Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-08 / 19. szám
ÜGYINTÉZÉS — Sürgősen töltse ki huszonöt példányban, különben tíz év helyett tizenöt évig kell rá várnia ... Kesztyűs Ferenc rajza — Tisztelt hölgyeim és uraim! Most több nemzetközi verseny díjnyertesét, a világhírű virtuózt hallhatjuk! Isteni hegedűjén eljátszik néhány művet! — jelenti be a közönségnek a. műsorközlő. — Jöjjön vissza! — kiáltja a rendőr a kapatos férfinak, aki a vendéglőből kilépve, tilos helyen megy át az utcán. — Nem tehetem — válaszol a férfi —, több pénzem már nincs! SZÖVEG NÉLKÜL (Pardon) A fiatal katona levelet kap hazulról. Felnyitja a borítékot, és egy tiszta papírlap hull ki belőle. — Tudod, Klaus — magyarázza a barátjának —, mielőtt bevonultam, összevesztem Ősével, és azóta nem beszélünk egymással! 9 — Mondja, kérem, ön hivatásos zenész? — Nem. Csupán azért játszom, hogy agyonüssem az időt. — El kell ismerni, hogy nagyszerű fegyvert választott! ® — Tudja, kedves kollégám, engem elbűvöl az ön munkastílusa, egy kifogást azonban megkockáztatnék .. . — Miről van sző? — ön túlságosan kegyetlen a nézőkhöz. — Hogyhogy? — Amikor eltávozik a színpadról, túl hangosan dobog — és felébreszti a közönséget! — De hiszen én nem vagyok hegedűs — suttogja zavartan a muzsikus a műsorközlőnek —, én zongoraművész vagyok. — Hölgyeim és uraim — folytatja a műsorközlő —, az előadóművész ma otthon felejtette a hegedűjét, ezért piani- nón játszik nekünk, ami még nehezebb! s> — Pincér, ez a bécsi szele! olyan kemény, mint a kő. Már egy álló órája rágom. — Nem tesz semmit, uram, nem kell sietnie, csak egy óra múlva zárunk. © Borbély: Sajnálatos, uram, az ön haja túlságosan gyorsan hull. Tesz valamit ezért, hogy megakadályozza? Vendég: Hogyne, már beadtam a válópert! ) 1977. V. 8. 19 Ki menjen a tanfolyamra? A következő leirat érkezett a gyárhoz: „Az Egyenáram Tekercselő Tudományos Intézet a Politechnikai Főiskolával karöltve tanjolyamot rendez fiatal, tehetséges egyenáram tekercselők részére. Vállalatuk számára sikerült a tan folyamon férőhelyet biztosítani. Kérjük, felöl fék meg azt, akit a tanfolyamra ki vánnak küldeni. Kizárólag 1. fiatal, fejlődőképes, 2. önál ló munkát végző, 3. perspek tívában vezető beosztásra szánt munkatársukat felöl hetik. Tisztelettel: Felső szerv.“ A vezetőség összeült, hogy kijelölje a tanfolyamra küldendő személyt. — Szerintem csakis Mahagóni Zoli jöhet számításba. 28 éves, önállóan dolgozik és brigádját is kitűnően irányítja — jelentette ki a fő mérnök. — Itt a bökkenő — szól közbe az üzemvezető —, ha kiveszitek tőlem a Zolit, ki veszi át a brigádot? Akkor már inkább Topolyák Laci. Igaz, ő már közel jár a negyvenhez, de fejlődőképes. — Topolyák nem mehet — mondta a főkönyvelő. — Topolyák gyúró a focícsa- patnál. Ki vállalja a felelősséget, ha kiesünk az NB VI- ból az NB Vll-be. Küldjétek Duhajdát! Duhajda fiatal, és a legjobb tekercselő az egész műhelyben. Ahogy ő tekercsel, nem tekercsel senki... — Az igaz. Amennyiben a főkönyvelő elvtárs hajlandó helyette tekercselni, akkor mehet a Duhajda ... — méltatlankodott a főmérnök. — Különben nem értem, miért nem küldjük el a kis Labradort, igaz, csak segédmunkás, de igyekvő. — A kis Labradort? — kacagott fel az üzemvezető. — AZ utál tanulni. Különben is csak három általánost vég zett, igaz, hogy a harmadik osztályt négyszer járta. Ez még nem lenne akadály, de Labradort tudjuk a legkevésbé nélkülözni. Ű főzi a kávét a műhelyben, senki más nem ért az Unipresszhez. A vita végül is eredményre vezetett. A tanfolyam vezetőségénél jelentkezett a gyár küldötte, és átadta a hivatalos javaslatot: „Hörös- nyi Vilmos elvtársat javasoljuk az egyenáram tekercselő tanfolyamra, mert fiatal, fejlődőképes elvtárs, és vezetésre alkalmas.