Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-30 / 360. szám, péntek

ä szoigoieikü Gábriel és a többiek PETER HACKS KOMÉDIÁJA A BRATISLAVAI KIS SZÍNPADON Koloman Sokol tárlata Gábriel arkangyal Peter Hacks kortárs NDK-beli drá­maíró bibliai parafrázisában, sajátosan értelmezett teremtés- mítoszában a kisszerűség, a szolgalelkűség östípusa. Dics­himnuszokat zeng Istenről, a világ tökéletességéről áradozik, udvarol, hajbókol — persze csak a Teremtő színe előtt. Ér­zi, hogy az Ür valamit elpuská­zott a teremtés során, sejti, hogy a világ tökéletessége csak puszta szólam, de életfilozófiá­ja kimerül a „Le kell nyelnem az igazságot"-hoz hasonló okoskodásokban. Sőt, még a Teremtő közvetlen biztatására, fölszólítására sem vesz erőt magán, hogy színt valljon. Nem, mert egyszerűen képte­len rá: nincs saját élete, nincs saját akarata; egy erkölcsi hul­la ő. eszköz a hatalom kezé­ben, s nem pedig részese en­nek a hatalomnak. Utasítás zerint cselekszik, a legtöbb­ször gépiesen. Vele a kispol­gári ideológiák mindenkori kép­lete, mondhatnám: ősképlete jelenik meg a színpadon. Ami­kor lehetősége nyílik, vélt ha­talmától eltelve sütkérezik a Teremtő dicsfényében: az ön­kényesség megtestesítője, kis- királykodó hivatalnok, aki az Édenkertet legszívesebben egy­fajta militáris szellem, vagy jobbik esetben is ártalmas bü- vokratlzmus jegyében igazgat­ná. Közben maga sem tudato­sítja, hogy milyen esendő, szá­nalmas, komikus figura ő; „szolgálataiért“ megelégszik a nekivetett koncokkal, a Terem­tő egyetlen kegyes mosolyával. De az efféle „szolgálatoknak“ más aligha lehet a fizetsége; az önálló gondolkodásnak, ön­álló cselekedeteknek legkisebb jelét sem mutatja. Nem szuve­rén lény: másodlagossága je­lentéi,. Leienné teszi őt egy na­gyobb összefüggésrendszerben, melynek egyiK pontján az Is­ten és a Sátán, a másikon pe­dig Ádám és Éva áll. Mindebből már sejthetjük, hogy Peter Hacks komédiája, az Ádám és Éva a Teremtőről, a Sátánról, Ádámról és Éváról formált képünket is átigazítja. Isten nem az isteni akarat és tökéletesség, nem a mindenha­tóság ideája, nem egy elvont rendszer alfája és ómegája, ha­nem sokkal inkább egy konkrét törvényszerűségeiben működő rendszer szerves része. Kedé­lyes és agyafúrt, bölcs és sze- nlln, józanul mérlegelő, rend­szerető és pillanatnyi játékos ötleteitől megrészegülő köny- nyelműnek látszó lépésekre is hajlamos öregúr egyszerre. El- lentmondásoss 'gában teljes, gondolkodó ember, alkotó szel­lem. Nem akar tévedhetetlen­nek látszani, de nincs ereje szembenézni a tévedéseivel sem. „Én soha nem veszíthe­tek“ - mondogatja, s nyilván­való tévedéseit is isteni aka­ratként magyarázza, tervei szét :éghibáit s végül pedig teljes összeomlását (lásd: az .?mber bűnbeesésének elkerül­hetetlenségét) is előre megter­vezettnek hirdeti. Megveti Gáb­riel szolgalelkűségét, s látva annak alkalmatlanságát arra, hogy szövetség..s társa legyen. tréfát tréfára űz belőle, s egy­re csak a bolondját járatja ve­le. Ha másként nem, legalább így kedvét lelheti benne. Gáb­riel elszórakoztatja őt, de nem segíti. Egyenlő félként, emberi társként kíván viszonyulni Ádámhoz és Évához is; viszo- lyog a férfi