Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-15 / 20. szám
Találkozás Jurij Petrovlcs Ljubimovval Amikor találkozunk, Ljubi- movnak épp fő a feje a sok féle teendőtől, mostanában még a szokottnál is túlzsúfoltabbak a hetei, hónapjai, nem is szól va az elkövetkező évadról. Mondana-e ízelítőül valamit a legfontosabb munkáiról? — A Taganka Színház Moszkvában premierre készül. Bulgakov Mester és Margaritá- jának a színpadi változatát mutatjuk be. Az adaptációt egyik fiatal munkatársammal, Vlagyimir Djacsimivel együtt írtam. Bulgakov világa régóta izgatott, úgy éreztem, hogy színházunk tízéves jubileumát az ő gondolatainak a bemutatásával méltóképpen ünnepelhetjük. Ezt az előadást voltaképpen eddigi munkánk összegezésének szántam. Azon igyekeztünk, hogy emberi szemléletünkből, magatartásunkból, művészi hitvallásunkból mind többet sűrítsünk bele. A Mester és Margaritával jól megfér a mi kollázsszerűen egymáshoz illesztett idézgetésünk, régi produkcióink egy-egy mozzanatának a felelevenítése. Hol a mi Tartuffe-ünkre, hol a Maja- kovszkij-estünkre hivatkozunk, sőt, megjelentetjük a Hamlet függönyét is. — Bulgakov regényének melyik részletét hangsúlyozzák leginkább? — Azt hiszem, sikerült a regény legfontosabb vonulatait a színpadra átmentenünk. A műsorfüzetbe egy kis ismertetést írtam, s ebben fölsoroltam a fejezetek címét, a személyek neveit, majd a végén tréfásan megjegyeztem: a rendező és a színész öreg, a színpadra állítás módja és a zene régi, így hát jobban teszik, ha el sem jönnek az előadásunkra. — Bizarr biztatás. Most miért utazik Párizsba? Együttesünk ősszel Párizsban szerepel, ennek a részleteit beszéljük meg. A Chaillot-palota két színháztermében öt darabot mutatunk be. Sorra kerül a Tíz nap, amely megrengette a világot, az Anya, a Majakovszkij- estünk, a Hamlet és a Tartuffe. — Úgy hallottuk, hogy a milánói Sealában is újra rendez ... — A színház kétszázadik évfordulója ' alkalmából megint Nono új operáját játsszák. Ezt két évvel ezelőtt már rendeztem ott. Az előadást a jubileumon is Abbado dirigálja. — Az imént azt mondta, a Mester és Margarita előadásé val eddigi munkájukat összegezi. Mi történik ezután? — Az összegezés egyszersmind eddigi művészi folyamatunk befejezése. Az ezután következő új korszakunkat Dosz tojevszkíjjel kezdjük. Már csak azért is, hogy őáltala még mé lyebbre hatolhassunk a társa- dalmi-érkölcsi kérdésekben. Dosztojevszkij-sorozatot tervezünk, színpadra transzponáljuk a Bűn és bűnhődést, a Karamazov testvéreket, az Ördögöket, befejezésül pedig Bahtyin izgalmas elemzése nyomán és a magunk elképzelése szerint műsoros estét szentelünk Dosztojevszkij költői világának. — Rövidesen Budapesten is Dosztojevszkijt rendez. Nyit oánvaló nagy hévvel láncolódik hozzá. Miért? — Lelki alkatom és színhá zunk szenvedélye azt hiszem alkalmas arra, hogy a közelébe férkőzhessünk. Egyébként is érdekes, hogy Dosztojevszkij írásai milyen könnyen alakíthatók színpadi művé. Figurái magától értetődő természetességgel kelnek életre a színházban. Dosztojevszkij úgy bocsátja szárnyra valameny- nyiüket, mintha valamiféle arénába küldené őket, hogy ott éles vitákban összecsapjanak. Közben az író elrejti hőseiről való véleményét, az ő árnyé kukba húzódik, mintha onnan figyelné őket. Tolsztoj írói magatartása ennek épp az ellenkezője: ítéletét minden írásában érthetően érzékelteti, mindig tudjuk, melyik alakjával azonosul, melyikkel áll szemben. — Hogyan dramatizálja a Bűn és bűnhődést? — Ebben a munkámbap Kar jakin, neves filozófus, szociológus, író a társszerzőm, a zenei aláfestést pedig Dnyesszinov komponálta. Karjakin Bahtyin tanítványa volt, s a Bűn és bűnhődést az ö könyve alapján formáltuk drámává. Az olvasók csakúgy, mint a nézők Doszto jevszkijhez, főképp pedig Rasz- kolnyikov alakjához több évtized óta valamiféle eltorzult beidegződéssel kötődnek. Mi ezekkel a régi nézetekkel szembeszegültünk. Ma a Bűn és bünhődés nálunk a Szovjetunióban a kilencedik osztályos tanulók kötelező olvasmánya. A regény tananyaggá vált, és ez még inkább fokozza a színház felelősségét, mindenképpen ar ra kell törekednünk, hogy a ha mis elképzelések helyett Dosztojevszkij valóságos világát tárjuk föl. A budapesti előadás idején szeretnénk a színház előcsarnokában kifüggeszteni egy-egy részletet a moszkvai iskolások dolgozataiból. Például az egyik kislányét, aki ezi írja: „Sajnálom Raszkolnyiko vöt, fáj érte a szívem, hogy el bukik.