Új Szó - Vasárnap, 1977. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-30 / 5. szám

Alig érnek a 1 dogpulthoz, a fe a keresztre fesz feléjük Nemeské

— „Vágyom c a vágy“... — mondja magyaré teljes mozdulat! ölelje a pozson\ gáló már ugrik ]

— Négyszer I a pult möfé vii

Talán fél órá után azt mondj tücskökre vadás: lén, ahol most a tücsköket a 1 valami barnás 1 kon. Nahát, még tudjátok milyen szony ...

— Ne emésszt vak vállára tesi a két szép roki néhány napra, n hát ne szomorít

— Egészségéri zsonyi lány szói ben mereven Ki emeli a poharát, lát akarná lehart

— Igaz, itt v fal felé fordul, rokon fiú. — Az Te persze erről úr mondta azokl egész az ember nap.

— No, nem e Hiszen az örökle való akad. Egys kórház idegosztá tömi figurákat 1 ha hírüket sem vészettörténet. P köm, hogy az eg epésen megjegye zációt keres a v cirkuszigazgatóV* néha tényleg úgi port mecklenburj ne idomítanom, a mezőgazdasági gyök, nehogy vé rosban. Egyszóva

— Azt hiszen Blind bácsi — m za vékony karoc: kodó könyöke álé

— Ilyen hamai hetnétek a váró: mehettek.

— Úgy is vai felsétálhatnánk £ jához emeli a egérfogú lány sz tás, öklömnyire látni, amilyeneke Ugyanis vannak gyár városok. Ez

— Ogy van — magyar város, bi

Később felkapa majd lassan a fc Indulnak, hogy a a várost. Az eg ahogy átnéz ide felhők mögül eh új lakótelep dobc nyékét.

— Keserű úr?

— Igen.

— Már vártam. A szomszédasszonyom mondta, aki a Hirdetőben dolgozik, hogy ma tetszik jönni, úgy'kilenc felé

— Elnézést, egy kicsit késtem. — Keserű maga elé löki a jobb kezét, aztán tétován tartja, mint egy törött faágat, mert másodpercek alatt észreveszi, hogy az alacsony, vézna férfi, aki az új lakő'eiep szürke dobozházainak egyik földszinti ajtaját kinyitotta, üveges szemekkel a levegőbe mered, vagyis kétséget kizáróan vak. Esetlenül markolja a vak előre tartott jobb kezét.

— Blind vagyok — mondja a vak, és ő is megszorítja Keserű tenyerét.

— A Hirdetőben találkoztam a szomszédasz- szonyával, ő mondta, hogy maga szeretné ...

— így van, tessék, beljebb, ide a nagyszobába. Ez itt — Blind úr a falat tapogatja az előszobái fogas alatt, úgy megy beljebb —, ez itt a nagyszoba, mellette mindjárt a kisebb, amit magának szántam. Szép, új modern lakás, ahogy látja. Világos is, mert az ablakok keletre néznek. Tudja, én most először adok ki szobát. Nincs szükségem a pénzre, csak egyedül vagyok. Hát azért.

Az asztalon bontatlan Debrői Hárslevelű és két ■csiszolt pohár.

— Várjon, mielőtt leülünk, megmutatom a fürdőszobát meg a többit. Tudja, egyedül maradtam. Jött ez a szemdolog, aztán két évvel ezelőtt már teljesen vak lettem. Akkor hagyott el a feleségem. A kislányt is elvitte. Gyönyörű kislány, meg kell, hogy mondjam. Ott lóg a kisszobában a képe, a maga díványa fölött. Nahát, ez a fürdőszoba.

Blind kinyitja a fehér ajtót. — Mindenféle madzagot Iát majd itt a tükör előtt. Ezek itt — a rozsdafoltos tükör elé lép — azért lógnak, mert innen indulok el. Látja, ez a fürdőkád csapjához vezet, ez itt a vécé fölötti bádogdobozhoz, mert sajnos gyakran elromlik. Ez pedig a gázboyler- hez. És még valami, én itt bal oldalon tartom az ecsetet, pengét meg a többit, ahogy tetszik látni, ha lehetne, maga a másik oldalra rakja. Mert, ugye, könnyen összekeverhetném.

— Ez természetes, Blind úr, legyen nyugodt.

Bemennek a nagyszobába, elöl Blind, mögötte

Keserű.

— Ha megkérhetném, töltsön, Keserű úr. Tudja, néha bizonytalankodik a kezem. Aztán még valamire szeretném megkérni. Ma délután ismerőseim jönnek Pozsonyból, egy távoli unokatestvérem fia meg a menyasszonya. Tavaly is itt voltak, de csak pár órára. Nem is látták a várost. Most is csak átutazóba jönnek, de gondoltam, meg kellene mutatni nekik. Mi a véleménye?

