Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-04-03 / 14. szám
c ben egy új világ bontakozik ki. Szárnyakat kap a képzelet, a halványzöld Skoda száguld, repül, nagy ismeretlen városok sugárútjain robog, csodálatos tájakon kanyarog, messze, nagyon messze maga mögött hagyva a hétköznapok szürke gondjait. SZOMBAT REGGELI MONOLÓG... — Én nem vagyok az anyád söfőrje. És a pénzt sem lopom! Esküvő, keresztelő, névadó meg mit tudom én mi... Eddig hogyan jártak? Hintóval? — Hiszen a, tudod ... a mama lába. — Ezt már hallani sem akarom. A mama lábának kutya baja. A mama nem fér a bőrébe, a mama fűnek-fának dicsekszik: így a veje, úgy a veje. A mérnök vejem! Bezzeg amikoi- rendes kerékpárra sem tellett, ugyancsak hallgathattam. EnyK örülállják az új kocsit. Pityuka máris be szeretne ülni. — Én ülök a kormány mellé... én ülök a ... Az anyja visszahúzza. — Nyughass! Majd apuka ... Apuka éppen a kocsi előtt guggol. Az alvázat nézegeti. Feláll, gondterhelt arccal felnyitja a motorházat, babrálgat benne. — Gyújtsd be, apuka, gyújtsd be! — Nyughass — csitítja Pityukét az anyja. — Apuka majd begyújtja. — De én ülök előre, a kormány mellé... Az apa elmosolyodik. Beül a volán mögé, hátát az ülés támlájának feszíti. Lehúzza az ablakot. — Hát akkor, kerülünk egyet? — szól feleségének. Az asszony tétován áll a kocsi mellett. A kilincs felé nyúl. — Húzd meg erősebben! Pityukét vedd magad mellé. 1977. IV. 3. — De én előre akarok ... apuka mellé — ellenkezik Pityuka. — Majd máskor. Most zavarnád az apukát. Itt ülsz mellettem. Az ablak mellett. Vigyázz a fejedre! Felbúg a motor. Kissé bizonytalanul kanyarodik az úttestre. Hátsó ablakában már ott szerénykedik a négylevelű lóhere. Estefelé átjön a szomszéd. — Nem is ünnepeltek? — néz körül a konyhában. — Az új kocsi útját nem öntözitek meg? Az asszony kérdő pillantást vet a férjére. Kisvártatva bort tesz az asztalra. — Hajnal óta talpon vagyok. Mit magyarázzam neked! Míg az ember mindent elintéz körülötte!..-. — Hát akkor ... sok szerencsét! Teljen benne örömötök és a szomszédról se feledkezzetek meg! Kényszeredetten nyúlnak a poharak után. A háziasszony arcára szégyenlős büszkeség lopakodik. Lesi, figyeli férje minden mozdulását. Pityuka ront a konyhába. — Apuka, nem lopják el éjjel az autót? — Dehogy lopják. — És szombaton elmegyünk a nagymamáékhoz? — Elmegyünk. És most már te is mész, aludni!... Az asszony karjára veszi a gyereket. — Indulandusz-lódulan- dusz ... Supsz az ágyba! Majd mindig kilesel az ablakon ... Te vigyázol az autóra. Nem csúszik a bor. Alig fogyott az üvegből. A szomszéd is felcihelődik. Kettesben maradnak. S a lámpa sárgás fényényit tanult, aztán semmi! Se háza, se telke, se semmije. — Mindig ezt hánytorgatod. — Akkor hánytorgatom. Ezerszer megmondtam: nekem a kocsi nem luxus. Én használom. Kocsival járok munkába, kocsival intézem az ügyeimet, kocsi nélkül semmire se mennék. Örülök, ha szombaton, vasárnap pihenhetek, ha gyalog járhatok. A saját lábamon. És használja a lábát a mama is! És ne dicsekedjen! Nekem nem flancra kell a kocsi! Nem azért, hogy'a szomszédok irigyeljék. — Már az is baj, ha büszkék rád? — Baj. A múltkor is szabadságot vettem ki. Szabadságot, érted? És felpántlikázott autóval száguldoztam a faluban. És az Ilonkáék esküvőjén még csak egy pohár bort sem ihattam. Ha valaki férjhez megy, ha valaki nősül, legyen pénze taxira. Egyébként gyalogszerrel is lehet esküvőt tartani. Ha jól emlékszem, mi is ... — Az akkor