“ Egy kisfiú ellenben így vélekedik: „Csak a regény másodszori olvasása után jöttem rá arra, hogy Raszkolnyikov igenis gyilkos, s Dosztojevszkij! nem az a szándék fűtötte, hogy fölmentse.“ — Vajon a Raszkolnyikovval kapcsolatos vélemények külön bözése általános jelenség e? — Inkább azt mondhatnánk, hogy Raszkolnyikov túlnyomó részt sajnálkozást keltett az emberekben. A régebbi drama tizálások is inkább elérzéke- nyülést sugalltak. Tudtommal eddig valamennyi színpadi vál tozatból kihagyták például a száműzetési jelenetet, amelyben maguk a száműzöttek akarják Raszkolnyikovot megölni. Az egyik interjúvoló újságírónö is azt mondta beszélgetésünk köz ben, hogy bizony neki is meg esett a szíve Raszkolnyikovon. A nők mindenütt hajlamosak arra, hogy könnyezve együtt- érezzenek vele, pedig Raszkol nyikov semmiféle sajnálatot, semmiféle bűnbocsánatot nem érdemel, hiszen gyilkos volt. S ha valaki gyilkolt, arról soha sem szabad megfeledkeznünk. Raszkolnyikovot amúgy sem a lelkiismeretfurdalás gyötri, nem azért kínlódik, mert gyilkolt, hanem azért, mert nem sikerült följutnia a napóleoni régiók magasságába. Hiszek abban, hogy a raszkolnyikoviz- mus izgató problémája az egész emberiséget érinti. GACH MARIANNE Ászár. Lakosságát tekintve kis falu Komáromtól 28 kilométerre. Kis falu, ám 1976. október 3-tól egyre többet hallunk, olvasunk róla. Ekkor adták át ugyanis Jászai Mari szülőházát. Fehérre meszelt, zsúpfedeles parasztház. A homlokfalon emléktábla hirdeti: „E házban született és innen indult el Jászai Mari, a mágyar színművészet halhatatlanja, aki a képze let világát életté és igazsággá varázsolta. Ötvenéves művészi diadalát jának határköve ez a márványbavésett emlék.“ Az emlékmúzeum általában zárva van (ma még kevesen tudnak létezéséről, így szükségtelen az állandó nyitva tartás), de a szomszédban lakó gondnoknő, Lelkes Lajosné, mindig készen áll a látogatók fogadására. ... Apja német iparosok ivadéka, anyja színmagyar. Nemes származású földetlen parasztok leánya. ötéves sincs, amikor elveszíti édesanyját, s ünnepelt tragika, amikor emlékére iskolát építtet Ászáron. Apjától örökölte a „komédiás hajlamot, a bá- multatás vágyát, a gyávaságot és a gyalázatos, sokszor oktalan, sokszor érthetetlen alázatot, a locsogó köz- lékenységet és a hébe-hóba megszálló bőbeszédűséget“. Anyjától a „mások fölé emelkedni vágyást“, a haragot és a szigorú bírálatot. Hároméves koráig laktak Ászáron. Apja urasági ács volt az Eszterházyak birtokán. Az anya mindenáron iskoláztatni akarta gyermekeit, kívánságára Győrbe költözködtek, s mivel a sok éhes gyerekszájnak nem jutott elegendő kenyér az apa megfeszített munkájából, ezért éjszakánként — jóllehet nappal főzött, mosott, varrt és hordta férje után az ebédet — kelengyét hímzett Győr leggazdagabb menyasszonyának. A kis árvát Pannonhalmára küldték fejkötő-pucoló ángyához. Segít a munkában, s közügyességre tesz szert. Tudásának hasznát is veszi, amikor maga varrja színpadi fejdíszeit. Abban az időben ugyanis a színésznőknek minden színpadi ruhájukról maguknak kellett gondoskodniuk. Hatéves korában visszakerül Győrbe. Ekkor már ott a mostoha. Özvegy sváb asszony gyerekekkel. Szavaló tehetsége már ott is feltűnt. Tizenegy éves korában kocsmába adták kiszolgálónak, majd Bécsbe került pesztonkának. Tizenhat éves korában egy bűvész házaspárhoz szegődött cselédnek, asszonyáról azonban véletlenül kikotyogott valamit, emiatt gazdája elverte és kidobta. Idegen földön, ahol a porosz—osztrák háború dúlt éppen, egy magyar mar- kotányos fogadta szolgálatába. Katonákat ápolt, sebesülteket kötözött. A bátor magatartásáért kapott pénzjutalomból ruhát, cipőt vett magának, és hazatért Győrbe. A városban éppen egy vándor szín- társulat tartott néhány előadást, s titokban hozzájuk kéredzkedett. Székesfehérvárott lépett először színpadra a Peleskei nótáriusban. Döbbenetes őszinteségű naplójában írja: „A szennyből a tisztaságba, a sötétségből a fénybe, ez volt életem útja!