Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-08 / 19. szám
A ZÁSZLÓNK VÖRÖS, MINT A LANE — Patason is énekeltünk, egy temetésen. Megyerig vonattal jöttünk, innen meg hosszú úton, nagy sárban, Zaká. Zsigmond és Buzgó Kálmán vitt kocsival, lovas kocsival. Miután megérkeztünk, tudomásunkra jutott, hogy a pap kihirdette: aki el mer menni annak a kommunistának a temetésére, az elkárhozik. Amikor kihozták Csépi Károly holttestét, a dalárda énekelni kezdett. A patasi pártszervezet elnökének temetésére az egész falu kijött. Napfényben ülünk, az előszobában, közel az ablakhoz. Az asztalon Oj Szó, Hét, Csallóköz, egy csomag Mars, két Superfilt-szipka, az egyik dobozkába zárva. Messzire a múlttól, közel a múlthoz, idősebb Jarábik Imrével. —- Itt születtem, Nagymegyeren, 1909-ben. Apám ácssegéd volt, az első világháborúban esett el. Nyolcéves koromban a diószegi majorban dolgoztam, mint ökrész. Négy testvéremmel és anyámmal meg kellett élnünk valahogy. Később lakatosnak tanultam ki, huszonhatban Komáromban, a hajógyárban dolgoztam, ahonnan hamar -elbocsájtottak szervezeti tevékenységem miatt. Aztán dolgoztam a kikötőben, és mindenütt, ahol sikerült munkát kapni. Tagja voltam az ifjúmunkás szervezetnek és a vörös szakszervezetnek és tagja lettem a kommunista dalárdának. Barátaim hívtak, menjek énekelni. Én mentem szívesen, hiszen már Megyeren is mint ifjúmunkások énekeltünk, szavaltunk, amikor megalakult a pártszervezet. Cigarettára gyújtunk. Száll a füst, plafonnak ütődik, rést keres, aztán egyszerre megáll, lebegni kezd az asztal fölött, s a kék felhőcskében láthatóvá válnak a napsugarak. — Már működött a dalárda, amikor én odamentem. Ha jól tudom, huszonötben alakult meg, dalszerető kommunisták, szegény sorsú munkásemberek voltak a tagjai, körülbelül negyvenen. Olykor eljött közénk egy-egy diák is, de csak a próbákra meg a Duna-partra. Nyilvánosan nem léphettek föl, kicsapták volna őket az iskolából. Az ablakon túl szélcsendben állni a fák. És virágban. Pedig nem is olyan régen váratlanul behavazta ágaikat egy tavaszi éjszaka, fagy mart a tapadó rügyekbe. — Kimondottan férfikar volt, Le- szenszky bácsi vezette. A másik nevére már nem emlékszem, de arra igen, hogy nagyon jó ember volt, mindig az volt. Hacsak tehette, forradalmi énekeket tanított. A munkásotthonban próbáltunk, hetenként kétszer. Sokfelé jártunk énekelni, fölléptünk gyűléseken, polgári temetéseken, részt vettünk tüntetéseken, és Losoncon is voltunk egy munkásdalárda-fesztiválon. Minden május elsején kimentünk a komáromi temetőbe, a Magyar Tanácsköztársaság elesett vöröskatonáinak sírjához. Itt énekeltük azt, hogy: Eljöttünk a sírotokhoz, értünk hullott hősök, hogy halljátok, amit kérünk és ígérünk, hogy harcunkban hűk leszünk hozzátok. Mint a harmat sírotokra május első hajnalával szállott, úgy szálljon ránk és adjon erőt e dicső példátok. Megfogadjuk meg nem állunk, szent célunkat tetté váltjuk, hogy zenghessen millió ajk, proletárok ajka, nyugodjatok békességben ünneppé lesz május első napja. — Leszenszky bácsi szerezte a zenéjét és a szövegét is ő költötte. Ezen kívül több dalát is énekeltük, például azt, amelyik így kezdődik: „Munkásoknak minden nap új szenvedés, / de véres lesz egyszer a nagy felkelés ...