Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)

1977-11-09 / 310. szám, szerda

Teljesítjük a CSKP XV. kongresszusa határozatait EREDMÉNYEK TAPASZTALATOK VÉLEMÉNYEK pmktmegbIzatAs, népképviselet A kommunista képviselők és a választási program ©Teljesítik a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségeket Az általános képviselő-tes­tületi választá­sok óta eltelt egy év munká­járól büszkén adhatnak szá­mot a nemzeti bizottságok kép­viselői az érsekújvári (Nové Zámky) járásban is. Nincs köz­ség, város, ahol ne javult volna az emberek szociális, egészség­ügyi ellátása, ahol ne kapcsol­ták volna be a lakosságot job­ban a kultúra áramkörébe. És mindez a képviselők önzetlen munkáját is dicséri, mutatja, hogy eredményesen képviselték választóik érdekeit, sokolda­lúan tettek eleget megbízatá­suknak. Választási programunknak megfelelően az első félévben Rastislavicén befejezték az új élelmiszerbolt építését, Libádon (Ľubá) új hnb-épületet építet­tek, Sárkányfalván és Diván ra­vatalozót adtak át rendeltetésé­nek. A NOSZF jubileumi évfor­dulójának méltó köszöntésére Tardoskedden (Tvrdošovce) el­készül a Szolgáltatások Háza, Helembán (Chl'aba) és Mányán az óvoda, Komjaticén, val,amint Sikeničkán a ravatalozó épüle­te. A jelentős beruházást igény­lő akciók közül november vé­géig Szőgyénben (Svodín), Muzslán befejezik a kultúrház, Semerovón pedig az egészség- ügyi központ építését. A községek és a városok fejlesztésében még szembeöt- lőbbek az eredmények. A la­kosság az első félév alatt cse­kély híján 1,7 millió órai tár­sadalmi munkával 63 024 900 korona értéket hozott létre. Járásunk dolgozói a választá­si program és a CSKP XV. kongresszusa határozatai telje­sítésére irányuló igyekezetüket a N.agy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére foganatosított köte­lezettségvállalásaikban is mél­tóképpen kifejezésre juttatták. A 211 551 647 korona értéket megtestesítő felajánlásukat az év első feléig 67 százalékra tel­jesítették, s ezekben a hetek­ben a döntő csata megvívásá­ra összpontosítják alkotó kez­deményezésüket. — A nemzeti bizottságok — olvashatjuk a XV. pártkong­resszus dokumentumaiban — szocialista rendszerünk fontos láncszemei. Városainkban és községeinkben is általuk való­sul meg .a nép uralma. Járá­sunk területén a nemzeti bi­zottságok vonalán közel ötezer képviselő dolgozik, fejt ki ön­zetlen tevékenységet. Rajtuk kívül az állampolgárok — munkások, szövetkezeti föld­művesek, nők, fiatalok és nyug­díjasok — ezrei vesznek részt az albizottságokban, bekapcso­lódnak a közügyek intézésébe. Ezáltal a képviselők szoros kap­csolatot teremtettek válasz­tóikkal, akiknek időközönként számot adnak munkásságukról. Bár a képviselői beszámolókat a törvény írja elő, a lakosság­gal való találkozás mégsem csupán kötelesség, hanem nél­külözhetetlen esemény a fela­datok jobb megoldásához. Szük­ségük van ugyanis arra, hogy a választópolgárok ismerjék és elismerjék a képviselők társa­dalmi tevékenységét, útrav,alót is adjanak további munkájuk­hoz. Az első félévet véve alapul képviselőink 111 nyilvános gyű­lésen adtak számot tevékenysé­gükről. S ezeken a találkozásokon á „kényes" kérdéseket sem hagyták megválaszolatlanul. Például azt:’miért késik Érsek- újvárott a járási kórház és a poliklinika építésének befejezé­se? Az építőipari vállalatok szervezési fogyatékosságok és munkaerőhiány következtében a lakás- és a járulékos építkezés tervét sem teljesítik az igé­nyeknek megfelelően. Ezen a téren a .járási szervek erélye­sebb beavatkozásárja van szük­ség, hogy a mulasztásokat a beruházási akcióknál mielőbb pótolhassuk. A nemzeti bizottságok kultu­rális, nevelő és szervező tevé­kenységében is sokat segítenek a képviselők, s nem utolsósor­ban a társadalmi szervezetek, amelyek kielégítően teljesítik feladataikat. Az eltelt év folya­mán sok olyan előadást szer­veztek, amelyek megvilágítot­ták a munkásosztály és a kommunista párt történelmi küldetését, az Októ­beri Forradalom jelentőségét a szocialista világrendszer fejlő­désében. Ezenkívül nagy nép­szerűségnek örvendenek a jog­szabályok, ,az egészségvédelem és az ifjúság nevelése kérdéseit felölelő előadások. Ezek is jelen­tős mértékben elősegítik a la­kosság eszmei-politikai, s tudo­mányos világszemléletének fej­lődését. Megalapozott hiteles­séggel állíthatom: a szülők kö­zül mind jobban gyarapszik azok száma, akik nem küldik gyermekeiket ,a nem kötelező vallási oktatásra, s a polgári ügyeket intéző bizottságok jő munkája eredményeképpen a családi eseményeket mind ke­vésbé befolyásolják az idejét­múlt vallási szertartások. Bár sok még a tennivalónk, az eltelt időszak munkája po­zitiven értékelhető. S ebben je­lentős segítséget kapunk elvhű kommunista képviselőinktől, akik pártmegbízatási szinten tesznek eleget hivatásuknak. CYRIL HRCKA mérnök, az Ersekújvári (Nové Zámky) Jnb titkára Példát mutatnak, élen járnak A dolgozók kezdeményezése és a pártszervezetek ŰJ szó 1977. XI. 9. Az üzemi pártbizottság ülé­sén, miközben értékelték az idei első félévben elért gazda­sási eredményeket, kiemelték a dolgozók kezdeményezésének fontosságát is. Ennek köszön­hető, hogy 44 millió korona értékben túlteljesítettük az el­ső félévi termelési tervünket. A minőségi tervmutatókat is hiánytalanul sikerült teljesíte­ni. Ezzel összefüggésben felvető­dik a kérdés: mit tesz a párt­szervezet a szocialista munka­verseny terén, hogyan irányít­ja a dolgozók kezdeményezé­sét? A munkakezdeményezés fej­lődését az üzemi pártbizottáág, a párt gazdaságpolitikája meg­valósításának egyik legfonto­sabb tényezőjeként tartja szá­mon. A pártszervezet befolyá­sát a szocialista munkaverseny közvetlen irányítása útján, va­lamint a társadalmi szerveze­tek, elsősorban a szakszerve­zet és a SZISZ révén érvénye­síti. Az üzemi bizottság a vállalat vezetősége, az üzemi szakszervezeti és SZISZ-bizott- ság az idei évre kidolgozta a munkakezdeményezés fejleszté­sének programját. Ez azt tűzi ki célul vállalatunk dolgozói számára, hogy teljesítsék és túlteljesítsék az állami terv idei feladatait, és teremtsék meg a kedvező feltételeket a jövő évi feladatok megvalósításához is. Az idén az üzemi pártbizottság a dolgozókat elsősorban arra ösztönzi, hogy teljesítsék vál­lalati felajánlásukat és tervfel­adataikat a következő jelszó jegyében: A termelés hatékony­ságának növeléséért, a munka minőségének javításáért! A szocialista munkaversenyt 22 formában fejlesztjük, a mozga­lomba minden dolgozót bekap­csoltunk és a lehető legszéle­sebb körben érvényesítjük a szovjet tapasztalatokat. Különö­sen a szocialista brigádmozga­lom fejlődik, 189 kollektíva versenyében 3492 dolgozó vesz részt. Nem véletlen, hogy pártszer­vezetünk márciusi gazdasági konferenciáján a dolgozók munka kezdeményezésének fej­lesztése az egyik legfontosabb napirendi pont volt. A tanács­kozáson kihirdették dolgozóink vállalati felajánlását. A felaján­lást az egyes üzemegységek felajánlásai alapján tették, eze­ket a felajánlásokat a párttag­gyűléseken hagyták jóvá. Nagy munkát végeztek a -pártcsopor- tok, főként az egyes munkahe­lyeken kifejtett aktív ideológiai tevékenységükkel. Tagjaik sze­mélyes példájukkal a többi dolgozó támogatását is meg­nyerték. A szocialista munkaverseny fejlesztésében fontos szerepet játszanuk a pártalapszerveze­tek, mert ösztönzői a közös szocialista felajánlásoknak. A szocialista brigádmozgalom fejlesztését illetően sem bíz a véletlenre semmit a pártszerve­zet. Azzal, hogy az üzemi párt- bizottság és az alapszervezetek véleményét kikérik a címek odaítélésével kapcsolatban, ki­zárjuk a formalizmus lehetősé­gét. Nemi az a lényeges, hogy egy adott kollektíva hány éves tevékenységet tud felmutatni, hanem az, hogy tevékenységé­vel pozitív értelemben kiváljon a többi közül. Ugyanilyen jól irányítják a szocialista mpnka- verseny fejlődését az egyes üzemegységekben is. Pártszervezetünk e téren is érvényesíti az ellenőrzés jogát. Az alapszervezetek rendszere­sen negyedévenként értékelik a szocialista felajánlások teljesí­tését. az üzemi bizottság pedig félévenként. Csak a gazdasági, a szakszervezeti és az ifjúsági szervek egységes eljárása hoz­hatja meg a kívánt eredményt a szocialista munkaverseny irá­nyítása terén. Fontosnak tart­juk, hogy tovább mélyüljön a párt vezető szerepe és a kommunisták példamutatá­sa az egyes szervekben és szer­vezetekben. Mindent megte­szünk azért, hogy a kommunis­ta párt vezető szerepe minden üzemegységben érvényesüljön, és hogy javuljon a tagállomány összetétele. A párttagjelöltek feladatainak nagyobb része is a szocialista munkaversennyel kapcsolatos. Pártszervezetünk a munka- kezdeményezés legfontosabb feladatának azoknak a tartalé­koknak a feltárását tartja, amelyek lehetővé teszik az eredményesebb terv tel jesítést. Az üzemi pártbizottság említett ülésén határozat született arról, hogy a felajánlási moz­galmat azoknak a minőségi mutatóknak a teljesítésére fog­juk ösztönözni, ahol lemaradás mutatkozik. Ugyancsak erre összpontosít­ja figyelmét az üzemi pártbi­zottság, a vállalatvezetőség, a vállalati szakszervezeti és a vállalati SZISZ-bizottság kö­zös felhívása is, amelyet a jö­vő évi terv előkészítésével ösz- *szefüggésben az üzemi pártbi­zottság hagyott jóvá. Az üzemi pártbizottság a jö­vőben is feladatának tartja a szovjet tapasztalatok érvényesí­tését és a dolgozók munkakez­deményezésének fejlesztését. JÄN PELECZ, a vágsellyei (Šaľa) Duslo vállalat üzemi párt- bizottságának tagja A Csilizközi Efsz kommunistái konk­rét feladatok telje­sítésével tesznek eleget pártmegbí- zatásuknak. Ezért az értékeléskor Kulacs László és Csóka Ernő jó eredményekről ad­hat számot az év záró párttaggyű­lést előkészítő pártalapszerve- zetüknek. (Sz. A. felvétele) A jó munka motorjai Beszélgetés František Horváth elvtárssal, a Galántai JSZT elnökével A galántai járás forradalmi munkásmozgaImának történeté­ben jelentős szerepet töltöttek be a szakszervezetek, hiszen a tőkés uralom idején a párt hat­hatós támogatásával és buzdí­tásával szilárdan védték a munkások érdekeit a kizsák- mányolókkal szemben. Forra­dalmi hagyományait a szak- szervezet a fejlett szocialista társadalom építése során, a dolgozók nevelésében és alko' tó kezdeményezésének kibon­takozásában, a párt gazdaság- politikájának érvényrejut tatá­sában most is gyümölcsözően kamatoztatja. A sokrétű tevé­kenység formáiról és módjáról František Horváth elvtárssal, a Járási Szakszervezeti Tanács elnökével beszélgettünk, aki szívesen válaszolt kérdéseinkre. # Jelenleg mi határozza meg legnépesebb tömegszervezetük tennivalóinak irányát? — Amikor a feladatokról és a felelősségről szólok, szeret­ném hangsúlyozni a CSKP XV. kongresszusa határozatainak idevaló részét: „A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom továb­bi tevékenységének elvi, poli­tikai alapjai a fejlett szocia­lista társadalom építésében változatlanok. Ezek a lenini elvek az elmúlt évek során is kiállták az idő próbáját, to­vább nőtt és szilárdult a szak- szervezeti mozgalom társadal­mi súlya, szerepe és tekinté­lye. Fő célunk a termelés fej­lesztése és hatékonyabbá téte­le, a dolgozók élet- és munka- feltételeinek állandó javítása. S mindez az eddiginél fegyel­mezettebb, odaadóbb munkát, nagyobb erőfeszítéseket köve­tel mindenkitől, a szakszerve­zetek tagjaitól, akiknek a XV. pártkongresszus programjául) k teljesítésében hihetetlenül nagy a felelőssége. Ezt erősítette meg az országos szakszervezeti kongresszus tanácskozása, amely — feltételeinkre lebont­va a XV. pártkongresszus ha­tározatát — irányt szabott te­vékenységüknek is. # Hogyan egyeztethető üsz- sze a szakszervezetek leeme­lést segítő tevékenysége és érdekvédelmi funkciójának be­töltése? li „kettős“ tevékeny­ség nem mond ellent egymás­nak? — Távolról sem, hiszen a párt gazdaságpolitikájának kö­zéppontjában az ember áll. Ezért minden tevékenységünk­nek, így a termelő tevékeny­ségnek is célja a dolgozók szebb, boldogabb élete. Ennek hangsúlyozása azért is fontos, mert mindkét területen bőven akad javítanivaló. A termelést segítő munkánál például felve­tődik a kérdés, hogy mindent megtettünk-e már az ésszerű takarékosság érvényesítéséért, a belső tartalékok feltárásáért és hasznosításáért. Az érdekvé­delmi munka fejlesztésére is nagy szükség van. Feltétlenül javításra szorul egyebek között az üzemi demokráciával kap­csolatos munkánk tartalma. Sokkal következetesebben kell érvényt szerezni a végzett munkával arányos bérezésnek. Bátrabban kell élni a jogokkal a munkakörülmények javításá­nál a szociális ellátottságban, a biztonságos munkavégzésben. # A közvélemény szerint a szakszervezetek nemcsak a szocialista építés mozgatórugói, hanem egyúttal a dolgozók ne­velésének műhelyei, valódi is­kolái is. Mivel lehetne ezt a tételt alátámasztani? — A KSZT erre vonatkozó határozata nagy figyelmet szentel a szakszervezeti funk­cionáriusok és a tagok oktatá­sának, eszmei és szakmai ne­velésének. Ezt a határozatot az oktatás és a nevelés terü­letén járásunkban is kellő mér­tékben érvényesítjük. Szakmai területek szerint lektorcsopor­tok biztosítják az oktatás szín­vonalát. Az elmúlt évben a kü­lönböző szakkörökben az üzemi alapszervezetek 12 969 tisztség- viselője és mintegy 17 590 tag­ja kísérte figyelemmel az elő­adásokat és sajátította el a népszerű szocialista munkais­kolák előírt tananyagát. Az ok­tatásban részt vevők száma ez idén jelentősen megnöveke­dett. A szakszervezeti nevelés­nek nemcsak az a célja, ho­gyan, hanem az is, hogy a dol­gozók tudják, mit miért csinál­nak, ami jelentős mértékben felkelti termelési kedvüket, ki­fejleszti alkotó kezdeményezé­süket. Meggyőző tömegpolitikai és rugalmas szervező munkánk eredményeképpen 35 üzem 1183 munkáskollektíváján kívül 6554 dolgozója kapcsolódott a Nagy Októberi Szocialista For­radalom jubileumi évfordulójá­nak köszöntésére, népgazdasági feladataink teljesítésére irányu­ló szocialista versenymozgalom­hoz. A felajánlások értéke meghaladja a 30 millió koro­nát, amiből 29 226 123 korona értéket már a félévben teljesí­tettek. Ebben a sikerben jelen­tős részük van a szocialista munkabrigádoknak, a komplex racionalizációs brigádoknak, amelyek együttesen 15 163 dol­gozót tömörítenék. Szocialista munkabrigádjaink közül eddig 558 kollektíva elnyerte a bronz-, az ezüst- és az arany­fokozatot, amelyek 8129 dolgo­zót kitevő tekintélyes létszám­mal valóban a szocialista épí­tés és a kezdeményezés moz­gatórugói. Versenyző kollektí­váink erkölcsi elismerésében és kitüntetést en nagy szerepet játszik az a tény is, hogy az első fél év alatt az eredeti 7,3 millió helyett csaknem 18 mil­lió koronát írtak jóvá a „Szak- szervezeti milliárdok“ számlá­ján. % Hogyan érvényesül a szakszervezetekben a párt be­folyása, vezető szerepe? — Az a véleményem, hogy az elmondottakból ez félreért­hetetlenül kiderül, hiszen a szakszervezetek tagjai a párt­szervek és az alapszervfizetek útmutatását követve, a kommu­nisták példamutatásán felbuz­dulva váltják valóra a "SKP XV. kongresszusának határoza­tait, szocialista társadalmunk fejlesztésének nagyszerű prog­ramját. A párt vezető szelepé­nek érvényesülésénél üzemi alapszervezeteink képesek to­vábbfejleszteni sajátos tévé* kenységüket, nagyobb haté­konysággal elősegíteni szocia­lista társadalmunk fejlődését. SZOMBATH AMBRUS

Next

/
Oldalképek
Tartalom