Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-27 / 13. szám
ÚJ szó PIM PIMPARE Vers és muzsika gyermekeknek 1977. fii 0*7 11 Érdekes könyv. Alighogy kivettük a Bukarestből érkezett ajándékcsomagból, kéirzől kézre járt, mert már a színes rajzokkal díszített borítólap is felkeltette érdeklődésünket. Hát még amikor belelapoztunk! A borítólap alkotójának nevét ugyan nem leltük, de milyen érdekes verseket, kottákat találtunk ebben a 210 oldalas kötetben! Az alcím nélkül is megértettük, hogy a verses-zenés kiol- vasókből összeállított kötet zenei olvasmánysorozat a gyermekek, a szülők és a nevelők számára. A KRITERION könyvkiadó gondozásában megjelent kötet szerkesztője Kacsó Judit. A verseket Szilágy Domokos írta, a zenét Vermesy Péter. Érdekes, hogy a verseket és a kottákat a szerzők kézírásában közli a kötet, csak az útmutatómagyarázó szöveg nyomtatott. A könyv három részből áll. Az első 55 egyszólamú, kíséret nélküli dalocska. Verses-zenés kiolvasók. Ha figyelünk, sok minden kiolvasható ezekből: a szöveg és a zene összefüggése, alapvető zeneelméleti tudnivalók. Íme itt egy dalocska: „Tátog a tátika, lám, / ki fogja befogni száját, / mondd hát, édesanyám!“ Mi ez? Háromtagúság. Másik: „Kávés- findzsa, i játéklándzsa, / az enyém, az enyém, / senki se bántsa!“ Ez: lá-penta- ton. Érdekes ez a pentachord is: „Réten, a réten járjuk a táncot, / Esztike fűzi az eszterláncot.“ Ezek a dalocskák, felelgetős dallamok bántóan kiütköző oktató szándék nélkül szolgálják az óvodások és kisiskolások zenei nevelését. Ha pedig a kottát olvasni tudó gyermekek elé kerülnek, azok alkotó módon „játszogathatnak“ velük, mert ezek a dalocskák a jelzések, a szöveg utasításai alapján változatokban énekelhetők. Egész életre szóló értékes ajándékot kap a gyermek: a zenei logika adományát. A második rész elnevezése: Kórusművek (kísérettel, vagy anélkül). Ebben a részben 35 verses dal található, ötletesek a kórusművek hangszeres kíséretére vonatkozó^ javaslatok: Nem kötelező és kötött partitúrát adnak a szerzők, hanem ötleteket, javaslatokat. Játékhangszerekre írott kórusműveket. Magától értetődőnek veszik, hogy senki sem gondol akkordeon- vagy könnyűzenekari kíséretre. Ök nagyon egyszerű, olcsó, többnyire házilag is elkészíthető hangszerekre írták a kórusműveket. Játékxilofonra, csengőre, dobra, kereplőre, réztányérra. Húszféle hangszerre, és azok között ilyenek is szerepelnek: vízzel behangolt, felfüggesztett üvegek; műanyag-doboz, apró kavicsokkal, rázva. Egyébként kerülik a rendhagyó lejegyzésmódot, jelzésmagyarázatuk egyszerű, könnyen érthető. Olyanok ezek a kórusművek, mintha gyermekjátékok volnának. A 28. számú „Fortyog a katlan“ szövege például ez: „Tíz-húsz-ötven / kocsival jöttem / harminchárom / kocsival a párom, / fortyog a kdtlan / ötven-hatvan / rőzse- lángon, / kavarja-keveri / — örömét megleli — / hetven ángyom.“ És ilyen népi ízű, hangulatú mindegyik. Néhány mozgalmi, pionírtematlkájú kórusmű is található köztük, de mondanivalóban, hangulatban mindegyik beilleszkedik a sorozatba. Egyik sem hat mesterkéltnek, kirívónak. Véleményem szerint ez külön érdeme a kötetnek. A harmadik rész szerény elnevezése: Függelék, Persze, több annál, mert ez a 15 oldalnyi tanulmány bevezető útmutatás a zenei fogalmazás megismeréséhez. Sőt, még attól is több valamicskével, mert játékos módon „zeneszerzésre“ tanítja a kottát ismerő gyermekeket két példa alapján. Az „Ákom-bákom“ című mondóka és a „Száll a pille, száll“ című vers szövegéhez ír zenét a szerző. Velem, veled, az olvasóval közösen. Érdekes könyv. Nem tankönyv, nem is csupán megzenésített versek gyűjteménye. Olyan zenei olvasmánysorozat, mely szórakoztat, nevel. Kísérlet? Annak is nevezhető. A KRITERION könyvkiadó 11000 példányban jelentette meg, tehát elég nagy jelentőséget tulajdonít a kö- , tetnek, ha csak kísérletnek minősíti. Bizonyára nem ok nélkül, hanem tudva, hogy második kiadásra is sor kerülhet, ha megszeretik, megkedvelik az olvasók. Érdeklődve várjuk a folytatást. Nem lepődnénk meg, ha hírt kapnánk a második kiadás előkészítéséről, mert ez a kötet több, mint kísérlet. Több olvasót kíván. Reméljük, nálunk sem kell már sokáig várni egy hasonló kötet megjelenésére. HAJD0 anorAs Talán a téli este RÁCZ OLIVÉR VERSEI Vázlat én azt a tájat én azt a tájat szeretném én azt a tájat szeretném megfesteni neked amelyen lángoltak a fák a rétek ligetek amikor te arra amikor te arra kószáltál énvelem hogy ne felejtsd hogy soha ne felejtsd velem kószáltál át a réteken a harkály ott csak nekünk kopogott s a tó tükrén ringott a mosolyod mert azon a tájon mert azon a tájon őrzi még a rét a tó a fák a szél üzenetét vigyázz ha majd köd üli meg a partot s a bokrok közt halk pára gomolyog csak álarc lesz az arcod ha lehull róla mosolyod Etűd, egy ujjra A szél beporozza a kelyhet, a porzót, a bibét, vagy mit tudom én, mit. Do, re, mi... Cisz, eisz, gisz. A madár fészkébe rejti a pelyhet,- a hangya nagyszerű várakat épít, és a víz hajtja a nagy kereket, és a méh telehordja a kaptárt. Do, re, mi... És a lány ropogós vásznat tereget, s a legény olajozza a gépet. Cisz, eisz, gisz. És a bölcs öregek pergetik lassan a mézet, s az idő pergeti bölcsen a naptárt. Jobb lenne, ha te is Talán a téli este tette; a hold a Károly-híd felett, a szobrok sápadt, szürke teste: szívemig ért egy üzenet. Addig mindig csak én üzentem, vagy talán inkább általam lobogott apró őrtüzekben sugárzó fényjel, számtalan. Még akkor is, mikor a métely torkomra fojtotta a szót, s nem bírt perelni már a léttel csak a vád, átok, panaszok. De meddő volt szurony, kakastoll, s hiába nem volt otthonom: üzent a tizenkét apostol, s várt a kakas az Orlojon. Talán a holdas este tette: fény csillant meg egy ablakon, s a Hradzsln alatt, révedezve, kék árny suhat át a havon. Az alkimisták sikátorát halk sóhaj borzongatta meg, szél rezdült téli fákon át: Nezval szólt hozzám és Hasek. Hangjuk úgy szállt tova a csenddel mint tó tükrén ős fénykörök, hogy hirdessék, ami az ember dolgában közös, szép, örök. Jegyzet Elmondom még sietve ezt is: lehet, hogy gyakran voltam vesztes, s nem mindig volt erő szavamban; de egyre nőtt a hit szívemben; magamra sohasem maradtam: az ember győz, ha néha veszt is. Elmondom még sietve ezt is, lehet, hogy gyakran voltam vesztes, s gyakran vártam sötétben, árva visszhangtalanság börtönébe zárva. De tudtam, egyszer még visszaréved a múltból visszaszállt szavamra, a mába dobbanó szívemre egy-két fiatal, tiszta lélek, aki, ha olykor-olykor veszt is, soha többé nem lesz vesztes. Zuzana Minácová: A Színészportrék című ciklusból