— Feltétlenül, Blind úr, a mi városunkat valóban meg kell ismerniük. Ha Budapesten kívül más várost nem is ismernek, de ezt feltétlenül.

— Örülök, hogy maga is így gondolja. Mert én ugyebár már semmit nem látok, de mindenre pontosan emlékszem, és ez a lényeg.

— Kétségtelen. Az emlékezet. Blind úr, több, mint a szürke, hétköznapi valóság.

— No, látja Én nem vagyok soviniszta, de amit gondolok, az rizikó! Egyszóval itt nőttem fel, a fővárosban is csak pásztor voltam, így hát határozottan állíthatom, Magyarország, kérem, vidéken van. Például ebben a városban. Ez Magyarország. Szóval, örülnék, ha ráérne, mikor a fiatalok megérkeznek Pozsonyból. Csak körbe kellene kísérni őket, én j.s magukkal mennék. Mert megmondom úgy ahogy van, már több mint két éve csak itt, a lakótelepen inászkálgatok. Ugyanis itt jól kiismerem magam. Bár az idegenek panaszkodnak, hogy egyik ház olyan, mint a másik, aztán semmi logika a számozásban, könnyen eltévednek, de én ugyebár nem látom a házakat. Csak azon az úton járok, amit ismerek. így aztán nem tévedek el. Szóval én is mennék magukkal. Gondolom, jól Ismeri már a várost, egy olyan művelt ember, mint maga... egy újságíró ...

— Ne aggódjék, Blind úr, bízza csak rám. Annál is inkább, mert írtam már egy-két vihart kavaró cikket a városunkról.

—- Ne mondja?! Mit például?

— Hát ott van mindjárt az az asszony, akit -összeszurkáltak a híd alatt. Nem is hallott róla? Vagy a műemlékek ... Sorra dőlnek össze a több száz éves lakóházak. Vagy a fővárosból az összes refest a mi városunkba küldik.

— Hogy kicsodákat?

— Üzletszerű kéjelgésért kiutasítottak és rendőri felügyelet alatt levők. Ez utóbbi jelenti a refest. Ezek csinálják minden éjszaka a botrányt a bár előtt. Egyiket-másikat börtönbe csukják, de jönnek a többiek.

— No, akkor érezze magát otthon "hálám, Keserű úr, mert tudom én milyen az, ha az ember albérletben kényszerül élni. Bizonyára jól kijövünk majd egymással.

— Én is bízom benne. Mert tudja. Blind úr, az emberi kapcsolat az olyan... — l^eserű nyugodtan iszik a pohárból, Blind nem veszi észre, hogy már harmadszor tölt magának csendben és óvatosan, aztán leteszi a csipketerítőre a poharat, befejezi a mondatot: — Olyan kérem, mint a bíborcsíga. Annak ugyanis a bíbormirigyében fehér és sárgás váladék képződik, és így csak a napsugarak hatására kapja meg a jellemző színét. Hát így állunk az emberi kapcsolatokkal is. Csak egy bizonyos helyzetben ragyognak...

— Pontosan így, ahogy tetszik mondani. Várjon, megkeresem a pozsonyiak levelét, el is felejtettem, hányas vonattal érkeznek ...

o

— Hát ez a Fő tér, ami már a XIV. században is piactér volt — mondja Keserű, és megállítja a kis csoportot a tér szélén. — Itt zajlott a középkor nyilvános közélete, mint teszem azt, a pellengérre állítás vagy boszorkáayágetés, amikor is bírói és egyházi ítéletre mondjuk egy fiatal, hosszú hajú, síró lányt kötöztek a pellengér fémrúdjához vagy a sebtében tákolt máglyára. Valahol itt lehetett a pellengér a vár visszafoglalására állított Szűz Mária emlékmű közelében. Például ráfogták arra a szerencsétlen lánykára, hogy feslett életet élt az ördöggel, aki kutya, kukac és bolha képében végül is teherbe ejtette és miután közszemlére állították a kínvallatás hatására ájulásig törődött női lestecskét, másnap a friss zöldségektől és vadhúsoktól roskadozó piaci asztalok között néhányan sutyorogva ^ra céloztak, hogy az ördög talán nem is bolha meg kukac, hanem az „Arany hajóhoz“ vagy a „Fekete rigóhoz“ kereskedés kifutófiúja képében vette rá a szerencsétlent a szerelemre. Egyébként i+ most is piac van, hetente kétszer kocsik parkíroznak. Ez az Opel Kapitiin egy parkettásé, aki havonta kétszer, rendszerint késő este, tökrészegen az összes éttermen és cukrászdán átbotlado- ztk, és a zsebéből előrángatott százasokat mutogatja a nőknek. Hogy olyasmit csináljanak vele, amiért pár száz évvel korábban pellengérre állították volna őket. Ez a Wartburg pedig egy körzeti orvosnőé, aki feltűnően sokáig szokott vizsgálatot tartani egy férfibetegnél, az a Volkswagen, no hagyjuk ...

