Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)

1977-12-27 / 357. szám, kedd

Bajor Andor A trónörökös és a cincérek Hajdanában megkaptuk a pa­rancsot, hogy tessék bogarat gyűjteni. A következő délután el is indultam Tibi barátommal meg egy nagy skatulyával, mégpedig a vasúti sín mellé. Azért mentünk oda, mert a sín melletti domboldalon éltek a legszebb cincérek, amik úgy muzsikáltak, ha az ember nya- koncsípte őket, mint egy ci­gánybanda. Jártunk a sűrű fűben, és azon­nal reá is akadtunk két nünü- kére. Ezek élhetetlen bogarak voltak, még menekülésre se mutattak hajlandóságot. Mikor megfogtuk őket, egyszerűen a markunkba köptek az apró acélkék szárnyuk alól, mint akik evvel el is intézték a dol­gukat a világgal. De a cincérekért sokat kel­lett vizslatni meg kapkodni, mert ezek felkészültebb népség voltak. Futottak, mint a tűz, és ha elkaptuk olyan cincogást rendeztek, akár a prímás a vendéglőben. Szépen gyülekeztek a boga­rak a skatulyákban, de erősen kellett vigyázni, hogy ki ne másszanak. Éppen egy szürke havasi cin­éért vettünk észre az egyik bo­kor ágán, ami megpillanthatott bennünket, mert készülődött odébbrepülni. Egyszerre kap­tunk érte Tibivel, hogy nyakon csípjük, össze is ütöttük a fe­jünket. De ez még hagyján lett volna. Mert mielőtt elcsíptük volna a bogarakat, a bogár mögül előugrott egy nagy ba- juszú csendőr és nyakon fogott bennünket. — Megvagytok, cudaroki — kiáltotta, és mi rémülten vár­tuk, hogy rakjon be a saját gyűjtő skatulyájába. Ha mi bo­garat gyűjtünk, talán ő bogár- gyűjtőket gyűjt — gondoltuk magunkban. — Jaj, tessék elengedni ben­nünket — cincogtunk, nem vas­tagabb hangon, mint egy mezei cincér. —* Velem jösztök —- mondta szigorúan, ahogy mi is vála­szoltunk volna a cincéreknek. Megindultunk előtte, sötét gondolatokkal. Vagy el fog re­píteni bennünket, vagy denatu­rált szeszbe rak, ahol aztán úszhatunk. — Hová visz bennünket a csendőr bácsi? — kérdezte Ti­bor szepegve. Mire a mérges csendőr gú­nyosan válaszolt. — Még kérditek? Ti is tud­játok, hogy hová! Aztán később hozzátette: — Ismerlek én benneteket! Mentünk szótlanul és fogva­cogva. Közben a zsebünkben a sok bogár kaparta a skatulyát. — Hiába bújkáltatok a bok­rok között — magyarázta a csendőr —, mert egyből meg-1 leltelek benneteket. Azzal tovább irányított, és bevitt egy tisztaszagú irodába. Ott az asztal mellett egy ko­mor arcú civil ült és olyan szemeket meresztett reánk, mint egy nagyon elmélyült ví­ziló. A csendőr rövidesen megsö­tétítette a helyzetünket, mire a civil földühödve reánk ripako- dott. — Mit kerestetek a sín mel­lett. amikor két óra múlva jön Őfensége, a trónörökös külön- vonata? — Bogarakat kerestünk — makogta Tibi. — Ügy ~ kiabált a civil — és közben föl akartátok robban­tani a sínt! — Bácsit — dadogtam köz­ben én is —, mi bogarat tu­dunk gyűjteni, de sínt nem tu­dunk robbantani. — Szóval csak ezen múlik ez nálatok — mondta fagyosan a civil. — Ott vannak a legszebb cin­cérek — jegyezte meg Tibi is kétségbeesetten. — Nem tudom — szólt a csendőr —, ezek folyton közbe keverik a cincéreket, ügy lát­szik evvel akarják félrevezetni a nyomozást. A civil elgondolkodott. — Végül is mivel bizonyítjá­tok, hogy cincérekért mente­tek? Erre elfogott az elkeseredés. — Csak a cincérekkel tudjuk bizonyítani. Tibi pedig kinyitotta a skatu­lyát, mire a cinóérek pillanatok alatt szétmásztak az asztalon. .4 civil visszahőkölt. — Szemtelen kölykök! Most legalább szedjétek össze ezeket a férgeket. Jó időbe telt, amíg a bogarak nagy része visszavándorolt a skatulyába. — Az ügy így még titokza­tosabb —- mondta a csendőr —, nem értem, mit akartak ezek a cincérekkel és a trónörökös Őfensége különvonatával. Lehet, be akarják hajítani a cincére­ket Őfensége a király kocsi­jába. A civil ráncolta a homlokát. Végül nyugodtabb hangon meg­szólalt: — Én még azt sem tartom kizártnak, hogy valóban boga­rat gyűjtöttek... Kontár Gyula felvétele Pavel Koyš Nem szikrázik Nem szívbéli mindig a szerelem. A cukrozott szerelem a torkon megakad. Ellenszegül néha a szavak gázlójának, mint karcsú csónak a sekélyes vizeknek. Gerlék sirámaira nem turbékol. Nem szikrázik - inkább hamvad. Megrémülünk: ez mi vagyunk? Bár vétkezés a természet őstörvénye ellen, nem szívbéli ez a szerelem. Hát mit tegyünk? Várjuk a tavasz terein, míg fölszóllnak a virágok s a levegő meggyújt minket a nap tűzvészében? Nem. A szerelem szerelem. Nő bennünk másokért a szomjúság árama, elkerülhetetlen a lét, mint utódoknak a mag átadása. Nem tűnik el belőlünk soha a szerelem, mint sínek a vonat alól. A vágyakozás bokra száradt csupán össze a novemberi talajmenti fagyban. Bennünk van a szerelem, kívülünk és mindenütt. Ne féltékenykedjünk! Nem kürtölni szét ősz haját - a legjobbakat nekil Üjra és megint szerelmesnek lenni. Kulcsár Ferenc fordítása Ján Smrek Téli dal Csiklandozó havat hullat magas felhő-nyugalom, gyönyörűségek olvadoznak szűzies lányajkakon. Ö te, észak fürge lánya! Téli utak hólabdája: szívem kezedből gurul; míg az arcod lángolása narancs Honoluluból. És úgy fénylik a szemed, mint parazsas üzenet. .Játszani így szeretek; s élnénk csak az eszkimóknáll bizony, hogy a legszebb fókát elhoznám neked. Melletted nem érzek én se fagyot, se hideget. Szélviharban is vígan lépkedek. Fákról integet nekem decemberi liliom: cserepedbe átültetem,- szobád ékessége lehet! Gyalogszerrel sétálgatunk: hej, de ölbe kapnálak, marcipán-babám! Mire ölérnénk a házad, nem maradna belőled mutatóba egy darabka! Csak haj, bunda, kis kalapka. TAMDORI DEZSŐ fordítása Jászén Antov Ez aztán a szolgáltatás! A villamoson valaki ráült va­donatúj kalapomra ós palacsin­tává lapította. A kalapot elvit­tem a tisztítóba, hogy kivasal­ják. A pult mögött álló kislány futó pillantást vetett rá: — Vegytisztítás és vasalás. Két leva. — Tisztítani nem kell — szól­tam félénken — csak vasalni. — Nem lehet — felelte. — Ha nem tisztítunk, nem is va­salunk. — Miért nem? Hisz látja, hogy a kalap teljesen tiszta. A kislány türelmetlenül ma­gyarázkodott: — Nem lehet, mert nálunk csak komplex kiszolgálás van, tehát vegytisztítunk és vasalunk, nincs csak vegytisztítás vagy csak vasalás. Azzal elém tolta a kalapot és a következő ügy­félhez fordult. — Mit tetszik, kérem? — Egy ‘pillanat! — szóltam. — Én beleegyezem! Kifizetem a tisztítást is, önöknek csak vasalni kell, tisztítani nem. — Lehetetlen. Úgyis kitisztít­juk. — De miért? — hördültem fel. — Hisz a kalapom teljesen űj és tiszta! — Azért — magyarázta, —, mert ha beteszem a szennyes holmi közé, bepiszkolódik. — Tudja mit?! — kiáltottam fel. — Kap tőlem két levát, ad egy nyugtát, a kalapot pedig nem a szennyes közé teszi, ha­nem becsavarja egy papírba. A kislány elvette a két levát, nyugtát adott, majd a kalapot bedobta a zsákba a szennyes közé. — Mit csinál?! — kiáltottam. — Ha külön viszem a gépbe, a mester meglátja, hogy a ka­lap tiszta, és visszaküldi. Ugyanis nem hajlandók tiszta kalapokat mosni. — Ez azt jelenti, ha vasal­tatni akarok, előbb be kell szée pen piszkítani, ugye? — Látom, hogy már tetszik érteni a dolgot. — Ebben az esetben — kia­báltam — adja vissza a kalapo­mat! A pénzt nem kérem, de a kalapomat azonnal adja visz- szal — Lehetetlen. Az ön pénzé­vel már elszámoltunk, és nem kérhetünk pénzt olyan szolgál­tatásért, amelyet nem teljesí­tettünk. — Nem kívánok semmilyen szolgáltatást! — toporzékoltam. — A kalapomat akarom!!! Azzal átugrottam a pulton, kirántottam a zsákból a kala­pot és magamhoz szorítottam. — Miért idegeskedik a ked­ves ügyfél? — csendült fel egy dallamos női hang a hátam mögött. Maga a műhely veze­tője volt, mérőszalaggal a ke­zében. Leültetett egy fotelba, elvette a kalapot, megmérte a karima kerületét, utána a fe­jemet. — Hisz minden világos — mondta. — Ön azért olyan in­gatott. mert a kalap kicsi ön­nek. A kedves ügyfél feje 59-es, a kalap viszont 58-as. Ezért olyan ideges, ezért van fejfájása ... A kalapot visszadobta a szennyessel teli zsákba, és a kiszolgálólányhoz fordult: — Írd be a „Kiegészítő szol­gáltatás"-hoz: A kalapot egy centiméterrel kinyújtani. In­gyen ... Egy hónap múlva visszakap­tam a kalapomat. Az, hogy ki­tisztították, látható volt, hogy vasalták, fölöttébb szembetűnő, ahhoz pedig, hogy kinyújtották, semmi kétség nem fért. A feje­men viszont csak azért áll meg, mert születésemtől fogva elálló füleim vannak. TENCZEL ISTVÁN fordítása Molatßk 2 férjről, a feleségről, a jó és a rossz házasságról Nincs rossz házasság, csak rossz házastársak vannak. RACHILDE ☆ A nők közt uz erénynek sok a prédikátora, de kevés a vér­tanúja. HELVETIUS ☆ Tízezer férfi között hét- vagy nyolcezer az olyan, aki szereti a nőket, öt- vagy hatszáz, aki a nőt szereti, s egyetlenegy, aki egy női szeret. DUMAS FILS ☆ Ha az ember meg ukarja tar­tani a feleségét, ne szeresse túlságosan. Különben unatkozni fog és elszalad máshoz. ­TRAVEN ☆ Egy háztartás csak akkor van jól összehangolva, ha mind­két házasfél ugyanazon időben érzi a civódás szükségességét. ROSTAND ☆ A házasság olyan kép, amit a közönség felé mindig a festett felével akasztanak a falra. DOROSMAI ☆ Feleséget keresel? Annyi az, mintha egy kígyókkal teli zsáké­ból ki akarnál markolni egy angolnát. Az angolna benn van a zsákban, nem lehetetlen, hogy meg bírod fogni, — de száz­szor, ezerszer is elhibázod s mindig új kígyómarás árán hú­zod vissza kezedet. THOMAS MORUS ☆ A házastársak között az első hiba a figyelmetlenség. MME DE PUISIEUX ☆ Mielőtt megházasodik, min­den férfi ismerkedjék meg az anatómiával, és boncoljon fel legalább egy nőt. BALZAC TÍr A feleséget nem a férj zsar- nokoskodása bántja legjobban, hanem a közönye. JULES MICHELET ☆ Legtöbb bajunkat a nők okoz­zák, — de ők is orvosolják. HERBERT SPENCER ☆ A színlelt szerelem az igazi­nál valódibb hatást kelt: ezért esik ennek a jóhiszeműségnek áldozatul oly sok nő. BALZAC 1977. XII. 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom