Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-06 / 6. szám
KOMOR A kezelő színésznő dicsekszik kolléganőjének: — Egy festő ma megkért, hogy álljak neki modellt. Mire a másik színésznő megjegyzi: — Talán kubista az illető?... — Tegnap felásták a telkemet, és egy ezeréves csontvázat találtak henne. — És sikerült tisztáznod magad a gyanú alól? — Kifogytunk a beszédtémából. — Jó, akkor hallgassunk. — De miről hallgassunk? — Erről is egy kicsit, arról is egy kicsit... — Nem tudom, mit csináljak a fiammal. Olyan megbízhatatlan. — Nevelj belőle meteorológust! — Doktor úr, álmatlanságban szenvedek. — Jó, felírok magának valami könnyű altatót. — Én semmiféle altatót nem akarok szedni! — Jó, akkor felírok magának néhány hatásos altatódalt. A nő vadonatúj autót vezet. Mellette egy fiatalember ül, aki észreveszi, hogy a kocsi 140 kilométeres sebességre gyorsult. Ijedten kérdi: — Mindig ilyen gyorsan vezet? — Dehogy! Most ültem először volán mellé. Ügy látszik, a szép Giziké már beletörődött a férje halálába. — Ö már igen, de a második férje még nem ... Egy izgatott hölgy fut oda a rendőrhöz: — Kérem, azonnal kapja el azt a férfit! Képzelje, meg akart csókolni! — Na és, miért olyan sürgős az magának? Jöhet egy másik még! A Szaharában hétfő reggel megáll egy autó a beduinsátor előtt. Az utas megkérdi: — Bocsánat, merre kell mennem a legközelebbi oázis felé? — Mindig csak előre, és csütörtökön forduljon jobbra. Kovács és Nagy sétálnak az utcán. Előttük két nő halad. — Nézd azt a két nőt — szól Kovács Nagyhoz. — Az egyik a feleségem, a másik pedig a szeretőm. — Érdekes — válaszol Nagy —, nekem is. — Kerek tíz éven át vártam, hogy valami hibát kövessen el. Tovább már nincs hozzá türelmem1 Elsején elbocsátom magát. (Karuzelal Évtizedekkel ezelőtt történt: valahol egy hivatalban a szállítómunkások letettek egy íróasztalt a folyosóra, és elmentek meginni egy korsó sört. Amikor két nap múlva a sörözésből visszatértek, meglepődve tapasztalták, hogy az íróasztal mögött szürke, kopaszodó kis alak ücsörög. Nagyon megörültek neki, mert nem kellett az íróasztalhoz nyúlni; újra elmentek sörözni, és azóta sem jöttek vissza. A kis szürke pasas úgy került oda, hogy bement a hivatal igazgatójához, és előadta: két hónapja dolgozik a hivatalban, de még nem kapott sem íróasztalt, sem munkaikört. Az igazgató nem szerette a törtetőket, ezért elzavarta, mondván, hogy aki dolgozni akar, az talál munkát, és aki nem élhetetlen, az íróasztalt is tud szerezni magának. Kifelé menet talált rá hősünk az elárvult asztalra. Rögtön le is telepedett mellé, telerakta papírokkal, dossziékkal, és gondolkozni kezdett. Világéletében arra nevelték, hogy az ember szolgálja meg a bérét, mert az a fizetés, amit munka nélkül vesz fel az ember, hasonlatos a lopott pénzhez. A folyosó, ahol az íróasztal állt, éppen a büféhez vezetett, így a hivatal valamennyi dolgozója naponta többször is elhaladt a kis szürke ember előtt, aki szigorú tekintettel pillantott mindenkire, s így hamarosan nagy tekintélyre tett szert. Nem is tiltakozott senki, amikor a kis szürke pofa hatalmas kérdőíveket rakott eléjük, melyeket nappnta többször ki kellett tölteniük. A kérdőívek összesítéséből kiderült, hogy ki, mikor, miért, honnan, hová, hányszor, hogyan és egyáltalán. A főnökök közül többnek piszkálta a csőrét az okvetlenkedő kis figura, de nem mertek szólni, mert nem tudták, hogy ki, mikor és miért ültette oda. Aztán, amikor egy miniszteri revizor egyedül a szürke kis emberkét dicsérte meg, adtak mellé egy segéderőt, aki — a többiek bánatára — szintén dolgos ember volt. így aztán ő is szorgoskodott, tüsténkedett és munkát szerzett magának. Annyi munkát, hogy azt már ketten nem tudták elvégezni, sőt, öten is kevesen voltak hozzá. Ekkor már nemcsak a hivatalon belül tevékenykedtek, hanem a társintézményeknél