“ A tanfolyamvezető felnézett a papírból, kigúvadt a szeme. — Maga hozta ezt a levelet? — Igenis kérem — szólt az előtte ülő bácsi. —i És hol a jelölt? — Én volnék az ... — No de itt azt írják, hogy ... fiatal, fejlődőképes. — öregember nem vén ember — kurjantott Vili bácsi —, alig múltam hetvenhét, de még fejlődhetek! — És az elvtárs mikor megy nyugdíjba? — Régen nyugdíjban vagyok én már, kérem. De behívattak, azt mondták: Vili bácsi, nagy szükség van magára, kösse fel a minek- hívjákot, valakinek tanfolyamra kell menni... NOVOBÄCZKY SÁNDOR VITAFÓRUM A televízióban gyakran vitatkoznak az ifjúságról. Ez úgy zajlik, hogy először levetítenek egy tantörténetet, majd a meghívott szakemberek bensőségesen körülülik a kamerát, és ki-ki megmondja a magáét. Általában nem is a vitával van baj, hanem a filmmel. Pedig egy igazán jó történeten vitatkozni is jobban lehetne. Ezért gondoltam arra, hogy vitassuk meg a két veronai illetőségű fiatal: bizonyos Rómeó és Júlia történetét úgy, ahogy azt Shakespeare Vilmos, a nagy pedagógus és tanmeseszerző megírta. A szomorú történet után a vitavezető bemutatná a meg hívott vendégeket, majd szabad folyást engedne a véleményeknek. Elsőként, mondjuk, egy szülői munkaközösségi elnök beszélne: — Minden baj oka, hogy a fiatalok nem tisztelték eléggé szüleiket. Emlékezzünk csak, mit mondott Júlia, amikor éjnek évadján szemérmetlenül lenge öltözékben kiállt az erkélyre. Azt mondta: „tagadd meg atyád és dobd el neved ...“, majd kifejtette, hogy ő is hajlandó ugyanerre. Én olvastam valahol — a forrásra már nem emlékszem pontosan — egy fontos*pedagógiai elvet: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess a földön.“ Ezek a fiatalok is azért haltak meg olyan fiatalon ... Ezután kérne szót a szociológus: — Hozzátenném, hogy ez a Rómeó nevű fiatalember társadalmilag aszociális lény. Lépten-nyomon botrányos utcai verekedésbe keveredik, azt hiszi, hogy a férfiasság bizonysága a nyers erőszak. Ezért persze felelős a család, a környezet és az egész kor, amelyben élt. Meggyőződésem, hogy a társadalmi szervek sem álltak hivatásuk magaslatán. A pszichológus egyetértőén bólint és szót kap: — Bizony, bizony. Mit láttak ezek a fiatalok otthon? Gyűlöletet, ellenségeskedést. A két család engesztelhetetlenül utálta egymást, ezt az érzést plántálták a fiatalokban is. De tudjuk, hogy a fiatalokban feltámad a „csakazért is“-ösztön. Különben is mind ketten éheztek a szeretetre, ebben a gyűlölet-óceánban, ebben az érzelmi vákuumban, amelyben élni kényszerültek. Nem csoda, hogy egymásba kapaszkodtak . .. A vitavezető ezután az orvosnak ad szót: — Van ennek a kérdésnek egy biológiai oldala is. Júlia — mint tudjuk — tizennégy esztendős. Az akceleráció ellenére minden bizonnyal éretlen. Valószínű — ez a bigott korszellemből is következik — nem volt kellőképpen felvilágosítva. Egészen más egy gyerekes érzelmi fellángolás és megint más... Szóval... hogy is mondjam?... nyilvárl értik. A kamera a jogász felé fordul, aki elmélyülten ráncolja a homlokát: — Ámbátor a házasság, de facto létrejött, de jure nem létezik, miután a felek még kiskorúak, és nem rendelkeztek a szükséges szülői beleegyezéssel, hatósági engedéllyel. Az a bizonyos Lőrinc barát túllépte hivatvali hatáskörét, amikor a rendelkezések ellenére is megkötötte a házasságot. Ez minden baj okozója. A vitavezető ezután elismétli, amit a többiek mondtak, mindenkivel egyetért, majd felkéri a nézőket, hogy írják meg a véleményüket a szerkesztőségnek. Végül bejelenti, hogy a következő adásban egy Lear nevű atya tanulságos históriáját mutatják be a szülői tisztelet fontosságáról folytatandó vita bevezetőjeként. ŐSZ FERENC Cesarini úr a rakparton áll, és pénzt dobál a csatornába. —Mi lelte? — kérdi csodálkozva egy járókelő. — Beejtettem egy pénzdara bot a csatornába. — De akkor miért dobál még többet oda? — Hogy ne másszak a vízbe egyetlen pénzdarabért! Az ápolónő így szól az orvoshoz: — Doktor úr, mit csináljak? Valahányszor a beteg fölé hajolok, hogy megigazítsam a párnát, vagy kivegyem a lázmérőt a hóna alól — nyomban szaporább lesz az árverése. — Azt tanácsolom, hogy előbb gombolja be a blúzát, de egészen nyakig! Jó ... jó ... de miből fogtok megélni? Várnai György rajza *
