Új Szó, 1977. december (30. évfolyam, 332-361. szám)
1977-12-19 / 350. szám, hétfő
* decemberi hideg és az erős szél együtt siettették az embert, hogy igyekezzen mielőbb védett helyre kerülni. Beke Károllyal, a’ nemesócsai (Zemianska Olča) Csehszlovák Néphadsereg Efsz főgépesítő- iével ennek ellenére a szélcsendes és meleg javítóműhelyek helyett percekre a hideget és a szelet választottuk, hogy közelről is szemügyre vehessük az átadás előtt álló központi javí- tóműheyt. — A napokban talán megkapjuk a várva várt ablaküvegeket, és átköltözhetünk ide. Már nagyon időszerű, hiszen teljes erővel folyik a téli gépjavítás, sajnos, egyelőre a régi műhelyekben, meglehetősen szűk területen. javítóink dicséretére válik, hogy a nehéz munkafeltételek mellett is tartják az időtervet, nem késünk, sőt kissé előbbre vagyunk a javításokkal. Része van ebben annak is, hogy az őszi munkák befejezése után késedelem nélkül kezdtük a téli gépjavítást. ■ Szavai a kevés helyről és a nehéz munkafeltételekről perceken belül igazolódtak. A tágas és világos új műhelycsarnok után nagyon is szűkösnek tűnt a régi. A szétszedett traktorok, tehergépkocsik és más gépek között úgyszólván csak folyosók maradtak, amelyek többségén két ember már nem tudott akadálytalanul egymás mellett elmenni, nem szólva a kiszerelt géprésziekről, amelyek további akadályokat képeztek. — Csak vigyázva — figyelmeztetett Földes Lajos műhelyvezető, miközben elindultunk, hogv lássuk, mit javítanak. — Ez a motoros járművek részlege, jelenleg elsősorban a traktorok közép-, illetve nagyjavítását végezzük. Elsőként az egyik szétszedett lánctalpas mellett álltunk meg, ahol Majer Vince szorgoskodott. — A térőberendezése romlott el, egyéb különösebb hibája nincs. A nagyjavítást azon végezzük, csak hiányzik egy alkatrész, így nem tudjuk összerakni — mutatott a közelben szétszedett traktorra. — Foglalja a helyet, nem volt kár szétszedni, amíg nincs alkatrész? — Ami hiányzik, az eredetileg nem volt rossz, javítás közben elromlott egy másik traktor, és egyéb megoldás nem Jévén, ebből szereltük ki azt a bizonyos alkatrészt — magyarázta meg a helyzetet a műhely vezető. • Majer Vince már közel húsz éve dolgozik a szakmában, ahogy mondani szokás, mestere a munkájának. Mi sem természetesebb, hogy melléje osztják be a szaktanintézetekből gyakorlatra érkező tanulókat, jelenleg Bakos László, az Ögyal- lai (Hurbanovo] Mezőgazdasági Gépjavító Szaktanintézet harmadikos tanulója dolgozik az ő irányításával. — Nyolc hónap a gyakorlat, és az iskolában elsajátított elmélethez az ember itt értékes tapasztalatokat szerez. Érdekel a munka, ha végzek, ebben a szövetkezetben fogok dolgozni. Legszívesebben a motorok javítását végezném, ez vonz a legjobban. A nagyteremből alacsony ajtó vezet egy kis műhelybe, Szalay László esztergályos birodalmába. — Az éppen nagyjavítás alatt álló tehergépkocsi fékdobjait újítom fel — mutatta az esztergapadra erősített alkatrészt. Szalay László esztergályos munka közben. Szorpos munka i műhelyben Időben láttak hozzá a gépek téli javításához Azt szokták mondani, ha hirtelen elromlik valami, legtöbbször az esztergályos a helyzet megmentő je. — Ha nem áll rendelkezésre új pótalkatrész, valóban így van. Sajnos, vannak esetek, amikor az esztergapad már kevés, marógép kellene az alkatrész elkészítéséhez. — Ha kell valami, általában gyorsan kell... — Bizony, amikor például szántás közben eltörött az eke kerék tengelye, vagy a kukorica- betakarítás idején valamelyik adapter láncmeghajtása mondta fel a szolgálatot, nem lehetett az órát nézni, hogy lejárt-e a munkaidő. Addig dolgoztunk, amíg megjavítottuk a gépet. Földes Lajos műhelyvezető fbalról} és Beke Kár oly jőgépesítő. A szomszédos teremben a ko- vácsmühely van, a következőben pedig vontatott munkaeszközöket javítják. Tóth László, Zaťko Dušan és Halász Ernő alkotja e csoportot. Magyarázattal ez utóbbi szolgált. — A műtrágyaszórókkal már végeztünk, most az Istállótrá- gyaszórókat javítjuk, majd sorban a többi gépet és munkaeszközt, ahogy tavasszal szükség lesz rájuk. — Itt kevesebb a probléma, aránylag kisebb gondokat okoz az alkatrészhiány.* Nem azért persze, mert a vontatott eszközökhöz minden kapható, hanem mert az itt jelentkező hiányt a kovácsműhelyben dolgozók találékonysága is segít áthidalni — fűzte tovább a gondolatot a. műhelyvezető. Az udvar végén található a karbantartó részleg. Tagjai: 1977 XII. 19. Pálfy Kálmán, Cseh Imre és Tóth József. Délután egykor kezdik a munkát és este fél tízig dolgoznak. Valamennyi motoros jármű hetente egyszer átmegy a kezük alatt, amikor elvégzik rajta a szokásos ellenőrzéseket, az esedékes kenéseket és olajcserét. — Nálunk már negyedik éve van így és nagyon bevált — mondta a műhelyvezető. — A világítási és más kisebb hibákat is itt távolítjuk el, mégpedig este, műszak után, így a traktorosoknak nem kell reggel a javításra várniuk. A karbantartással sem vesztenek időt, mivel azt is műszak után végzik el. A látottak és hallottak alapján a végső summázást a főgé- pesítővel végeztük. — Ha elkészül az új műhely, a traktorosokkal is megerősítjük a javítók csoportját. Még decemberben valamennyi gépen elvégzik a felületvédelmet, annál inkább, mivel egyes gépek sajnos a szabadban telelnek. Alkatrészproblémák vannak, de meg kell mondani, hogy az idei alkatrészellátás jobb volt az előző évinél. A változatosság kedvéért most a motorolaj okoz gondokat. Többször megtörténik, hogy az érsekújvári tízem- anyaglerakatból üres kézzel jönnek vissza. Télen arra is lesz idő, hogy tovább képezzük gépvezetőinket. Harmincan ösz- szesen 128 óra előadást fognak hallgatni, aíhi nagyon szükséges, hiszen az egyre korszerűbb gépek hozzáértő embereket kívánnak. EGRI FERENC Cél: a látogatók elégedettsége A brnói Vásárok és Kiállítások külkereskedelmi vállalat jövő évi programja Az év vége elsősorban a mérlegelések korszaka, de egyúttal a következő évre való felkészülést is jelenti. így van ez a brnói Vásárok és Kiállítások külkereskedelmi vállalatban is, hiszen a jövő évre előkészített gazdag program már most megköveteli a hatékony szervezést. Bár a vállalat szakemberei ebben az évben sem tétlenkedtek — ez idei programjukról a közelmúltban tájékoztattuk olvasóinkat —, a jövő évben még ennél is gazdagabb programot ksézítettek elő a külkereskedelmi szakemberek és az érdeklődők százezreinek. A jövő évi brnói vásárok és kiállítások gazdagságát még növeli az a tény is, hogy ekkor ünnepeljük a Győzelmes Február jubileumi, 30. évfordulóját, a csehszlovák külkereskedelem fennállásának 30. évét. az első brnói vásár megrendezésének 50. évfordulóját, s a brnói nemzetközi gépipari vásár első megrendezésének 20. évfordulóját. Brnóban a jövő év elején az ,,évadnyitás“ ismét a SALIMA nemzetközi élelmiszeripari bemutatóval kezdődik. Ezt a nem csupán szakembereket vonzó kiállítást február 15-től 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A szocialista országok közül élelmiszeripari gépeket és berendezéseket a legnagyobb területen előreláthatóan a Német Demokratikus Köztársaság állít ki, élelmiszeripari termékekből pedig Jugoszlávia hoz a legtöbbet erre a bemutatóra. Ezen a rendezvényen az üdítő italok és általában az italok bemutatására helyezik a legnagyobb súlyt, s ez az igyekezet tükröződik majd vissza az élelmiszeripari gépek és berendezések kiállítási részlegén is. A szakemberek számára pedig számos szakkonferenciát, értekezletet rendeznek, amelyeken nemzetközi szinten lesz alkalmuk beszámolni egymásnak az üdítőital- és általában az italgyártás legújabb módszereiről és a fontos élelmiszeripari ágazat távlatairól. Sorrendben a következő rendezvény a nemzetközi fogyasz- tásicikk-vásár lesz. amely a lakosság körében kétségkívül a legnagyobb látogatottságnak örvendő vásárok egyike. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a látogatók olyan termékekkel, cikkekkel találkozhatnak itt. amelyek szorosan hozzátartoznak mindennapi életükhöz. A 9. fogyasztáslcikk- vásárt az érdeklődők 1978. április 21—28-a között tekintheCukorrépa-feldolgozás a Szovjetunióban Az idén eddig közel 85 millió tonna cukorrépát takarítottak be és adtak át a feldolgozó üzemeknek a szovjet kolhozok és szovhozok. A legnagyobb termés Ukrajnában volt: 50,5 millió tonna, ez 1,7 millió tonnával több a tervezettnél. Ukrajna a Szovjetunió legjelentősebb cukorrépatermelő köztársasága: az ország cukorrépa-termelésének mintegy 60 százalékát adja. Itt a hektáronkénti termés helyenként elérte a 380 mázsát, az átlaghozamok ennél általában 40—50 mázsával alacsonyabbak. A cukorrépa-feldolgozás menetét a Szovjetunióban az illetékes szervek kielégítőnek tartják. A kampány kezdete óta körülbelül 5,7 millió tonna cukrot gyártottak az üzemek. Előzetes becslések szerint az idei termésből valamivel több, mint 8 millió tonna cukrot tudnak nyerni. Kuba kikötőépítési tervei Kuba 400 millió pesót fordít kikötőinek kiépítésére. Az 1990-ig terjedő tervek keretében 7 kilométer hosszú rakpartot és különleges rakodóberendezéseket építenek. Elsősorban Havanna, Santiago és Cienfuegos kiépítése áll e tervek középpontjában, de szerepelnek benne más. az új ipari központokban levő kikötők, elsősorban az északkeleti oldalon levő Neuvitasé is. Nőtt a szocialista országok vonalhajó flottája Az új központi javítóműhelyben bőven lesz hely a szakszerű javítások elvégzéséhez. (A szerző felvételei) A szocialista országok vonalhajózási flottája 1976-ban 8 százalékkal 679 egységre nőtt, ugyanakkor kapacitása 21,2 százalékkal 5,1 millió tonnára emelkedett. A szocialista országok tengerentúli kereskedelme 1976-ban 9,7 százalékkal nőtt, 1970 — 1976 között pedig 65 százalékkal. A szocialista flotta rakománya a vonalhajózásban 24,5 millió tonna volt az előző évi 21,3 millió tonnával szemben. A legnagyobb forgalmat, 14,5 millió tonnát, a szovjet flotta érte el, majd Lengyelország következik 5 millió tonnával és az NDK 2,5 millióval. A vonalhajózási flottából 2,9 millió tonna kapacitással ugyancsak a Szovjetunió az első, majd Lengyelország (989 ezer tonna), az NDK (803 ezer tonna) és Bulgária (302 ezer tonna) következik. tik meg. A közszükségleti ipari termékek széles skálájából a jövő évben a fából és faanyagokból készült termékeknek szentelnek megkülönböztetett figyelmet. Ennek felel meg a fogygsztásicikk-vásár mottója is: „A fa szépsége, hasznossága és fontossága az ember számára“. Az elárusítással egybekötött brnói vásárra a jövő évben május 26-a és június 4-e között kerül sor. THER1A néven június 20-a és 27-e között rendezik meg az emlősállatok vadászásához és tanulmányozásához szükséges műszerek és berendezések kiállítását. Ez a kiállítás nagv érdeklődésre számíthat a vadászok és a természetbarátok körében. Ezt követi — július 1-én és 2-án — a nemzetközi kutyakiállítás. amelv ugyancsak közkedvelt rendezvény. A kisebb méretű kiállítások után szeptember 13-a és 21-e között rendezik meg a jubileumi — 20. — nemzetközi gépipari vásárt. A kiállító vállalatok megválasztásakor nagyon szigorú kritériumok érvényesülnek. hiszen a gépipari termelés világszínvonala ezt okvetlenül megköveteli. A lövő évi gépipari vásáron az egészségügyi technikának és az elektronikaiparnak szentelik a legnagyobb figyelmet. Továbbra is kiemelik a KGST-tagországok együttműködésének jelentőségét, mégpedig konkrét termékek bemutatásával. Olyan gépek és berendezések kapnak itt helyet, amelyeket a KGST-tagországok gépipari vállalatai közösen gyártanak A nemzetközi kiállítások sorában október végén rendezik meg az INVEX-et, amely a találmányok és műszaki újdonságok seregszemléje lesz. Egyének és kollektívák ésszerűsítéseit, újításait mutatják be ezen a fórumon, amely különösen a műszaki szakemberek körében számíthat érdeklődésre. Ezt követően rendezik meg az elfekvő készletek vásárát. A jövő évi vásárok és kiállítások gazdag programját november végén a nemzetközi macskakiállítás megrendezésével várják. A brnói Vásárok és Kiállítások külkereskedelmi vállalat dolgozói mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezekkel a rendezvényekkel a hazai és a külföldi résztvevők és a látogatók egyaránt elégedettek legyenek. P. G. Oj hőerőművek Jugoszláviában Jugoszlávia áramszolgáltató iparának energiafejlesztő kapacitása 1978-ban a tervek szerint valamivel több mint 2180 megawattal szaporodik és az év végére meghaladja a 12 200 megawattot. A növekedésben jelentős szerep vár a folyékony üzemanyagot felhasználó hőerőművekre. A folyékony üzemanyaggal és a földgázzal fűtött hőerőművek energiafejlesztő kapacitása 1978 végén 1580 megawatt lesz, az ország egész kapacitásának mintegy egynyolcada. Húszmillió vendégmunkás Húszmillió ember hagyta el hazáját és dolgozik „vendég- munkásként“ jelenleg külföldi országokban — állapította meg a külföldön dolgozó munkások helyzetéről rendezett cavtati (Jugoszlávia) nemzetközi értekezlet. A tanácskozáson 40 országból mintegy 200 szakember vett részt, jelen voltak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az Egészségügyi Világszervezet képviselői is. A konferencián több érdekes megállapítás hangzott el. Az algériai küldött például kifejtette, hogv Franciaország összlakosságának 8 százaléka „vendégmunkás“, s többségük algériai. Betegbiztosításuk nincsen megoldva. A mintegy húsz millió vendégmunkás egyhar- mada nő.