanem az egész világon. — Az 1976-os esztendő jól kezdődött és nagyon jól ért véget. A szovjet bajnokságon 77 métert értem el, és mes terem 75,66 méteres teljesítménnyel ott állt mellettem a dobogón. Jól tudtam, kinek köszönhetem ezt a sikert, és minden tiszteletem tanítómnak szólt. Szedih 1976-ban versenyeit rendre megnyerte, s edzőjének valóban nem kellett szégyenkeznie, hogy az olimpián neveltje mögött csak a harmadik helyen végzett. A szovjet kalapácsvetőhagyományok jó kezekbe kerültek, s Moszkvában azok szellemében szere pelnek májd a versenyzők. Bondarcsuk és Szedih két dubás között baráti eszmecserét folytat LTl Himsoi Mim MIKIIN A szovjet úszók Montrealban egyáltalán nem ját szottak alárendelt szerepet, sőt! A szovjet úszósport egyik kimagasló egyénisége Andrej Krilov, akinek 100 méter gyorson 52,02 a legjobb eredménye, 200 méteren tavaly 1:50,73 perces idővel Európa-csúcsot állított fel. A 185 cm magas, 77 kg testsúlyú le ningrádi diák már eddig is sok sikert könyvelhetett el, de 1980-ban mindezeken túl akar tenni. S mivel eddig is mindig következetesen haladt a maga elé kitűzött cél felé, bizonyára sikerül a tervét a maszk vai olimpián is valóra váltani. Annál is inkább, mert mostani eredményeiért is keményen meg kellett dolgoznia, s így jól tudja: nem lehet ölbe tett kézzel várni, amíg a sült galamb a szájába repül. De nem is ilyen a természete. Igor Jarocki, jelenlegi edzője, tanácsadója, jó barátja 1964-ben kezdőket toborzott. A nyolcéves Kri lovot is rábeszélte, de Andrej először megkérdezte édesanyját, mit tegyen, s miután beleegyező választ kapott, lett az SZKA Leningrád úszószakosztályának tagja. Edző és tanítványa közti viszony a tizenhárom esztendő alatt mit sem változott, még most sem, amikor Krilov a világ legjobbjai közé verekedte fel magát. Elsősorban a 200 méteres gyorsúszásban minden versenyen az esélyesek között tartják nyitván, és bizony mindig számolni kell győzelmével. Andrej azok közé a sportolók közé tartozik, akik nemcsak fogékonyak, de aránylag érzékenyen reagálnak jóra, rosszra egyaránt. Ha minden megfelelően halad, és az edzéseken érzi, hogy jó a formája, a legnehezebb munkát is zokszó nélkül, kedélyesen végzi el. Ha viszont a kitűzött célt nem sikerül elérnie, gyengébb időt úszik a tervezettnél, akkor bizony nagyor kesztyűs kézzel kell bánni vele. Edzője mindezt tudja, s ezért értik meg, egészítik ki egymást oly kitűnően. Ennek ellenére jól beilleszkedik a kollektívába. Lelkesedésével gyakran magával ragadja versenytársait. Egyéjii eredményei rendkívüliek, de küzdőszelleme a váltóban érvényesül a legjobban. Pedig a váltók rajtja előtt mindig ideges, bár nem önmagáért izgul. Gyakran kell behoznia azt, amit előtte társa leadott. így volt ez Montrealban is, ahol a Raszkatov, Bogdanov, Kopljakov, Krilov négyesfogat az Egyesült Államok mögött a 4x200 méteres gyorsváltóban Európa-rekorddal szerezte meg az ezüstérmet. Krilovnak sosem volt példaképe, senkit sem köpi rozott. Adottságaihoz, testi felépítéséhez igazították stílusát: hosszú, gyors karcsapásokkal szeli a vizet. Arról persze nem tehet, hogy sok fiatal szovjet úszó őt választotta eszményképül, amit nemcsak versenyzői adottságainak, kitűnő eredményeinek, hanem nyugodt fellépésének, más sportolókkal szemben tanú sított barátságos magatartásának is köszönhet. Ezért jelentette ki versenytársa, Kopljakov egy alkalom mai, hogy Krilovot nemcsak a váltó tagjai, hanem az egész csapat kapitányának tekinti. Andrej büszkén viseli tisztségét, mely növeli önbizalmát, erre viszont szüksége lesz, ha a 200 métert 1:50 percen belüli idő alatt akarja leúszni. A táv jelenlegi világrekordja ugyanis 1:50,29. Krilov a Leningrádi Testnevelési Főiskola hallga tója, de titkos szerelme a pszichológia. Bevallása szerint pályafutása befejeztével sportpszichológus szeretne lenni. Ez a terület nagyon érdekli. A spor toló ugyanis gyakran áll megoldhatatlannak látszó feladat előtt. Rövid időn belül kell határoznia, mit tegyen, esetleg be kell illeszkednie egy új kollektí vába stb. Mindezeket a kérdéseket tanulmányozni a sport pszichológus feladatai közé tartozik. Krilov nak nagy segítséget nyújt majd, hogy saját tapasz talataiból kiindulva végezheti munkáját. Addig azonban még nemcsak sok tapasztalatot gyűjthet, hanem sikereket is arathat, s visszavonulásra még csak nem is gondol, hiszen most akarja elérni élete legjobb formáját. Vagy csak a moszkvai olimpián? Majd meglátjuk! Feldolgozta: KOLLÁR JÖZSEF &ŰJ szó Index: 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csetö János. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkého 10. Telefon: 169, 312-52, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró 092308, Pravda — Kiadóvállalat Bratislava, Vofgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállalat — Pravda, 2-es Nyomdaüzeme, Bratislava. PRÖBANYOMÄS. Hirdető- iroda: Vajanského nábrezie 15. II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Az Üj Szó előfizetési díja havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14,70 korona. Az Új Szó vasárnap számának külön előfizetése negyedévenként 13.— korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Üstredná expedíció tlaőe, Gottwaldovo námestie 48/VII. A SÜTI regisztrációs száma: 5/2.
