Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-30 / 5. szám

HONOR — Feri a végkimerülésig dol­gozik. — És mennyi idő alatt me­rül ki teljesen? — Egy fél óra alatt. O — Képzeld, vettem három sorslegyet, és az egyiken tíz­ezer koronát nyertem! — Tehát két sorsjegyet tel­jesen feleslegesen vettél! , ■ • t ' Van, aki jóindulatú az emberiség iránt, de könyörtelen az egyének­kel. : ■ RENARD ‘ — Miért állítja, hogy a te­levízió jobb, mint egy feleség? — Mert az előzőt akkor kap­csolja ki az ember, amikor ne­ki tetszik. KKGEfíSg? mmfi a£G3 Elek Tibor rajza A tévedés annál ve­szedelmesebb, minél több igazságot tartal­máz. AMIEL — Miért vaav olyan gond­ütött? — Ah, olvastam egy köny­vet, amelynek nagyon szomo­rú vége volt. — Milyen könyv volt az? — A betétkönyvem ... — Ki volt az a hölgy, aki­vel tegnap a bárban voltál? — Á második feleségem. — Es mi történt az elsővel? — Otthon hagytam. © — Egy étteremben két isme­rős találkozott hosszú idő után. Azt mondja az egyik: — Megöregedtél, barátom. — Miből gondolod? — Amikor az asztalhoz ül­tél, először az étlapot nézted meg, és csak azután a pincér­nőt! ffl Lord Ramsey kérdezi a ba­rátjától: — Miért nem jöttél el lady Hudson estélyére? — Azért, mert ott egy szend­vicsre két vers és három zon­goraszonáta esik . . . © Egy öreg olasz öszvért árul a vásáron. — Hogy hívják? — kérdi a vevő. — Nem tudom, de én Carló- nak hívtam. ® A tanító megkérdezi a tanu­lótól: — Meg tudnád mondani, mi az az őserdő? — Az őserdő olyan erdő, ahová emberi kéz még nem tette be a lábát. ® A hivatalban az egyik alkal­mazott gondosáéi kivág vala­mit az újságból. — Mit vagdalsz ki? — kér­di a kollégája. — Itt azt írják, hogy a bí­róság felbontott egy házassá­got az asszony hibájából, mert a feleség folyton a férj zsebé­ben kutatott. — Es mit fogsz ezzel csi­nálni? — Beleteszem a zsebembe. © Egy hölgy meséli a barát­nőjének: — Az idén a születésnapo­mat angol módon fogom ünne­pelni. Annyi gyertyát gyújtok meg, ahány éves vagyok. — Légy észnél! Hiszen fel­gyújtod a házat! © A férj reggel felé bizonyta­lan léptekkel hazaállít. A fele­ség kritikus pillantással végig­méri és ironikusan megkérde­zi: — Na, ugye, rájöttél, hogy az ember mégis itthon érzi ma­gát a legjobban? — Azt azért nem, drágám! Csak ebben az órában ez az egyetlen hely, amely még nyit­va van. 1977. I. 30. 19 Egy koros hölgy meséli: —"— Amikor kicsi voltam, el­ütött az autó ... — Talán fiáker — javítja ki a jelenlevők közül egy rossz­indulatú nő. © Egy vevő tiltakozik az üzlet­ben az elárusítónőnél: —- Hogy lehet az, hogy ti­zennégy koronát blokkolt, ami­kor az áru csak tizenhárom ko­ronába kerül? Az elárusító mosolyogva vá­laszolja: — Attól tartottam, hogy ön babonás... Q Egy kétségbeesett lakó tele­fonál a vízvezeték-szerelőnek: — Csőrepedés van a házam­ban, uram, kérem, jöjjön el hoz­zánk. Küldöm a kocsit magáért. Mire a mester unottan kérdi: — És milyen márkájú a ko­csi, uram? NYIKOLAJ JELIN — VLAGYIMIR KASAJEV: KERESZTEK HfiPTfiRBflN Szergej Petrovics Obuhovszkij az íróasztala mögött ült, és az ablaka előtt elhaladó kopasz embereket szám­lálta. Épp a huszonnyolcadiknál tartott, amikor a szo­bájába belépett egy magas, sovány, átható tekintetű férfi. — Huszonnyolc — mondta Obuhovszkij, és egy ke­resztet rajzolt az előtte heverő naptárba. — Engem ne számoljon! — mondta az érkező szigo­rú tekintettel. — Én vagyok az új igazgató. Az elődö­met szabadságoltatták. Egyébként maga két hete meg­ígérte neki, hogy elkészít egy jelentést. Készen van már? • — Nincs. — Miért? — Nos... nem volt időm. Persze, ha tíz keze lenne az embernek, az ugye más lenne ... — Ű, hát csak ez a