Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-20 / 8. szám
A Slovnafl [Folytatás az 1. oldalról) tenek, s várhatóan a jövőben is eredményekhez vezetnek bennünket. Az a legfőbb törekvésünk, hogy a tanulóifjúság számára megfelelő oktatási és munkakörülményeket teremtsünk, amelyekhez ez idejűleg legfeljebb már csak az új tanműhelyek és a laboratóriumok építésének 1978-ra tervezett befejezése s felszerelése hiányzik. Az ablakon kitekintve nfagam is látom az építkezésen, hogy beteljesedés előtt áll várakozásuk. Az igazgatóhelyettessel, loan Cimbora mérnökkel, valamint két fömester- rel s néhány szakoktató mesterrel folytatott beszélgetésem még inkább meggyőztek a fenti kijelentések igazáról. — S ha lehet, a szaktanintézet oktatónevelői színvonalát, anyagi ellátottságát, felszereltségét s .az ipari tanulók mai életformáját is mélyebben motiválták. Az igazgatóhelyettest — aki ha nem is friss diplomás villamossági mérnök, mert családapa már, mindazonáltal tevékeny, alaposan képzett, rokonszenves fiatal szakember — egy ugyancsak alapos képzettségű főmester, Alexander Kirth társaságában találtam, amint éppen valamilyen halaszthatatlan szervezési kérdésről tárgyaltak. Hiú vállalkozás lenne a szokott formájú riportázs eszközeivel e beszélgetések tartalmát visszaadni — csupán a tényekről szóló vázlatos tájékoztatásra szóritkozhatok. Amiket elmondtak, s amelyekről a két főmester kalauzolásával az intézet helyiségeit bejárva s a saját szememmel látva is meggyőződhettem — csak felsőfokú jelzőkkel lehet illetni. A szaktanintézet — amelynek keletkezése 1959-ig eredeztethető, amikor még a régi Apollóban, majd a Dimit rov Vegyiművekben szervezett ipari tanintézeti központban működött — 1970-től, az új tanintézet megnyitásától kezdve hallatlan fejlődésen ment keresztül: ma hazánk s talán Közép-Eu- rópa egyik legnagyobb és legkorszerűbb szaktanintézete. Ám lássuk a jellemző tényeket s adatokat. A szaktanintézetnek ma 1025 tanulója (ebből 312 a lány), s azon felül 40 vietnami ösztöndíjasa van, akik jelenleg 9 ipari szakágazatban, két-, három-, négy évfolyamos szakokon végzik tanulmányaikat. Amikor befejezik, zömük mesterlevelet, sokuk pedig már érettségi bizonyítványt is káp — s a következő években egyre többen. Választott szakmájuktól függően üzem vegyészek, csövezetékszerelők, lakatosok, fémesztergályosok, hálózati villanyszerelők. üzemi- és távközlési elektromechanikusok, valamint elektronikai berendezések szerelői és üzemel tetői lesznek. Az intézet toborzási és begyűjtő területe nagy: egész Szlovákia — szó szerint Michalovcétől Bra- tislaváig terjed. Alexander Kirth és Székelt/ Miklós főmesterek társaságában széltében- hosszában be is jártam a több pavilonból álló intézetet. E*z az impozáns létesítmény, a legkorszerűbb berendezésekkel. felszerelten, magában foglalja az iskolai tantermeket, laboratóriumokat, a tanműhelyek egy részét, a 624 tanulótól lakott internátust, egy nagy testnevelési komplexumot — amelyben minden igényt kielégítő tornaterem, egy 25 méteres fedett uszoda, szaunák, a honvédelmi sportok űzésé- re alkalmas helyiségek, az épületek környékén pedig labdarúgó-, kézilabda-, kosárlabda-, röplabda-, tenisz- és atlétikai pályák találhatók — az orvosi, fogorvosi rendelőkről a gazdasági-adminisztratív irodákról, a saját házi moziról, ifjúsági klubról, s a küIvan Cimbora igazgatóhelyettes és Alexander Kirth főmester napirenden folytat megbeszéléseket lö nféle művelődési célokat, szakköri foglalkozásokat szolgáló helyiségekről és kisebb társalgókról már akár említést sem téve. A deresedé hajú főmester — aki egyébként egyike a tanintézet nélkülözhetetlen szakembereinek, s azonkívül a tanintézeti pártszervezet elnöke is — szinte egy házigazda szívélyességével igyekezett töviről-hegyire megmutogatni s megmagyarázni minden elénk kerülő látnivalót. Egyszer csak hirtelen megtorpant a sportpályák szélén. — Ezek után talán el tudja képzelni, mekkora lehetőségei vannak a vállalatnak csak a sportélet fejlesztésére is, s az őszi bajnokságon mégis hullámvölgybe került az Inter labdarúgócsapata — szólt töprengő arckifejezéssel. Szinte elemi módon, váratlanul bukkant elő belőle a férfiak nagy átlagában szunnyadó szurkoló természet. Kisvártatva azonban megbékélt azon a gondolaton, hogy a többi sportszakosztály jobban boldogul. A jövő szakmunkásai Ö járta velem végig a tanműhelyeket is, összeismertetve az ott serénykedő első-, másodéves ipari tanulókkal és mestereikkel, /öze/ Bolerazsky a mérő- és ellenőrző berendezések fiatal szakoktatója éppen a laboratóriumi elektronikus vezérlőpult kezelését gyakoroltatta a tanulókkal, egy másik műhelyben pedig Laky Marián irányításával a menetvágást tanulták az elsőévesek. A fiúk ugyan udvariasan, bár némi elfogódottsággal bacsátkoztak szóba, amikor munkájukról, mindennapi életükről és jövőbeni terveikről faggattam őket. Később aztán feloldódtak, s szemmel láthatóan szívesen, olykor heves, kamaszos közlésvággyal nyilatkoztak meg. — Én például eredetileg elektrotechnikai középiskolába szerettem volna kerülni — szólalt meg egyikük, a Trenöianske Teplicéből való, 15 éves Paool Provazník, aki a mérő- és ellenőrző berendezések szerelői szakán elsőéves. — Jó eredménnyel végeztem az alapiskolai tanulmányaimat, de egészségi okokból változtatnom kellett elhatározásomon, így aztán, amikor iskolánkon továbbtanulásra toboroztak, ide jelentkeztem. A szüleim is így látták jónak. — S azóta meg is kedvelted? — kérdeztem. — Meg. Ennek a szakmának nagy jövője van, aztán meg nagyon érdekel is mindaz, amit itt tanulok. — Nincsenek problémáid a tanulásban? — Nincsenek — felelte, majd kimondta azt is, ami az új oktatási tervezet lényegét képezi: — itt nekem minden érdekes. Mert például azok az ismeretek, amelyeket az iskolában, az elméleti oktatásban szerzek, a gyakorlatban nagyon segítenek ... szinte véremmé válnak. Szabad idejében legszívesebben sportol és fényképezési szenvedélyének ál- dozik. — A jövőre vonatkozó terveim? — kérdez vissza érdeklődésemre. — A mesterlevél megszerzése után szeretnék továbbtanulni... érettségizni is. jól gondolom? Biztatást várón csillogott rám fekete Szeme, s félszeg mosolyra húzódott szája is, az alig pelyhedző kamaszbajusza alatt. Helyeseltem, mire tüstént újra a vezérlőpult felé fordult. Végzős kőolajfinomító vegyésznövendékekkel is összevetett a véletlen, amikor Székely Miklóssal meg az üzemi újság fotósával egy távolabbi üzemrészbe kihelyezett tanműhelyt mentünk megtekinteni. A délelőtti műszak vége felé járt az idő, de két harmadéves