is. így ezeken a helyeken új munkaerőt kellett felvenni a kis szürke embertől érkezett kérdőívek és jelentéstételi felszólítások elvégzésére. A kis szürke ember akkor már nem is volt kicsi és szürke. Osztály- majd főosztályvezetői rangban dolgozott, beosztottai elfoglalták a teljes foly ,sót, ahol a hőskorban a rettegett főnök íróasztalé állt. Szerte az országban több száz új munkahely született, ezek ismét újakat szültek. A kis szürke ember akkor már tekintélyes pocakkal, két titkárnővel és vállalati kocsival rendelkezett, földi halandó csak az ajtó alatti résen közelíthette meg, feje felett égi fény vibrált, és talán észre sem vette, hogy a hatalmas hivatal folyosóján egy ottfelejtett íróasztal mellett kopaszodó emberek tűnnek fel, és kérdőíveket osztogatnak, mindenkinek, aki arra jár. Már fogalma sem volt, hogy beosztottjainak több ezres hadserege mit csinál. De gyakorta végigjárta a szobákat, és jaj volt annak, aiki nem rubriká- zott. A hivatal pincéjében ekkor már elektronikus gépek zümmögtek. A kis szürke ember hájas lelke egy szép napon felszállt az égbe. Szent Péter fejcsóválva engedte be, de sok jelentkező volt aznap, és így egy szót sem tudtak váltani egymással. Péter — akinek mind a két keze tele volt munkával — észre sem vette, hogy a kis szürke lélek talált magának egy üres bárányfelhőt, leült mellette, és óriási kérdőíveket osztogatott az eléje kerülő lelkeknek. Mire Péter észre tért, már csak azt állapította meg, hogy valaki pokollá változtatta a mennyországot ... ŐSZ FERENC 1977. II. 6. N CS2 V KOTYENKO; flHHmHHH — Halló, te vagy az, Galja? — Nem. Téves kapcsolás. — Elnézést. Habár régóta ábrándoztam már ilyen kellemes téves kapcsolásról. Magát hogy hívják? — Valja. — Remek. Mit csinál ma este, Valja? — Semmit. — Akkor csináljuk együtt azt a semmit. Találkozzunk hétkor a távbeszélő-központ előtt. Jól van? — Mit képzel! Hiszen nem is ismerjük egymást. Miről ismerném meg? — Újság lesz a kezemben, Valja. — Most mindenkinek újság van a kezében. Mi lesz az újságban? — Egy palack bor, Valja. — Milyen? — Csemegebor. — Tudom. Most a csemegebor a divat. — Portói jó lesz? — Félek, hogy így elkerüljük egymást. — Aszú? — Nem, arról sem ismerem fel. — Valamilyeh likőr? — Az már valamivel jobb, de nem az igazi. — Tudja mit, Valenyka, pezsgő lesz a kezemben. — Kezd már kialakulni előttem az ön alakja. Kis részlet csupán, mégis milyen sokatmondó. Ám valamivel figyelemreméltóbbat akarnék. — Háromcsillagos konyak lehet? — Legyen ötcsillagos. És mi lesz a másik kezében? — Egy üveg sós uborka. — Nem jó. — Akkor néhány citrom. — Ugyan! Néhány vonás még kell az ön alakjának meg rajzolásához. — Egy csomag cukorka felismerhetővé tesz majd a tömegben, Valja? — Milyen? — Mondjuk tejkaramella. — Juj! — Csokoládédesszert? — Jó, arról már messziről fel fogom ismerni. — Nos, én tehát rendben lennék. De mi lesz a maga kezében. Valja? — Piros kézitáska. — Most mindenkinek piros kézitáskája van. Mi. lesz benne? — Útlevél. — Remélem, érvényes? — Természetesen. — És még? — A szívem kulcsa. — Hát még? — Kétszobás lakásom kulcsa. — Hát még? — A Zsigulim slusszkulcsé? — Elég, Valja! Én magát bekötött szemmel is felismerem. De minek várnánk hét óráig? Találkozzunk azonnal az anyakönyvvezetőnél — a házasság- kötő teremben. Helyes? — Rendben van. SÁGI TŰTH TIBOR fordítása — Az ön vérnyomása sehogy sem tetszik nekem — csóválja a fejét az orvos. —• Magas vagy alacsony? — Normális. De a mi korunkban éppen ez a rossz előjel! — A lányod már másodhegedűs? — Igen, az első hegedűjét összetörte. — Mi volt az a nagy lárma nálatok tegnap este? — Semmi különös. A feleségem kidobta a kabátomat. — És volt benne valami érték talán? — Igen. Én. — A férjemnek egész nap csak az autó jár a fejében. — örülj neki, legalább ’van egy olcsó garázsa. SZÖVEG NÉLKÜL (Jezs) 19
