Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-06 / 337. szám, kedd

EMLÉKEK, LEVELEK 1. ELŐSZÓ FÉLE LiDÉRCFÉWY (SZLOVÁK) Emlékeim Fábri/ Zoltánról cí­mű írásom visszhangja arra késztet, hogy folytassam em­lékeim, pontosabban: a cseh­szlovákiai magyar kisebbség közel 60 éves története egyes mozzanatainak megírását. Nem másnak, hanem nekünk kell megírnunk történelmünknek ezeket a mozzanatait. Ügy ér­tem, hogy nekünk: nekünk, az idősebbeknek, azoknak, akik már legalább erősen tapossuk a hatvanat, tehát azoknak, akik nemcsak a mában élünk, hanem ismerjük ennek a má­nak a tegnapját is. Mert miről is van, illetve lehet szó? Köny- nyen megeshet, hogy a fiata­lok a legnagyobb jóhiszeműség ellenére is, pl. a Prágai Ma­gyar Hírlapot valami haladó szellemű lapnak fogják tekin­teni, Hiszen: a PMH ellenzéki lap volt, magyar lap volt s a maga módján „harcolt“ a ki­sebbségi jogokért. Hogy aztán ez a PMH burzsoá lap volt, bur­zsoá érdekeket képviselt, hogy később méa inkább jobbra to­lódott, hogy szerepe volt a re­publika szétverésében —, no, a mi generációnkon kívül ki tudja, s ha arról van szó: ki köteles tudni ezt? Igaz, mi idő­sebbek is elkövettük azt a hi­bát, hogy keveset beszéltünk ezekről a dolgokról. Ezt a mu­lasztásunkat — amennyiben le­het —, jóvá kell tennünk. Fábry Zoltán! Nem véletlen, hogy megírtam róla azt a cik­ket. Még csak hét éve, hogy Fábry meghalt, de a legkülön­félébb irányzatok máris kezdik kisajátítani és a maguk szája ize szerint magyarázni. Megkér­dezem: hát ki védje meg Fábry Zoltán egyértelműen kommunis­Kissé elkalandoztam, mivel ürnost másokról szerelnék írni. Mert nemcsak Fábry Zoltánunk volt nekünk, — újra ismétlem: törökére vigyázunk! — hanem mások is: Tallós Prohászka István, Nagy Márton, Richter Mihály, Győry Dezső és mások. S élnek még: Dömötör Teri, Lőrincz Gyula és mások, akik­ről meggyőződésem, ha kell, ha az ügy érdeke megkívánja, akkor megszólalnak. Az ezt kö­vető írásaimban róluk szeret­nék írni. Ám úgy érzem, ahhoz, hogy a felsoroltakhoz fűződő kapcsolataim világosak legye­nek az olvasó előtt, ezt meg­előzően önmagámról i9 kell mondanom egyet-mást. Boldogult ifjúkoromban nem újságírónak, hanem írónak in­dultam. Első írásom — „Itt az ősz“ című versem — eléggé ko­rán, hetedik elemista koromban jelent meg a Szivárvány című gyermeklapban. Mondanom sem kell, hogy nagyon büszke vol­tam erre. Tizenöt éves lehettem, amikor első elbeszélésem a Csallóközi Lapokban megjelent. Ezt további elbeszélések, novel­lák követték. Aztán, amikor a Csallóközi Lapok hasábjain megmelegedtem, a többi járási lapnál is próbálkoztam és mindegyiknél sikerrel. Fiatal, suhanc fejje] kezdtem egy kis nevet szerezni. Ez bá­torított fel egyrészt arra, hogy a komolyabb és nívósabb — mert valóban azok voltak — hetilapoknál, az Érsekújvár és Vidékénél, valamint a Komáro­mi Lapoknál, másrészt az iro­dalmi folyóiratoknál is meg­próbálkozzak. Az Érsekújvár és Vidékében, és a Komáromi La­pokban több elbeszélésem je­lent meg. Következtek a ma­gyar irodalmi folyóiratok: Ma­gyar Minerva, Magyar Család, Magyar írás (?). Ez utóbbit azért kérdőjeleztem meg, mert arra emlékszem, hogy beküld- tem egy hosszabb elbeszélése­met, abban viszont már nem vagyok biztos, megjelent-e vagy sem. A Magyar Családban né­hány elbeszélésem jelent meg, a Magyar Minervában ennél is több. Nem emlékszem már ezek­re az elbeszéléseimre, ám dr. Turczel Lajos mondta nem is egyszer, hogy a Magyar Miner­vában megjelent elbeszéléseim mind szociális témájuknál, mind feldolgozásuknál fogva egyenesen kilógtak az egyéb­ként polgári, liberális szellemű folyóiratból. Külön kell említenem a Szö­vetkezeti Szemlét, amely, ha lói emlékszem, kéthetenként je­ta életművét és hagyatékát, ha nem mi, csehszlovákiai magyar kommunisták? Aztán