Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-20 / 8. szám
! MOH OR 1 A nő akkor elégedett önmagával, ha tíz évvel fia- talabbnak látszik a lányánál. 1 1 OSCAR WILDE Az ingatlanügynök egy házat mutat az ifjú párnak. — A következőképpen járunk el: önök megmondják azt az árat, amelyet fizetni hajlandók ezért a házért, aztán valamennyien kedvünkre kikacagjuk magunkat — majd végül hozzáfogunk a komoly tárgyaláshoz. O A híres filmcsillag felháborodottan meséli: — Ezek az elviselhetetlen újságírók állandóan túloznak. Annak a sok hazugságnak, amelyet rólam terjesztenek, a fele sem felel meg a valóságnak! ® A zenekritikus interjút készít egy híres virtuózzal. — Ön tizennyolc éves koráig csak hegedült, azután pedig ezt a hangszert teljesen váratlanul a pianinóval cserélte fel. Miért? — Kedves barátom — válaszol a maestro —, sikerült önnek valaha is egy söröspoharat a hegedűjére tennie? Két letartóztatott bűnöző beszélget: — Te hiszel a jogi tévedésekben? — Persze. Engem már háromszor felmentettek! SZÖVEG NÉLKÜL Miroslav Slejüka rajza Karel Smrkovsky rajza SZÖVEG NÉLKÜL Egy ügyvéd bírósági védőbeszédéből: — Bíró úr, ha valakit tizennyolcszor ítéltek el, az már nem bűnöző. — Hát mi? — Gyűjtő! csolja a háziasszony a szobalánynak. — Igaz is, még valamit ne felejtsen el: hívja ki a tűzoltókat is! 0 PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT — Na, gyerekek, hát akkor ki szeretne közületek vízvezeték-szerelő lenni? . .. Kesztyűs Ferenc rajza Nagyon megkönnyíti a választást, ha minden egyforma. PARADE O A hollywoodi filmcsillag elegáns villájában tűz tör ki. — Gyorsan hívja ki a tele- \ vízió, a rádió tudósítóit és az újságok riportereit — paranSignor Moncelli, a javíthatatlan korhely, amikor reggeltájt hazaért, kihallgatta felesége következő telefonbeszélgetését: — Fegyverkereskedés? Küldjenek, kérem egy 6,35-ös kaliberű revolvert. Milyen névre? özvegy Moncelliné! © —- Lucy, kicsikém, szaladj el a mészároshoz, és nézd meg, hogy disznócsülke van-e? Félóra múlva visszatér a kislány. — Nos, mi újság? — kérdi az anyja. — Hiába, vártam, sokáig vártam, de a mészáros bácsi nem vetette le a cipőjét, megkérni pedig restelltem ... Ha az ember előbb találja meg a szemüvegét, mielőtt elfelejtené, hogy mit keres, akkor még nincs szklerózisa. PRZEKRÖJ 1977. II. 20. 19 T essék? Igen. Olvastam. Tessék? Hogy hogy tetszett? Ó, nagyon! Hogy mit szólok hozzá? Hát hiszen mondom . . . mondom, hogy tetszett. Mit mondjak? Igazad van. Csakugyan, azt is lehet mondani, hogy a maga nemében egyike a legjobbaknak. Sőt, talán a legkülönb. A maga nemében. Igazad van. A maga nemében. Hogy megfigyeltem-e? Mit? Hogy mennyire emlékeztet? Igazad van, csakugyan emlékeztet rá. Az pedig nagy író volt. Az is igaz. Ott, a közepe felé. Igen, a közepe felé én is észrevettem, határozottan fejlődik. Hogy izé ... Hogy mondod? Hogy azt a dolgot jelképesen is lehet érteni? Nem, ezt nem vettem észre, bevallom. Biztos, hogy úgy van, ha te mondod, hiszen te olyan lelkesen foglalkozol ezzel a csakugyan jeles és komoly fiatalemberrel. De hát elkerülte a figyelmemet. Hogy olvassam el még egyszer, akkor majd én is észreve- szem? Jó, majd elolvasom még egyszer. Igazán megígérem, hogy elolvasom még egyszer. Mit mondasz? Nem értelek. Ugyan, kérlek, de furcsa vagy! Hát mire esküdjem, hogy tetszett? Lanyhán mondom! Hogy mondjam? Talán mégiscsak az a fontos, hogy mondom. Azt hiszed, gyáva lennék bevallani, ha nem tetszik? Ne beszélj már. Csak hazudnék, mert hiszen nem mondhatom, hogy nem tetszik. És még ha nem is tetszene ... vagy mondjuk így, ha nem tetszett volna az első olvasásra ... most már, hogy ezekre a dolgokra figyelmeztettél, megmagyaráztad, kifejtetted, rámutattál bizonyos értékekre, amik elkerülték a figyelmemet... most már aztán igazán tetszik. És ezt neked köszönhetem. Mért csodálkozol ezen? Hiszen a hozzáértésnek, a kritikának éppen ez a feladata ... hogy hozzáférhetővé tegye a számomra, lelkes magyarázattal, az értékeket. Mi a csodának volna szükség különben mű- bírálatra? Csakhogy ... kérlek. Hiszen éppen ez az. Hogy is vagyunk ezzel a mübírálattal, kérlek? Ha előbb kapom meg, mielőtt a könyvet olvastam, nem megyek vele semmire, mert hiszen nem tudom, miről szól, nem értem a vonatkozásokat, nem tudom megállapf- tani, találó-e. Szóval szöveg nélküli zene, zene nélküli szöveg. Ha meg utóbb jutok hozzá, megtörténhetik, mint láttad, hogy osztályismétlésre utasítanak, kénytelen vagyok újra elolvasni, mert előszörre nem tudtam eléggé élvezni, éppen a te lelkes magyarázatod hiányában. Szóval itt a baj. Az olvasót megelőző kritika korai a számomra, az olvasást követő pedig elkésett . .. Talán együtt kellene olvasni a kettőt, hacsak ... Hacsak . . . hacsak meg nem ette a fene az egész dolgot így, ahogy van, regényestül, kritikástul. Nem így volt ez hajdanán, barátocskám. Mikor Dosztojevszkij első kéziratát Turgenyev végigolvasta, éjnek idején kiugrott az ágyból, kocsiba vágta magát, felhajszolta az ismeretlen fiatalembert, nem azért, hogy elismerő szavakat mondjon neki, hanem hogy megölelje és megcsókolja, mert nem tudott volna várni reggelig. Műbirálat, értékelés, olvasó vezetése, tanítása! Nem megy össze ez a parti, közvetítő úr! Jobb lett volna, ha a fiatalok véletlenül találkoznak vele, egyetlen közvetítő, a pirkadat világa mellett, melynél megpillantották egymást. Hogy olvassam el még egyszer, akkor majd észreveszenr. Vigye el az ördög, kedves barátom, ha nekem azt attól kell észrevenni, mert te figyelmeztettél rá! Világítani csak sötétben lehet, ahhoz pedig, hogy a napot észrevegyem az égen, fölösleges gyufát gyújtani. Azt mondod, figyeljek oda. Mi az, talán szú perceg a szemöldökfában? Mert a mennydörgésre úgyis oda fogok figyelni, ha nem is löksz oldalba. Odafigyelek, nem azért, mert te akarod, de még csak nem is azért, mert én akarom — odafigyelek, akár akarom, akár nem, mert ő akarja, a haragvó és vidám mennykőcsapás, mikor átrobban egyik felhőből a másikba, vagy ha úgy tartja kedve, a felhőn keresztül belém, rajtam keresztül beléd! Nem akartam én Raszkolnyikovot elolvasni, bátyuskáin, eszem ágába se volt, nem szívesen figyeltem oda, jobb szerettem volna bedugni a fülem, elbújni, elszaladni — ugyan ki parancsolta nekem, hogy két hétig leverten és szorongva, félelmektől borzongva járkáljak a napvilágon, mintha ijesztő álom kísérletei közt suhannék, riadtan kapkodó fejjel? Nem akartam, de muszájt, nálam hatalmasabb erő körletébe kerültem, ezt az erőt, ezt a gravitációt, nincs az a műbirálat, nincs az a hozzáértés, ami fokozni tudja, nincs az a gáncs, nin^s az a kicsinylés, ami csökkenthetné. A gondolkodó számára két pólusa van a világnak: önmaga és a tárgy, amit szemügyre vesz. A tanító egy harmadikat vesz be a részvénytársaságba: azt, aki nem látta a tárgyat; tőle fogja megtudni, hogy milyen: a tanítványt. De a költő egyedül jár, megvolt nélküled és nélkülem, az ő kiáltása volt előbb, a te füled aztán lett csak, hogy meghalljad, azért lettél okos, hogy megértsed. Előbb volt a szív, aztán lett az ész, hogy a szívdobogást felfogja. Mi az, mi az — mi az, hogy szóval és nahát, szóval mégse tartozik! Dehogyisnem! Nagyon is tartozik. Mi az, hogy pedig? Nem pedig, hanem azért. Igenis nagyon jó, nagyon finom, nagyon igaz, nagyon helyes! Nagy tehetség, igenis, én mondom, akkora tehetség, hogy ... hogy ... sokkal kisebb zseniket láttam már az életemben. Csak hát kérlek, úgy áll a dolog, hogy voltak izé .. volt egypár könyv ... amit máskor olvastam ... rögtön láttam ... hogy nem jó... nem helyes ... téves ... elhibázott... de közben azt éreztem szüntelenül, hogy a költészet, az irodalom valami szörnyű nagy dolog ... nagyobb dolog tudománynál, politikánál, talán az egész életnél fontosabb ... ennél meg ... folyton helyeseltem, bólogattam ... megállapítottam magam is, hogy ez a könyv nagyon jó, nagyon fontos, nagyon értékes... valódi irodalom, de közben az motoszkált bennem, hogy az irodalom nem is olyan fontos, értékes és nagy dolog, mint amilyennek gondoltam ... Ezért nem olvasom el még egyszer. KARINTHY FRIGYES