— A Volkswagen, > az kié? — kérdi hirtelen a pozsonyi lány.

— Ugyan, Márta, mindent Keserű úr sem tudhat — fordul a lány felé Blind és fehér botjával a levegőbe bök. — Messze van ide az a hely, ahol a pellengér állt?

— Pár lépés, csak karoljon nyugodtan belém, Blind úr — mondja Keserű, és a Szűz Mária emlékmű alá vezeti a társaságot. — Itt volt.

— Érdekes — mondja Blind —, szóval itt, ahol állok.

— Pontosan. Ott szemben a XVIII. századi jezsuita barokk templom látható, a másik oldalon egy klasszicista, a múlt század derekán épült

lakóház, melynek fő dísze a gyámköveken nyugvó zárt erkély. Éjszaka az erkély hatalmas üvegtáblái mögül szép látványt nyújt a neonfényektö! világított Fő tér. Különben egy áruházi elárusítónő lakik ott, két szobában, a férje dzsessz- zenész, és már három éve külföldön játszik. Ugyanis bútorra, autóra, satöbbire gyűjtenek, ahogy mondta nekem az asszonyka, mikor a gyámköveken nyugvó, zárt erkély ablaka mögül, az ágyában fél könyékre támaszkodva figyeltem a tér kék neonvilágítását. Rendkívül esztétikus látvány volt. Mármint az ágyból nézve a jezsuita templom- homlokzata, ahogy a fények megvilágították.

— Szóval itt állt a pellengér azokkal a síró lányokkal? — kérdezi Blind és nevetgélve a földet ütögeti a fehér botjával. — Nahát, hányszor elsétáltam itt és erre nem is gondoltam. Hiába, Keserű úr művelt ember. Na, akkor vezessen bennünket valami jó borozóféléhoz, hadd kóstoljanak igazi magyar bort a gyerekek.

Megérkeznek a folyópartra, a borozóhoz. Már felragyognak az első csillagok is az égen és a ködös novemberi estében könnyen össze lehet téveszteni őket az új városrész dobozházainak távolban viliódzó fényeivel. Kiváltképp, ha valaki a borozóból kapaszkodik a friss levegőre.

Alig érnek Blindék a zöldre festett ajtó elé, amikor kitámolyog egy alacsony, maga elé motyogó férfi.

— Gergely — mondja Keserű a pozsonyiaknak. — Senki nem tudja a vezetéknevét, én se, csak Gergőnek szólítják. — Gergő zakója alatt hasáig nyitott kockás ing lóg, és harisnya nélkül bújt a cipőjébe, cserepes szája pedig szünet nélkül rángatózik.

— Szervusz, Gergő — köszön Keserű. — Mi van, kidobtak?

— Nem érdekel! A magaslatot bevettük, lehasaltam, a többiek elfutottak, itt maradtam, pa- pa-pa-pam, megkapták... Ott fekszenek... a magaslat a miénk . ..

— Megfázol, Gergő.

— Nem lehet megállni... — égnek emeli a karját, felnéz a csillagokra, fél kézzel lecsúszó nadrágja után kapkod, a járda peremén imbolyog, mintha egy úszó jégtábla széfén dülöngélne.

— No, Gergő, és mi a helyzet az ellenséggel?

— Megrohamoztuk a magaslatot, nem vártam, pa-pa-pa-pam ... Egyedül maradtam ... — És bal kezét a jobboldalához szorítva a folyó felé botladozik, mint egy sebesült katona.

Keserű egy udvarias, de határozott mozdulattal a pince felé irányítja a vendégeket. — No ez a vendéglátóipari egység a „Betérő“ nevet viseli. Karoljon csak nyugodtan belém, Blind úr. — Míg lebotorkálnak a lépcsőn, hadarva folytatja: — Reggel hét és nyolc között a vasgyáriak isznak, kilenctől a közeli piac dolgozói körülbelül délután négyig, aztán jönnek a vagongyáriak, este meg az alkalmi vendégek. Egyszóval fennakadás nélküli nagyüzem, havi jövedelmük kétszázötven- háromszázezer forint. Be akarták zárni, de ugye a pénz, az pénz.

Alinási Róbert illusztrációja