és tovább: még csak hét éve, hogy Fábry meghalt, de már elemi tévedé­sek, félremagyarázások történ­nek. Szőke fózsef az Irodalmi Szemlében közölt Fábry-biblio- aráfiájának előszavában olyas­mit ír, hogy Fábry az Űj Szó megindulásának első éveiben a lap fizetett külső munkatársa volt, s csak később kapott sor­díjas honoráriumot. Éppen el­lenkezőleg! Az Űj Szó első éveiben Fábry a lap sordíjas munkatársa ipolt, honoráriumot kapott és nem fizetést. Később, 1955-ben vagy 56-ban vettük fel Fábryt az Űj Szó szerkesz­tői állományába, s így rendes havi fizetést, cikkeiért pedig külön honoráriumot kapott. Egészen nyugdíjazásáig. Egy másik dolog. Az Űj Szó egyik vasárnapi számában Duba Gyula cikke jelent meg Fábry Zoltánról, amelyben a szerző többek között azt írja, hogy Fábry Munkaérdemrendet ka­pott. Ez csak részben igaz. Ezt is kapta, de ezt megelőzően a Kiváló munkáért kitüntetést kapta meg. Igaz, hogy ez két fokozattal kisebb kitüntetés volt az előbbinél, ám a kitüntetés jelentőségét ez egyáltalában nem csökkenti, mivel Fábry volt az első csehszlovákiai magyar írástudó, akit kitüntettek. Mikor ezt megmondtam Duba Gyulának, ezt válaszolta: — Ezek olyan dolgok, ame­lyeket csak Laci bácsi tud. Nem tudom elfogadni ezt a magyarázatot. Fábryra hivatko­zom, Fábryt idézem: Az írástu­dók felelőssége! lent meg. Két elbeszélésem je­lent itt meg, ami azért ese­mény még ma is számomra, mert 30 korona honoráriumot kaptam értük. Ez volt az első honorárium, amelyre nemcsak én, hanem apám is nagyon büszke volt. Hát hogyne lett volna, hiszen fia írással kere­sett ennyi pénzt. 1936. március 3-án jelent meg a Magyar Nap első szá­ma. Jelentős állomása életem­nek. Tizenhét éves voltam ak­kor. A lapot, —■ hogy miből telt erre, azt ma sem tudnám megmondani, — az első szám­tól kezdve előfizettem. Tulaj­donképpen ekkor kezdtem, el újságíróskodni, anélkül, hogy írói ambícióim feladtam volna. Falum és környékének életéről rövid híreket küldtem, amelyek sorra megjelentek. Aztán tudó­sítások, majd később riportok következtek. Hogy a Magyar Napban megjelent első ripor­tom miről írtam és mikor je­lent meg, azt nem tudom. Bár a sok viszontagság ellenére is a lapnak elég sok száma még ma is megvan, csak négy olyan számot találtam, amelyben vagy valamely írásom jelent meg, vagy pedig rólam (a kezdő író­ról) közöltek valamit. Az első ilyen szám az 1937. március 4-i. Ebl>en egy rövid hír van arról, hogy a dunaszerdahelyi Testvériség munkás kulturális egyesület műsoros délutánt rendezett, amelyen szavalókó- rus szerepelt, majd pedig én felolvastam egy novellámat. Ha jól emlékszem, ezt a hírt vagy Wetzler Dóra, vagy pedig a fiatalabb Mondok Gábor küldte be a lapnak, akik tisztséget vi­seltek az egyesületben. Az, hogy a Magyar Nap ezt a hírt leközölte, egyrészt arra enged következtetni, hogy a lapban már valami hosszabb írásom je­lent meg, másrészt arra, hogy mint fiatal írójelöltet számon tartottak. A lap következő száma az 1937. október 17-i. Ebben je­lent meg Poór Ferenc aláírással „Csallóköz réme: a talajvíz“ cí­mű riportom. Ennek az írásom­nak két érdekessége volt. Az egyik az álnév. Erre azért volt szükség, mert a bősi nagybir­tokon üralkodó állapotokról ír­tam, és apám itt volt kovács. A nevemmel nem mertem koc­káztatni apám sorsát, mivel az uraságról mindent írtam, csak jót nem. Ám a botrány ennek ellenére kitört, az uraság kiszi- matöita, hogy a riportot csak én írhattam, és büntetésül na­ponta levont egy liter telet apám kommenciójából. Aztán, ha nehezen is, de rendeződtek a dolgok. (Ami a legélénkebben ezzel kapcsolatban él bennem, hogy apám egy szó szemrehá­nyást sem tett nekem, ellenke­zőleg, megdicsért: „Jól van így kell ezt csinálni.