Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-10 / 341. szám, szombat

FÄBRY iSTVÄN: Rendületlenül SZERÉNYSÉG ÉS MUNKASZERETET — Ebben a daloskönyvben több lazító tartalmú dal van, például ... oldalon: „Fegyver kezünkben kegyelmet nem ád, jöjj, elvtárs, készülj lerázni igád". A ... oldalon: „A harc­ban nem szabad megállni, test­vér, szorítsd a fegyvered“ ... és még sok más hasonló, lá- zító tartalmú dal. Ismeri eze­ket? Igen, ismerem! De azt hi­szem, a főügyész úrnak elke­rülte a figyelmét e daloskönyv utolsó lapja, mert ott viszont az áll, hogy kiadta ez és ez a könyvkiadó, a minisztérium .... számú engedélyével. Erre aztán nagy kavarodás támadt. Kézből kézbe adták a bírók a piros táblájú, kis da­loskönyvet. Odakerült Vágási főügyész úrhoz is, akit mérgé­ben szinte a guta környékezett, hogy így pórul járt. Clementis és Salet védőügy­védeink is kíváncsiak voltak, mikor aztán meggyőződtek, elégedetten pillantgattak rám: — Jól van, fiúj csak így to­vább! — intettek. Ez az incidens jócskán meg­zavarta az egész tárgyalás me­netét, mert az elnök, annak el­lenére, hogy még kora dél­után volt, felfüggesztette a tár­gyalást másnap reggel 9-ig. Tehát dacára a jő előkészí­tésnek és megrendezésnek, mégis becsúszott a hiba, még­hozzá ilyen kicsiségen. Nem szerettem volna a kis fogalma­zó bőrében lenni, aki ezt a gikszert elkövette! A teremből kifelé menet gra­tuláltak a fiúk: — Te aztán megadtad neki! De hogy is ju­tott eszedbe az az utolsó lap? Újságíróink az utcán muto­gatták újságjainkat. De csak a cím, és pár sor tudatta, hogy megkezdődött a tárgyalás, alat­ta a cenzúra jóvoltából egy fél oldal üresen fehérlett. Rétliy elvtárs kis asztalos- műhelye a Szíjgyártó utca egyik udvarában volt. Pista bá­csi és Réthy mama segítségé­vel aránylag kényelmes fekvő­helyet sikerült rögtönözni — részben a gyalupadokon, rész­ben a padlón. Derékaljnak na­gyon jó volt a finom gyalu- forgács. Már éppen aludni ké­szültünk, amikor az ajtóban megjelentek vendégeink: Zup- ka, Richter Miska meg az öreg Fidlik szenátor. Táskáikból jó házi kolbász, szalonna, kenyér került elő. — Ezt nektek a gortyai Vin­cze elvtárs küldi, fiúk. A lá­nyoknak, akik Réthy mamával szoronganak abban a kis szo­bában, már átadtuk a részüket, ezt hát ti fogyasszátok el mind — mondták. Evés közben meghánytuk- vetettük a tárgyalás eddigi eredményeit. Megállapítottuk, hogy a fiúk-lányok egy-két ki­vétellel általában igazi kornszo- molistákhoz méltóan viselked­tek. Bátor gyerekek! Miskának viszont az volt a véleménye, hogy a nap tanul­ságai után a forradalmi dalos­könyvvel a bíróság óvatosabb lesz. Valószínűleg kirekeszti majd a nyilvánosságot a tár­gyalásról, főleg az újságíró­kat. Azonkívül meggyorsítják a bizonyítási eljárást, és első­sorban a csendőrségi jegyző­könyvekre támaszkodmik majd. — Én már nagyon jól isme­rem Vágási módszereit — mondta Richter Misi —, tehát nektek is elővigyázatosaknak kell lennetek. Még kora reggel beszélni kell a tornaijai, főleg pedig a királyi ifikkel. Semmit se ismerjenek ell Még azt is tagadják le, amit a csendőrsé­gen kikényszerítettek belőlük. Mondják azt, hogy azért vallot­tak, mert a csendőrök megver­ték őket. A következő napon — amint az előrelátható volt — a tör­vényszék épülete előtt még több rendőr, csendőr és hekus nyüzsgött, szinte teljesen körül­véve az épületet. Mindenkit igazoltattak, és semmilyen cso­portosulást nem engedtek* a téren. A parkban a padokra sem engedtek leülni, aki pedig nem hallgatott a szép szóra, az egy-kettőre kapott „Beneš-kol- bászt“ a hátára. A Levá fronta szerkesztőjét, aki ugyancsak vonakodott