lányt — Ligocky Hildát és Bad ura Beátát — még ott találtuk munkahelyükön, a víztisztító részlegen, ahol utolsó évesként kötelező üzemi gyakorlatukat végzik. Munkájuk nagyobb részt abból áll, hogy távvezérlő pult mellől ellenőrzik és szabályozzák a Dunából szivattyúzott, vegyileg szennyezett viz neutralizálását. Az üzemrészlegben kézi erővel úgyszólván alig dolgozik valaki. Jóformán embert sem látni, mert a kazánok, szivattyúk, gépi berendezések automatikusan működnek. Tizenhét éves, életvidám lányok sok közös vonással — egy sajátságos szakma képviselői: szinte leendő olajfinomító szakemberek máris. Bár rokoní- tásnak, vagy egyénítésnek e helyt nincs túl nagy jelentősége. Ligocky Hilda állami gazdaságban' dolgozó szülők gyermeke, Badura Beáta édesapja pedig fémipari szövetkezet alkalmazottja. Ahogy a szaktanintézetbe kerültek, abban is volt hasonlatosság. Ligocky Hilda, a bratislavaí magyar tannyelvű alapiskola egykori növendéke, tanulmányainak befejezésekor vegyipari középiskolába jelentkezett, de helyszűke miatt nem nyert felvételt. Badura Beátának viszont valami adminisztratív hanyagság folytán módosult a pályafutása: a Polygrafia szaktanintézete helyett a Slovnaftbe került, s ilyenformán könyvkötő helyett olajfinomító kémikus lesz — barátnőjével együtt. Most már felszabadultan beszélnek arról, hogy hamarosan magukra találtak, azóta is akadálytalanul haladnak tanulmányaikban, s ha mód nyílik rá, megszerzik a középfokú végzettséget is, esetleg utána főiskolára is jelentkeznek. Badura Beáta kétéves gépirási tanfolyamot is látogat. Amikor vesszőparipájuk iránt érdeklődöm, nevetve hárítják el, nem túl nagy meggyőződéssel: kevés a szabad idejük. Amit erről egyáltalán megtudhatok tőlük, nem több a bakfis lányok szokott kedvtelésénél: szabad órákban többnyire romantikus regényeket olvasgatnak, magnóznak és egy keveset sportolnak. Télen síznek, szánkóznak, nyáron úsznak, röplabdáznak s hébe-hóba táncolni is járnak, vagy mozit látogatnak. Napjaink jellegzetes lánytipusai. Amikor a késő őszi hangulatot árasztó, hókásás téli délutánon még egyszer visszatekintettem a nyúlós ködbe burkolt Slovnaft jellegzetes panorámájára, már nem találtam a látványt olyan szabályos makettszerűnek, mint derűs időben, tavaszi verőfényben vagy nyári napsütésben, amikor káprázatosán csillognak tartályai, lepárló kolonái, őserdei kuszaságé, ám mégis szigorú ipari rendet és célszerűséget követő csővezetékei. Éjjel-nappal üzemelő eleven gyárőriás volt megint, ezernyi nyüzsgő, dohogó, zajongó műhellyel, amely felett az alkonyi szürkületet áttörve, halvány világossággal lobogni kezdtek az ismert tüzek: a krakkolás fáklyái. És óhatatlanul társult hozzá az éppen megélt élmény nyomán támadt gondolataim rajzása is: e helyütt ezret meghaladó fiatal készülődik a jövőre, a soron következő őrségváltásra, hogy friss erőkkel töltsék a munkásosztályt. Akik már korszerűen képzett szakemberek lesznek, s akiket régi szóhasználattal nem illik már inasoknak neMIKUS SÁNDOR 1977. II. 20. Ligocky Hilda (baloldalt) és Batfurovó Beáta (jobbra) a víztisztítást végző berendezések működését ellenőrzik Jozef Bolerazsky szakoktató mester a laboratóriumi vezérlőpult kezelésére tanitja Pavol Povrazník elsőéves tanulót Imrich Gáspár felvételei
