Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-12 / 313. szám, szombat
Korszerűen és gazdaságosan JÓL SZERVEZETT PARTMUNKA # LEKTORCSOPORTOT ALAKÍTOTTAK • PÁRTTAGOK A MUNKABRIGÁDOK ÉLÉN ^ELFOGADTÁK A TALÁLMÁNYT Pártmunkáról és termelési feladatokról egyaránt szó esett, amikor Dienes Gyulával, a Rimaszombati (Rimavská Sobota) Magtermesztő Állami Gazdaság üzemi pártbizottságának elnökével beszélgettünk. Ez természetes is, hiszen az üzemi pártbizottság nyolc alapszervezet munkáját koordinálja, s minden alapszervezet gazdasági kérdésekkel is foglalkozik. Az üzemi pártbizottság hatáskörébe tartozik hat helyi nemzeti bizottság. Könnyen elképzelhető tehát, milyén igényes feladatot lát el az 5700 hektáron gazdálkodó, 630 dolgozót foglalkoztató állami gazdaság 140 kommunista munkáját irányító üzemi párt- bizottsága. fokozatot: a kurinci gazdaság traktoros brigádja és állatgondozó brigádja, valamint a do- bócai gazdaság traktoros brigádja. Mindhárom kollektíva élén párttag áll. Öt brigád tavaly alakult. Ezeknek a tagjai mind az állattenyésztésben dolgoznak. Három kollektíva a Nőszövetség brigádja név tulajdonosa, s minden tagja nő. Két női brigád élén párttagjelölt áll. A brigádvezetőknek a kollektíva irányítása egyben párt- feladatuk. A pártfeladatok többnyire termelési feladatokból Indulnak ki. A szocialista kötelezettségek vállalásának a szervezése is a pártfeladatok közé tartozik. Évi kötelezettségvállalásunk értéke 840 000 Ä2 a gép Bodon Zsigmond találmánya (A szerző felvétele.) — Pártbizottságunk havonta kétszer ülésezik — mondja Dienes elvtárs. — Az ülésen résat vesznek a meghívott gazdasági vezetők is. Tanácskozásunk egyik napirendi pontja mindig termelési jellegű. Üzemi párt- bizottságunk és a járási párt- bizottság között szoros a kapcsolat. Ez mindenekelőtt az instruktor tevékenységének és az elnököknek a járási pártbizottságon megtartott rendszeres heti munkaüléseinek köszönhető. ,— Hogyan szervezik wz üzemben a pártoktatást? Hat alapkört és egy középfokú esti iskolát alakítottunk — válaszolja az elnök. — Tagjelöltjeink Martonfalán vesznek részt az oktatásban. Minden fokon saját lektorcso- portunk tagjai adnak elő. Lektorcsoportunknak mind a 17 tagja férfi. Az összes párttag közül csak 16 a nő, de az utóbbi időben javul az arány, a 15 tagjelöltből hét nő. A gazdaság dolgozóinak azonban körülbelül a fele nő. Idénymunkák Idején, például a cukorrépa megművelésekor még nagyobb arányban dolgoznak nők a gazdaságban. — Az állami gazdaság négy üzemrészlegből áll, s főleg ga- bonanemíiek vetőmagtermesztésével és aprómagvak — fűmag, lóhere, lucerna, hüvelyesek — termesztésével foglalkozik. Állattenyésztése szarvasmarha-, sertés- és juhtenyésztésre irányul. — A hüvelyeseket tavaly kezdtük termeszteni — folytatja Dienes Gyula. — Lóbabot, borsót, bükkönyt, takarmány- magrépát és takarmányrépamagot termesztünk. Ebben az évben mintegy húsz vagonnal túlszárnyaljuk a gabonafélék vetőmagtervét. Az aprómagvak termesztésére ez időn kedvezőtlen volt az időjárás, de a vetőmagtermesztés tervét így is teljesítjük. Eredmnéyeink eléréséhez nagyban hozzájárulnak munkabrigádjaink. A szocialista munkabrigád címért nyolc kollektíva versenyez. Ebből három már megszerezte a bronz korona. Ezzel a felajánlással köszöntöttük a Nagy Október 60. évfordulóját. A kezdeményezés egyéb változataira is találhatunk példát a gazdaságban. Mindenekelőtt az újításra gondolunk. Elsősorban a kommunista Bodon Zsigmond újítására, aki olyan szárazcsávázó gép tervét dolgozta ki, amely a gazdaságnak évi 329 000 korona megtakarítást eredményez. Eddig a vetőmag csávázását nem tudták az állami normáknak megfelelően végezni a drágán vásárolt külföldi gépekkel sem. Az új gép nemcsak azért jobb, mint az eddigiek, mert a csávázásnak n szervezetre való káros hatását szünteti meg, hanem azért is, mert nagyobb a teljesítménye. Ez a magyarázata annak, hogy az eredetileg újításra Dienes Gyula, az üzemi pártbizottság elnöke szánt gépet találmánynak is elfogadták. Sorozatgyártása azonban egyelőre nem biztosított. A nagyszerű gép fényképét az idei nyitrai mezőgazda- sági kiállítás résztvevői is megtekinthették. Jövőre a gép is ott lesz a kiállításon. Feltalálója az állami gazdaság gépjavító részlegének a vezetője, s már számos újítás fűződik nevéhez. A gazdaság dolgozói nagy fontosságot tulajdonítanak a korszerű gépek alkalmazásának. Erről a pártelnök így vélekedik: r- Ez idén a dobócai részlegen üzembe helyeztünk egy begyűjtés utáni feldolgozó gépsort. Jó lenne, ha az elkövetkező időszakban még egy ilyet, valamint egy takarmánygranuláló gépsort betervezne számunkra a vezérigazgatóság. Jelentős mennyiségű abraktakarmányt és sok munkaerőt spórolhatnánk meg vele. A gépek feltöltésére azért van sürgősen szükségünk, mert gazdaságunkhoz csatolták a Martonfalai Eísz-t, s az nem volt magter- mesztésre berendezkedve. Gépeik java része már kiöregedett. Gondot okoz a gazdaságnak a káderek stabilizálása is. Ennek az az oka, hogy nem tudnak lakást biztosítani az embereknek. Ezért nemrég hat régi családi ház vásárlására kértek engedélyt a minisztériumtól. Az ötéves tervidőszakra két üzemi szövetkezeti stabilizációs lakást hagytak jóvá számukra. A dolgozók lakáskérdésének megoldására ki szeretnék bővíteni a már meglevő építkezési csoportjuk létszámát. Ez a munkacsoport egyelőre karbantartásokat végez, illetve a dobócai gazdaságban szociális helyiségeket épít. Abban, hogy a gazdaság az említett nehézségek ellenére is figyelemre méltó eredményeket ér el, nagy szerepük van az üzem kommunistáinak, akik mindennemű kezdeményezésben az élen járnak. FÜLÖP IMRE ACÉLSZÜRKÉBEN A nqpi milícia tagja A podbrezová! Šverma Vasműben sok jót mondanak Milan Fischer elvtársról, a csőgyártó részleg vezetőjéről, a népi milícia üzemi egységének új parancsnokáról. Tizenhárom éve, amióta először magára öltötte és viseli az acél- szürke egyenruhát, a gyári törzsgárda minden tagja ismeri, tiszteli. A fiatal dolgozók között sem kevés azoknak a száma , akik példaképüknek tekintik. — 1949-ben, aránylag fiatalon kerültem a gyárba — emlékszik vissza. — Ma már talán nem is tudnám megmondani. hogy miért jöttem éppen ide. Igaz, ezen a vidéken akkor még nem igen lehetett válogatni a munkahelyekben. A vasgyár fogalma úgy rögződött a köztudatban, mint a legbiztosabb megélhetési lehetőség. De nemcsak ez húzott ide. Ismerőseim, barátaim közül akkor már többen itt dolgoztak. Az irodából a csőgyártó részlegre küldték, ahol igazi nagy szükség volt minden munkáskézre. Meghökkent, amikor belépett a hatalmas csarnokba. Az egymás után sorakozó gépek, az izzó vas és a csőtömegeket szállító óriás.daru látványára előre felkészült. A nagyon erős zaj azonban váratlanul érte. Itt semmiképpen sem mondható könnyűnek a munka. — Azóta persze sok minden megváltozott ezen a gyártási részlegen — mondja. —• A zaj sajnos máig is megmaradt. Ha idegen lép be a csarnokba, ösztönszerűen füléhez kapja a kezét. Persze, ez is csak a megszokás dolga. Aki régebben itt dolgozik, már fel sem veszi az állandó zúgást — csörömpölést. Ezt az is bizonyítja, hogy a gyárban legtöbbször elsőként tel jesít j tik a tervfeladatokat. Tavaly decemberben például már huszonhármadikától kezdve terven felül gyártottunk minden darabot. Az idei év eleje óta gyárunk több mint tizenegymillió koronával teljesítette túl a tervet. Ebből nem kis részt a csőgyártó részleg dolgozói mondhatnak fokozott szó r g a lm u k e re d mé n yé n e k. fen víz alá került a gyár. Az udvaron és a csarnokokban hömpölygött a derékig érő ár. A külső falaikon most több mint egy méter magasra erősített fémlapocskák emlékeztetnek a nehéz órákra, napokra. — Nem kis részijén a népi milícia tagjainak köszönhető, hogy akkor-csak két napig szünetelt a termelés. Hosszú lenne felsorolni, hogy hányán töltöttük itt az éjszakákat is. A villan y m o torok ban azonban Milan Fischer (A szerző felvétele) nem is tett nagyobb kárt a víz. Pontosan, katonásan folyt a drága berendezések és gépek motorjainak leszerelése. Ahol megelőzött bennünket a víx, szétszedtük, godosan kitisztítottuk a motorok minden darabját. A legkevesebb nedvességnek sem volt szabad a tekercseken maradnia. F ischer elvtárs vezetése alatt most 370 ember dolgozik a csőgyártó részlegen. Idősebbek és fiatalok egyaránt jó munkával bizonyítanak. Közülük sokan tagjai a népi milícia gyári egységének. — Jól összeforrott közösség a miénk. Aranyat érő embereink vannak. A termelőmunkában és a népi milícia tevékenységében elért eddigi sikerek egyformán ezt igazolják. A csőgyártó részlegen már évekkel ezelőtt szocialista munka- versenyt szerveztünk a népi milícia tagjai között is. Örömmel mondhatom el, hogy ezek a kommunisták a munkaverseny- ben, a felajánlási mozgalomban is kitűnnek. Az egység életéről, munkájáról minden téren szép sikerek vallanak. A három évvel ezelőtti őszi Garam-áradás ideilliós értékeket mentetlek meg. Fáradtságról egyikük sem panaszkodott akkor. A gyárról volt szó, amelyet mindanyian régen a magukénak mondanak. Az volt munkájuk legnagyobb jutatnia, hogy a harmadik napon újra megindulhatott a folyamatos termelés. A népi milícia gyári egysége tagjainak többsége az ötven körüli korosztály képviselője. Fischer elvtárs is közéjük tartozik. Az egység gyakorlatain tőlük különösen sokat tanulhatnak a fiatalok. — Az egyenruha viselése persze nemcsak rendszeres gyakorlatozást jelent számunkra. Az összetartozás abban is megnyilvánul, hogy mindegyikünk komolyan veszi a munkafelajánlások teljesítését. A Horná Lehota-i és a Lopeji Egységes Fö ldm ű vessző vetkezet határában minden évben kivesszük részünket a mezőgazdasági i dén y mu irkákból. Szénakaszáláskor, aratáskor, illetve az őszi terménybe takarítás idején rendszeresen segítünk a földeken. Burgonyaszedéskor a Polomka! Egységes Földművesszövetkezetben Is dolgoztunk. I 'gy mondja, így is gondolja ezt Milan Fischer elvtárs, aki büszkén viselheti az a cél szürke parancsnoki egyenruhát. LALO KÁROLY Gondoljunk a jövőre is IGÉNYES TERV # KÖZÖSEN A KÖZÖS CÉLÉRT Amikor a ČKD prágai termelési-gazdasági egységében megfogalmaztuk a 6. ötéves tervidőszak második évi tervéi, az üzemi pártbizottság elhatározta, hogy a tervet annak minden mutatójában teljes terjedelemben el kell fogadni. Ezért az idei évi tervünk nagyon igényes, és örömünket tetézi, hogy az első félévben a termelési tervet az évi feladatok 51,5 százalékában teljesítettük. Ezt a széleskörűen kibontakozott szocialista munka- versenynek köszönhetjük. Célunk, hogy a kollektívák jól ismerjék feladataikat, és azokat jó minőségben teljesítsék. A ČKD Kutná Hora-i üzemében 53 kollektíva kapcsolódott be a szocialista munkabrigádok versenymozgalmába, hat kollektíva pedig az ifjúsági versenymozgalomba. Vállalatunkban már 24 komplex racionalizációs brigád létesült. Ha kiszámítjuk, hogy ,az első félévben milyen hasznot hoztak, megállapítjuk, hogy ez az összeg meghaladja a félmillió koronát. A dolgozók kezdeményezésének fejlesztésében nagy szerepet játszanak a kommunisták, Sedlmajer, Maru'sák, Gott- luöka, Krsiiák, üousa, Poula, Kubla, [u- rek mérnök, Chmelar mérnök, valamint festfíbek, Musil és számos más elvtárs. Az üzem dolgozóinak sikerül teljesíteniük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára tett kötelezettségvállalásokat. Az első félévben 495 000 korona értékű villanyenergiát, 118 tonna fémet, több mint 8 tonna színesfémet takarítottunk meg, az óvoda építésében és a Kutná Hora-i városi választási program egyéb akcióinak teljesítésében munkásaink és technikusaink 18 000 órát dolgoztak le társadalmi munkában. A politikai-szervező munkában szerzett tapasztalatokat a jövő évi terv előkészítésére használjuk ki. Az üzemi pártbizottság és a pártalapszervezetek augusztusban megvitatták e terv második változatát. Az 1978. évi gazdasági terv nagyon igényes. Ezért az üzemi pártbizottság elfogadta a hatodik ötéves tervidőszak harmadik évi tervének politikai szervezési biztosítására tett előkészületeket. Az üzemi pártbizottság biztosija a következő évre szóló szocialista vállalások megkötését. Rövidesen műsz.aki-gazdasági konferenciát tartunk, amelyen részt vesznek a szocialista munkabrigádok képviselői, az élmunkások, az ésszerűsí tők és a műszaki dolgozók, a komplex racionalizációs brigádok és a tudományos-műszaki társaságok szervezeteinek tagjai. A terv elfogadása érdekében kibontakozott politikai-szervező munka decemberben kollektív szerződés megkötésével és a Győzelmes Február 30. évfordulójának tiszteletére tett üzemi szocialista vállalás meghirdetésével csúcsosodik ki. Tudatában vagyunk annak, hogy az 1978. év különösen fontos a hatodik ötéves terv teljesítése és a XV. pártkongresz- szuson kitűzött célok elérése szempontjából. Tudjuk, hogy a célokat csupán a párt, a szakszervezet, az ifjúsági szervezet és valamennyi dolgozó összefogásával érhetjük el. JOSEF KAISLER, a ČKD Kutná Hora-i üzemi pártbizottságának elnöke