Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-15 / 20. szám
— Ezen a téren nem panaszkodhatom. Évi kilencszázezer koronánk van orvosságokra, amelyeket a világ legkülönfélébb országaiból hozatunk be. Egy időben nem volt kapható az M-gal elnevezésű jugoszláviai gyógyszer, amit a vérhas elleni oltásra használunk, de most már ezzel sincs probléma. 1977. V. 15. N C/3 Apám is azt mondta: — Jól, becsületesen dolgozik Józsi. Nemcsak úgy, hogy eljön, megnézni az állatot, mert kötelessége, hanem szereti, amit csinál, mindene az állatorvosi munka. És dolgoztam vele egy évig, ismerem őt. Szerették is az emberek! Skerlec József állatorvos, az Opa- tovská Nová Ves-i (Apátújfalusi) Körzeti Állatorvosi Központ vezetője így vall magáról: — Sík, mezőgazdasági vidéken, Balog nad Ipfomban (ipolybalogon) születtem. Már kiskoromtól láttam a parasztokat, amint a föld megművelése mellett az állatok tenyésztésével is foglalkoztak. Ahogy most, harminckilenc éves fejjel vissza tudok emlékezni, úgy rémlik, hogy már kiskoromban nagyon érdekeltek az állatok. Ha még pontosabb akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy a betegségben szenvedő állatok sorsa foglalkoztatott. Gyakran elgondolkoztam azon, vajon hogyan lehetne rajtuk segíteni? Később ez tudatossá vált bennem, egyre jobban érdeklődtem az állattan iránt, kerestem az utat, hogyan lehetne belőlem állatorvos. Végül 1959-ben sikeresen felvételiztem Kosicében, ahol két évig jártam állatorvosi főiskolára, amit, sajnos családi okokból kifolyólag meg kellett szakítanom. Azonban később sem tudtam nyugodni, vonzalmat éreztem a szakma iránt, feltettem rá mindent, hogy újra folytathassam az iskolát, orvos legyek. Sikerült. Hat évvel ezelőtt kaptam meg a diplomát. A főiskola elvégzése után Slatinkára kerültem, egy évig dolgoztam az állatkórházban, majd következett a jelenlegi munkahelyem, ahol kilenc orvosnak és hat technikusnak vag'yok a főnöke. — Annak idején — amikor még a kórházban voltam — kértek, maradjak ott dolgozni, de nem tudtam megszokni azt a vidéket, a városi életmódot. Én falusi gyereknek, balogínak éreztem magam. Itt vannak a barátaim, ismerőseim, szüleim, ezt a környéket már úgy ismerem, mint a tenyeremet. Úgy érzem, sosem tudnék ettől a vidéktől, ezektől az emberektől megválni. Tagja vagyok a helyi nemzeti bizottság tanácsának, s a SOKOL sportegyesületben én vezetem a futballszakosztályt. A velem szemben ülő Skerlec József szavait telefoncsörgés szakítja félbe. A vonal túlsó végén a Horné l’lachtince-i Efsz agronómusa segítséget kér, mivel az egyik malac nem tud felállni, s egyre rosszabbodik az állapota. A hét végén épp ügyeletet teljesítő Skerlec József gyorsan felhörpinti maradék feketéjét, kimegy az udvarra, ahol kollégái — kommunista szombat lévén — társadalmi munkát végeznek: kőzúzalékot terítenek szét, talajt egyengetnek, festik a kerítést. Kiadja a további munkához szükséges utasításokat, elkéri a titkárnőtől az aznap telefonon bejelentett eseteket, és máris szaladunk az utcán álló Fiat felé. ... A legyengült tehénnek vitamininjekciót készít elő Skerlec József Akármelyik falun futunk keresztül, akárhány személygépkocsival, autóbusszal találkozunk, mindig magasba lendül a kéz, szinte mindenki ismeri e vidéken Skerlec Józsefet. Mosolygós arccal, örömmel emelik viszontüdvöz- lésre kezüket az emberek. Ez is egy további mozzanat, ami megerősíti apám szavait: közkedvelt, munkáját szerető ember az állatorvos. — Ügy tudom, hogy a nagykürtösi Járás két körzetre van felosztva. Az egyik körzetnek te vagy a vezetője. Milyenek a távolságok, hány falu tar tozik hozzátok? — A távolságok meglehetősen nagyok. Az egyik irányban a legtávolabbi falu, DaCov Lom, 34 kilométerre van, a másik irányban Ipelské Pred- mostie (Ipolyhídvég) pedig huszonöt kilométerre. Még szerencse, hogy a kilenc orvosnak — egy kivételével, akinek szolgálati autója van — saját kocsival rendelkezik, tehát aránylag gyorsan befuthatjuk a körzetünket. Harminchat falu és néhány tanya is hozzánk tartozik, amelyeken fölöttébb körülményes a munka, mivel az istállók gyakran félórai, órai járásra esnek az autóval járható utaktól, és legjobb esetben is csak traktorral megközelíthetők. — Ilyen kiterjedt körzetre elég ki lene orvos? — A kollégáim ugyan még fiatalok, de szerintem ahhoz, hogy a munkájukat kellő szakértelemmel, jól elvégezhessék, már elegendő tapasztalatuk van; és annak ellenére, hogy valóban nagyon sok a munka, győzzük .. . Alig fejezi be a fenti mondatot, amikor megállunk a Horné Plachtin- ce-i Efsz udvarán. A csomagtérből előkerül a hatalmas, orvosságokkal teli orvosi táska; sietünk a sertésistálló felé. Már messziről köszönnek neki az emberek, kezet ad mindenkinek, a szövetkezeti tagok kérdezősködnek: „Hogy van, doktor úr?,“ s a doktor a válaszadás mellett még szintén „odaszúr“ egy két kérdést. Érdeklődik, hogy mi történt az utolsó ittjárta óta, kivel focizik a csapatuk vasárnap ... Egy 15—16 kilós malac mellett állunk meg. Az állatka magatehetetle- nül fekszik, csak néha rándul egyet- egyet. Az orvos megméri a lázát. Szerencsére nem emelkedik a piros vonal fölé a lázmérő higanyszála. Ezután kérdezősködik a malac „viselkedése“ felől, mikor kezdődött a betegség, volt-e már hasonló eset a szövetkezetben. Végül is egy koffeininjekciót szúr a malac füle tövébe, majd utasításokkal látja el a fiatal zootech- nikust: — Ha súlyosbodna az állapota, hívjanak fel holnap is. Én leszek szolgálatban. Ha véletlenül megdöglik, ne ássák el! Elküldjük laboratóriumi kivizsgálásra ... _és újra sietünk a kocsi felé, me rt inég három bejelentésnek keil utána nézni. — Melyek a körzetetekben a leg gyakrabban előforduló betegségek? — _lnkább onnan kezdeném, hogy szerencsénkre fertőző betegségek még nem ütötték fel a fejüket a körzetünkben. Viszont gyakori a vérhas és a hasmenés. Ezek főleg a rossz minőségű takarmány következményei, de előfordulnak olyan betegségek is, amelyek a külföldről — legutoljára Angliából — behozott állatokkal terjednek, de szerencsére ennek még a betegségek kezdődő — tehát terjedő- stádiumában elejét vesszük.- Gyakorta megfordulsz szövetke zetekben, magánházaknál, ahol állatokat tartanak. Milyen hiányossága kát vettél észre ezeken a helyeken? — A magánszemélyek, úgy érzem, kellő körültekintéssel nevelik állataikat: tisztán tartják őket, törődnek velük. Néhány szövetkezetben viszont észrevettem, hogy nem tartják a kellő hőmérsékletet, nem irtják eléggé a patkányokat — amelyek a betegségek egyik fő terjesztői —, nem fér tőtlenitik, nem meszelik elég gyakran az istállókat, ólakat. — Itt mondom el, hogy nemcsak a szövetkezetek állatállománya tartozik hozzánk, hanem a kisállattenyésztők állatainak egészségére is mi vigyázunk, sőt, a vadászatokon szintén ott kell lennie egy-egy orvosna.k, hogy megvizsgálja a lelőtt vadat. Az orvos engedélye nélkül ezeket nem szabad elfogyasztani.- Megfelelően vagytok ellátva or vosságokkal? Megérkeztünk Vefká Vés nad Ip- fomba (NagyfaluraJ. Csak nagy nehezen találunk valakit a szövetkezet telepén. Itt egy tehén beteg. A gondozója azt mondja, hogy nemsokára ellenie kell a tehénnek, de tegnap óta nem kel fel. Skerlec József doktor azt mondja, hogy minden bizonnyal az ellés előtti lefekvésről van szó, ami azért állhatott be, mert a magzat sok vitamint vont el az anyától, s ennek következtében a tehén nagyon legyöngült. Gyorsan előkerül a hatalmas táskából néhány üveg vitamin és kalcium. Később az orvos megjegyzi, hogy ez elég gyakori betegség, és ezekkel az orvosságokkal szép eredményeket érnek el. Meg is nyugtatja az állatgondozót: — Két napon belül lábra áll a te hén. A bácsika még megkéri őt, hogy nem szaladnának-e el az egyik rokonához, akinél egy malac „betegeskedik“. Két perc sem telik bele, és Skerlec József megnyugtatja a háziasszonyt: — Orrüreggyulladásban szenved a malac. Gyakori, könnyen terjedő be tegség ez, de félelemre semmi ok: né hány napon belül rendbe jön. Dél is elmúlt már, mire hazaérünk Ipolybalogra. Mielőtt azonban még ebédre menne Skerlec doktor, kimegyünk az épülő futballpályára, ahol társadalmi munka folyik: kerítést húznak a pálya körül. Tudom róla, hogy számára a munkája után a sport a legfontosabb. Erre áldozza minden szabad percét. Persze megtörtént már olyan is, hogy futballmérkőzés közben hívták beteg állathoz. — Ha gyógyításról van szó — mondja —, akkor nincs sürgetőbb dolog. Menni kell éjjel-nappal. Gyakori, hogy itthon, Balogon, ha hét végén vagy éjszaka megbetegszik egy- egy állat, nem telefonálnak Apátújfaluba, a központba, hanem engem kérnek meg: menjek, nézzem meg, mi van a malaccal, tehénnel, apróállattal. Senkinek se mondtam még nemet. ZOLCZER JÁNOS Az állatorvos olykor az éltetésnél is nélkülözhetetlen (A szerző felvételei) • •