Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-04-17 / 16. szám

ÚJ szú * HŰ KOR — Már nem fért be rajta az elnök új Mercedese ... Mikus Sándor rajza Kovács engedelmesen kíséri a feleségét az áruházba. Meg- adóan követi a felesége ván­dorlását, de egy osztály meg­kerülése után elveszíti. Ré­mült arcát látva, egy előzé­keny osztályvezető hozzálép, és megkérdezi: — Uram, keres valamit? — Igen! Elvesztettem a fe­leségemet. , — A gyászkellékek az ötö­dik emeleten vannak — feleli az osztályvezető. — Na, hány testvéred van, fiacskám? — kérdezi egy ba­rátságos öregúr a játszótéren. — Semmi értelme ilyesmit kérdezni tőle — avatkozik köz­be a gyerek valamivel idő­sebb bátyja —, ő még csak hatig tud számolnil — Mit ajándékoztál a meny­asszonyodnak születésnapjára? — Ajakrúzst. — Nem valami gazdag aján­dék. — Nem, de ez az egyetlen, amiből valamit én is kapok. •V ► 1977. IV. 17. Fiatalember nyit be a bor­bélyhoz. Még tizenhat éves sem lehet. — Borotválkozás! — mondja büszkén. A borbély újságot vesz elő, és nyugodtan olvas. A fiatal­ember mérgesen megkérdi: — Mire vár? — A szakállral — Hallotta? Kisék válnak! — Vajon kinek a hibájából? — A férj az oka mindennek. — De hiszen az egy rendes ember! — Mégis hibázott. Valame­lyik este korábban ment ha­Fegyör a fegyenchez: — Ma ragyogni kell a cel­ládnak! Ha kész vagy, jön a fegyházigazgatő a celládba! — Ojjé, hát az meg mit kö­vetett el? — Te hányszor nősültél? — 0, szóra sem érdemes. Egy kezemben meg tudnám számolni a volt feleségeimet. Bosszúsan jelenik meg Mayer a hamburgi rendőrőrszobán: — Ellopták a levéltárcámat! — jelenti be. — Hogy nézett ki? — tuda­kolja a rendőrtisztviselő. Mayernek felderül az arca: — Ö, csinos, nagyon csinos! Nagy, kék szemek, szőke haj... — Gyere velem, az igazgató elveszítette a páncélszek­rény kulcsát! (Pourqouis Pás) Brahovác meséli: — Kihúzták az öttalálatos szelvényemet. — Gratulálok. — Ne gratuláljon. A zse­bemből húzták ki. A szónak birkóznia kell a gondolattal, de nem szabad elgáncsol­nia. RENARD Két férfi iszogat a presszó­ban: — Ez már így van! A leg­több barátunk itthagyott ben­nünket. Mégis Gézát sajnálom a legjobban ... — Miért? — Mert az özvegyét én vet­tem feleségül. — Papa, hogy is van az, hogy a Föld forog? — Hé, gyerek, csak nem húztál egyet a konyakosüve­gemből? Mindig barátunkká fogadjuk azt, aki ellen­ségünk ellensége. RIVAROL Száz vak férj között talán négy-öt olyan akad, aki valóban vak. A többi csal. RÉV I VARLEN SZTROGIN: MICSODA MÉREG! — Halló! Ott a garázs? Kérem a főnököt! — Nincs itt, ebédelni ment. — Akkor menjenek érte az üzemi étkezdébe, sürgő­sen beszélnem kell vele! — Otthon ebédel. Átadhatok neki talán valami üze­netet? — Neon. Inkább kérem a helyettesét, nem várhatok! — Parancsoljon, én a helyettese vagyok a telefon­nál ... — Ide figyeljen, mi a fenét csinálnak maguk? Szó­rakoznak, vagy mindnyájan jól beszíttak? — Ugyan, kérem, mi nem jut eszébe? Miért sérte­get? Mi végezzük a dolgunkat! — Ezt örömmel hallom! De akkor ide miért nem küld­tek kocsit? Milyen kocsit? Hát a 22-24-est. Vagy talán elfelejtették, hogy hová kell küldeniük? — Elnézést, de az igazgató reggel a minisztériumba ment. Amikor visszajött, rögtön eltűnt valahová. — Eltűnt? Tudja maga, egyáltalán, hogy kiről be­szél? — Bocsánat. Pontatlanul fejeztem ki magamat. Azt akartam mondani, hogy az igazgató elvtárs elment va­lahová, de mi nem tudjuk, hogy hová. — Hogyhogy nem tudják? Azt illene tudniuk, hogy