Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-02-06 / 6. szám

etvsnöt év sok-sok eseménye — hosszú . történet... egy teához. Átugorjuk az évtizedeket?

Májusi délelőtt. Terka néni a tornácon var- rogat. A magány ellen mindig kell valamit tenni. Nem okol senkit. Maga akarja ezt a magányosságot. Hiába hívják a gyerekei nagy, összkomfortos lakásukba. Nem megy. Tizenöt évvel ezelőtt megígérte Andrisnak — innen viszik ki hozzá.

A postás levelet hoz. Benne egy színes fénykép. Gyönyörködik. Piroska köszön rá.

— Nézd az aranyoskámat — mutatja a képet. — Életben szebb. Rövidesen meglátja.

„Drága Nagymama“! — így kezdődik a levél. Fogynak a sorok. Sűrűsödnek a redők az idős asszony homlokán. ^

— Szent egek! Mit gondol Jolánka?! Még hogy egy hónapra... Hát lehet ezt az udvart akár egyetlen napra is itthagyni? A malacok, a baromfi, a veteményes...

Mama, Jolinak most nagy szüksége van a segítségére. Apu megígérte, hogy addig itt lakik, míg mama Pozsonyban lesz. Meglátja, a malacok úgy nőnek meg híznak, mint a mama teájában a kenyérdarabkák.

Terka néni gondolatai — szerencsére — másutt járnak.

— De mit kezdek én a fővárosi dédunokámmal?!

— Jaj mama, ne kacagtasson, mert ez a kölyök — hasára teszi a kezét — kirúgja az oldalamat. Ha maga a hat gyermekét meg egy futballcsapatnyi unokáját nevelte... Ha ezt megmondom Sanyinak... (Telitalálat.)

Még csak az kéne, hogy az unokám nevessen rajtam.

Autó áll meg a Terka néni nádtetős háza előtt. Hárman szállnak ki belőle. Azaz ketten, a harmadik csak kikecmereg s nyomban le is huppan az ülepére. Mégis diadalmasan néz fel az anyucira. Jolánka a „hőstettet“ elismerő mosollyal jutalmazza.

A lefüggönyözött kisablakú szobában félhomály. Pétiké a kapcsolót keresi. Kérdőn néz az anyjára. Jolánka mosolyog. Zoli gyufát vesz elő. Ég a lámpa. A kislegény rácsodálkozik — ilyet még nem látott. Hát még a képek a falon.

Terka néni ennivalót hoz.

— Ne fáradjon, nagymama. Anyuék várnak.

— Várjanak. Én is vártam rátok eleget.

Piroska toppan be. Jókor, mert Jolinak a

lélegzete is elakad; csak nem veszett össze a két asszony? Éppen most.

— Kedves mama — mondja Piri —, miért nem igyekeznek. Már csak magukra várnak.

— De... — Terka néni is elakad.

— Holnap huszonkettedike. Hiszen mondtam vasárnap.

Terka néni a fejéhez kap. — Jézusom, a Julisom holnap ötvenéves. A nagy készülődésben elfeledkeztem róla. Most mit adok neki? Oda se megyek.

A két fiatalasszony összenéz. Ajándékról van szó. Zoli a könnyeivel birkózó asszonyhoz lép.

— Drága nagymama. Anyunak maga adta a legtöbbet, a legdrágábbat, amit adni lehet. Maga adta az életet. Menjünk.

A nagymama ránéz. Kimegy a konyhába, hideg vizet önt a lavórba. Zoli két oldalról egyszerre kapja a csókot.

— Meghoztam az elveszetteket, — mondja Piri, ám ahogy hátranéz... ketten hiányoznak. Az előszobában Zoli a rózsákat rendezgeti, Pétiké a szalaggal átkötött csomagot szorítja magához. Bent h legényke meglepődik ugyan a sok ember láttán, de amikor a sok arc közül kiválasztja a mamáét, már fut. Ünnepi csönd.

— Mama, én választottam. Tessék. A tied.

Most nem szabadulhat a csóközöntől. Aztán

mégis menedéket .talál az anyuci mellett. Onnan tekinget, hol ide, hol oda. Nézegeti az arcokat, a roskadásig megrakott rengeteg- hosszú asztalt. Nem nyúl semmihez. Péter, a férj körülnéz. Feláll, emeli a poharat. Követik a példát. Köszönti hűséges Julisát, szerető feleségét, a legdrágább édesanyát...

Közhelyek? A Péter szívéből, szájából nem azok.

Terka néni szorongva ül a lánya mellett. Már menne. Hogyan szabaduljon? Pétiké nyűgösködni kezd. Odamegy Jolihoz.

— Álmos már a gyermek. Le kell fektetni.

— Lefektetjük ide a szomszéd szobába.

— Ebbe a zajba, füstbe? Vigyük hcjzzám. Ott csend van.

— Ha nagymama jónak látja ... Itt közelebb lenne.

Zoli kikíséri a távozókat. Valamit dúg a feleségének. Jolánka megszorítja a kézi t.

Lámpagyújtás közben az üveg legurul az asztalról. Az üveg nélküli lámpa lángjánál a szobában minden kísértetiesen mozog. Pétiké a lángok meg a tárgyak táncában gyönyörködik. Mondja is: — Anyuci nézd — Terka néni ezt másképp érti. Joli nem akarja észrevenni a félreértést.

— Gyere fiam, megmosakszunk.

Táskájából előveszi az alig zsebkendőnyi törülközőt, a Pétiké pizsamáját. De mosdatás

előtt még kikíséri, egészen hátra az udvarba.

I Terka néni utánuk les. Mikor Jolánka lehúzza róla a nadrágot, a gyerek megkérdezi: — Anyuci, ómamánál nem a fürdőszoba mellett van a vécé?

— Ott lesz, Pétiké, csak most javítják meg zománcozzák a fürdőkádat. — Terka néni mindent hall. Azt is: — Akkor most ómama is idejár vécére?

— Csak este. Gyere gyorsan, mert vár az

ágy.

Pétiké már megmosdatva ül az ágyon. Anyucit várja, neki mondja el az esti „áj- tatosságot“. — Csókollak, anyuci, apuci (egy kicsit vár), téged is, őmama.

Az anyuci még az arcára leheli az álomtündér üzenetét: — Aludj, édesem. Álmodj szépet.

Terka néni előveszi a zsebkendőjét. Joli ezt sem akarja észrevenni. Arról beszél, hogy Pétiké szófogadó, tiszta, nem lesz vele sok gondja-baja.

— Nem azért könnyezek én, lányom. Ma este láttam azt a sok boldog arcot. Nálam ilyen szépen sose jönnek össze. Csak benéznek. Ha kínálom őket, annál jobtian elsietnek. Különösen akkor, ha megemlítem, hogy mi mindent kellene megjavítani. A villany- szerelőkhöz is hiába mentem. Azt mondták, kérvény kell, majd kiszállnak helyszínelni. Láttam én, hogy Pétiké hogy nézett a lámpára. Azt is hallottam, amit az udvaron mondott.

— Jól van, jól — mondja az elnök — azért én mégis gratulálok.

Alig fut ki a faluból a Zsiguli, Terka néni udvarában már porfelhő jelzi, hogy megkezdődött a „rombolás“. Ö, ha az idős asszony látná, hogyan emelik ki helyükből az ajtókat, ablakokat, hogyan vágnak árkot a falban a csöveknek, talán megszakadna a szíve. De az autó rohan a főváros felé.

Zolin kívül alszik a család. Igaz, Terka néni álma a nyúl álmánál is éberebb. Ezért veszi észre, hogy a nappaliban valaki jár. Aztán nyílik a kijárati ajtó. Fölkel, kiles az ablakon. Csak annyit lát, hogy Zoli beszáll egy világosszürke autóba. Az órára néz. Fél kettő. Mit csináljon? Szóljon Jolánkának? Vár. Néha szundít egy-két percet, de újra és újra 'felriad. Négy óra. Kimegy a konyhába. Teát főz. Pétiké, mint rendszeresen ilyen tájban, most is mocorog. Jolánka felkel. Megigazítja a fiún a takarót. Megy a konyhába. A nagymama ott ül, kezében csésze. Valamit kanalaz belőle. Jolánka ráköszön.

— Nem tudtam aludni — magyarázza Terka néni. — Zoli még fél kettőkor elment. Nem szólt senkinek.

— Szolgálati útra ment egy egész hétre. De nagymama mit eszik a csészéből? (Nem felelősségre vonás, csupán kérdés.)

— Főztem egy kis teát, tudod, hogy teg— Nagymama, egy gyermek szavaira nem kell adni. Meglátja, hogy egy hónap alatt...

— Mondhatod te nekem. Ók azt mondják: az egészet, vagy semmit. Hát hol tudom én azt úgy elintézni, hogy mindent egyszerre elvégezzenek? Pedig szerettem volna, ha Pétiké itt tölti a nyarat.

— Akkor ... akkor nagymama nem akar jönni? »

— Hiszen azt már megmondtam. De mit csomagoljak.

— Majd reggel, nagymama. Még át kell szaladnom anyuékhoz a holmiért. A Zoli dolgai is a kocsiban vannak. A kulcs meg nálam. Sietek vissza.

— Jó, jó, csak eredj. Mulassatok jól.

Joli futva teszi meg a százméternyi utat. Nem mintha az éjféltől félne. Az ajtónál megtorpan. Ha már eddig játszott... Belép. Minden szem az ő „gondterhelt“ arcát kémleli. Széna vagy szalma? Zoli lehajtja a fejét, Piroska oldalba könyökű.

—* Mi hiányzik a terv megvalósításához? — kérdi Joli. Az apja meglepődik. Lányának nem szokása ilyen hivatalos hangon beszélni. — Ügyszólván semmi — válaszolja. — A nászuram — a Zoli apjára mutat — ma délután a kádat meg a mosogatót is elhozta. Minden rendben van.

— Apu, ez azért túlzás. Nincs minden rendben. — így Zoli. — A leglényegesebb a kiküldött diplomata kézjegye még hiányzik az okmányokról. Pedig anélkül...

— Ö, te árulkodó — kiáltja Joli, és valamit felemel az asztalról. — No, nem azért, hogy el is dobja. — A nagymama házától idáig készülök a szerepemre és alig nyitom ki a számat, a mérnök úr leseper .a pódiumról.

, — No. de halljuk, mi van. Szerepelni ráértek később is.

Joli most már főnöki tekintéllyel folytathatja.

— Holnap, azaz ma délután egykor indulunk. De számítsanak arra, nagymamát három hétnél tovább nehéz lesz ott tartani. Tehát maguk következnek.

Piroska ^átöleli: — Nagy voltál, Joli. — A hnb elnöke is gratulál: — Neked köszönjük, hogy végre eltűnik a falunkból az utolsó nádas háztető meg a deszkapalánk. Ami nekünk évekig nem sikerült, azt te pár óra alatt nyélbeütötted.

. — Nem egészen úgy van az, Béla bácsi. Nagymama régóta rágódik azon, hogy valamit tenni kellene a házzal. Mert. az ablakokon, ajtón télen behordja a havat. A tető beázik. A kerítés kidől. A kútkáva veszedelmesen inog. Petróleumlámpa már csak nála világít a faluban. Meg a kádat is emlegeti. De sose mert a gyerekeitől többet kérni, mint hogy javítsák meg, ami fontos.

nap egész nap nem ettem. Hát azért. Nézd, milyen kövérre nőtt benne az a száraz kenyér. És milyen puha. Kóstold meg.

Vasárnap reggel. Rajtuk kívül már huszonnégyen dolgoznak a Terka néni udvarában, illetve bent a házban. A cseh mérnök elismerően bólint.

Este kilenc óra után teszik íe a szerszámokat, mégis úgy érzik, gyorsan elszaladt ez a nap. Akik még itt maradtak, most a tornácgerendán ülnek. Zoli szól az apósához.

— Nagymama panaszkodott, hogy még hároméves bora is van a pincében, merthogy nincs, aki igya.

Az após ráharap: — Akkor most megcsapoljuk azt a háromévest. Hozz valami edényt meg gyertyát.

Zoli jobb híján egy fazekat hoz. — Majd én világítok, — mondja, amikor Péter a gyertyát kéri. Odalép a kapcsolóhoz és — a pincében nappali a fény. Az após mond egy cifrát. Dehogyis haraggal. A fiúk nevetnek. Piri jön.

— Maguk meg elmulatják a vacsorát?

— Várjuk az aperitifet —• mondja Sanyi, a férje. — Apu csapra ütötte az ötvenliterest.

Péter, a jelenlegi házigazda éppen most bújik fel a pincéből. Piroska kacag. A fazékon. De hirtelen abbahagyja.

— Ha a mama látná!

— Hogy lopjuk a borát? — kérdezi Bandi.

— Dehogyis. A villanyt nézem. — Belép a konyhába. Ott a kapcsoló. Elcsavarja. Kattan, de fény nincs. Kérdőn néz Zolira.