volt. — Ez meg most van. És megmondhatod az anyádnak, hogy elmentem halászni. Egész nap halászok, ma is, meg holnap is és szombaton, vasárnap meg minden sátoros ünnepen halászni mentem! ... Gyalog, érted! Gumicsizmában, mezítláb, vagy ahogyan akarjátok! EGY KIS MATEMATIKA Papírt ceruzát húz elő. — Hát figyeljen. Vennék egy kocsit, mondjuk hatvanezerért... Érti? — Igen, értem. — Én ezt a hatvanezret beteszem a bankba. Háromszázalékos kamatra. Az ügye évente ezernyolcszáz ... — Ezernyolcszáz. — Ehhez jön a biztosítás. A kötelező és a másik is. Számoljunk valamit az amortizációra, a karbantartásra, javításokra ugyebár. — Számoljunk. — És akkor hol van még a benzin, az olaj? — Mennyit utazik, attól függ. — Mennyit, mennyit! ... Amennyit egy hentes utazhat. Reggeltől estig a boltban vagyok. Szombaton is. Maradnak a vasárnapok és a szabadság. Namármost kiszámítottam: ha azt a bizonyos hatvanezret a bankban tartom, a kamatból és a benzin árából, egyszóval a felsoroltakból bátran megengedhetem magamnak a taxit. — És megengedi magának? — Meg. És hiszi, nem hiszi, futja. Bőven futja. Ahová a saját kocsimmal mennék, illetve mehetnék, eljutok taxival is. Eddig még mindig kijött... Persze, számíthatom a garázs árát is. Huszonöt-harmincezer tegyük fel. Azt is a bankba tehetem. Megint egy ezres!... Aztán a gcndok. Borravaló a szerelőnek, rohangálás alkatrész után. Hol ez, hol az. hol amaz! Szóval higgye el, őszintén mondom, a világ minden kincséért sem kellene. A MOTOR BŰVKÖRÉBEN Jó ideje figyelem dolgozószobám ablakából. A négyes busz- szal érkezik. Felmegy a lakásba. Fél ötkor már nyíkordul a garázs ajtaja. Kocsiját a garázs elé állítja. Akkurátus mozdulatokkal nyitja fel, elől, hátul. Néha serdülő fia is a kocsi körül matat. Fel-felbúg a motor. Nézi, nézegeti, kezében csavarhúzó. Kopott futószőnyeget^ terít a földre, arra fekszik. A fiú az ablakokat tisztítja. Ma éppen a kereket cseréli. — Defekt? Felegyenesedik. — Megkopott már az abroncs. Veszélyes így. Könnyen csúszást kaphat az ember. — Sok gond van egy kocsival — jegyzem meg tárgyilagosan. — Olyan ez, mint a jószág. A gazda szeme hizlalja. Meg aztán mindig akad körülötte valami. Ha az ember azt akarja, hogy rendben legyen!... Estébe hajlik az idő, amikor ismét csikordul a garázs ajtaja. Szombaton reggel levonul a család a garázs elé. Az asszony és a gyerekek kezében táskák, szatyrok. A garázsból előbújik a kocsi. Csillog, ragyog a napfényben. Kattan a motorház fedele. Még egy utolsó ellenőrzés és a piros kis Fiat eltűnik a házsor végén. Alkonyattájt kitekintek az ablakon. A megszokott képből mintha hiányozna valami. A nyitott garázsajtó, a motor fölé hajló overallos férfi. Ki tudja, vajon a kis piros Fiat merre rója az utakat? ... o—o—o—o—o—o Porban játszó gyerekkoromban nagy eseménynek számított, ha néhanapján végigrobogott az utcán egy-egy autó. A hét bizonyos napjának bizonyos órájában a bolt előtt gyülekeztünk, hogy megcsodálhassuk az árut hozó teherautót, a „studebakkert“. Most gyakorta meg-megállok az utcán és szitkozódom magamban: — Fenébe is ezzel a sok autóval! o—o—o—o—o—o—o—o A gyerekek az utcán az új „embé“ akcelerációjáról vitatkoznak. Ezek a mai gyerekek hetet-havat összehordanak. Tényleg, mi a csuda lehet az az akceleráció? ... BALOGH P. IMRE ÖNTUDATOS KATONA, KIVÁLÓ MESTER Nemrég ellátogattunk egy harckocsizó alakulathoz, amely éppen akkor fejezte be gyakorlatát. Afelől érdeklődtünk, hogyan sikerült a katonáknak teljesíteniük igényes feladataikat, s milyen eredményeket értek el a gyakorlat során. , — A gyakorlat — a harckocsitámadás — nehéz hegyi terepen zajlott le. Amikor, nagy nehezen jelértünk a magas dombra, meglepett bennün két, hogy másik oldala is meredek lejtő. Nagy torlaszokon, mocsarakon kellett áthaladnunk, amelyek nagy veszélyt jelentenek a harckocsinak. így ecsetelte a csapat parancsnoka mindazt, amivei meg kellett birkózniuk a harckocsizóknak. Figyelmünket felhívta egy harckocsikezelőre, név szerint Futó László őrvezetőre. Kitűnik a többiek közül műszaki ismereteivel, meg azzal, hogy a látszólag kicsiségnek tűnő technikai fortélyok is kisujjában vannak. Fontos ez, mert az apróságok gyakran befolyásolják a gyakorlat eredményét. Az őrvezetőnek kiváló erkölcsi tulajdonságai is vannak — hangsúlyozta a parancsnok. Amikor később személyesen is találkoztunk Futó László őrvezetővel, meggyőződhettünk róla, hogy tényleg az egyik legjobb harckocsizó. A katonai szolgálat megkezdése előtt mezőgazdasági gépjavító volt. Amikor parancsnokai felismerték, hogy vonzódik a gépekhez, elküldték, hogy vegyen részt a század technikusainak tanfolyamán. Nem csalódtak várakozásukban. Mostani parancsnoka ezt mondja róla: — Technikusunk jobb keze. A nehéz altiszti vizsgákat is letette. Kár, hogy tényleges szolgálati idejének eltelte után elmegy a hadseregből. Lelkiismeretes, dolgos katona, akiben mindig megbízhatunk. Sajnos, már rövidesen itthagy bennünket. Tovább sorolhatnánk és idézhetnénk mindazt, amit Futó örvezetőről mondott parancsnoka. Néhány dolgot azonban még így is meg kell említenünk. Nemcsak a saját harckocsijával törődik, hanem továbbiakkal is. Az ellenőrzések során valamennyi harckocsit kiváló műszaki állapotban találták. A többi harckocsizónak is szívesen segít, mi több, tényleges katonai szolgálatának egész ideje alatt tevékeny SZISZ-tiszt- ségviselő volt: A parancsnok hozzáteszi: — Példát mutatott mindazzal, amit tett, még az őrszolgálatban is, ezért pártszervezetünk tagjai — még mielőtt elmegy — a CSKP tagjelöltjének akarják javasolni. Már csak arra várunk, hogy lakó- és munkahelyéről, egy Galánta melletti faluból megérkezzen a kádervélemény. Amikor Futó őrvezetőt megkértük, szóljon valamit magáról, ezeket mondta: — Nagyon örülünk, hogy a taktikai gyakorlaton sikerrel megálltuk a helyünket. Parancsnokaink megdicsértek bennünket. Teljesítettük azt a felajánlásunkat is, amelyet a gyakorlat megkezdése előtt megtartott gyűlésen fogadtunk el. A munkáról is mondjak valamit? Szórakoztat, szeretem. A katonai szol gálát megkezdése előtt traktoros voltam, a traktor hasonlít a harckocsihoz, nincs nagy különbség köztük. Az altiszti iskolában és a technikusok tanfolyamán sok mindent megtanultam. Minden szabad időmet arra használtam fel, hogy minél több ismeretet szerezzek a gépekről. Még szeren csém is volt, az iskolában véletlenül összekerül tem egy falumbelivel, aki ott dolgozik, s aki nekem nagyon sokat segített. Már otthon meg szoktam, hogy minden munkát becsületesen el kell végezni. Ezért itt is ugyanerre törekedtem. Szavaiból szerénység, árad. Mintha azt mondaná: soha nem teszek semmi különöset, csak azt, amire otthon és a munkahelyemen neveltek. Igen, ilyen a valóságban, s ehhez még hozzájárul az a tapasztalat, amelyre a katonaságnál tett szert. Hadd tegyük hozzá, egy öntudatos munkás, igazi szakember tér haza a katonaságtól. Ilyen emberekre társadalmunknak egyre nagyobb szüksége vah. JOSEF MATOUSEK