“ Aztán az Interna- cionáléval fejeztük be tiszteletadásunkat. De sokszor összejöttünk a rendőrökkell — Hogyan lehet, hogy ilyen jól emlékszik Imre bácsi a dalok szövegére? — Hát hogy lehet? Ezek eszemben vannak, a maiakat felejtettem el. Énekeltük például a Salgótarjáni bányászindulót, és a Szovjetoroszország című dalt. Néhányan sokat tanultunk, sok forradalmi dalt, Dömötör Teréz- töl, aki az ifjúmunkás-szervezet területi titkára volt. Járt mindenütt, So- morján, Komáromban. Meg aztán jöttek dalok a Szovjetunióból. — Volt-e egyenruhájuk, tagkönyvecskéjük? — Egyenruhánk? Miből? Piros nyakkendője azonban mindenkinek volt és tagkönyvecskéje is. — Maradt-e valamilyen tárgyi emléke a dalárdáról? — Volt egy jelvényem, de eltűnt. Az állt rajta, hogy: Komáromi Munkás Dalkör. — Kire emlékszik a dalárdából? — Vidák Vince volt az elnöke, aztán Trencsík, Trencsík ... Majd ötven éve ennek, elfelejtettem már a neveket. Fazekas, Fischer. Ki még? Repka Gyula. Cigarettára gyújtunk. Száll a füst, plafonnak ütődik, rést keres mint az emlékezet, egy dalárda felé. * * * Egy dalárda felé, amelyről Dobi Géza, komáromi zenetanártól hallottam először. Szavai nyomán indultam el Imre bácsihoz, és néhány nappal később Otyepka Lászlóhoz, egy lassan feledésbe merülő énekkar volt tagjaihoz. Ma már kevés ember és még kevesebb dokumentum őrzi emlékét ennek az énekkarnak. Mácza Mihály, a komáromi Dunamenti Múzeum történésze szerint is kevés adat maradt fönn. Az itt közölt fényképen kívül mindössze egy rövid hí- recske a Komáromi Lapokban, amely a dalárda egyik föllépéséről tudósít 1924 decemberében. Leszenszky Lajos karnagy egyik szerzeményét, amely Hágában jelent meg 1939-ben, Dobi Géza őrzi. Valószínű azonban, hogy magángyűjteményekben, családok birtokában vannak még írásos vagy tárgyi emlékek a dalárdáról. • • * Elég egy fénykép, és mindjárt arcok tűnnek föl a múltból, emberi sorsokról szólnak a szavak, Otyepka Lászlóné szavai. Megfejthetném-e én, aki évtizedekkel később születtem, mi jut eszébe a kedves asszonynak, nagymamának a fénykép láttán. Huszonöt évig dolgozott a hajógyárban, gyakran megfordult a munkásotthonban. — Mennyi ismerős arc! Ez itt Czán István, ez Rizo Károly, bolgár volt. Kuti Ferenc, Fehérvári László. De sokszor be volt börtönözve! Szegény, Kassánál esett el. Partizán volt, a szovjet hadsereggel jött. És egyik emlék a másik után. Szomorúak, fájdalmasak, meg szépek is. — A dalárdáról többet tud mondani a férjem, de ő most éppen dolgozik. Fűtő az egyik lakótelepen. Fűtő, akárcsak a 68 éves Jarábik Imre Nagymegyeren. Hiába, nem tudnak szabadulni a tűztől. Pontos útbaigazítás után hamar megtalálom a fűtőházat. Zúgnak a gépek, hallani a lángok énekét. Szikár ember fogad, hangos köszönésemre még hangosabban válaszol. — A dalárdáról? — ismétli a kérdést, inkább csak magának, a 62 éves Otyepka László. — Csak nagyon röviden tudok én erről beszélni. Jó kollektíva volt. Olyan megható volt, amikor az Internacionálét énekeltük. Akkoriban egy fa kereskedésben dolgoztam, ha volt munka, ha nem, mindjárt a munkásotthonba mentem, az volt a mindenünk. Milyen örömmel jártunk próbálni! Az nem lehetett, hogy a próbáról elmaradjon valaki. Nem úgy, mint ma. Akkor azért kellett harcolnunk, hogy dolgozhassunk. Az akkori élet, a nincstelenség összekovácsolta az embereket. Egy pillanatra elhallgat, nézi a szemközti falat, a meztelen falat. Amit lát rajta, csak ő láthatja. — Laci bácsi, megtudná-e mondani, mikor szűnt meg a dalárda? A Múzeumban úgy hallottam, hogy egyesek szerint harmincnégyben. — Harmincötben még énekeltem benne. Táskámba nyúlok a fényképért. Véletlenül a Nagyvilág legutóbbi számába zártam. Egy fénykép, a Nagyvilágban. Egy nagy világ a fényképben. Nyelvileg helyesebben: egy fényképbe zárva. — Jaj, hát itt a karmester! — új- jong Otyepka László, amikor elébe teszem a képet. — Leszenszky bácsi! Szerették Leszenszkyt, az biztos. Ez meg Kocsis bácsi, a kikötőben dolgozott. Itt van Körmendi Lajos, Horián bácsi. Ez meg Tóth bácsi. Vannak itt többen, akiket ismertem, csak nem jut eszembe a nevük. Cinával egymás mellett fújtuk a tenort. Pista Géza. Ja, még itt a Gulyás bácsi, a lánya a zöldséges fölött lakik. Nézem a fényképet, nézzük Laci bácsival. £s egyszerre hangokat hallok a fénykép mögül. Énekel a tűz. BODNÁR GYULA A komáromi Dunamenti Múzeum archívumából Juhász Ferenc A KÖLTÉSZET HITE Miben hisztek ti, makacs égitestek, hogy föllobogva lángokkal egymásnak nem estek, vacogta József Attila vak szörnyetegmosoly szívvel, gyászüszkös ámulat-aggyal a mindenség-ketrecben ücsörögve, az utolsó, zilált Mászás, az Ösidőűrbe Ugrás előtt. És miben hisztek ti költők, miben hiszünk mi: áldott-áldatlan barátaim? Miben hiszek én a teremtés-pillanat előtti rendezett kú- szaságban, époszok világlét-gerjedés végtelen min- dent-semmit-tudó rejtelempillanatában? A költé szet-teremtö tudat időhólyaga, zárt időbuboréka: mint az atommag mágneses ősvonzáserejének erö- tér-hólyaggömbje s benne a háromdimenziós erőtérben cikkanó, vibráló, rezgő elmosódott sugárzáspontok fésűfogsor-cikkanás-egyszerresége, hím- pávafarokként szétlegyeződött mindenüttsége, körben, mint gömbpáfránybokor csipkelevélgolyója a teremtő elemi fénypontátmenet seholse-itt van mögötte-önmaga előtt elektroncikkanás idő-ídőt- len-ídóelőttisége: az ős-sugárzáspont az örökös egyidejű átlényegülésben, hogy hólyagosán kiesőcsösödik, vagy szétterül az atommag mágnesestér- buboréka. Ez elemi sugárzás-elektropontok a költészet ős-szívmag körüli elektronpáfrány-átlénye- güléshálőzatának anyagőslényegei: a hit-elektronok, amikből szerkezetté vágyódik fölépülni önmaga tervezett sokasága, amelyből megtörténik és megtörténhetik minden: szerkezet, anyag, test, tér, idő. halmaz, a múlt jövője, a jövő múltja! Miben hiszünk mi költők, akik az erkölcsi és szellemi világiét, a hitt Európa szakadék-szélén ácsorgunk szégyenkezve, jajongunk tülekedve. Hogy hiszünk még, mert hinnünk kell: az önkéntes jóért-cselek- vés gyönyörű dühében, tevékeny indulatában. Hogy hiszünk a halál-előtti mindig-előre-döntés feddhetetlen jogában, a megváltozó-megváltó cselekvés szépségében, a nem-ránkparancsolt, de a hideg verejtékpont-halálig létünkkel vállalt egyetemes erkölcsi felelősségben és a ki-nem-zsarolt, ránknem-erőszakolt, ember-voltunkra nem kény- szerített tiszta cselekvés emberi, szellemi, politikai, erkölcsi, társadalmi, forradalmi gyakorlatában! Népesség-szaporodás, Földgolyó-elszennyeződés, nemzetek, földrészek együttes éhsége, nukleáris háború: a Föld-égitestet a rózsarece-rózsa- oőrléc ujjbögyök közt csöpp kristályrózsa-szemű állatgépezetként, tollbóbita-szaglőszarv-csápú ál- latszerkezefként, muslicaként a világegyetem-ös- térből elmorzsólva kitörlő; nemzeti szégyenek, nemzeti megaláztatások, nemzeti dühök, nemzeti téboly, agressziók és anneksziók, politikai és em- l>eri elmebaj, sivárság, proletárság, kopárság, egyetemes és társadalmi kiszolgáltatottság, hatalmi gőgök, elnyomások, termelési tehetetlenség, túltermelési válság, egyéni terror, csoportos terror, rablás, fosztogatás, kitoloncolás, kizsákmányolás, eltérítés, faji téboly, koncentrációs táborok. kasztrálás és tudatos tömeg-sterilizálás, ál- dottságba-ne-essék-az-asszony-tabletták, rovarszaporulat, általános növényhalál, új Jégkorszak, egyes állatfajok kihalása, elszaporodás, a tenger halála, a Földgolyó körüli légburok eltömödés- halála, zsarolás, száműzetés, ember-tál pnyom a Hold lila porában, a Mars. a Vénusz őslétrepedé- sei, ösanyag-becsapódás-kráterei, űrhajók, mesterséges bolygók, kém-holdak, az űrből infravörös anyagot-átfényképezés, lézer és holográf, vízhiány, atomreaktorok, mesterséges emberi lét-szigetek a tengeren és a tenger vizében, rádiócsillagok szabályos szivlüktetése, derengő őspontok tízenegy- milliárd fényévre innen lehallgató-készülékek, óriás időtér-tapogatócsápok és politikai gép-poloskák, világegyetem-léttudat, Földgolyó-múlttudat: hogy mondjuk ki mai lényeged valóság? És halál és szerelem. Csa'k az emberség szép jövőért-cse- lekvés-hitében! Hogy föllobogva lángokkal egymásnak ne essünk. Mert különben agyunk szégyene, szívünk véres üszke. Mert különben kés és pusztítás. Mocskos pusztulás.