“) A má­sik érdekessége a dolognak, hogy ez az álnévnek használt Poór Ferenc létezett és jelent­kezett. Még hozzá nem is akár­ki volt, hanem a Magyar Nem­zeti Párt egyik járási titkára. A Barázda című hetilapban megjelent egy nyilatkozata, amelyben elutasítja, hogy a kommunisták visszaéltek nevé­vel, és hogy az igazi szerző ellen sajtópert indít. Ebből nem lett semmi, mivel az illetőt felvilágosították, hogy az igazi szerző enyhén szólva kiskorú. Megvan a Magyar Nap 1938. január 29-i száma is. Ebben je­lent meg az „Ipoly-völgye“ cí­mű riportom. Ennek az írásom­nak két érdekessége van. Az egyik: ma sem tudnám jobban megírni. Nem több két flekknél, de minden benne van, amit a témáról el lehetett mondani. A másik: Ez az írásom benne van Botka Ferenc: A csehszlovákiai magyar nyelvű szocialista sajtó irodalmi bibliográfiája 1918— 1938 című, 1966-ban megjelent könyvében. Hogy a Magyar Napban a továbbiakban jelen­tek-e meg írásaim, vagy sem, erre már nem emlékszem. Aztán jött 1938 novembere, a Horthy-féle megszállás. Nem voltak illúzióim, s úgy éreztem, hogy egy teljesen idegen világ­ba kerültem. Egyrészt idegen volt számomra az emberek men­talitása és minden, ami ezzel összefüggött, másrészt, bár apám is urasági kovács volt, s így láttam, tudtam, mi az a szegénység, de az a nyomor, amit ott láttam: megdöbbentő volt. Felhasználva a Magyar Nap­nál szerzett újságírói tapaszta­latokat, a Győri Hírlapnál pró­bálkoztam. Liberális szellemű napilap volt, eléggé ellenzéki, amelyet — érthető — később betiltottak. Eleinte híreket kér­tek tőlem, aztán megbíztak, hogy legyek a lap csallóközi tudósítója. Heti öt pengőt kap­tam ezért a munkámért. Ha egy-egy elbeszélésemet is kö­zölték, akkor azért külön kap­tam három pengőt. Közben elbeszéléseimmel pró­bálkoztam a budapesti lapoknál is. Még csak választ sem kap­tam. Egyedül a Magyar Nem­zet közölt néhány hoszabb tu­dósításomat a csallóközi árvíz- helyzetről, honoráriumot vi­szont ott sem kaptam. Ha jól emlékszem, a Győri Hírlapot 1940-ben betiltották. Tehát most már ez sem volt. 1940 decemberében bevonultam katonának. Itt, ahogy kissé megmelegedtem, ismét elkezd­tem elbeszéléseket írni. Küld­tem jóformán valamennyi lap­nak, ám semmi. 1941-ben írtam egy novellát a magyarországi katonák elbeszélései alapján, úgy éreztem, sikerült írás volt. Elküldtem Móricz Zsigmondnak a Kelet Népéhez. Hetekig vár­tam. s végül megjött a válasz. Móricz Zsigmond jó véleményt mondott, biztatott a további írásra, ám elbeszélésemet nem közölte. Egyelőre abbahagytam min­den írást. BÄTKY LÁSZLÓ KULTURÁLIS HÍREK □ A szlovák és a magyar kulturális minisztérium képvi­selői Budapesten aláírták a cseh és a szlovák, illetve a ma­gyar kulturális minisztérium együttműködésének 1978-ra szóló végrehajtási jegyzőköny­vét. □ 20 éve filmezik fean-Paul Belmondo, a híres francia film­színész. Húszéves korában meg­bukott a színművészeti főisko­lán. Egyik vizsgáztató tanára azzal utasította el, „hogyan is képzelheti, hogy ilyen arccal átölelhet egy nőt a színpadon, vagy a filmvásznon. Belmondo azóta 57 sikeres filmet forga­tott, s olyan szépségek voltak a partnerei, mint Romy Schnei­der, Sophia Loren, Jeanne Mo­reau, Ursula Andress és Raquel Welch. Politikai témájú bűnügyi film a Lidércfény. Bár az ilyen pá­rosítás — a téma kriminek, il­letve detektívtörténetnek fel­dolgozva — alapjában véve nem új, mégis rendszerint iz­galmas szórakozást nyújt, tehát -sikerrel kecsegtet. A szlovák film alkotói is talán ennek re­ményében választottak politikai témát, s a témához bűnügyi műfajt vagy fordítva. Akárhogy is volt, elképzelésüket, szándé­kukat csakis dicsérhetjük. Ezért felette sajnálatos, hogy ugyanez nem mondható el ma­gáról a filmről — sem a for­gatókönyvről, sem annak fel­dolgozásáról. Három rendkívül összetett kérdést érint a film: az 1948-as és 1968-as