ostobaságától, hosszan elmereng a nő bájain, s csak a nő iránti tisztelete gátolja meg őt abban, hogy el­vonuljon vele — enyelegnl. Igazi társra, szövetségesre, vele egyenrangú alkotó szel­lemre csak a Sátánban lel. Mert mire jó, példának okáért. Istennek a tiltott gyümölcs? Csak arra, hogy ezt az isteni tilalmat az ember, Ádám és Éva megszeghesse. Ehhez, en­nek elérésére van szüksége a Sátánra: ők ketten létezni sem tudnának egymás nélkül. Egy­mást nagyon jól kiegészítik, sőt, feltételezik. Isten és a Sátán Peter Hacksnál ugyan­annak az eszmének (személyi­ségnek?) kétféle vetülete. Nem a Jót képviseli az egyik, nem a Rosszat a másik. Csupán más­ként — ugyanazt. Kettőjüknek ez a dialektikus egysége for­málja, alakítja aztán a világot — való világgá. A világ megte­remtésével ugyanis még ko­rántsem fejeződött be a terem­tés: az embert be kell vezetni ebbe a világba. El kell vele fo­gadtatni és a saját képére for- máltatni ezt a világot. A bűn­beesés története kettőjük közös és döntő játszmája: ha sikerül, elérték céljukat — az ember emberré vált, önállósult. Ahogy a Teremtő mondja: ő csak megteremtette az embert, de megalkotnia már saját magá­nak kell önmagát. Hisz az iga­zi édent, a számára egyedüli lehetséges alternatívát az em­ber csak akkor nyerheti el, ha elveszíti az istenit. Ádám és Éva nem puszta eszközök a Te­remtő és a Sátán kezében, ahogy Gábriel az. Értük s ve­lük történik itt minden, s nem általuk. A természet öntudat­lan, s épp ezért védtelen gyér mekeit öntudatra kell ébresz­teni. A cselekvő ember szuny- nyad bennük, a szabadságvágy. Ha ráébrednek önmagukra, s magyarázatot találnak önma­guk (szellemük, lelkűk és tes­tük) titkaira, fölfedezik egyút­tal a környezetüket is. Éva ter­mészetes érzékisége és tudás­vágya fölülkerekedik az érthe­tetlen tilalmakon: a bűnbe­esés boldoggá, emberré teszi őt. Az Édenkertet, az immár erős férfivá érett Ádám olda­lán, Isten szavaitól kísérve hagyja el: „ ... emberek, iga­zatok van. Menjetek a maga­tok útján.“ Peter Hacks napjaink egyik legkövetkezetesebb és legsike­resebb Brecht-tanítványa. Föl­fogása szerint „Brecht esztéti­kája a módszerek olyan szisz­témája, mely alkalmas arra, hogy a valóságot a maga tel­jes dialektikájával művészileg megragadhassa. ( ...) Mai va­lóságunk már más, módsze­reinknek is másoknak kell len- niök, mint a brechtlek, ha brechtiek akarunk lenni“. S bár az Ádám és Éva is észrevehe­tően a brechti színházesztétika és drámaelmélet szellemében fogant, a tanítómestertől jól megkülönböztető jegyei avatják Hacksot érett, erőteljes, céltu­datos és önálló alkotóvá. S nemcsak a Brecht-művekből kü­lönbözik, hanem a bűnbeesés bibliai történetének mindenkor hatásos, és századunkban is di­vatos komikus jellegű lírai, epi­kai vagy drámai földolgozásai (Orbán Ottó, Roark Bradford, Arthur Miller stb.) közt Is egyedi helyet foglal el. Dialek­tikus látásmódja a társkeresés és társválasztás kérdéseit járja körül: önmegvalósításukhoz, önmaguk kiteljesítéséhez Ádám- nak és Évának ugyanúgy szük­sége van partnerra, mint a Te­remtőnek és a Sátánnak is: „az istennek az emberre, a férfinak a nőre ... sőt nemcsak Adóm­nak van szüksége Évára, hogy megvalósíthassa önmagát, ha­nem például a Sátánnak is“. Az Ádám és Éva az önmeg­valósítás filozofikus parabolája, amely a sajátos darab- és sze­repértelmezések a kitűnő alakí­tások színpadi és képi lehetősé­gek egész sorát kínálja föl. A Szlovák Nemzeti Színház művé­szei jól éltek ezzel a lehetőség­gel: a Kis Színpadon gondosan kimunkált, pergő ritmusú, stílus­eszközeiben szokatlanul egysé­ges előadást láttunk. Mondom ezt annak ellenére is, hogy a darab expozíciója talán egy ki­csit elnyújtottabb, vontatottabb volt a kelleténél. Hacks köl­tői szövege egyébként — Ivan Kupec ihletett fordításában — szerencsésen találkozott Tibor Rakovskýnak a szerzőjével sok rokonságot mutató rendezői egyéniségével. Kitűnő érzékkel szervezte meg a színpadot, élt a különböző hang és fényhatá­sokkal, mozgatta a színésze­ket, igazgatta a cselekményt, aktivizálta a nézőket. Lelemé­nyes volt, ötletei sosem látszot­tak öncélúaknak, esetleg ismét­lődőknek: lépésről lépésre meg tudott újulni, s minden egyes elképzelésével — mintegy több­letet adva — a darabot szol­gálta. Törekvéseiben méltó és értő társakra talált Ladislav Vychodilban és Ľudmila Purky- ňovában. Vychodil fantáziadús, korszerű színpada és Purkyňo- vá ízléses kosztümjei az elő­adás külön értékeit képviselik. De a színészek munkájában sem találtam különösebb fel­róni valót. Fentebb, amikor a szerepeket elemeztem, lénye­gében már az ő szerepértelme­zésükről is szóltam. Valameny- nyiiik alakítása sokáig emlé­kezetes marad. A sok húron egyszerre játszó Viliam Záhor­ský a nagy kísérletezőt alkotta meg Isten szerepében. Juraj Slezáöek karikaturisztikus esz­közökkel rajzolta meg Gábriel arkangyal figuráját. A Sátánt széles gesztusokkal Juraj Ku- kura teremtette újjá a színpa­don. A bájos Anna Javorková- nak Éva szerepében egyaránt élt személyiségének és testé­nek varázsával. Dušan Jamrich Ádámja nagy hangú kamaszból érik erős, öntudatos férfivá, a bűnbeesés után azonban nem ártott volna a harsányságát kissé visszafognia. TÓTH LÁSZLÓ ÍJ ion-útfélen Néhány hónapja jelent meg Andrej Chudoba új elbeszélés- kötete, a Hlinené husle ! Agyag­hegedű), s hogy a neves szlo­vák író ismét jó kötettel lepte meg olvasóit, bizonyítja, hogy a könyv Brattslavától Kassáig (Košice) — hiánycikk. Kassáig, mert Kelet-Szlovákia metropo­lisában mégis megszereztem, pedig szinte csak megszokás­ból kérdeztem, kapható-e. Igen, mon 1ta az elárusítónő. és máris szá nlázta. Látom, ismeri a könyveket fordult hozzám egy asszony, ajánljon nekem va­lamit A fiaimnak — tette hoz­zá. A fiúk — tizennyolc és húsz évesek — nem szeretnek olvasni, s a karácsonyt könyv- ajándéknak éppen az volna a célja, hogy rákapjanak az olva­sásra — mesélte az anyjuk. Kiválasztottunk a fiúknak egy- egy könyvet, Chudnba úi elbe­széléskötetét és Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyvének szlovák fordítását. Fizettünk, aztán elbúcsúz­tunk. Kár, hogy nem mondha­tom meg, tetszettek-e a köny­vek, szólt utánam az asszony. Zöldségboltban állunk sor­ban. Egy falusi néni fél kiló fokhagymát vásárol. Az eláru­sítónő sebes mozdulatokkal be­leszórja a papírzacskóba a fok­hagymát, rádobja a mérlegre. — Tizenöt korona — mondja. A nént kibontja a zacskót, ki­vesz egy fej fokhagymát, meg­tapogatja, aztán még néhányat. — Ez mind rohadt — szól fé­lénken. — Nem adna másikat, kedveském? Az elárusítónő felelni akar — arca színéből következtetve nem éppen kedveset —, de a soron következő vevő, egy kö­zépkorú férfi, a néni védelmé­re siet. — Igaz is, miért mérte bele a rosszat? Mondja meg, de őszintén, maga az ő helyébe el­vinné? Az elárusítónő megjuhászko- dik, de csak egy pillanatra, majd diadalittasan kivágja: — Termelt volna magánakI Karácsony előtti■ vásárlási láz az üzletekben. Csomagok­kal teleaggatott emberek siet­nek az utcán. A karácsonyi hangulatot csak fokozza a sza­kadó hó. Óriási pelyhek kava­rognak, de földet érve halmaz állapot- és színváltozáson men­nek keresztül. Lucsokban jár­nak az emberek. Két asszony tűnik fel a siető tömegben, szemétlapát és seprű a kezük­ben. Nyomukban minden kis szemét, minden egyes cigaret­tacsikk eltűnik. No azértI Már azt hittem, azért olyan tiszták itt az utcák, mert az emberek rendS7eretőbbek, mint sok más városban. KOPASZ CSILLA A 75. évét betöltő Koloman Sokol képzőművészetünk klasz- szlkusa, a modern szlovák gra­fika egyik megalapítója. Ebben a jelenhez szorosan kapcsoló­dó és új eszmék hirdetésére hi­vatott műfajban Sokol úgyszól­ván elsőként szólal meg társa- dalombírálő hangon Szlovákiá­ban. A mindennapok őrlő gond­ját, a szegénységet gyermekko­rától kezdve ismeri. Harcosan kirobbanó szenvedéllyel támad­ja a tőkés rendszert, annak igazságtalanságait, a kizsákmá­nyolást. Emberközpontú művé­szetének fő motívuma a városi proletariátus. 1921-ben Kassa (Košice) haladó szellemű légköré­ben a fehér terror elöl menekülő ér­telmiségiek, művé­szek egyikének: Krón Jenő szabad iskolájának tanít­ványt lesz. Krón avatja be Sokolt a grafika művészeté­be. Ü ismerteti meg az európai művé­szettel, elsősorban a német expresz- szionizmussal (Kollwitz, Gross), aminek hatása döntő lett Sokol művészeiére. A ha­ladó szocialista gondolkodásra is ő tanítja. A prágai Képzőművészeti Főiskolán folytatja tanulmányait, s a cseh szocialista fe­kete-fehér művé­szeten kívül bepil­lantást nyer az eu­rópai grafika leg­nagyobbjainak al­kotásába (Goya, Daumier). Világnézete, filozó­fiája is kikristályosodik. Ko­rán érő, nagy tehetségű, min­dig a korra reagáló művész. Fametszeteiben, kőrajzaiban ha­mar talál rá saját nyelvére. Fi­gyeli a nagyvárosi éjszaka sö­tét utcáinak embereit, s a mun­kanélkülieket és lelki konflik­tusaikat. Nem eszményít, nem szépít, az igazat, a kegyetlen valóságot rögzíti. Sovány, gör­nyedt, nagy kezű, beesett, sze­mű, görcsös, haragos mozdula- tú alakok jelennek meg dina­mikus metszetein (Család, Éhe­zők, Lázadók, Bányászok, Szür­ke reggel, A város végén. Vonzzák a szlovák motívumok és a gyermek-anya téma (Tuta- jos, Pásztor, Jánošík). 1937-ben Mexikóba megy. A festői tájat nem regényes olda­láról szemléli. A kiáltó ellenté­tek, a nép nyomora, tudatlan­sága, a kisemmizett indiánok és kultúrájuk pusztulása lázít­ják (Temetés, Sztrájk, Síró nő, Halott indián, Halott gyerme kék). 1941-ben az Egyesült Ál­lamokban költözik. A második világégés borzalmai, az ottho­niakat fenyegető háborús őrü­let ellenállásra késztetik. Csu­pa feszültség, szenvedélyes vád és ítélkezés szól mindig álta­lános érvényű rajzaiból (Hábo­rú, Gyűjtőtábor). Az Összeom- lés, Özönvíz, Bikák mély értel­mű metaforái tág teret nyitnak a gondolattársításnak. A Nemzeti Galéria jubileumi tárlatán láthatjuk a Sokol zse- nális, gazdag, sokszínű művé­szetéről tanúskodó régebbi gra­Koloman Sokol: Tragikus éjszaka fikai lapjainak sorát, amelyek 1960-tól 1976-ig alkotott rajzai­val, festményeivel folytatód­nak. A mester technikát változ­tatott, de most is rendületle­nül ragaszkodik a valósághoz. A küzdő, szenvedő ember, a merészen lázadó városi prole­tár szószólója máig is. Hol drámai, hol lírai expresszív hangon, oldott formában, a lé­nyegre összpontosítva, fölényes kompozíclóskészséggel alkotja meleg emberséget sugárzó mű­veit (Magányosok, Hontalanok, Indiánok, Vándor mexikóiak, Piac). Koloman Sokol nemcsak me­rített az európai társadalombí­ráló művészetből, hanem bele is kapcsolódott és gazdagítója lett. Lapjainak dinamikája, gon­dolatainak mélysége és igaz­sága növeli a művével való ta­lálkozás élményét. BÄRKANY JENÖNÉ Ötvenöt perc Adyval Ady Endre születésiének 100. évfordulója alkalmából sokan és sok helyütt mond­ták, szavalták a költő ver­seit az elmúlt hetekben. Megszámlálhatatlanul sokan találkoztak újra vagy elő­ször Adyval, ismerős és ke­vésbé Ismerős verseivel. Ki­nek több. kinek kevesebb élményben volt része, asze­rint. hogy milyen színvona­lon állították össze és ren­dezték meg a műsort, a sze­replők hogyan mondták a verseket. A minap a pozsonyeperje- sl (fahodná) művelődési házban. iskolás gyerekek között szorongva, láttam egy Adv-műsort. amelyről rég­óta tudok, de amelyet csak most volt alkalmam megte­kinteni. A Magyar Területi Színház öt művésze — Bo­ráros Imre. Bugár Béla, Drá- fi Mátyás. Holocsy István és Turner Zsipmond — készí­tette: és adta elő immár harmincadszor Holocsy István bevezetője után három szál rózsa si­mult Ady háttérben elhelye zett portréjához majd föl­hangzott az első vers. aztán a többi, hol lágyan, hol ke­ményen. de mindig tisztán, izzítva a lelket. Nem volt az előadásnak egyetlen un­tató pillanata sem, annak dacára, hogy az előadók « pódiumjáték legegyszerűbb eszközeivel, néhány szolid gesztussal, alig észrevehető mozdulattal illusztrálták a verseket. Nem cicomázták föl Adyt, megérezték, a köl­tőnek nincs szüksége har­sány díszekre. És a jó elő­adónak sem. Ötvenöt percig tartott a műsor, mégse tűnt hosszúnak. Nem kell különösebben hangsúlyoznom, miben rej­lik ennek a — MATESZ if­júsági szervezete által kez­deményezett — műsornak az értéke. Ielentő9ége. A ko­máromi, az érsekújvári, a galántai és a dunaszerdahe­lyi járás több városában, mée több falulában bemu­tatták (és bemutatiákl Ho locsy Istvánék. rohanó időnkben idézve Ady szelle­mét egyúttal tisztelegve szép nagysága előtt. Mit mondhatna még e rö vid jegyzet írója? A "lövő­ben is szívesen látunk ha­sonló műsorokat a lubiláló Magyar Területi Színház mű­vészeitől. Akik egyúttal a szép magyar beszédre 1s ne­velnek. BODNÁR GYULA fekete-fehér vallomások

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom