Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)
1977-12-24 / 355. szám, szombat
APRÓHIRDETÉS Nagyobb megértésre van szükség A GYALOGOSOK ÉS A JÁRMŰVEZETŐK „ELLENTÉTÉT" CSAK A KÖLCSÖNÖS JÓAKARAT„OLDHATJA" MEG Gyakran foglalkozunk a közúti ' balesetek problémáival. Ismét szükséges azonban, hogy visszatérjünk a közúti közlekedés kérdéseihez, különösen a gyalogosok és a motorosok ellentéteihez. A rendőrségi elemzések, statisztikák pontosan kifejezik, mennyire felelősek a járművezetők és mennyire a gyalogosok a balesetekért, de a közvélemény más kritériumok alapján mond ítéletet. A jármű vezetők általában inkább a gyalogosokat hibáztatják, míg az utóbbiak igyekeznek minden baj okát a járművezetőkre hárítani. Mindkét fél azt veti a másik szemére, hogy könyörtelen vele szemben. A gyalogos az útkereszteződésben szándékosan lassabban megy, a gép- járművezető pedig legszívesebben belehajtana a „zebrán* áthaladó csoportba — ilyen és ehhez hasonló vélemények hallhatók. Mindenesetre a gyalogos a közlekedés legkevésbé védett résztvevőié. A városokban a közúti balesetek sebesültjei csoportjában az első he lyet a gyalogosok íoglalják el A gyalogos esetében a sérülés következménvei is súlyosabbak, mint a járművezetők esetében A gyalogos : okszor figve’met- lenül halad át az úttesten, úgy lép az útra, hogy nem törődik azzal, jól végi^látja-e a terepet, helytelenül értékeli a Közlekedési helyzetet Ezzel telist körülhatároltuk azoknak az ellentétét, akik kerekeken gurulnak és azokét, akik gyalog járnak. A két csoport számaránya természetesen nem állandó Egyre több a jármű, egvre többen végzik el az autósiskolát, és szereznek hajtási jogosítványt. Éppen azoknak kellene a legfegyel- mezettebb gyalogosoknak lenniük, akiknek hajtási Jogosítvány van a zsebében, hiszen tudniuk kell, mit engedhetnek meg maguknak az utcán, vagy az úton ahhoz, hogy ne veszélyeztessék sem a maguk, sem a mások egészségét és életét Sajnos, ez nem mindig van így. Főként azt az elvet kell hangsúlyoznunk, hogv a közle kedés résztvevőinek jóakarat tál, segítőkészséggel, de főleg kölcsönös megértéssel kell egymás iránt viseltetniük. A közlekedés fejlődésével ennek egyre nagyobb szerepe lehet a jövőben. A rendőrség minden igyekezete ellenire sem csökken a balesetet szenvedő gyalogosok száma, hanem emelkedik. Az idei év első tiz hónapjában a gyalogosok 1354 közlekedési balesetet okozrak, 15 - tel többet, mint tavaly. Figyelmetlenségükért — de részben a járművezetők figyelmetlenségéért Is — drágán kellett megfizetniük. Az említett időszakban Szlovákiában 98 gyalogos vesz- tete életét, 422 súlyosan, 844 pedig könnyebben megsérült. Leggyakoribb az ilyen baleset a helységekben — az elmúlt időszakban 1163 baleset lakott területen, 191 pedig lakott területen kívül történt. Persze nem tehetjük meg, hogy valamennyi tragédia körülményeit leírjuk, pedig ez tanulságos lenne. Mégis ragadtunk ki néhányat a közelmúltból bekövetkezett tragédiákból. Veľká Lomnicában {poprádi járás) Štefan B. 57 éves helybeli gyalogos figyelmetlenül lépett az úttestre és egy személyautó halálra gázolta. Váratlanul egy közeledő autóbusz elé lépett a Dolné Naš- tice és Pečeňany közti útszakaszon Simon K. 49 éves gyalogos. A busz elütötte. Simon K. a baleset színhelyén életét vesztette. Későn vette észre Bajoson (Bajč, komáromi — Komárno — járás) Karol T. gottwaldovi buszvezető Vojtech K. gyalogost, és a járművel halálra gázolta. A sofőr ellen bűnvádi eljárás indult. Nem adta meg az elsőbbséget egy személyautónak Tej falun (Mliečno, dunaszedrahelyi — Dunajská Streda — járás) František T. 51 éves úszori (Kvetoslavov) kerékpáros, és a személyautó halálra gázolta. Rozhanovcében (Košice-vidéki járás) július K. sofőr egy szembejövő gépkocsit akart kikerülni autóbuszával, s közN y eremé n y I i sf ct A Nemzetközi Újságíró Szervezet 1976—1977-es nemzetközi sorsjátéka 1977. december 14-én megtartott 3. húzásának nyerőszámai A Nemzetközi Újságíró Szervezet 1978—1977-es nemzetközi sorsjátéka 1977. december 14-én megtartott 3. húzásának nyerőszámai (Valamennyi az AT, az RE és a CE sorozatban) Lada 21 011 személyautó: 6 938 240 és 8 438 350 Wartburg Tourist személyautó: 8 026 394 és 8 881 374 Üdülés a Szovjetunióban, Szocsi- ban: 2 498 163, 6 893 771, 7 426 121, 7 867 234, 8 084 262 Üdülés Várnában: 1 821 518, 1 919 434, 2 227 541, 2 325 640, 2 541 840, 5 914 820, 6 314 984, 6 592 420, 7 145 851, 7 364 205, 7 432 170, 7 987 667, 8 173 253 ü'.liilés a Balatonnál: 1 913 472, 2 046 022, 7 728 330. 8 038 313 Rolleifflex T fényképezőgép: 8 091 060 Cannonett fényképezőgép: 1 733 103 és 5 v 12 426 Minolta fényképezőgép: 7 379 014 és 8 878 552 Festmény, eredeti, olaj: 6 264 603, 6 483 953, 7 696 102, 8 256 259. 8 903 494 Sucnatic úti ébresztőóra: 5 886 909 és 8 662 710 Falióra: 2 047 483, 2 436 366, 6 683 862 Csajka női karóra: 2 092 384, 6 506 326, 8 095 040 Sinclair Cambridge számológép: 2 253 225, 2 503 969, 6 127 142, 6 225 519, 6 314 403, 7 018 591, 7 185 030, 7 848 924, 8 191 199, 8 328 056 Táskaírógép: 6 683 788 és 8 322 572 Kosmos táskarádió: 1 904 647, 1 965 028, 2 309 807, 6 166 143, 6 439 881, 6 532 182, 8 496 907, 8 724 343, 8 835 407. 8 958 641 Quarz táskarádió: 8 506 650 Rosszija táskarádió: 2 549 941, 7 389 154, 8 406 745 Sokol táskarádió: 5 648 974. 5 826 068, 7 601 818 Vjef táskarádió: 1 868 988, 7 651 847 Sanyo táskarádió: 1 719 324, 2 416 877 Slljalis hordozható tévékészülék: 2 063 148. 6 388 195, 7 783 426 C-103 kazettás magnó: 6 126 278, 8 300 322 Ideal villanyszelőgép: 1 717 961, 5 661 495, 5 909 600. 7 356 823, 8 488 560 De Luxe villanyhajszáritó: 2 289 893, 6 653 069, 7 386 015, 7 905 079 RG-5 villanymixer: 1 851 708 Villanyszamovár: 5 693 616, 5 786 837, 6 467 158, 6 788 052, 7 414 318, 7 733 721, 7 866 249, 8 682 403 Magyar gyártmányú kávéfőző: 2 347 732, 5 919 641, 7 645 781, 8 112 142, 8 165 413, 8 316 810, 8 398 015, 8 599 557, 8 627 497, 8 807 045 Szódavízszifon: 2 338 252, 7 463 716 és 8 596 754 Mérleg: 2 135 006, 5 895 165 5 898 995, 6 309 715, 6 642 807. 8 145 532, ben elütött két gyalogost. Bar bora H. 72-éves helybeli lakos a baleset színhelyén meghalt, az 51 éves Anna S. pedig súlyosan megsérült A balesetek okainak elemzé se azt mutatja, hogy a legtöbb esetben a közlekedési fegyelem szabályainak durva megsértéséről van szó. Megállapították, hogy a gépjárművezetők alig 40 százaléka tartja meg az előírt sebességet lakott területeken és a veszélyes útszakaszo kon. A gyalogosoknak csupán 20 százaléka megy át az úttesten az arra kijelölt helyen, több mint 45 százalékuk a tilos fényjelzés ellenére az úttestre lép. A közúti balesetek 40,7 százalékát az előírt sebesség túlhaladása, 34,7 százalékát pedig a szabálytalan köz lekedés okozza. Nem állíthatjuk, hogy eddig semmit sem tettünk a balesetek megelőzése érdekében. De ami eddig történt, még mindig nem elég. A sok közúti baleset még erőteljesebb intézkedése két követel. Erre a baleseti statisztika Is figyelmeztet. A balesetek során rendszerint idősebb gyalogosok veszítik életüket, de a halálos áldozatok között sok a gyermek is, akik életben maradhattak volna, ha óvatosabbak lettek volna, vagy ha a balesetet okozó jármű vezetője lett volna óvatosabb. A járművezetőknek tudatosítaniuk kell, hogy nem szabad veszélyeztetniük a kijelölt he lyeken az úttesten áthaladó gyalogosokat, sem pedig az útkereszteződéseken áthaladókat. A gépjárművezetőnek nem szabad a „zebrára“ ráhajtania, ha a közlekedési viszonyok ezt nem engedik meg. Ezt a követelményt számos járművezető nem veszi figyelembe, és gyakran veszélyezteti a gyalogosok testi épségét. Azonban a gyalogosoknak is tudatosítaniuk kell, hogy a közlekedési szabályok rájuk is vonatkoznak, meg kell őket tartaniuk, s ha ezt elmulasztják, a lövőben nagyobb bírságot fizetnek. Valamennyien arra vágyunk, hogy a közutakon és az utcákon biztonságosan mozoghassunk, hogy épen érjünk haza a munkából. A sokfelé tapasztalható fegyelmezetlenség figyelmeztető jelenség, ezért szükség van a gyalogosok és a járművezetők kölcsönös megértésének fokozására. MARTIN HRÚZ ADÁSVÉTEL köszönetnyilvánítás ■ Eladó 4 szobás családi ház 13 ár telekkel Čalovón, a 34-es házszám alatt. Érdeklődni lehet az 1187-es számon a Partizán utcában. 0-1807 ■ Elqdó hosszú kereszthúros barna zongora és Festival rádió. Jelige: Jutányos. 0-1811 ■ Eladó emeletes ház építkezéséhez felvonó. Halász Gejza, Veiké Dvorníky 79. 0-1813 ■ Eladó vizsgázott borzeb (český fúzač), 2 éves, őszi vizsga VD. Varga Károly, Nový Život, Ella- Sovce 295, dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás. Ü-1820 VEGYES ■ Értesítés Az Ipolysági (ŠAHY) Mezőgazda- sági Szaktanintézet igazgatósága értesíti a magyar tanítási nyelvű alapiskolákat, hogy 1978/79-es tanévben NÖVÉNYTERMESZTÉSRE SZAKOSÍTOTT MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉSZETI szak is nyílik Iskolánkban. A tanulmányi idő 4 év, érettségi vizsgával ér véget, így feljogosít főiskolai továbbtanulásra is. Iskolánkat bízták meg a magyar nyelvű oktatással Szlovákia egész területére vonatkozóan, ezért jelentkezni lehet mind a 3 kerületből. Kizárólag fiúk Jelentkezhetnek, akik az alapiskola 9. osztályát, esetleg Jobb előmenetellel a 8. osztályt elvégezték. A felvételi feltételek azonosak, mint a szak- középiskolákban (szlovák, magyar nyelv, matematika). A tanulók részesülnek mindazon szociális juttatásokban, amelyekben a hároméves szakmunkásképzők tanulói (ingyenes étkezés, diákotthoni ellátás). Bővebb felvilágosítást az iskola igazgatóságától kapnak az érdeklődők. Riaditeľstvo POU 936 01 Šahy ul. SNP 33 tel.: 2366, 2190, 2152 ÚF-161 IS Kicserélnék kisebb családi házat kerttel egyszobás, I. kát. lakásért. Jelige: Bratislavában. Ú-1805 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, Ismerősnek, szomszédoknak, akik 1977. november 12-én elkísérték utolsó útjára a nagyfödémesi (Veiké Olany) temetőbe a felejthetetlen édesanyát. nagymamát és ómamát, özv. R a d i c s Imréné Molnár Rozáliát, akit a kegyetlen halál 76 éves korában hirtelen kiragadott szerettei köréből. Köszönetét mondunk a koszorúkért,- virágokért és a vigasztaló szavakért, amelyekkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkon. Örökké gyászoló leányai, veje, unokái és dédunokái 0-1808 ■ Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak. akik elkísérték utolsó útjára 1977. október 20-án a padányi (Padáft) temetőbe a szerető fiút és testvért, Szabó Imrét. A gyászoló család 0-1822 megemlékezés ■ Könnyes szemmel emlékezünk drága fiunkra, testvérre és édesapára, Kelecsényi Imrére (Vízkelet, Čierny Brod), akit a kegyetlen halál 1976. december ?3-án, 23 éves korában hirtelen ragadott ki szerettei köréből. Az élet megismerés, elválás és emlékezés. Nincs nagyobb bánat a földön, mint a hirtelen halál, és még ha ilyen fiatal hal meg. Elment örökre, de nem egyedül, magával vitte minden örömünket és boldogságunkat. Kérjük, akik ismerték és szerették, szenteljenek számára egy néma pillanatot ezen a számunkra oly szomorú első évfordulón. Soha nem felejtő szülei, testvérei, Erzsi és Jani, sógornője és sógora, valamint kislánya Anikó 0-1722 ...... KÖ SZÖNTŐ ■ A drága Jó édesapának, férjnek Németh Andrásnak, Dunaszerdahely (Dunajská Streda) 67. születésnapja alkalmából fogadja szívből jövő jókívánságainkat. További Jő egészséget és hosszú életet kíván szerető felesége, 4 fia, 1 leánya, 11 unokája 0-1819 ■ Már egy éve nyugszik a štú- rovói temetőben a 24 éves korábban, 1976. december 14-én tragikus körülmények között elhunyt felejthetetlen jó fiú, gondos férj és édesapa Hindi Károly. Nehéz óráiban búcsúzásul üdvözletét küldte mindazoknak, akik- ismerték és szerették. Soha el nem múló szeretettel és könnyes szemmel emlékezünk drága halottunkra ezen a szomorú évfordulón. Emlékét őrző gyászoló szülei és két testvére Ü-1800 Méltóan köszöntötték az évfordulót 5 864 868, 6 028 820, 6 604 057, 6 712 011, 8 456 383, 6 103 555, 6 631 479, 8 029 785, 8 891 354 A következő díjakat minden sorsjegy megnyerte, amely az alább feltüntetett 5 számjegyre végződik: Nyitóeszközkészlet: 54 233, 56 413, 65 104, 69 154, 86 009, 93 320, 95 411 Piknik felszerelés: 30 990, 46 422, 46 967 Imco G-44 öngyújtó: 46 413, 76 029, 76 773, 90 014, 93 241, Asztaliterfték: 11 749, 44 397, 49 014 A kővetkező díjakat minden olyan sorsjegy megnyerte, amely az alább feltüntetett négy számjegyre végződik: Előfizetés az Interpressmagazin jövő évi számaira: 3140 A Nemzetközi Űjságiró Szervezet Zászlója: 3551 A következő díjat minden olyan sorsjegy megnyerte, amely az alább feltüntetett három számjegyre végződik: Pénztárca: 024 Vigaszdíjak: Lada 1500 személyautó: 2 365 225 Honda Civic 1200 személyautó: 2 204 768 (A számok helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget.) A Komáromi (Komárno 1 Műszaki Szolgáltatóvállalat dolgozói az idén nagyon eredményesen bekapcsolódtak a szocialista munkaversenybe. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére 7 kollektív felajánlást tettek 101 840 korona. 34 dolgozó pedig egyéni felajánlást is tett 10 706 korona értékben. Az egyéni és kollektív vállalások is többnyire a Z-akció beruházásos és beruházást nem igénylő részében tervezett létesítmények építésére irányultak. Vállalásaik keretében többek között nagyon értékes munkát végeztek a komáromi sportcsarnok és a szolgáltató üzem új üvegházának építése során. A dolgozók nagy odaadásáról tanúskodik, hogy vállalásaikat már a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának előestéjén 107,6 százalékra teljesítették. Az egyéni vállalások keretében 17 451, a kollektív vállalások teljesítésével pedig 103 696 korona értéket hoztak létre. KOLOZS1 ERNŐ Bírdrolvasóink ! Közöljük Önökkel, hogy „A KÖNYVEK REJTÉLYE A MŰVELTEK KINCSE“ című könyvakció nyerteseit december 14-én Prešovban, a Szlovák Pénzügyminisztérium képviselőjének jelenlétében kisorsolák. A nyeremények a következők: 1. díj — Skoda 105 Standard személyautó, 02584 sz. szelvény, Helena Lőrincová, Jilemnické- ho 837/13, Vyšehradné, 2. díj — szabad áruvásárlás 5000 korona értékben, 15491 sz. szelvény, Emil Píš, ul. Víťazstva 43, Koš, 3. díj — szabad áruvásárlás 3600 korona értékben, 13219 sz. szelvény, J. Zombeh, Hviezdoslavova 14, Levoča, 4—10. díj — szabd könyvvásárlás 200 korona értékben: — a következő számú szelvényeken: 17674, Ján Sevčík, ul. Timravy 1, Martin 17092, Tomáš Remecký1, ul. Benedikta 35. Levoča 07444 Ján Tutko, Lipové 11, okr. Komárno 087G3, Ján Vorek, Sládkovičova 309, Snina 18379, Ladislav Balogh, Sov. armády 104/c, Saía 18736, a Stará Ľubovňa-i járási pártbizottság 18089 Maja Pavlovská, Sabinovská 23, Veľký Šariš 11—20 dí] — szabad könyvvásárlás 100 korona értékben: 05234, Lukács István, Ladányiho 24, komárno 13828, Katarína Dudová, Selice 965 04648, Sidó László, Horná Potôň 141 02369, jozef Polák, Kráľová n/Váhom 478 1159'!, Vajzer László, Petőfiho 733, Dvory n/Zit. 171S5 Jaroslav Ducký, Fučíkova 8, Bardejov 14258, Máté József, Vrakúň 401 04700. Vadkerti Mária, Mičurinova 1296, Dvory n/Žit. 15210 Vojtech Melečka, CA 258, Palárikovo 13946, dr. Jozef Strelka, Hlboká cesta 3/II, Bratislava A nyerteseknek gratulálunk. Minden,, olvasónknak kívánunk sikeres munkát és sok boldogságot az új esztendőben. Előre örülünk a jövőben megrendezendő könyvakcióinkban való részvételüknek. Ezekben az akciókban a jövő évben sem lesz hiány. A Slovenská kniha vállalat igazgatósága, Prešov, Lenin u. 11.