Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-20 / 8. szám
Monomotapától Zimbabwéig — 1 I Bmmríím 4 TÉMÉpm Zambia szülje H J V«'aK ésszolfáK „parWsej Mert «eiet MP mfflislteretao* 1956 és 1962 között, kerek hét éven át miniszterelnök volt, túlélt hat londoni gyarmatügyi minisztert és összesen tizenegy év alatt, amíg előbb pártelnök, majd kormányelnökként tevékenykedett, minden módon megpróbálta megteremteni a „partnerságon alapuló afrikai államrendszert“. Azt mondotta: szemben a dél-afrikai apartheid-rezsimmel, azaz a fehérek és színesek teljes elkülönítésének fajvédő elképzelésével, ő a „különböző színű emberek együttműködését, partnerségét“ teszi politikája alapjává. Csak annyit felejtett el megmondani az egykori mozdonyvezető, hogy ezt a partnerséget az úr és a szolga partnerségében látja — az úr mindig a fehér ember, a szolga örökké a fekete marad ... Welensky egyébként emlékirataiban — amelyek ennek a politikának a kanyargós útját írják meg 1964-ig — szüntelenül arról beszél, hogy a fehér telepeseknek van egy olyan csoportosulása, amely reménytelenül áll szemben a haladással, nem érti még, hogy „a második világháború óta Afrikában alapvetően megváltozott a helyzet és csuk a fe ketékkel való, az eddiginél jobb együttműködés segíthet a fehér föld birtokosok és gyárosok egészséges üz leti tevékenységében“ — azaz felraj zolja a lan Smith és Winston Field vezette szélsőségesek politikai vonalát is. séhez — mert számukra még London „színesbarát“ látszatengedményci is túlzottak voltak. Ekkor került a kormány élére lan Smith. Az 1964 derekán megalakított első Smith-kormányt a londoni sajtó hamarosan cowboy-kormánynak ne vezte el. Azt akarták ezzel kifejezni, hogy az új miniszterelnök nem riad vissza semmitől, minden kaland végigjátszására hajlandó és célja egy te lepesállam megteremtése. 1964 szeptemberében haladó angol újságírók megírták, hogy a mosoly- tálán miniszterelnök“ (Smith azért nem tud mosolyogni, mert háborús sé rülése után megoperálták az arcát, és éppen azokat az izmokat távolították el, amelyek a mosolyt formálják ki az emberarcon) nemcsak az akkor afrikai reakció jelképének tekinthető Moise Csombévul tart szoros kapcsolatot, hanem titkos tárgyalásokat folytatott Verwoerd dél-afrikai miniszterelnök kel, és az akkor még hatalma teljében levő gyarmattartó Lisszabonnal, Salazar és Caetano rendszerével. Maga lan Smith Salisbury-ben született — nem voltuk tehát már, mint oly sok más rhodesiai politikusnak, például Winston Fjeidnek is, gazdasági, családi, személyi kapcsolatai Lón donnái. De mindenesetre hozzálátott, hogy a „telepesállam“ érdekében mozgósítsa mindazokat az angol politikai és gazdasági nagyságokat, akik A férfi ott feküdt a halottas ágyon körülötte a család, a palota más termeiben politikai vezetők várakoztak. A haldokló egyik utolsó mondata egy kérdés volt: „Ugye nem szokták megváltoztatni országok nevét?“ — suttogta. A haldokló férfi neve: John Cecil Rhodes. Akkoriban már úgy emlegették, mint az „angol gyarmatbirodalom nagy megerösítöje“, vagy csak úgy, hogy „korának legnagyobb üzletemberei közé tartozó finánczseni“. A herstfordhirei pap fia, a Brit Dél afrikai Társaság megalapítója. Fokföld miniszterelnöke teljes joggal tette fel ezt a kérdést. Mert hiszen hét évtizeddel halála után örökre eltűnik a neve Afrika térképéről, amelyre akkoriban még két helyre is odarajzolták: az Észak-Rhodesiának és Dél-Rhodesiának nevezett területek visszakapják eredeti, igazi nevüket, azt, amelyet valaha rég, az igazi gardák, az őslakosok, Afrika fekete fiai adtak annak idején. Valamikor rég portugálok szálltak partra Afrikában és előrenyomulva a földrész belseje felé megtámadták Monomotapa államot, azt az országot, amelyben a masóna néger nép lakott. Ez még több mint négy és fél éuszá- századdal ezelőtt a dél-afrikai Trans zaddal ezelőtt történt, aztán másfél vaalból elkergetett matabele néger törzs emberei érkeztek meg délről, menekülve a fehér hódítók elől és meghódították a masónák földjét. A múlt század utolsó évtizedében jelent meg itt a Rhodes által alapi tott Brit Dél-afrikai Társaság. Még nem is tudták pontosan, hogy mi mindent rejt a föld mélye, csak az arany ról tudtak, de ez már elég arra, hogy rátegyék a kezüket a matabele és a masóna törzsek földjére ... 1890 és 1898 között a Brit-afrikai Társaság saját fegyvereseivel-— a tő kések szinte ,Jcölcsönkérik a haderőt Londontól — szabályszerű magángyur- matot létesít, amely 1898-ban a Dél Rhodesia nevet kapja. A dúsgazdag nagytőkések 1923-ban, tehát negyed százados uralom után óriási összegű „kártérítés“ ellenében átadják Dél Rhodesiát Angliának, amely „önkormányzattal rendelkező gyarmatként“ kezeli. Ez a rend harminc évig állt fenn; 1953-ban az elenyészően kicsiny fehér kisebbség a dúsgazdag telepesek nyomására létrejön a Rhodesia és Nyassza- föld-szövetség, amely képviselteti magát a Brit Nemzetközösség tanácskozásain. 1961-ben teremtik meg az új alkotmányt — természetesen a megalkotásban, semmibe véve az őslakó kát, csak a fehérek, az elenyésző ki sebbség kap szerepet. Az úgynevezett RhodesiaNy assza)öld Szövetség vagy más néven Közép afrikui Államszövet ség az első pillanattól fogva a nemzeti felszabadító mozgalom harcainak színtere. 1962. december 19-én ismeri el Anglia Nyasszaföld jogát, hogy kilép jen a szövetségből, 1963. február 1-én kap önkormányzatot és veszi fel a Malawi nevet — 1964. július 6 án pe dig Malawi a Brit Nemzet közösség keretében alkotmányjogi függetlenséget kap, azzal, hogy két esztendő múlva, 1966 júliusában független köztársa sággá lesz. A szövetség másik részének harca más irányt vesz: 1964 januárjában Észak Rhodesia belső ön- kormányzatot kap, októberben pedig Zambia néven kikiáltja a függetlenséget. Marad tehát Dél-Rhodesia, amely magát hamarosan csak Rhodesiának nevezi — egy közel 400 000 négyzetkilométernyi terület, amelynek közel ötmilliónyi lakosából még 250 000 sincs fehér — mégis ők az ország gazdái, szemben az igazi tulajdonosokkal, a masóna, az udebele, a matabele, a tszonga, a tonga, a bavenda nyelvet beszélő bantu négerekkel. Még 1964-ben jelent meg a londoni könyvpiacon egy különös memoár. Sir Roy Welensky könyve, a „Welensky's 4000 days“ címmel. A Collins Kiadó hihetetlen gyorsasággal, néhány nap alatt adta el az első kiadást, amelyet aztán még három másik követett. Ez- a könyv azóta is sokat segít abban, hogy az ember valamelyest megértse a hatvanas évek rhodesiai problémáit, azokat a kérdéseket; amelyeknek jórésze sohasem oldódhatott meg, hiszen a gyarmati elnyomásban, a fajgyűlöletben gyökeredzett és gyökeredzik mindegyik. A könyv írója Sir Roy Welensky az afrikai történelem