baj? — mosolyodott el az ide­gen, és egy kis műszert húzott elő. Néhány érthetetlen szót mormogott, és megnyomott egy piros gombot rajta. A meglepetéstől kővé meredt Obuhovszkij rémülettel tapasztalta, hogy jobbról és balról négy-négy új kéz nő ki a válla alatt, amelyek semmiben sem különböznek az eredeti kettőtől. Sőt, az összes bal kezén, a hü­velyk- és a mutatóujja közt egyforma tintafoltok vol­tak. A jobb könyökein pedig a szövet volt kifakulva, mert munka közben ezzel a kezével szokta a fejét ki­támasztani. — Most pedig munkára fel! — szólt az igazgató, és eltávozott. Obuhovszkij estig egészen jól elsajátította a tízkezes manőverezést. Ügy tűnt, sokkal könnyebb dolga lesz, mint azelőtt. Már nem kellett kereszteket rajzolgatnia a naptárba, mint korábban — egyszerűen csak .behajlította valame­lyik ujját. Tíz ké? egy napra elegendőnek bizonyult. Egy hét alatt rengeteg dolgot elintézett: ’felhívta a város összes élelmiszerüzletét, és megtudta, hol lehet éppen jó sört kapni; saját kezűleg megírt százhuszon­hat értesítést lakáscsere ügyében, s elfogott kétszáz­harminchét legyet. Egyszóval: egy hét alatt annyi mindent végzett el, mint amennyit egy év alatt szokott. A nyolcadik napon, amikor a főnöke megjelent,a kért jelentésért, Obu­hovszkij elsápadt: — Nincs készen — mondta. — Hogyhogy? — Hisz tudja, hogy előbb el kell menni az Alhivatal- ba az anyagért! — És miért nem ment el eddig? Hisz az Alhivatal csupán három autóbuszmegállónyira van. — Más ügyekkel voltam elfoglalva. És különben is, repülni, sajnos, nem tudok! Nincs szárnyam! — Az nem probléma! — és az igazgató ismét elő­vette dobozkáját, mormogott az orra alatt, és megnyo­mott egy szürke gombot. Ebben a pillanatban Obuhovszkij hátán két szárny je­lent meg, valahol a lapockák táján. Obuhovszkij elcsodálkozott, majd felemelkedett egé­szen a mennyezetig. Egy ideig körözött a csillár körül, majd a nyitott ablakon át kiröppent az Alhivatal irá­nyába. Egy idő múlva körülnézett, nem látja-e a főnö­ke, és leszállt a városi strandon. Egész héten át nem pihent, csupán repült és repült, megállás nélkül. Háromszor volt a strandon, négyszer moziban, ötször sörözni. A hét végére elfáradt, és benézett a munkahelyére. Még aznap megjelent az igazgatója, és feltette a szo­kásos kérdést. — Nem lehetek egyszerre két1 helyen! — felelte Obu­hovszkij. — Miért ne? — csillant fel a főnök szeme, és elővette a már ismert műszert, majd megnyomott rajta egy zöld gombot. Obuhovszkij rémülten észlelte, hogy lassan kezd ket­téválni. Két új teste végül teljesen eltávolodott egymás­tól, ő pedig iszonyodva felkiáltott, és — felébredt. Álmosan megtörölte a szemét, és körülnézett. Minden úgy volt, mint eredetileg: az asztalon iratok, alattuk egy öreg újság, keze nem volt csak kettő, s a szárnya is hiányzott. , Buta álom — gondolta. — Biztosan a túlterheltség­től... Ebben a pillanatban belépett a szobába az igazgatója. Obuhovszkij megijedt, de rögtön meg is nyugodott — a régi igazgatója állt előtte. — Nos, elkészítette az ígért jelentést? — kérdezte. — Nem. — Miért? — Hogy miért? Nem volt időm. Persze, ha'tíz kezem lenne, könnyebb volna! — Hát csak ez a baj? — kérdezte az igazgató, és ki­húzott a zsebéből egy dobozkát, hogy megnyomjon raj­ta egy piros gombot. TENCZEL ISTVÁN fordítása A fiú megkérdezi a lánytól: — Mondd, drágám, csóko- lóztál már előttem mással is? — Soha! De azért így is szeretném tudni, miért teszi fel minden férfi ezt a buta kér­dést? Nincs rosszabb a vi­lágon annál a középsze­rű műnél, amely jónak akar látszani. JOUBERT — Pénzem nincs. Villamos- jegyet elfogad? Josef Molfn rajza

Next

/
Oldalképek
Tartalom