“ Jászai Mari valódi színészpályája 1867-ben kezdődött a Budai Népszínházban. Itt ismerkedett meg a híres komikus színésszel, későbbi férjével, Kassai Vidorral. Saját bevallása szerint csupán a nagy könyvtára miatt ment hozzá férjhez. A három évig tartó kolozsvári szerződés után a budapesti Nemzeti Színház tagja lett. Első szerepe Gertrudis a Bánk bánban. Ezt követte a Csongor és Tünde Mirigy szerepe, később Éva Az ember tragédiájában és Teréza mama Jókai Aranyemberében. „Színészi öntudatom első lélegzet- vételét Szigligetinek köszönhetem, s mikor Paulay megismert és megszeretett, a színház legszebb tíz éve és ezzel életem legszebb korszaka kezdődött“ — vallja Emlékirataiban. A szoba egyik sarkában a felnyitott utazóládában néhány színpadi jelmezdarab és egy fehér szoknya. „Ö, azok a nagy színpadi jelmezdarabok és egy fehér szoknya. 0, azok a nagy színpadi fehér ruhák, amelyeket magam mostam és vasaltam!...“ Harmincnyolc éves korában jutott a szép skót királynő (Schiller: Stuart Mária) szerepéhez. Addig — a magánál idősebb Máriák mellett — Erzsébetet kellett játszania. Kritikusai nemcsak alakítását dicsérték, hanem hódító külsejét is. Mindig örült, ha elhitték szépségét, mert azt, mint mondotta, neki mindenkor „csinálnia kellett“. Művészetével, tehetségével, hitével. Határozottan állította, hogy a jó színésznő mindig olyan szép és fiatal, amilyennek lennie kell. El is árulta, hogy miképpen csinálta: „Hittem, hogy magamra veszem a szépséget a szerepeim ruhájával; és az a hitem, hogy szép vagyok, széppé is tett, mert úgy tudtam azt viselni, hogy elhitték.“ Jászai Mari legszebb színészi korszakát Shakespeare-drá- mák és antik tragédiák töltötték ki. Játszotta Kleopátrát, Hyppolitát a Szentivánéji álomban, Margit királynét a III. Rlchárdban, Gertrudot a Hamletben és Lady Macbeth-et. Leginkább Constanciát szerette (Shakespeare: János király), aki „A szenve délyes anyai szeretetnek a megtestesülése, de emellett gyönge, a leggyöngébb asszony“. Az antik hősnők közül Grillparzer Medeája és Szophoklész Elektrája voltak pályája csúcsai. 1892-ben Bécsben aratott diadalmas sikert, ahol a Nemzeti Színház egy hétig vendégszerepeit. Medea sikerének hatására német színpadra csábították, amerikai turnéra is hívták. Tanára nem lévén, maga választott. Akadtak köztük költők, festők, muzsikusok. Néha szerelem szövődött tanár és tanítvány között: Feszty, Reviczky múzsája. Megtanult angolul, franciául, olaszul és görögül, beszélt németül, lefordította Ibsen John Gabriel Borkmannját, eredetiben olvasta Shakespearet. Nemcsak önmagától, hanem mindenkitől tökéletes mesterségbeli tudást, gondosságot, szorgalmat követelt és áhítatot a színpad iránt. 1893-ban a Színiakadémia tanára" lett. Kolozsvárott 1914-ben két filmben is főszerepet kapott: a Bánk bánban és A toloncban. Utolsó alkalommal Erzsébetet játszotta 1926. január 6-án. Hosszú ideig tartó betegsége október 5-én vetett véget életének. Az ászári emlékmúzeum gazdag gyűjteménnyel büszkélkedhet: Jászai Mari levelei, kéziratai, könyvei, tanulmányai, színpadi legyezője, csészéje, saját kezűleg varrott színpadi ruhája, autogrammal ellátott fényképei, kritikák, újságcikkek, színházi plakátok, a konyhában korabeli tányérok, köcsögök (mind a falu ajándéka), a kandalló és a tűzhely is eredeti helyén. Jászai Mari életét a tudás és az igazság szenvedélyes keresése, játékát a tragikai fenség és a nemes pátosz jellemezte. A színművészet fejedelemasszonyának, királynőjének nevezték. „Sosem volt az nagy, aki a halála után nem nagy“ — mondotta. G. SZABÓ LÁSZLÓ 1977. v 1 10 ÚJ szó „.. .az egész emberiséget érinti” A sötétségből a fénybe Jászai Mari szülőházában