legkülönösebb figuráinak egyike. Családja az egykori cári birodalomból a pogromok elől menekült a brit szigetekre, maga Welensky valahol útközben született egy kivándorlóhajón. A család egy része azután Afrikába került, ahol Welens- kyböl ifjúsági sportoló, nehézsúlyú bokszbajnok lett, aztán mozdonyvezetőként dolgozott néhány évet, szak- szervezeti funkcionárius volt, végül pedig megalakította néhány más fehér polgárral és földbirtokosokkal együtt az United Federal Party-t, amely az egykori gyarmat érdekes csoportosulása volt: tagjai közé felvett néhány fekete bőrű polgárt is, de lényegében a fehér uralom megszilárdításának pártja volt. Welensky Roy Welensky, a volt nehézsúlyú bokszbajnok 1964-ben Welensky megbukott mint kormányelnök, pártja kettészakadt, és a [járthoz tartozó jómódú feketék az Egyesült Néppárthoz csatlakoztak, a fehérek közül pedig a jelentős többség belépett a már működő Rhode siai Front nevű szélsőségesen jobboldali, fajvédő pártba. Ennek a pártnak szervezéséhez az ország leggazdagabb dohányültetvényese, Winston Field adta a pénzt. (Ezért is kapta meg Welensky bukása után a miniszterelnöki posztot.) Winston Fieldnek igen jó kapcsolatai voltak űz angol dohányipar vezetőivel, és nyilván ezért lépett vissza, amikor pártja hamarosan a legjobboldalibb csoport nyomására hozzákezdett a gyarmat teljes függetlenségének előkészítélan Smith 1964-ben, a rhodesiai rádió mikrofonja előtt érdekeltek Rhodesia valamelyik nagy cégében vagy a rhodesiai dohányüz letben. így került sor arra, hogv Áme ry légügyi miniszter, Lord Malvern és Lord Salisbury hamarosan ugyanazokat a kijelentéseket tették Londonban az alsóházban és a felsőházban, ame lyekkel Rhodesiában Ian Smith ké szítette elő az úgynevezett önállóságot. Maga Ian Smith, miután többször is kijelentette, hogy „amúgy is sor kerül majd nagyon hamarosan a teljes önállóság kimondására“, egy be szédében gúnyosan ezt mondta: „Leg jobb lenne pénteken délután kinyilvá nitani önállóságunkat. A tőzsde és a City uzlétházai akkor már bezártak, s a víkend után, amikor a szombat vasárnapi horgászásból visszatértek az uruk a fővárosba, hétfőn mindenki na pirendre tér majd az esemény felett.“ A rhodesiai fejlemények — lan Smith kormányának mind nyersebb intézkedései a nemzeti fiiggetlensé gért küzdő őslakók, az ország igazi gazdái, a feketék ellen — mind ki ncsabb helyzetbe hozták Londont. Í.964 nyaránál Londonban megtartott nem zetközösségi értekezleten szinte min den tagország - egyáltalán nem csak a színes bőrű nemzetközösségi országok képviselői! — szokatlanul éles hungon bírálta u rhodesiai ullrá kát. Ugyanebben az esztendőben két alkalommal az ENSZ ben is erőteljes bírálat érte lan Smith tevékenységét; egy alkalommal még a Biztonsági Tanács napirendjén is ott szerepelt fajüldöző politikája. Az angol kormány számára mind kellemetlenebbé vált a telepesminiszterelnök. Arról már szó sem lehetett, hogy az ultrák, a fehér telepesek minden követelését teljesítsék, de leheletlen volt a határozott szembefordulás is a rhodesiai kormányzattal. Ezt nem tűrte volna el a 42 konzervatív képviselőből, két miniszterből álló úgynevezett „réz-lobby“, az az angol politikai csoportosulás, amely mindenre hajlandó volt lan Smith’és politikája védelmében. G. M. I Folytatjuk f 1977. II. 20. Cecil Rhodes szobra Salisbury főterén
