Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-07 / 308. szám, hétfő
szó 197? XI. 7. 7 PONTOT VITT EL AZ I. LIGA ÉLLOVASA Az I. labdarúgó-ligában a 11. forduló mérkőzései voltak soron, s ezek az otthon játszi) csapattuk lö- léinvének jegyében zajlottak le. Csak a Zbrojovkának sikerült a Slovan pályájáról, s a Teplicének Trnavá- ból egy pootot elvinnie. A 12. fordulóban a csapatok a következő párosításban küzdenek majd a bajnoki pontokért: Slávia Pra>ha — Lokomotíva, Inter — Dukla Banská Bystrica, Trenčín — Plzeň, Teplice — Dukla Praha, Sparta — Trnava. Žilina — Ost«rava, Zbrojovka Brnu — Bo- hemians, Tatram Prešov — Slovan Bratislava. 3:0(2:0) Bohemions Žilina Prága, 5000 néző, játékvezető: Cbristov. Góllövők: Klouček {2) és Bičovský. Az eredmény nem tejezi ki hűen a pályán látottakat. A táblázat utolsó helyén álló vendégek a mezőnyben nem okoztak csalódást, lépést tudtak tartani a hazaiakkal. A Žilina védelme azonban többször hibázott és ezt a Bohemians játékosai ügyesen kihasználták. Két gólnál a kapus KráT is ,,közreműködött“. Helyére a 32. percben Murárik álltb be. B. Bystricu T-1 (fi-lY Lokomotíva 1/ Banská Bystrica, 6000 néző, játékvezető: Jursa. Gúllövők: Paliaf- ka (2), Krík, ill. Kozák. Két ellentétes íélidejü mérkőzést láthattak a nézők. Az első 45 percben a vendégek uralták a játékot, a 40. percben Kozák véd- heletlen lövéssel vezetéshez juttatta a vasutascsapatot. Szünet után fokozódott az Iram, a katonák szinte állandó nyomás alá vették a Lokomotíva kapuját. A vendégek védelme meglepő hibákat vétett és az egyenlítő gól után teljesen összeroppant. A mérkőzés legjobbja a hazaiak játékmestere, Pollák volt. 2:2 (0:1) Trnava Teplice Trnava, 5000 néző. játékvezető: Horbas. Góllövők: Knna, Cblpek, ill. Pokluda és Fiséra. A csúszós talaj a vendégeknek kedvezett jobban, akik megérdemelten szereztek pontot. A Teplice a mérkőzés folyamán kétszer is vezetett, és a hazaiaknak csak nyolc perccel a befejezés előtt sikerült egyenlíteniük. A trnavai védelem sorozatos hibákat véielt. (7.101. :1<0:í) 2:0 (1:0) Prešov Slávia Prešov, 6000 néző. játékvezető: Hora. Góllövő: Bubenko |2(. A játék képe alapján a hazaiak teljesen megérdemelten győztek. A mérkőzés egyik Iegjubb játékosa Bubenko volt, aki kétszer talalt a hálóba. A 30. percben Sobota beadásából volt eredményes, a 49.-ben húszméteres lövése talált utat a Slávia kapujába. Bubenko nem tudta végigjátszani a találkozót, a 74. percben Lubas kíméletlen beiemenése után megsérült. Slovan Brno Bratislava. 17 000 mézé. játékvezető: Krcfaňák. Gőllövök: Novotný, ili. Kopenec. Már órákkal a mérkőzés előtt énekelt, szavalt a mintegy két- háromezer brnói szurkolóból álló alkalmi kórus, amely hazai környezetet teremtett a Zbrojovkának. Hogy a Slovan éreztesse, ki a vendéglátó, játékosai már az elején keményen, rámenősen kezdtek játszani, amit Krchiiák játékvezető néhány perc után megúnt, felmutatott két sárga lapot, aztán folytatódott a mérkőzés. A kilencven perc igazolta: a Zbro- jovka sokkal jobb csapat a Sióimnál, játékosai gyorsaságban, egyéni képességekben magasan felülmúlták a „kékeket“. Most is láthattuk, mint már annyiszor: milyen sok gyenge képességű futballista van a Slovanban akik távolról sem ütik meg az II. ligás színvonalat. A Zbrojovka bátran, támadó felfogásban futballozott, ellentá- madasai pontosak voltak és mindent futás, gyorsaság közben csináltak a játékosok. Helyenként a Slovan a statiszta szerepére iin- rult, esak nézte amint kombinálnak a vendégek, akik bátran vállalkoztak lövésekre is. Kopenec, Kötések, Kroupa lövése okozott gondot Matulának. A félidő utolsó perceiben nagy nyomás nehezedett ľ Slovan kapujára, és CSÖKKENT AZ ÚJPEST ELŐNYE A magyar labadrúgö NB I. 10. fordulójában a bajnokság első két helyezettjének mérkőzése — Újpesti Dózsa—MTK VM — . gól nélküli döntetlent hozott. A Vasas idegenben szerzett két pontút és felzárkózott. Idegenben győzött az utóbbi hetekben gyengélkedő Ferencváros is. A következő forduló párosítása: Újpesti Dózsa —Csepel, Ferencváros—Videoton. Sz. MÁV—Vasas, MTK VM — Haladás, Dunaújváros—Rába ETO, Békéscsaba—Honvéd, Kaposvár—Szeged, Tatabánya — Diósgyőr, Pécs—Zalaegerszeg. Csepel—Békéscsaba 6:1 (4:0) Góllövök: Vad (2), Ozsváth, Tóth I., Somogyi, Magyar (öngól), 111. Kovács Gy. (öngól). A Csepel már az első fél órában biztosította győzelmét. Honvéd—Dunaújváros 3:2 (0:1) Góllövők: Nagy (2), Póczik (11 esböl), ill. Lukács (öngól), Szépe si (tizenegyesből). A vendégek kétszer is vezettek, a hazaiak a 87. percben lőtték a győztes gólt. Zalaegerszeg—Tatabanya 0:0 Alacsony színvonalú mérkőzésen úgy tfint, mindkét csapat elégedett az egy ponttal. Góllövő: Birinyi. Két perccel a befejezés előtt fejelt góllal nyert a hazai együttes. Újpesti Dózsa—MTK VM 0:0 Az MTK megérdemelte az egyik pontot. Az NB I. állása: Szombathely—Vasas 0:2 | Oi: 1) Góllövők: Kovács és Müller. A Haladás támadott többet, de a vendégek voltak veszélyesebbek. - Raba ETO—Ferencváros 1:2 f 1:2) Góllövők: Mile (tizenegyesből), Hl. Szokolai és Vépi (11 esből). A játék képe alapján a döntetlent mindenképpen megérdemellek volna a hazaiak. Diósgyőr—Kaposvár 4:0 (1:0) Góllövök: Váradi. Magyar, Oláh (31-esből) és Grolmusz. A fáradt Diósgyőr túl tudta magát tenni a splitl megrázkódtatáson és biztosan verte a kaposváriakat. Videoton—Székesle bérvár 5 2 (3:1) Gól lövők: Szabó (3-), Kovács, Nagy II., ill. Havasi, Lechner. Jó játékot, sok gólt láthattak a nézők a városi rangadón. 1. Ű. Dózsa 10 e 4 0 20:8 16 2. Vasas 10 , 7 1 2 22:9 15 3. MTK VM 10 6 3 1 16:7 15 4. Tatabánya 10 5 3 2 18:13 13 5. Videoton 10 5 2 3 29:16 12 6. Honvéd 10 6 0 4 20:10 12 7. Csepel 10 6 0 4 , , 19:13 12 8. Diósgyőr 10 4 3 3 13:11 11 9. Ferencváros 10 4 2 4 18:19 10 10. Pécs 10 3 3 4 11:10 9 Jl. Zalaegerszeg 10 2 5 3 11:16 9 12. Dunaújváros 10 2 4 4 14:20 8 13. Szombathely 10 3 2 5 11:18 8 14. Rába ETO 10 2 3 5 11:16 7 15. Békéscsaba 10 2 3 5 12:22 7 16. Szeged 10 3 0 7 9:21 6 17. Kaposvár 10 1 3 6 12:21 5 18. Sz. MÁV Előre 10 2 1 7 10:26 5 PRÉMIUMOK A Športka 45. játékhetének rendkívüli prémiumnyereményei, szelvényenként! 100 UOÜ korona értékben: Gyűjtőhely: sorozat és szám: sorszám: TJ Královpoľská Strojáreň, Brno Hs 555 633 3472 TJ Slávia UK Bratislava ob 178 202 1686 Tf Slávia UK Bratislava n* 250 794 18 117 Pošta Vranov n Topfou 1. mc 780 885 12S8 ZJ Dynamo ZČS Plzeň “j 982 864 1583 TJ Pozemné stavby Bratislava ns 805 1 00 3480 TJ Lokomotfva Bane Sp. Nová Ves nn 813 461 1147 egy gyors baloldali támadás után a beadott labdát a 45. percben Kopenec juttatta a hálóba. Mivel a Slovan játékosságban nem tudta felvenni a versenyt ellenfelével, a kapu elé ívelt labdákkal próbálkozott, s ez a 89. percben eredményt is hozott: Hron kapus hibájából Novotný fejjel szerezte az egyenlítő gólt. Adatok a mérkőzésről: kapura tartó lövések 1:9, mellé 3:4, szabálytalanságok 24:21, szögletarány 7:4. Sárga lap: Veselý, illetve Mazura és KtimeS. (t. v.) 1:0 (0:0) Ostrava Sparta Ostrava, 5000 néző. játékvezető: Fausek. Góllövő: Vojáček. Átlagos színvonalú mérkőzésen a gólarány nem fejezte ki hűen a hazaiak fölényét. 3:1 (0:1) Plzeň Inter Plzen, 4000 néző. játékvezető: Havlasa. Góllövők: jelinek (2) és Rejda, ill. Brezífc/ Két ellentétes félidő, az elsőben az Inter, a másodikban a házigazda volt lényegesen jobb. 3:1 (0:0) Dukla Praha Tiremčín Praga, 4000 nezó. )álekvezető: Wencl. Gőllövök: Kríž, Nehoda és Bilský, ill. Kovács. A Dukla az első félidőben két tizenegyest rúgott, de Macháč Nehoda és Vizek lövését ártalmatlanná tette. Szünet után gólokban is kifejezésre jutott a katonák jobb erőnléte, nagyobb játéktudása. Az I. liga táblázata 1. Brno 117 3 1 31:12 17 2. Dukla 11 6 3 2 29:14 15 3. Bohemians 11 6 2 3 16:9 14 4. Lokomotíva 11 6 1 4 21:15 13 5. Slávia 11 4 4 3 16:16 12 8. Trenčín 11 4 4 3 21:28 12 7. Slovan 11 4 3 4 20:20 11 8. Pnter 11 3 5 3 10:11 11 9 Prešov 11 4 2 5 16:15 10 10. Plzeň 11 5 0 6 14:16 10 11. Trnava 11 4 2 5 11:14 10 12. Teplice 1118 2 8:12 10 13. Spartu 11 3 3 5 11:16 9 14, B. Bystrica 114 16 14:21 S 15. Ostrava 114 1611:18 9 16 Žilina 11 2 09 14:26 4 A gólarány dönt Helycsere történt a táblázat élén az 1. jégkorong-liga 13. fordulója után. A bajnok Kladnónak két góllal jobb a gólaránya, mint »2 eddig vezető Litvínovnak és ezzel az első helyre került. A következő forduló párosítása: Pardubice—Č. Budéjovice, Košice—Kladno. Plzeň — Slovan, Brno—Sparta, Ti enčín—Jihlava, VŽKG — Litvinov. KLADNO—PLZEŇ 6:1 (3:1, 1:0, 2 0). Gólütők: E. Novák (2), Ka- herle. Müller, Bauer, Kŕiváŕek, 111, Pecka. A hazaiak minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. LITViNOV—PARDUBICE 4:2 10:1, 5:0, 3:1). Gólütők: Ulrych, Vopar, Kokrment, Machulda, ill. Moučka és B. Šťastný. A Litvinov az utolsó húsz percben lényegesen jobb volt ellenie-' lénél és ez döntött. SLOVAN—BRNO 2:2 (2:0, 0:2, 0:0). Gólütők: M. Šťastný (2), ill. Cerný és Kunc. Alacsony színvonalú találkozón a Slovannak ezúttal nem sikerült győznie. jlHLAVA—VŽKG 2:1 (0:0, 2:1, 0.0). Gólütők: Kupec, Augusta, ill, Kuŕivý. A katonák csak nagynehezen tudtak győzni. C. BUDEjO VICE—VSŽ KOSICE 9-4 (1:0, 2:3, 6:1). Gólütők: Kolar (3), Pouzar és Dvorák (2—2), Caldr, Pražák, ill. Ludma, Lach, Šterbák és V. Lukáč. A vendégek két harmadon át lépést tudtak tartani a hazaiakkal, az utolsó fiúsz percben a Ceské Budéjovice hat gólt ütött. SPARTA—TRENClN 3:2 (1:0, 0:2, 2:0). Gólütők: Titz, Richter, Haj- dňšek, ill. Kocián és Salajka. Nem hiányzott sok a meglepetéshez, az utolsó harmad elején inég az újonc vendégek vezettek. 1. Kladno 13 10 1 2 62:31 21 2. Litvinov 13 10 1 2 60:31 21 3. Sparta 13 9 2 2 34:23 20 4 Pardubice 13 6 5 2 42:36 17 5. Jihlava 13 7 1 5 42:34 15 6. C. Budéjovice 13 5 4 4 47:41 14 7. Trenčfn 13 5 0 0 36:49 10 8. Vítkovice 13 4 1 8 42:38 9 9. Brno 13 3 2 8 40:46 8 10. Plzeň 13 3 2 8 39:59 8 11. VSŽ Košice 13 4 0 9 35:72 8 12. Slovan 13 2 1 10 34:53 5 Sztizgólosok, szovjet módra A felszabadulás utáni idők egyik leghíresebb labdarúgó csapata a CKA Moszkva együttese volt, amely külföldi portyái során sikert sikerre halmozott. Természetesen elllátogatott hazánkba is és bemutatkozására 30 évvel ezelőtt, pontosabban 1947. november 2-án Prágában került sor, ahol a hazai egyik legnagyobb hagyományú együttes, a Sparta vendégeként 2:1 arányú győzelmet aratott. A találkozó iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg, jegyet nagyon sokan igényeltek, dr; a lelátókra csak a legszerencsésebb 50 000 néző kaphatott helyet. A győztesek góljait Bobrov lőtte, mindkettőt Fedotov átadásából, aki akkor a szoVjet labdarúgás legjobbja volt. Bobrov később mint jégkorongozó is világhírre tett szert, az első alkalommal VB részvevő együttes tagja is volt, s a Prágában legutóbb megrendezett jégkorong VB-n ő volt a szovjet válogatott első edzője. Ezúttal inkább Fedotovot emlegetjük, ugyanis őt tartották a szovjet labdarúgás 100 gólosai mintaképének, a klub képzeletbeli megalapítójának. Akkoriban a jelenleginél sokkal kevesebb klub indult a bajnoki küzdelmekben, s ezért nehezebb volt 100 gólt elérni. Hivatalosan csak 10 esztendeje találunk feljegyzéseket a 100 gólosok klubjáról, amelyet éppen Grigorij Fedotovról neveztek el. A szovjet nyilvántartás azonban merőben eltér a nálunk és egyebütt szokásostól: a gólok közé azokat is számítják, amelyeket a játékosok a válogatott színeiben szerepelve lőttek. Szerény véleményünk szerint ez a helyesebb és igazságosabb, mert minden igazi sportoló célja, hogy az országos színek képviseletében nyújtson emlékezeteset, maradandót. Akkor, 1967 novemberéig csak 13 labdarúgó nevét jegyezték a 200 gólosok klubjának listáján, de az első hely már a szovjet válogatott jelenlegi főedzőjét, Nyikita Szimonyant illette. A válogatottban szerepelve 14, klubja, a Szpartak Moszkva színeiben játszva 144 gólt lőtt. Idén már a klub 21. tagját köszöntötték, Oleg Blohint, a válogatott és a Dinamó Kijev világhírű csatárát, minden idők egyik legjobb szélsőjét. Válogatott találkozókon 19, bajnoki mérkőzéseken 94 gólt lőtt, s ha így folytatja, hamarosan még előkelőbb hely illeti meg ebben a híres klubban. Most pedig lássuk a százgólosok klubjának jelenlegi dicsőség listáját: Szimonyan 156 góllal, Ponomarjev 152, Ivanov 150, Szo- lovjev 143, Markarov 141, G. Fedotov 132, Gogoberidze 128, Sztrel- cov 128, Huszajnov 123, Kopajev 120, Kalojev 115, Blohin 113, Szal- nyikov 112, Beszkov 106, Malofe- jev 106, Pajcsadze 106, Vorosilov 104, Kazakov 105, Krasznyickij 105, Bobrov 103 és Iljin kereken 100 góllal. 10. Ružomberok 14 4 5 5 15:19 13 11. Púchov 14 4 4 6 13:15 12 12. Trebišov 14 4 4 6 13:22 12 13. Michalovce 14 3 5 6 15:24 ti 34. K. N. Mesto 14 2 4 8 10:26 8 15. Bardejov 14 1 5 8 16:26 7 16. Komárno 14 2 3 9 20:33 7 <*ÓL HAJRÁZIK A VSS Az SZNL 14. fordulójának sfá- legere az exligás VSS Košice és a táblázat élén álló Plastika Níl- ra mérkőzése volt, melyet a kelet-szlovákiai együttes 3:1 arányban nyert meg, és így behúzta ponthátrányát. A CH Bratislava is győzött és ez annyit jelent, liogy a táblázat első három helyén bárom 21 pontos csapat — CH, Nitra és VSS — áll. A következő az őszi utolsó forduló párosítása: Puchov—VSS, Martin—Trebišov, Pov. Bystrica—Ružomberok, Komárnu, —Dubnica, Michalovce—Bardejov, Humenné—CH, Kys. Nové Mestu — Senica, Nitra—Sp. Nová Ves. VSS—Nitra 3:1 (2:0). Góllövők: Daňko (11-esbôl), Lipnieký, And- rejko, ill. Ťažký. A bajnokság éllovasa sem tudta megszakítani a VSS sikersorozatát. • CH — Michalovce 3:0 fl:0). Góllövők: ján Capkovič, Kráľovič, Tara ba Átlagos színvonalú találkozón n hazaiak biztosan győztek. Dubnica—Pov. Bvslrica 0:1 10:0;. Góllövő: Mečiar. A győztes gól a 85. percben született. Senica — Hunienné 2:0 (2:0). Gól- lövők: Svirluch és Pavlíček. A hazaiak főleg az első félidőben játszottak jól. Bardejov—Komárno 5:2 12:1). Góllövök: Pasierb, Demény (11-es- ből), Chrapa, Lehotský, Majer, 111. Nagy (2). Sok gólt, küzdelmes találkozót láthattak a nézők. Ružomberok — Martin 2:1 (1:1). Gól lövők: Lechman (2 — egyet 11-esből), ill. Kunért. A vendéglátók végig jobbak voltak. Sp. Nová Ves—Kys. Nové Mesto 2:Q (1:0). Gollövők: Fečko és Fábián. Gólhelyzeteik alapján a hazaiak sokkal nagyobb arányban is győzhettek volna. Trebišov—Púchov 0:1 (0:0). Gól- lóvő: Kavecký. A vendéglátók kezdeményeztek többet egy tizenegyest is kihagytak, s végül a 77. percben lőtt góllal a Pűchové lett a két pont. 1. CH 14 9 3 2 33:13 21 2. Nitra 14 10 1 3 33:14 21 3. VSS 14 10 1 3 30:17 21 4. Pov. Bystrica 14 8 3 3 22:14 19 5. Senica 14 6 5 3 18:14 17 6. Sp. Nová Ves 14 6 3 5 13:9 15 7. Humenné 14 6 2 6 16:19 14 8. Dubnica 14 4 5 5 17:17 13 9. Martin 14 5 3 6 16:18 13 A sportfogadás hírei A Športka 45. játékhete í. húzásának nyerőszámai: 6, 9. 12, 20, 21, 44. Préminm szám: 18. A II. húzás nyerőszámai: 2, 4, 7, 11, 17, 19. Prémium- szám: 1. A MATES nyerőszámai: 6, 14, 20, 24, 28. A 12 talláatos Sazka szelvény 123458789 10 11 12 101101111 11 1 Az olimpiai bajnok elsősége Trnavaban szombaton három mérkőzéssel befejeződött az SZNF Kupáért rendezett nemzetközi férfi kézilabdatorna. Az olimpiai bajnok szovjet együttes utolsó mérkőzésén szoros küzdelemben vereséget szenvedett Lengyelországtól, de fgy is jobb gólaránya révén a torna első helyén végzett. Nem várt nagyarányú gólkülönbséggel maradtak alul a csehszlovák kézilabdázók a magyar együttessel szemben. Az utolsó napi eredmények: Lengyelország —Szovjetunió 18:17 (11:8), Jugosz- lávia—Románia 20:13 (9:8), Csehszlovákia—Magyarország 17:23 A torna végső táblázata: 1. Szovjetunió 5 4 0 1 107:85 8 2. Jugoszlávia 54 0 1 111:99 8 3. Lengyelország 5 3 0 2 105:98 6 4. Magyarország 5 2 03 111:103 4 5. Csehszlovákia 5 2 03 85:95 4 6. Románia 5 0 0 5 72:111 0 A góllövök versenye: 1. Kovács (magyar) 37, 2. Kleinpel (lengyel) 33, 3. Radenovics (jugoszláv) 25 góllal. Így tijelünk 46. FOGADÚHÉT 1. Vítkovice—Pardubice (jégkorong-liga mérkőzés, akár a további négy) a vendég nagyobb esélyével. Tippünk: 2, 0. 2. Litvinov—Trenčín. Sokkal gólerősebb a vendéglátó. Tippünk: 1. 3. Jihlava—Brno. Az egyik pont a vendégeké lehet. Tippünk: 1, 0. 4. Slovan Bratislava—VSŽ Košice. E szlovákiai rangadókon általában a házigazda győz. A Slova- non sokat segítene a két pont. Tippünk: 1. 5. Motor C. Budéjovice—Poldi Kladno. Döntetlenhez közeli eredmény várható. Tippünk: 0, 2. LABDARÚGÓ NEMZETI LIGA 6. Viktoria Žižkov—Poldi Kladno. A vendégcsapat jobb formában van, de a pályaelőny sokat jelenthet. Tippünk: 0, 1. 7. Ústí n. L.—Mladá Boleslav. A házigazda otthonában magabiztos. Tippünk: 1. 8. Baník Sokolov—ÚD Pribram. A 9 pontos 13. helyezett a 20 pontos elsőt fogadja! Tippünk: 2. 9. LlAZ Jablonec—TŽ Tfinec. Az exligások találkozóján a környezet fontos szerephez jut. Tippünk: 1. 10. Hradec Králové—Gottwaldov. A házigazda 4., 14 pontja van, vendége a 9., 11 ponttal. Tippünk: 1. 11. Púchov—VSS Košice. A vendégcsapat gyengébb rajt után erő- telejsen felnyomul és győzelme várható. Tippünk: 2. 12. Martin—Trebišov. Martin a 9. volt 13 ponttal, Trebišov a 13. forduló után 12 ponttal a 10. helyet foglalta el. Tippünk: 1.