csehszlovák disszi­densek sorsát, a fejlett kapita­lista társadalom államrendjét, korrupt hatalmi gépezetét, va­lamint a külföldi vendégmun­kások, ebben az esetben a Nyu- gat-Németorázágbán dolgozó görögök problémáját. Már eb­ből a jelzésszerű utalásból is sejthet jük, hogy az alkotók túl sokat markoltak .,. Túl sokat, mert mindhárom kérdéscsoport oly bonyolult, hogy legény le­gyen a talpán, aki akár egyből is tartalmas, politikailag meg­győző, izgalmas bűnügyi törté­netet képes kerekíteni. A Lidércfény cselekménye napjainkban játszódik. A film kezdő képsoraiban egy fiatal nőve* ismerkedünk meg, aki több esztendei illegális nyugat­németországi tartózkodás után visszatér hazájába. A következő jelenetek N yugat-Németország- ban játszódnak: az alkotók em­lékképekben tárják elénk a nő nyugat-németországi tartózko­dását, életének egy jelentős szakaszát. Kathy Horn (azaz Katarína Hronová), a film központi sze­replője egy ügyvédi irodában titkárnőként dolgozik. Exkluzív környezetben, jobb körökben mozog, nemcsak a főnöke (egy 1948-as csehszlovák emigráns ügyvéd) jóvoltából, hanem sze­relme, egy dúsgazdag vállalkozó fia révén jobbnál jobb helyekre jut el. Vígan telnek napjai, nem is vágyik haza, ugyan ki hinné is el neki, hogy lemondana erről a fényűző életmódról? S ahogy az események zajlanak, s egy nap kiderül, hogy főnöke em­bert ült, méghozzá a legjobb barátját, a gazdag vállalkozót, Kathyról pétiig a szerelme meg­tudja, hogy főnökével korábban intim kapcsolata volt — a nő úgy érzi, megingott alatta a ta­laj, lelkiválságba kerül, s eb­ből egyetlen kivezető utat lát; a hazatérést. Visszatér. Eddig rendjén i$ lenne, az azonban már kevés­bé, hogy az alkotók miért nem adtak választ két alapvető kér­désre: a nő miért hagyta el ha­záját és miért tért vissza? Ezek a kérdések a film politikai ki­csengése szempontjából is kulcsfontosságúak. Nem azt vártuk, hogy az alkotók didak­tikusán, szájbarágó módszerek­kel fogalmazzák meg a választ« de mindenképpen több informá­ciót kellett volna kapnunk Ka- tarináról: Ki volt, mielőtt tá­vozott hazájából, mit csinált, kit hagyott el, voltak-e hozzá­tartozói, barátai és mihez kezd, hogy vissztért. Elhatározása tá­vozásáról és visszatéréséről tel­jesen motiválatlan, megokolat- lan marad. Mert elegendő ma­gyarázat-e szerelmi csalódása arra, hogy hazatérjen? Az alkotók (Ernest Štric for- gatókönyvíró és Miroslav Hor- ňák rendező) a disszidensek helyzetét nagyon leszűkítve áb- házolták, nem világították meg a politikai-szociális összefüggé­seket, s az egyén érzelmi éle­tét, egy ember sorsát bemutat­va nem vontak le általánosabb következtetéseket, a rendező a valóság elemeit a képzeletén átszűrve nem tudta hiteles já­tékfilmmé formálni. A Lidérc- jény nem nyújt meggyőző ké­pet arról sem, hogyan ismeri fel a nő, hogy a tisztes polgári rend, a feddhetetlen állampol­gárok, a minden gyanú fölött állók, hogyan kötötték be a szemét. A filmből tehát elég keveset tudunk meg a csehszlovák disz- szidensek életéről (kivétel ta­lán csak a disszidens újságíró; magatartása jól példázza, hogy egyesek hová jutottak), pedig a film ezt a témakört tárgyal­ja a legrészletesebben. Lénye­gesen kevesebb információt kap a néző a kapitalista társa­dalom hatalmi gépezetéről és vajmi keveset tud meg a ven* dégmunkások sorsáról. A Lidércfény ismételten iga* zolta az oly sokat hangoztatott tényt: a jó filmhez nem elég csak a jó téma, nem elegendő csupán a jó szándék és nemes törekvés. —ym— A barátsági hónapban rendezett gyermek] ítm/esznouLon Lát­hatják az érdeklődők a HERKULES KANDŰR című szovjet filmet, Borisz Bunyejev rendezésében. A képen az alkotás egyik jelenete* ŰJ FILMEK Božidara Turzonovová a szlovák film női főszerepLUie

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom