Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-01 / 18. szám
Keresztrejtvény ■-> első ilyen jellegű együttes azonban Igor Mojszejev együttese volt, amelyet 1937- ben alapítottak. A szóban forgó együttes a népi táncosok kis lelkes csoportjából alakult meg, amelynek fele műkedvelő volt. Művészeti vezetője azóta is Igor Moj- szejev, a Szocialista Munka Hőse, a Szovjetunió nemzeti művésze, Lenin- és állami díjas művész. millió dolgozóval egyenlő munkaerőt kellett bevonnia a termelésbe évi 11 milliárd munkabérrel. Hogyan használják ki az emberek ezt az értékes szabad időt? Egyesek pihenésre és szórakozásra szánják, másoknak szükségük van rá, hogy tanuljanak, gyarapítsák műveltségüket, vagy szociális funkciókból eredő kötelességeik teljesítésére használják ki. Tudvalevő, hogy a Szovjetunióban nagy lehetőségek vannak a dolgozók műveltségi színvonalának emelésére, beleszámítva a csökkentett munkahetet, külön szabadságokat is. S azok számára, akik éne kelni, táncolni, zenélni, rajzolni, utazni, sportolni akarnak, vagy szabad idejüket a könyvnek akarják szentelni? Rendelkezésükre áll 135 ezer klub és kultúrpalota, 154 ezer filmszínház, 570 színház. 15 ‘millió felnőtt és 10 millió tanuló foglalkozik 800 ezer különféle szakkörben és műkedvelő egyesületben. Az 50 millió sportrajongó számára több ezer sportpálya, stadion, sportterem nyitja meg kapuit. S azok, akik szeretik a könyvet, több mint 360 ezer könyvtárban elégíthetik ki olvasó szenvedélyüket. Persze, a Szovjetunióban nehezen találna az ember olyan családot, amelynek ne lenne saját, ha csak kis könyvtára is. Népi táncok színháza Ha az ember a Szovjetunió Állami Akadémiai Népi Táncegyüttesének műsorát nézi, úgy érzi, mintha hirtelen világ körüli úton szágul- dana, s forogna vele a népi ünnepélyek, körtáncok, játé kok körhintája. így nyilatkoznak Igor Mojszejev együtteséről a nézők és a kritikusok. A világhírű együttes most ünnepli megalapításának 40. évfordulóját. A koreográfusok már régóta próbálkoznak azzal, hogy a klasszikus balettelőadásokba bekomponálják a népi táncok elemeit. De ezek a próbálkozások csupán a kísérleteknél marad tak, nem tudták bemutatni teljességgel a népi táncművészet sokrétűségét és gazdagságát. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a szovjet balett szakemberei nagy érdeklődéssel for dúltak a Szovjetunió népeinek művészete iránt. Rendszeres népművészeti versenyeket rendeztek. Ezek so rán a népi táncok olyan gazdagsága tárult eléjük, hogy kedvet kaptak összegyűjteni és megtanulni őket. Különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a balettszínház addigi történetében szokatlan kollektívák — népi táncegyüttesek alakultak. Jelenleg ezek a kollektívák nem csupán Moszkvában, hanem a Szovjetunió több szövetségi köztársaságában és nemzetiségi területein is működnek. Az A népi táncokra, bilinák- ra, népmesékre és népzenére alapozva, az újító koreográfus és tehetséges segítőtársai a táncművészet eszközeivel felelevenítik a különféle nemzetiségű és különböző korokban élő emberek szokásait, a nép portréját és jellemét. Az együttes műsora rendkívül gazdag. Több mint 300 táncot, egyfelvoná- sos balettet mutatnak be. A mesebeli mongul „Cam". Táncolják a Mojszejev-egyiittes tagjai Mennyit ér a szabad idő? Tatyjana Csisztyjakova novgorodi orvosnő szabad idejében hegedül és énekel a Szadko nevű műkedvelő együttesben. Képünkön éppen fellépésre készül A szovjet dolgozók átlagos heti munkaideje jelenleg 39,4 óra. A dolgozók nagy részének az ötnapos munkahét mellett két szabad napja van. Az ötnapos munkahét bevezetésével a Szovjet unióban a dolgozók szabad idejének összmennyisége csaknem azonossá vált a munkaidő tartalmával. Annak ellenére, hogy az /.fiiamnak „sokba kerül“ a dolgozók szabad ideje, minJ den állampolgár magánügye, hogyan használja ki. A „sokba kerül“ kifejezésén pontosabban azt értjük, hogy a munkaidő egyórás csökkentéséből származó hiányok pótlására a termelésben a Szovjetuniónak 6 Rejtvényünkben Krista Bendová: A mi májusunk című versé bői idézünk: Kivonultunk — napsütésben fürdött tavasz reggele, a vers folytatását lásd a vízszintes 1., valamint a függőleges 42. számú sorokban. VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része (zárt betűk: G, É). 