szót fogadni, bein­vitálták a szemben levő épü­letbe, ahol aztán Bárta főhekus vezetésével úgy „felvilágosí­tották“, hogy orrán száján dőlt a vér, és alig tudott lábra áll­ni. Míg a tárgyalóterembe jutot­tunk, többször is igazoltattak, a terem pedig, amely az előző napokon zsúfolásig megtelt, sőt még a folyosókon is nagy volt a tolongás, ez alkalommal majdnem üresen kongott. Csak a civilbe öltözöttt, nyugtalan tekintetű hekusok ültek a padokon, 110 és persze a nyilvános tárgyalás látszatá­nak fenntartása kedvéért bebo- csátott néhány elvtársunk. A tárgyalást rögtön megkez­désekor megzavarta a térről behallatszott lárma. A zárt ab­lakokon keresztül is hallani le­hetett az ismert jelszavakat: — Munkát, kenyeret! Éljen a Szovjetunió! Bocsássátok szaba­don a jiainkat! A tárgyalás akadozott, a bí­rák és az ügyész egyre az abla­kok irányába tekintgettek, ame­lyek közvetlenül a hátuk mö­gött voltak. Végre aztán elcsendesedett a tér, és a tárgyalás is meg­gyorsult. Rövid kérdéseket tett fel az elnök úr, ismertetve a „bűnét“, és megkérdezte, bű­nösnek érzi-e magát az illető. De az ifik nem hagyták magu­kat. Beszéltek akkor is, ha nem kérdezték őket. Beszéltek a nyomorról, a munkanélküliség­ről. Semmit sem ismertek el a vádakból, amelyeket a csend­őrségeken fabrikáltak a jegy­zőkönyvekbe. Ügyvédeink és Vágási állam­ügyész között egyre gyakorib­bak lettek a szóváltások, de az elnök úr most már nem volt álmos és nem szunyókált, mint két nappal azelőtt, a vádirat olvasása közben, és azzal vetett véget a vitáknak, hogy mindun­talan belefojtotta a szót a vád­lottakba. Minden meghallgatás nélkül diktálta a jegyzőköny­vet, a teremben zsibongókat pe­dig három ízben is csendre in­tette. Azután „rend és nyugalom" lett a tárgyalóteremben. Már csak a bírók beszéltek, és nem voltak kíváncsiak a vádlottak véleményére. A rendezés tehát még inkább tökéletesedett. Most már csak egy cél lebe­gett előttük: minél hamarabb befejezni az egészet, mert mind bent, mind kint egyre fyrróso- dott a hangulat. Okulva az első két nap ta­pasztalataiból, a következő há­rom napon ment minden, mint A Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban számos politikai kör munkája segíti elő az ifjúság kommunista ne­velését. Ezek közül való az ateista kör is. Ennek munkájá­ról a kör vezetőjével, Hajdusek János tanárral beszélgettünk. — Iskolánkban már öt éve eredményesen működik az ateista kör. Munkánkat egybe­hangoljuk a SZISZ iskolai szer­vezetének tevékenységével és a Lenin-kör munkájával. Elő­adásaink keretében foglalko­zunk a szocializmus építésének elméleti és gyakorlati kérdései­vel, valamint a tudományok fejlődéstörténetével. A pontos­a karikacsapás. Hiába tiltakoz­tak a vádlottak, hiába kifogá­soltak az ügyvédek. A szó már csak az elnök urat, a csendőr tanúkat, no meg a két-három alaposan megpuhított tanút il­lette. A tárgyalás utolsó napján már reggel észrevettük, hogy a tárgyalóteremben a vádlotta­kon kívül csak az ügyvédek, a rohamsisakos rendőrök és né­hány fogházőr van jelen. Vágási főügyész úr vádbeszé­de aránylag rövid volt, de an­nál velősebb. Csak úgy hem­zsegett az olyan jelzőktől, mint: megrögzött, visszaeső bű­nös, az államrend felforgatói, felbujtók, ügynökök és hason­lók, s az államvédelmi törvény valamennyi paragrafusára hi­vatkozva, a bíróságtól a leg­szigorúbb ítélethozatalt kérte. Amikor a szünetben az illem­helyre mentünk, Jóskát és en­gem már börtönőrök kísértek, s miután a kellemetlen bűz miatt kinyitottam az ablakot, Mišove börtönőr rám ordított: — Azonnal csukd be azt az ablakot! Tiltakoztunk, hogy mi nem vagyunk rabok, de a gumibot már ütésre lendült, tehát meg­értettük, hogy igen, mi ketten rabok vagyunk már az ítélet- hirdetés előtt is. A tárgyalás újrakezdésekor ügyvédeink is tiltakoztak a példátlan eljárás ellen, de a „tisztelt bíróság“ a titlakozást elutasította, mondván, hogy csak a szokásos „óvatossági rendszabályt“ foganatosították. Aztán már hiábavaló volt a védőbeszéd, amely megcáfolta az eredeti veídat, miszerint a vádlottak egy idegen hatalom, .Moszkva ügynökeiként ásták volna alá a Csehszlovák Köz­társaság államrendjét, minthogy a Szovjetunió a Csehszlovák Köztársaságnak immár szövet­ségese volt. Az úri demokrá­ciának érvényt kellett szerez­ni, s háborgatókat tehát el kel­lett ítélni. Az utolsó szó jogán oda is vágtuk Jóskával a „tisztelt“ bíróságnak, hogy az osztályel­lenségtől nem is vártunk mást, ez már jó előre elő volt ké­szítve. Ezért aztán külön 14-14 napi sötétzárkát kaptunk. Az ítélethirdetés nagyon rövid volt: a köztársaság nevében én tizennyolc, Jóska pedig tizen­három hónapi szigorított bör­tönt kapott, azonnali hatály- lyal. Máris rabok lettünk. To­vábbi kilenc elvtársat hathavi, hat elvtársat négy-négy, illet­ve három, két és egy hónapi fogházzal marasztalt el a bur­zsoá demokrácia igazságszol­gáltatása Rimaszombatban, 1935-ben. így hát Vajda Jóska elvtár­sammal együtt újból rab let- tem, és a tizennégy napi szi­gorított fogda után egy óbásti fiúval együtt az első emelet egyik kisebb zárkájában he­lyeztek el. ság kedvéért hangsúlyozni sze­retném. hogy az egyes osztá­lyok számára külön differen­ciált terveket dolgoztunk ki, tekintettel a tanulók fejlettsé­gi szintjére. Ennek megfelelően az első évfolyamban az ateista nevelés küldetésével foglalko­zunk. A második évfolyamban pedig a természettudományok­kal, az ember biológiai eredeté­vel, a harmadik és negyedik évfolyamokban a tudomány és az erkölcs, a vallás és a szo­cializmus kérdéseivel foglalko­zunk. — E problémaköröket több szemináriumon is megvitatjuk. Sajnos, minimális a magyar Jozej Pelikán elvtársat Nové Mesto nad Váhomban, a Gépe­sítési és Automatizációs Kuta­tóintézet műhelyében, szóró­pisztollyal a kezében, munká­ba mélyedve találtuk. Éppen „új ruhába öltöztette“ a gépet. Tizenkét éve dolgozik a ku­tatóintézetben, mázoló- és lak­kozóként. Noha azelőtt cukrász volt, ettől a munkától sem vo­nakodott, mivel alkalomadtán már korábban is foglalkozott vele. Pelikán elvtárs erről a következőket mondotta: Jnstef Pelikán — Eleinte nem volt ilyen kézügyességem, u munkámat sem végeztem szakértelemmel. Később azonban már minden jobban ment. Tudják, az ember jóakarattal és érdeklődéssel sa­ját maga mindent elsajátíthat, hogy a munka jó minőségű le­gyen. A lényeg, hogy az em­ber dolgozni akarjon. Munkájának minőségét nem csupán a művezető, hanem ma­guk a rendelők — a gépszere­nyelvű segédanyagunk, ami ne­hezíti munkánkat. A fontosab­bakat a járási pártbizottság se­gítségével tudjuk beszerezni. Munkánk ütemtervét, tartalmát mindenekelőtt a központi irá­nyítás határozza meg. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy tanuló- ifjúságunk elsajátította a-mar­xista —leninista v i 1 á g néz e te t. Mindenki a saját meggyőződé­se alapján lehet tagja az ateis­ta körnek és a Lenin-kürnek. A megnövekedett érdeklődés szükségessé teszi, hogy isko­lánkban az idén újabb ateista és politikai köröket létesítünk. A tudományos világnézet ki­alakítása mellett arra helyezik a hangsúlyt, hogy a fiatalok ne maradjanak távol a szocialista társadalom életétől, munkájá­tól. Az is céljuk, hogy a kör tagjai és a kívülállók is meg­felelően viszonyuljanak a szo­cialista joghoz és