hová küldik a kocsikat és mikor kell visszaérkezniük. Valóban nem tudja, hová ment? — Talán a titkárnője meg tudná mondani. — No, jól van. Én még majd adok neki ezért... — A titkárnőnek? — Dehogy. Pétyának, a gépkocsivezetőnek ... Majd én jól letolom őt, hiszen tudja, hogy csütörtökön egy órától mindig szabad vagyok. Ezt már maga is tudhat­ná! Maga hány éves? — ötvenkettő. — No látja, a nyugdíjazásig még sok ideje vah, job­ban Igyekezhetne. — Megtesszük, amit tehetünk. — De a munka mégsem megy valami jól... — Lehet, hogy igaza van... majd igyekszünk meg­javulni, eltávolítjuk a hiányosságokat. De hát tudja, ké­rem, Pjotr Vasziljevics, a gépkocsivezető még korán reggel elvitte az igazgató elvtársat, és ... — Tudom, tudom, az igazgató elvtárs, azaz a papám is egy lógós, meg kell hagyni. Negyedórája vége a ta­nításnak, és az autónak se híre, se hamva. Micsoda mé­reg! Aztán máskor ilyesmi elő ne forduljon! Világos? J. CUGULIJEVA: HA SZERETSZ... — Szeretlek téged én — mondtam ilyen fordított szórenddel, hogy ne mondjam mindig egyformán. Szerelmem így válaszolt: — Az orrod nem tetszik nekem. Alakítsd át nyerges orrá! Megtettem. — Most pedig hozd le nekem a holdat az égről! — követelődzött. Lehoztam. — Fázom. Tekerd a szelet gombolyaggá! — mondta a lány. Szótfogadtam, s a gombolyagot zsebre vágtam. — Rajzolj levest! Lábas nélkül, tányér nélkül, bár­minemű edény nélkül. Ez nehezebb volt, de beleadtam minden erőmet, és le­rajzoltam. A lány tisztelettel, de nem szerelemmel nézett rám. Töprengett kis ideig, majd megkérdezte: — És azt is el tudnád intézni, hogy valamelyik ne­ves színművész, mondjuk Ivan Ivanovics Ivanov, meg­hívjon téged a lakására? Némi gondolkodás után így feleltem: — Megpróbálom. Most menj haza. Majd telefonálok neked. Két hét múlva, korán reggel, telefonáltam neki: — Gyere! Elmegyünk együtt. Utaztunk földalattin, villamoson, autóbuszon és ta­xin. Végre odaértünk a ház elé, amelyben a szín- és filmművészet kiválósága lakott. Becsengettem. A felesé­ge nyitott ajtót és felkiáltott: — Üdvözlöm! Tessék beljebb! Már várjuk önt. Meg­kínálhatom egy csésze teával?... Hát a hölgy kicsoda? — Te addig foglalj helyet itt, az előszobában — mondtam flegmán a lánynak —, és találj ki valami újabb marhaságot. Aztán könnyed léptekkel bementem a lakásba. Egy óra múlva jöttem vissza. Együtt távoztam a lánnyal. Cipeltem a csomagot, melyben a kefék voltak, meg egy doboz parkettpaszta. Annak érdekében ugyanis, hogy bejussak Ivanov film­színész lakásába, félbehagytam az aspirántúrát, és ki­tanultam a parkettfényező szakmát. Most már belémszeretett a lány. ANDREJ MOLCSANOV: A PROBLÉMA Meglátogattam a barátomat. Megígérte, hogy állást szerez a fiamnak. — Milyen iskolai végzettsége van a fiadnak? — kér­di a barátom. — Tízéves iskolát végzett. — Nagyszerű! Van egy hely az egyik vendéglőben. A fizetés havi ötszáz rubel. Elég lesz? — Az sok — felelem. — A gyerek még fiatal. El­rontja őt az a sok pénz. — Értem — mondja a barátom. — Akkor beteszem őt az egyik bizományi áruházba. Ott nem kap többet havi háromszáznál. — Még az is sok .., — Akkor legyen raktáros. Kétszázért. Rendben van? — És valami más munkahelyet nem tudnál szerezni? — kérdem. — Olyan száz-, százhúsz-rubelest? — Hát ez már komoly probléma — töprengett a ba­rátom. — Tudod, ahhoz diploma szükséges... — Jól van — sóhajtottam egy nagyot. — Tedd be őt akkor raktárosnak ... SÁGI TÚTH TIBOR fordításai * f ■9

Next

/
Oldalképek
Tartalom