— Drága nagysád. Itt csak akkor lesz fény, ha bemeszelitek a plafont. A gerendákon meg a barna padlásdeszkán úgysem érvényesülne a Juszter fénye.

4— Jól van, mérnök úr. Értem.

János, a Terka néni legfiatalabb fia nem nagyon érti ezt a beszédet. Felhajtja a borát, aztán indul a kúthoz, hogy valamennyi edényt megtöltsön vízzel. A cseh mérnök Zolira néz. Ű alig észrevehetően bólint. János a második vödör vizet önti a dézsába, amikor a mérnök a vállára teszi a kezét, majd felveszi a vödröt, odaviszi az udvari csap alá. Int Jánosnak, hogy várjon, ö leszalad a pincébe, egy pillanat múlva újra int, hogy nyissa meg a csapot. Zuhog a víz. A szívónyomó kifogástalanul működik.

Joli egész héten hiába várja a telefont. És hiába hív, a vonal mindig foglalt. Csak az a kis cédula: Vasárnap este érkezünk. Mint egy távirat. Terka néni is ideges. Ű másért.

Vasárnap. Terka néni már hat óra tájban megissza a teáját, aztán kitartóan ott strázsál

az erkélyen. Hét őri szürke autó.

Mint a hazatérő m rom férfi. Joli gyón rendben. Tárt ajtóval kérdez semmit, elég'

— Lefogytál, fiam mama. — Sokat dóig

— Hát elég sokat, nem tesz az ember i véért — mondja Zoli a legfiatalabb „brigác ni a rózsacsokorral, ma észreveszi; Jé, e: Ilyen senkinek sincs

— Ügy van, nagym felszabadultan Dezső, mondta, hogy a rőzs szorozza meg öttel é: forduló jön ki belőle.

Terka néni gyorsar az...

— Hiszen én holna Lányom, hozz már val

De ezt már felesli az asztal. Terka nér Zoli helyett most Dezs

— Visszajövet beu hogy megnézzük Piros még egyben van. De Ügy szétszedték, ho sincs benne. A falakt azt mondják, így tál, a villanyszerelők. Még hogy három hét múlv lesz a szülészetrői. A ha nagymama is akarj

— Hát hogyne men Ö bólint. — Lemegyü főre is maradnánk, n tesítenek. De most má érdeműtek.

Szombaton hajnalba Terka néni most is a szóvá teszi Jolinak. Jo

— Mit csinálhatok, ható el. De holnap n mét. Utánamegyünk.

— De elvitte a kocsi

— Nem baj, nagyma

nők levisz bennünket, ni. Én már meghívtan szik. »

Terka nénivel madar re vendégek.

Losoncon Joli veszi dúl be az udvarba. Ti nek a rögtönzött asztt ide érzik a leves illa ezt veszi észre előszöi tett vaskerítést, a ma verandát és folyosót, kút. Ml lesz most ővele tat. Bandi leghamarab anyja gyötrődését. Szó már ennyien itt voltur be kapjuk és bevisszü Sikerült. Nézze meg.

A másik meglepetés helyét az újjávarázsol lalja el, beleépítve a i tűzhely. Éppen úgy, m ra egy ajtó. Benyit. Rí épített fürdőkád Is. B Meghúzza a láncot, ön bábán is kipróbálja a csaknem megégeti a k ra, kézen fogja Petikéi sen. De a dédmama n nem lepődik meg sem az tetszik neki.

Terka néni Zolit ke érti a kérdést.

— Valamilyen szépsí első szobába. Nyisson

Tétovázik. Joli karon nagymama, mondtam, jük — mondja és kacag mi van ezen kacagni v létrán áll, Bandi dróté tart a kezében.

— Csókolom, 'nagyma csavard be a jobb olda a folyosón.

Fény árasztja el az sutt már nem érdekes nyelni kell egy néhány látottakat. Hiába kitűn ízűk.

Éjféltájban, amikor népes társaság, Terka — Most beszéltük meg itt maradhat. Ugye te

— Igen, nagymama. : hére, egy hétre én is it

— Drága lányom. Le: rab mennyországot.

Hajnal. Joli felül, me Teát kell főzni. Terka n békésen kanalazza a n kövérre hízott kenyérdí nem rakhatja el előle a már akkor is szárazabb posnál, amikor idehozzál

— Ugye most kineve nem neheztelve.

— Nem, nagymama, egyen jó étvággyal le; évig.