kötelességek­lők, karbantartók, a propagan­daosztály dolgozói és mások is igazolják. Dicsérik a készségét, valamennyien becsülik szerény­ségét, munkaszeretetét, barát­ságos természetét, amelyből nem hiányzik a jó adag derű sem. Nové Mesto nad Váhom kom­munistáival Jozef Pelikán még tanonc korában felvette a kap­csolatot. Akkor még csak sej­tette céljaikat, röplapokat ter­jesztett. Ma is elevenen él em­lékezetében az az eset, amikor a csendőrök rajtakapták és jól elpáholták. Ez azonban nem kedvetlenítette el a fiút, még inkább lelkesedett a kommunis­ta eszmékért, meggyőződéssel vallotta az eszmék helyessé­gét. 1946-ban a választások előtt ő is felrajzolta a falakra az ismert „Szavazzatok a kom­munistákra! jelszót. 1948-ban Jozef Pelikán belé­pett a CSKP-be, a párt hűséges tagja lett. Már 18 éves korában a helyi testnevelési szervezet oktatója lett, egészen 50 éves koráig a gyermekekkel foglalkozott. Peli­kán elvtársat jól ismerik a ku­tatóintézet alkalmazottainak gyermekei a pionírtáborokból, ahol a cukrásziparban szerzett tapasztalatait érvényesíti, és mindig finom falatokat készít a gyermekeknek. A közelmúltban ünnepelte 60. születésnapját. Ebből az alka­lomból kitüntetésben részesült, elnyerte „Az általános gépipar érdemes dolgozója“ címet. Az idei év elején már nyugdíjba vonulhatott volna. Megkérte azonban a vezetőséget, hogy továbbra is dolgozhasson. Tud­ta, hogy munkakollektívájára igényes feladatok várnak, hogy rá is szükség van. TOZEF GRAC1K hez. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az iskola ta­nulói minél jobban megértsék államunk internacionalista jel­legét. — Mindez abban nyilvánul meg elsősorban,, hogy az utób­bi időszakban következeteseb­bé, kötetlenebbé és színesebbé tettük előadásainkat, szeminá­riumainkat — folytatja Hajdu­sek elvtárs. — A vallásos,* idea­lista hiedelmek leküzdése ér­dekében fokozott mértékben foglalkozunk és vitatkozunk a babonákról, aprólékosan meg­világítjuk a hitvilág, a biblia tudománytalan magyarázatait. A kör munkáját, az előadások színvonalának biztosítását je­lentősen elősegíti Zelinka Ist­ván iskolaigazgató, Pukkai László, Pék László, Hlavatí Sán­dor és Hajdusek Jolán tanárok közreműködése. KRASCSENICS GÉZA Megtalálják helyüket Öt éve működő ateista kör • Kevés a segédanyag • Kötetlenebb előadások Mindvégig hűséggé. Nemcsak Sereden, hanem uz egész galántai járásban sokan ismerik a ma már 84 éves veterén kommunistát, Rudolf Adamecet, aki még nemrég iskolákba, üzemek­be látogatott el és elmondta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idejéből való él­ményeit, tapasztalatait. Elő­adásait mindig nagy érdek­lődéssel hallgatták, hiszen jelenleg már csak ő a galán­tai járásban az egyedüli, aki személyesen ismerte Le­nint, és részt vett a Téli Palota elleni támadásban. Rudolf Adamec a lakatos­szakmát tanulta ki. Az első világháborúban az orosz fronton harcolt, és amikor kitört a bolsevik forradalom, harcosává szegődött. A fia­tal munkásból öntudatos párttag lett. Már 1919-ben belépett a Lenin által ala­pított bolsevik pártba. Az orosz proletariátus győzel^ me után hazatért, s továbbra is a Szovjetunióban megva­lósított eszmékért harcolt. 1930-ban a Szovjetunió Bará­tai Szövetségének egyik ala­pító tagja volt. Érdemeit számos kitüntetéssel méltá­nyolták, köztük a Vörös Csillag Érdemrenddel és a Munkaérdemrenddel. A ga­lántai járási pártbizottság sosem feledkezik meg róla, rendszeresen meghívja a já­rási pártbizottság ünnepi plenáris üléseire, és a je­lentős évfordulók alkalmá­ból rendezett ünnepségekre. KRAJCSQVICS FERDINAND

Next

/
Oldalképek
Tartalom