14. Figyelmet lekötő. 15. Házi szárnyas végtagja. 16. Erekkel mintázott anyag. 17. Lökve benyom. 18. Személyes névmás. 19. Kis sziget az Atlanti-óceánban. 21. Numero rövidítése. 22. Az épület súlyát tartó vastagabb falak valamelyike. 23. A hidrogén és a radon vegyjele. 24. Értelem. 26. Törmelékes eredetű, üledékes kőzet. 27. V. Ó. I. T. 29. Üdítő ital. 30. Illetőleg — rövidítése. 31. Város Olaszországban. 32. És — latinul. 33. Női név. 35. Vég nélküli sorompó. 36. Valaminek nem hivatásszerű művelése. 38. Az egyik lószerszám neve — népiesen. 40. Vetítőgép-márka. 41. Az ón vegyjele. 42. Hangsor. 44. Len betűi keverve. 45. Jól hasadó ásványfajta. 46. Magyarországi megye. 47. Az ember testrésze. 49. Női név. 50. Pusztít. 51. Tőszámnév. 52. A germánium vegyjele. 53. Katlanban van! 54. V. U. 55. Finom sütemény. 56. Köztársaság a Nagy-Antillák legnagyobb szigetén. 58. Május elsején reggel erre készül az ország népe. 60. Répa alakú csőrös fuvola. FÜGGŐLEGES: 1. Félreeső helyre rak. 2. Területegység. 3. Hol — szlovákul. 4. Francia író. 5. Ilyen testvérek is vannak. 6. Ügy — latinul. 7. Földet művel. 8. Alifás telítetlen szén- hidrogén. 9. Valamely kívül le vő helyre lát. 10. Tengernek a szárazföldbe benyúló része. 11. Zakatolás kezdete. 12. Gyilkol. 13. Vegyi elem. 17. Határozói rag. 20. A létezés tartama. 22. Lövedéket a magasba lő. 23. Ismert magyar birkózó volt, olimpiai bajnok. 25. A jelenben. 26. La ... síkság, alföld Dél- Amerikában. 27. Nagy hatalmú főúr (ék. h.J. 28. Nem tapintatos. 30. A legrégibb latin nyelvű bibliafordítás. 31. ógia, a növénytannak a gyümölcsök fajtáinak leírásával foglalkozó ága. 33. Búzavirágféle. 34. Menyasszony. 35. -java, emberi közösségnek a legértékesebb része. 36. Párolt, puhított. 37. A lövedéket erre a helyre röpíti. 39. Szándékozunk. 41. Magyar filmoperatőr és filmrendező. 42. Rejtvényünk befejező része (zárt betűk: N, ö). 43. Osztályzat. 45. Olasz folyó. 47. Kérdőszó. 48. Balta része. 49. Francia politikus. 51. Mondatszó. 52. Vulkáni sziget a Csendes-óceánban. 55. Tea — németül. 56. Örökkön szóból három betű. 57. A. 1. B. 59. Nagy Róbert névjele. 60. Bors közepe. 61. A neon vegyjele. Az április 17-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: ...sárga piros, kék, s kékeslila bomlik a feltündöklő szép világra. Könyvjutalomban részesülnek: Vincze Károly, Tvrdosov- ce (Tardoskedd), Demkovics Éva, Rimavská Sobota (Rimaszombat, Mészáros Eszter, Ne- ded (Negyed), Szarka Olivér, Preselany nad Iplom (Pereszlényi, Hajdusek Jolán, Galanta (Galánta). 1 mondat—100 korona A VASÁRNAPI ŰJ SZÓ KÖVETKEZŐ SZAMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT: Utasításainkat a vállalatvezetés köteles fenntartás nélkül elfogadni. OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az Idézett mondatot, jelöljék meg a cikk vagy a riport címét, amelyben a mondat található, s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldjék be szerkesztőségünkbe. A beérkezett megfejtések közül hetente kisorsolunk egy nyertest. Az április 10-i számunkban megjelent mondat Tőzsér Árpád Vilém Závada versei elé című tanlmányából való. 180 helyes megfejtést kaptunk. SORSOLÁSSAL 100 KORONÁT NYERT: Druga Frantisek, 940 01 Nővé Zámky, SlneCná 7. 1977. V. 1. I