Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-03-13 / 11. szám
f •V ► Az új templomszolga odalopó- zik a paphoz, miközben az éppen a szentbeszédet mondja, és odasúgja: — Atyám, odafönt a kóruson pókereznek ... — Tudom — suttogja a lelki- pásztor —, előbb azonban ezt kell befejeznem. Ideges fiatal pár ront be az ékszerüzletbe, s nézegetni kezdi a drágaköves gyűrűket és karpereceket. A fiatalember lázasan kutat a zsebeiben. Társnője végül is így szól az üzlet vezetőjéhez:, — Jól van, majd máskor benézünk. A vőlegényem ugyanis sehogy sem találja a pisztolyán FEKETE HUMOR — Most pedig válaszolok az elhangzottakra. Mészáros András rajza Egy angol és egy skót kincset talál. — Osztozzunk becsületesen — mondja az angol. — Azt már nem, inkább felefele arányban — így a skót. Egy kövér hölgy sétál az utcán, nyilvánvalóan vár valakit. Egy kisfiú követi, el nem marad mögiile. — Mit akarsz, fiacskám? — fordul hátra a hölgy. — Valamit kérdezni szeretnél tőlem? — Nem, néni kérem: . csak szeretek árnyékban járni! — Mondja, miért veszekszik mindig a feleségével az utcán? — Mert a nejem otthon nyugalomra vágyik. A részeg hazafelé menet észrevesz egy műkedvelő csillagászt, aki háromlábú állványra helyezett távcsövön keresztül szemléli az eget. A részeg elhatározza, hogy szintén vet egy pillantást az égre — és azon nyomban észrevesz egy hulló csillagot. — Hajmeresztőt — kiáltja elragadtatással a csillagásznak. — Ön bizonyára a legjobb mesterlövész a városban! A kocsmában két vendég sört rendel. Az egyik hozzáteszi: — Csak arra kérem, hogy tiszta korsóban hozza! A pincér egy perc múlva két korsó sört hoz, és megkérdi: — Az urak közül melyik rendelte tiszta korsóban? Az illető még egészen kezdő rabló volt. Pisztolyát áldozatára szegezte és rászólt: — Fel a kezekkel vagy ... — Mi az a vagy? — Ne ejtsen zavarba, ez az első munkám ... PERSPEKTÍVA — Tehát a bútort és az ingóságot egyenlően osztjuk el, semmilyen botrány nem lesz. Beleegyezel? Persze. — És egyezzünk meg abban, hogy továbbra is normális emberi kapcsolat lesz köztünk. Ha találkozunk, akkor nyugodtan köszöntünk egymásnak ... — Természetesen. . — Es még a válás idején is korrektül viselkedünk, nem lesz semmiféle vádaskodás és szemrehányás. Beleegyezel? — Igen. — Remek! Akkor siessünk, tíz perc múlva lesz az esküvőnk .. A skót elmegy az anyakönyvvezető-hiva- talba, hogy házasságot kössön. Az utolsó pillanatban azonban meggondolja magát. — Talán mégis inkább mást veszek el, és holnap eljövök vele. — Tessék. Az iratokban eszközölt változás azonban további öt fontjába kerül. — Hm... Akkor talán mégis ezt a lányt veszem el... HÉTFŐ ZÁRVA 1 KEDD ÁmrvÉTEfa SZFRDA &°°- Jgoo CSÜTÖRTÖK LEkTAR PFUTFK ÉRTEKEZLET1 SZOMBAT SZABAD ''\N C3E JD Elek Tibor rajza * 1977. III. 13 19 „Tegnap 14 óra 35 perckor, az 1897. számú határoszloptól 9 kilométerre, nem történt szörnyű gépkocsi-szerencsétlenség, s nem vesztette életét öt ember. Az Ml 2345-ös rendszámú nehéz kamion, egy szekér kikerülése közben, nem ütközött össze nagy erővel az ellenkező irányban haladó RÍM 4567-es rendszámú gépkocsival, s nem borította fel és nem vágta hozzá három belga motorkerékpároshoz. Ennek eredményeként nem halt meg: a teherautó sofőrje, két motorkerékpáros, a személy- gépkocsit vezető fiatalember, a mellette ülő menyasszonya, a többiek pedig nem szenvedtek egy hónaptól 75 napig gyógyuló sérülést. A közlekedési rendőrségnek nem kellett nyomozást végeznie.“ A Corriere Popolare igazgatója csodálkozva olvasta a tudósítást, azután hívatta a napihírróvat szerkesztőjét. — Olvasta ezt? — Bocsánat, mit? — Hát ezt. — Szabad? „Tegnap 14 óra 35 perckor...