Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)
1977-11-03 / 304. szám, csütörtök
Leonyid Brezsnyev elvtárs ünnepi beszéde Az internacionalizmus jegyében Elvtársak! A szocialista világrendszer nagymértékben gazdagítja korunk világának életét azokkal az új típusú kapcsolatokkal, amelyek ,a testvérpártok internacionalista politikájának eredményeként a szocialista államok és mindenekelőtt a szocialista közösség országai között alakultak ki. Tiszta lelkiismerettel állíthatjuk: szövetségünk, barátságunk és együttműködésünk a szuverén, egyenjogú, közös célokat követő és közös érdekektől vezetett, az elvtársi szolidaritás és kölcsönös segítségnyújtás szálaival egybefűzött országok szövetsége, barátsága és együttműködése. Együtt, egymást segítve, erőfeszítéseinket, tudásunkat és erőforrásainkat a gyorsabb előrehaladás érdekében egyesítve haladunk előre. Elhatároztuk, hogy közösen oldjuk meg a nyersanyag és fűtőanyag-ellátás, az energetika, az élelmezés és a közlekedés problémáit. A tudomány és a technika legújabb vívmányainak segítségével bővítjük a szakosítást és a kooperációt, különösen a gépgyártásban. Minden egyes testvérország és az egész közösség érdekeinek és szükségleteinek figyelembevételével megalapozottan, gazdaságosan és hosszú távra oldjuk meg ezeket a feladatokat. Elvtársaki 1917 októberében Oroszország munkásai és parasztjai egyma- guk szálltak szembe a régi világgal — a kapzsiság, az elnyomás és az erőszak világával. Az imperializmus ellenséges erőitől körülvett országban felépítettük a szocializmust. Felépítettük és megvédtük. Most már nem vagyunk egyedül. Országunk a szocialista államok nagy családjának része lett. Lehet-e számunkra, szovjet kommunisták és minden szovjet ember számára kedvesebb e környező világban, mint ez a szocialista család? Felvirágzása és közös boldogulásunk érdekében mindent megteszünk, ami erőnkből telik. Nehéz túlbecsülni azt a hatalmas befolyást, amelyet a mi Otóberünk a nemzeti felszabadító mozgalom fejlődésére gyakorolt. Október győzelme volt az, amely igazán öntudatra ébresztette a gyarmati népeket, segítette őket abban, hogy hatalmas győzelmeket érjenek el az imperialista elnyomás alóli fel- szabadulásért vívott harcukban. V. I. Lenin már 1919-ben megírta: „ Kelet népeinek felszabadulása most gyakorlatilag teljesen megvalósítható." A második világháború után, a fasizmus felett aratott győzelmünket követően több mint kétmilliárd ember rázta le a gyarmatosítók igáját, vívta ki az állami függetlenséget. Egészében véve az imperializmus gyarmati rendszere a maga klasszikus formáiban már fel- számoltnak tekinthető. Ez, elvtársak, világtörténelmi fontosságú jelenség. Rendkívül fontos, hogy sok felszabadult ország elveti a fejlődés kapitalista útját, és a kizsákmányolástól mentes társadalom felépítésére törekszik, a szocializmus felé orientálódik. Ezek az államok hű és megbízható barátokra lelnek a szocialista országokban, amelyek készek megadni nekik a lehetséges segítséget és támogatást ahhoz, hogy a fejlődés haladó útjára lépjenek. Nemcsak erkölcsi és politikai támogatást nyújtanak, hanem gazdasági és szervezésbeli támogatást is, egészen a honvédelmük megszilárdításában való közreműködésig. A szabadságért küzdő harcosok útja nem könnyű. A szocializmus számára szükséges közösségi, gazdasági alapok létrehozása kitartó munkát igényel. Elkerülhetetlenek a kizsákmányoló elemekkel és azok külföldi támogatóival vívott heves összecsapások. . Ezek időnként éles kitérőket idéznek elő a fiatal államok politikájában, '^t, olykor visszafelé fordítják ^désük irányát. A fejlődés fő iránya azonban vitathatatlan. A céljaikat ás az életben betöltött helyüket felismerő dolgozó milliók akarata a nemzeti függetlenség megszilárdításának, a kizsákmányolástól és elnyomástól mentes társadalmi rend végső győzelmének biztos záloga. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az imperializmus megbékélt a fejlődés ilyen irányával. Nem: pozíciói az egykori gyarmatokon gyakran még ma is igen szilárdak, és az imperialisták hajlandók mindent megtenni annak érdekében, hogy e pozíciókat megtartsák, ahol pedig lehetőségük van rá, elmélyítsék és kiszélesítsék őket. Az imperialisták ma már nem egykönnyen szánják rá magukat a felszabadult országok ügyeibe való nyílt, fegyveres beavatkozásra. Az utolsó Ilyen jellegű nagyszabású akció — az Egyesült Államok háborúja Vietnam ellen — túlságosan megsemmisítő és szégyenletes kudarccal végződött ahhoz, hogy kedvet keltsenek a hasonló kalandokhoz. Egyre növekvő ellenállást váltanak ki azok a kísérletek, amelyekkel a fiatal országokat megpróbálják bevonni az imperialista katonai tömbökbe. Ennek egyik bizonyítéka az el nem kötelezett országok mozgalma. Aligha segítenek az imperializmuson azok a kísérletek, amelyekkel megpróbálják felhasználni a volt gyarmatokon általuk létrehozott vagy megvesztegetett reakciós rezsime- ket. Hiszen ezek a rezsimek az imperializmustól való függőség újabb formáin kívül semmit sem kínálhatnak a népeknek. V. I. Lenin még a keleti országok népei nemzeti felszabadító harcának első hullámai idején írta: „ . •. a világon semmilyen erő sem fogja visszaállítani Ázsiában a régi feudális rendszert, nem söpri el a föld színéről az ázsiai és félázsiai országok néptömegeinek hősies demokratizmusát.“ Ma már megggyőződéssel kijelenthetjük: a világon semmiféle erő sem törölheti el az imperializmus volt gyarmatain és fél- gyarmatain élő sokmilliós tömegek hősies felszabadító harcának eredményeit. A népek felszabadító harcának ügye legyőzhetetlen, övé a jövő. Az Október meggyújtotta fény a világtörténelemnek ezen a frontján sem alszik ki. üj szakasz a nemzetközi munkásmozgalom harcában Elvtársak! Október győzelme új szakaszt nyitott a nemzetközi munkás- mozgalom harcában. A szocializmus építése a Szovjetunióban, majd más országokban is, elősegítette a kapitalista országok proletariátusa politikai érettségének fokozódását. Növekedett a proletariátus szervezettsége. Létrejött az az erő, amely nagy szerepet hivatott betölteni a történelemijén: a nemzetközi kommunista mozgalom. Kiszélesedett a proletariátus szövetségeseinek frontja a monopóliumok uralma ellen, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcban. A kapitalizmuson ugyanakkor egyre nyilvánvalóbban megmutatkozik, hogy jövő nélküli társadalom. Gazdasági életét krónikus megrázkódtatások érik. A műszaki haladás a munkások oly nagy tömegét teszi munkanélkülivé, hogy ez megrázkódtatásokkal fenyegeti egész társadalom-politikai rendszerét. Szakadatlanul emelkednek az árak, s a legsúlyosabb probléma továbbra is az infláció. Hol az egyik, hol a másik országban robbannak bombaként a magasrangú személyiségek sötét politikai üzelmeire, megvesztegethetőségére, a hatalommal való visszaéléseire, durva törvénysértéseire irányuló leleplezések, s ez az uralkodó osztály szélzülléséről tanúskodik. A képet a bűnözés példátlan növekedése egészíti ki. Mindez azt jelenti, hogy a szocializmusra való áttérés objektív gazdasági és társadalmi- politikai előfeltételei magas fokú érettséget értek el. A kapitalista országokban fokozódik a tömegek gyökeres változásokra irányuló törekvése. A burzsoázia természetesen tapasztalt ellenfél. Megváltoztatja taktikáját, manőverezik. Részleges reformokkal próbálja megerősíteni pozícióit, gyengíteni a tömegek vonzódását a szocializmushoz. Ilyen körülmények között a kommunista pártok forradalmi harcuk stratégiájának és taktikájának tökéletesítésére törekednek. Megpróbálják összefogni az összes demokratikus erőt a monopóliumok uralma elleni harcban. Ezzel kapcsolatos elméleti állásfoglalásaikban vannak érdekes tételek, bár nyilvánvaló, hogy nem tekinthetünk mindent végérvényesen kidolgozottnak és vitathatatlannak. Ez érthető%is: Útkeresésről van szó. Csak az a fontos, hogy helyes irányban járjunk. Bármilyen utat választanak is, a kommunisták hivatása végső soron az, hogy a tömegeket a fő cél, a szocializmus felé vezessék. Az Október győzelméért vívott harc tapasztalatai megmutatták, hogy a forradalmi tevékenységben tökéletesen elképzelhető a taktika megváltoztatása, az újabb szövetségesek megszerzése érdekében kötött kompromisszum. De meggyőződtünk másról is: elveinket semmiképpen sem áldozhatjuk fel taktikai előnyszerzés érdekében. Mert különben, ahogy a szólás járja: veszett fejsze nyele. Minél erősebb a kommunista pártok befolyása, az imperializmus annál aktívabban próbálja eltéríteni a kommunistákat az igaz útról. Durván: nyomással és fenyegetésekkel, de finomabb módszerekkel is megkísérli ezt. A burzsoá országok kommunistáit mostanában azzal kecsegtetik, hogy „elismerik társadalmi létjogosultságukat.“ Cserében csupán egy „csekélységet“ követelnek: mondjanak le a tőke hatalma ellen, a szocializmusért vívott harcukról, az internacionalista osztályszolidaritásról. A kommunisták azonban már régen kivívták helyüket a társadalomban — éppen forradalmi harcuk segítségével. A népek elismerték a társadalomban betöltött szerepüket, és ezt a szerepet senki sem veheti el tőlük! Az imperialisták nagyon szeretnék aláásni a kommunisták •egységét. E célból hamis állításokat hangoztatnak, többek között azt, hogy a szocialista országok kommunista pártjai, s elsősorban az SZKP, megpróbálják ráerőltetni p nyugati kommunistákra a társadalom szocialista átalakítására vonatkozó receptjeiket. Ez azonban nyilvánvaló koholmány. Pártunk, mint valamennyi marxista—leninista párt, szilárdan megtartja a kommunista mozgalom általánosan elfogadott alapelveit: a különböző országok kommunistáinak egyenjogúságát, függetlenségét, egymás belügyeibe való be nem avatkozását, szolidaritását és kölcsönös támogatását. Ma, forradalmunk 60. évfordulóját ünnepelve mi, szovjet kommunisták ismételten kijelentjük, hogy mindig hívek maradunk a világ kommunistáinak nagy testvériségéhez A legnagyobb sikereket kívánjuk a tőke diktatúrája ellen, a szabadságért, a békéért és a társadalmi haladásért harcoló kommunista és munkáspártoknak és szövetségeseiknek. Mindig biztosak lehetnek barátságunkban, szolidaritásunkban és támogatásunkban! sadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének irányvonalát. Napjainkban a békés egymás melleit élés elvei, mint az egyedül reális és ésszerű elvek, eléggé meggyökereztek a nemzetközi kapcsolatokban. Ez a világ erőviszonyaiban bekövetkezett változásoknak, s mindenekelőtt a Szovjetunió, az egész szocialista közösség hatalma és nemzetközi tekintélye növekedésének eredménye, ugyanakkor a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító erők által aratott sikerek eredménye is. S végezetül a tőkésvilág bizonyos vezető körei részéről az új realitások iránt tanúsított megértés eredménye. Ugyanakkor ez annak a hatalmas munkának az eredménye, amelyet az utóbbi években a Szovjetunió és a szocialista közösség más országai végeztek annak érdekében, hogy a nemzetközi kapcsolatokat békés alapokra építsék át. A világban végbement kedvező változások, amelyek a 70-es években különösen érzékelhetővé váltak, a nemzetközi feszültség enyhülése elnevezést kapták. Ezek a változások kézzelfoghatóak és konkrétak. Abban nyilvánulnak meg, hogy nemzetközi dokumentumok ismerik el és rögzítik az országok közötti becsületes és méltányos kapcsolatok szabályainak sajátos kódexét, s ez jogi és er- kölcsi-politikai akadályt állít a háborús kalandok kedvelőinek útjába. Megnyilvánulnak az első, bár egyelőre szerény megállapodásokban, amelyek elzárják a fegyverkezési hajsza egyes csatornáit. Megnyilvánulnak továbbá a különböző társadalmi rendszerű államok közötti békés együttműködés számos területére kiterjedő egyezmények szerteágazó hálózatában. A kedvező változások legvilágosabban Európában láthatók, ahol erősödnek a népek jószomszédi kapcsolatai, a kölcsönös megértés, az egymás iránti érdeklődés és tisztelet. Nagyra értékeljük ezt az eredményt, s kötelességünknek érezzük, hogy minden lehetséges módon őrizzük és erősítsük. Ezért nagy jelentőséget tulajdonítunk a Franciaországgal, az NSZK-val, Nagy-Britanniá- val, Olaszországgal, valamint más társadalmi rendszerű, nagy és kis európai országokkal folytatott együttműködésünknek. Természetesen nagy jelentőséget tulajdonítunk az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatainknak. Sok minden elválasztja országainkat a társadalmi-gazdasági rendszertől kezdve az ideológiáig. Az Egyesült Államokban nem mindenkinek tetszik a mi rendünk, s mi is sokat beszélhetnénk arról, ami Amerikában történik. De ha az eltérésekre helyezzük a hangsúlyt, és ki akarjuk oktatni egymást ,ennek következménye csakis a bizalmatlanság és az ellenségeskedés lehet, ami mindkét ország számára előnytelen, és az egész világ szempontjából veszélyes lenne. A szovjet állam megszületésekor Lenin figyelmeztette az akkori amerikai vezetőket: „Akár tetszik ez nektek, akár nem, Szovjet—Oroszország — nagyhatalom“ s „Amerika semmit sem nyer a velünk való kapcsolatok vakbuzgó megtagadásának Wilson-féle politikáján, azon az alapon, hogy a mi kormányunk nem felel meg az ő ízlésüknek.“ Ez helyénvaló volt fél évszázaddal ezelőtt — s még inkább helyénvaló most. Maga az élet követeli meg, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatokban a békevágy diktálta hosszú távú elképzelések legyenek a döntő tényezők. Kitartunk e mellett az irányvonal mellett, s cserébe ugyanezt várjuk. Készek vagyunk folytatni az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok már megkezdett fejlesztését az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet alapján. Támogatjuk az enyhülést, megállítjuk a fegyverkezési hajszát Külpolitikánkat a békeszeretet hatja át Elvtársak! A szovjethatalom a lenini bé- kedekrélum jegyében született, országunk külpolitikáját azóta is áthatja a békeszeretet. Objektív történelmi feltételek határozták meg e politika konkrét tartalmát: a különböző tárA nemzetközi kapcsolatok jelenleg mintegy útkereszteződéshez értek: az egyik út a bizalom és az együttműködés elmélyüléséhez, a másik pedig a kölcsönös rettegés, a gyanakvás, a fegyverfelhalinozás fokozódásához vezet. Ezeken az utakon eljuthatunk a tartós békéhez, vagy — legjobb esetben —, a háború szakadékénak szélén való egyensúlyozáshoz. Az enyhülés lehetővé teszi, hogy a békés utat válasszuk. Bűn lenne elszalasztani ezt a lehetőséget. S jelenleg a legfontosabb, legsürgetőbb feladat: az egész világra kiterjedő fegyverkezési hajsza megállítása. Sajnos, a fegyverek halmozása folytatódik és egyre veszélyesebb formákat ölt. A tömegpusztító fegyverek mind újabb válfajait és típusait hozzák létre — s jól tudjuk, kinek a kezdeményezésére. Hiszen minden új fegyvertípus: valóságos több ismeretlenes egyenlet, s nemcsak a katonaiműszaki vagy stratégiai, hanem politikai következményeit tekintve is az. Az egyik fegyvertípustól a másikhoz való kapkodás — .ami nyilván azon a számításon alapul, hogy megőrizzék e fegyverek monopóliumát — csak ösztönzi a fegyverkezési hajszát, mélyíti a kölcsönös bizalmatlanságot, tovább nehezíti a leszereléssel kapcsolatos intézkedések megvalósítását. Ennek kapcsán szeretném a leghatározottabban megerősíteni azt a gondolatot, amelyet már korábban is kifejlettem. A Szovjetunió hatékonyan gondoskodik saját védelméről, de nem törekszik, s a jövőben sem fog törekedni arra, hogy katonai fölényre tegyen szert más országokkal szemben. Nem akarjuk megbontani a katonai erők jelenleg fennálló hozzávetőleges egyensúlyát, például Közép-Európában, Kelet és Nyugat között, vagy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Cserébe viszont megköveteljük, hogy senki más ne törekedjék az egyensúly saját érdekéből történő megbontására. Magától értetődik, hogy a kialakult egyensúly fenntartása nem öncélú. Amellett vagyunk, hogy kezdjük meg a fegyverkezési hajsza görbéjének lefelé hajlítását, fokozatosan csökkentsük a katonai konfrontáció színvonalát. Lényegesen csökkenteni akarjuk, majd pedig meg akarjuk szüntetni az atomháború veszélyét, az emberiséget fenyegető legsúlyosabb veszélyt. Éppen ezt a célt szolgálják a Szovjetunió és a többi szocialista ország közismert javaslatai. Most radikális lépést javaslunk: állapodjunk meg abban, hogy minden ország egyidejűleg megszünteti a nukleáris fegyverek gyártását, vagyis minden ilyen nukleáris fegyvert — legyen az atom-, hidrogén-, neutronfegyver vagy lövedék. Ezzel egyidejűleg az atomhatalmak kötelezhetnék magukat, hogy megkezdi»; a korábban felhalmozott készletek fokozatos csökkentését, lé- pésről-lépésre haladva azon teľ jes, „százszázalékos“ megsemmisítéséig. Az atomenergiát csak békés célokra használjuk fel! — ezzel a felhívással lordul a világ kormányaihoz és népeihez a szovjet állam fennállásának 60. évében. Van még egy fontos probléma, amelynek közvetlen köze- van az atomháborús veszély csökkentésével kapcsolatos feladathoz. Arról van szó, hogy el kell jutni a nukleáris fegyverkísérletek betiltásához, ahhoz, hogy ne csak a légkörben, a világűrben és a vízalatt le- végezzenek ilyen kísérleteKet, hanem a föld alatt sem. Szeretnénk elmozdítani és eredményesen befejezni az említett kérdés megoldását szolgáló tárgyalásokat. Ezért kijelentjük: készek vagyunk megálla- 1977. podnl abban, hogy valamennyi atomfegyver-kísérlet meghatározott időre történő betiltása mellett hirdessük meg a békés (Folytatás az 5. oldalon) XI. 3.