“ — Igen, igen, a pontos idő is szerepel, amikor semmi sem történt. így kísértet-újsággá válunk; hamarosan átlátszó vegytintával írhatjuk a cikkeinket. — Sajnálom, végtelenül fájlalom a történteket. Ilyen sorozatos sajtóhibák ... Szigorú megrovásban részesítem a korrektorokat. — Hagyja békén a korrektorokat. Keresse meg azt a tudósítót, aki ezt a badarságot írta, ragadja nyakon, és tíz percen belül cipelje ide. Egy, kettő, három ... Kiderült, hogy a fent idézett prózai alkotás szerzője egy törékeny, alacsony termetű fiatalember, akinek ajkán nyugtalan mosoly bujkált, és pillantása valahogy túlságosan negédes volt. — Foglaljon helyet, és magyarázza meg nekem ezt a tudósítást! — Vigasztalóan hangzik, nem gondolja, kérem? — Még mit nem! — És azt is hozzá kell tenni, hogy színtiszta igazság. Egyetlen valószínűtlen szó sincs benne. — Sőt, mi több, egyetlen épkézláb szó sincs benne! — Igazgató úr, csodálkozom önön. Gondolja meg, mennyire örülnek az olvasók, amikor arról értesülnek, hogy nem történt ilyen nagy méretű szerencsétlenség. És képzelje el, ha viszont megtörtént volna: öt család gyászol, Rómában, Milánóban és Belgiumban kisgyermekek jutnak árva sorsra. Jómagam akkor öthasábos címsort adtam volna ennek a hírnek. Miért is ne? Sőt, az első oldalon közöltem volna. Egyáltalán, úgy vélem, az olvasóknak GIANNI RODARI: Milyen a modern újságírás ? néha szüksége van olyan hírekre, amelyek olvastán az emberek megkönnyebbülten sóhajtanak fel, és azt kiáltják: „Hál’ istennek!“ Szerintem a modern újságírás ... — Erről majd később beszél. Most pedig hallgassa meg egy másik cikkét: „Tegnap este, sötétedés után, nem történt különös esemény a 42 éves Bodoni könyvelővel, aki városunkban, a Bitonoto utca 34lb alatt lakik. Amikor az irodából hazafelé tartott, váratlanul nem találkozott egy revolvert szorongató, kifestett nővel, s az nem utasította arra, odaadja a pénztárcáját, amelyben egyhavi fizetése és a szabadságidejére járó illetmény volt. Így tehát Bodoni könyvelő nem esett áldozatául a napihírrovat szerkesztőjének emlékezete szerint első olyan rablótámadásnak, amelyet nő követett el.“ — Szegény Bodoni könyvelő — mosolygott a tudósító. — Olyan kedves ember, ugyanabban a penzióban lakik, ahol én. Meglepetést akartam neki szerezni születésnapjára: hiszen a hírnév mindenkinek jólesik! Ráadásul már huszonhét év óta újságunk előfizetője. Úgy vélem, az újságnak legalább nagy ritkán valami személyes elégtételt kell szereznie olvasóinak, örömteli remegést kell keltenie bennük. Fontos, hogy megbecsüljük az életet, igazgató úr. Szükséges, hogy értésére adjuk az embereknek, miféle veszélyeket és szerencsétlenségeket, milyen szörnyű katasztrófákat kerülnek el minden percben! — Vagy úgy! És talán már a holnapi számba is készített valami illyesfélét? Olvassa csak fel, egyre Jobban tetszik a dolog. — Itt van még az időjárásról szóló cikkecske. „Tegnap déli 12 órakor nem esett a hó. Városunk utcáit és tereit nem lepte el puha, fehér hótakaró. Egyes körzeteket a hó nem borította el vastag rétegben, másutt pedig nem alakultak ki jellegzetes alpesi hóbuckák. A városi közigazgatásnak nem kellett a hó eltakarításával foglalkoznia.“ Azután az ezzel együtt járó jelentős költségmegtakarításról szóló elmefuttatás következik. — Eleve egyetértek az ön elmefuttatásával, és azt javaslom saját magamnak, hogy bizony megtakaríthatnám az ön fizetését. — Sejtettem, ön már a negyedik újság igazgatója, aki ilyen következtetésre jut. Ogy gondolom, hogy a modern újságírásra vonatkozó elképzeléseim túlságosan haladóak. Egyesek azt mondják, hogy utópista s tévelygések rabja vagyok... Ez azonban nem rettent el. Galileivel, Marconival és másokkal is így bántak az elején, sőt talán rosz- szabbul Is. Fő a türelem — találok én magamnak más állást. Fiatal vagyok, az egész élet előttem áll még! És a tudósító szeme boldogan révedt egy olyan világba, amely telis-tele lesz meg nem történt utcai balesetekkel és ki nem tört háborúkkal. Fordította: GELLERT GYÖRGY
