Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)

1977-11-18 / 319. szám, péntek

ma 1977 fcí. 18. 5 HATVAN ÉV TÁVLATÁBÓL A dédíni Ferox üzem termékeinek egyliarniadát a Szovjetunióba exportálja. Az üzemben vegyipari és ásványolajipari berendezé­seket gyártanak. Az iizem dolgozói szocialista vállalásuk értelmé­ben november 25-ig szeretnék teljesíteni a Szovjetunióba irá­nyuló exporttervet. Képünkön: Bohumil Kubát kazánkészítő mun­ka közben. (Felvétel: ČSTK — 0. HolanJ Bíráld igényességgel Ha idős emberrel beszélek, olyan érzésem támad, mintha jó író könyvét olvasnám. Mind­össze annyi a különbség, hogy nem kell lapoznom — ahelyett kérdezek. Főleg akkor érdek- feszítő ez a „könyv“, ha az idős ember túl vun már a nyolcvanadik életévén, két vi­lágégést is átélt, és — mint Érsek Péter elvtárs is — ak­tív résztvevője volt a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom­nak. Amikor autónk Csilizradvány (Ciližská Radvah) rendezett utcáin kanyargóit és kerestük a 266-os házszámot, találgat­tam: magas lesz, vagy ala­csony, friss mozgású, vagy megtört, fáradt az egykori vö­röskatona, aki 1918 májusában lépett be a Vörös Hadseregbe, ahol 1920. december 15-ig har­colt az új világ megteremté­séért. Annyit tudtam róla, hogy 83 éves, a Vörös Csillag Érdemrend és számos más ki­tüntetés tulajdonosa. — Kit keresnek az elvtár­sak? — kérdezte egy 65 éves­nek látszó, magas férfi. — Érsek Péter elvtársat. — Én vagyok az! Kezet nyújtott és bevezetett a lakásba. Kötetlen beszélgeté­sünk második, harmadik mon­data után észre sem vettem és — ahogy mondani szokás — benne jártunk a hatvan évvel ezelőtti eseményekben, hiszen Érsek elvtárs már 1916-ban a mai Szovjetunió közép-ázsiai területén élt, és cselekvő ré­szese volt mindannak, amire akkor és a további években sor került. — Apám falusi iparos volt, aki fiatalon Budapesten, szer­vezett munkásként dolgozott — mondta —, és sokat beszélt ne­kem és nyolc testvéremnek arról, hogyan élnek a gyári munkások. így már fiatalon sokkal többet tudtam a haladó eszmékről, mint a velem egy- ívású parasztgyerekek. Ezek a beszélgetések formálták ben­nem a politikai események iránti érdeklődést, mely ma sem veszett ki belőlem. így kezdődött ez az életre­gény. 1916-ban Közép-Ázsiu egyik fogolytáborában lelkes és a haladó eszméket jól is­merő agitátorok előadásait hallgatta, látta, hogy a sze­génysorsú családok nagy nyo­morban élnek, és a cári rend­szer bukása után szükségét érezte, hogy részt vegyen an­nak a nagyszerű műnek a ki­teljesítésében, melyet az Októ­beri Forradalom hősei harcol­tak ki. A legnagyobb feladatok ekkor a Vörös Hadseregre há­rultak, s mert hitt céljaik he­lyességében, és nem volt híjá­val a bátorságnak sem, beállt a soraikba. Az afganisztáni ha­tártól 18 kilométerre fekvő Kir- kl nevű városkában újságokból, hajóval érkező emberek elbe­széléseiből értesült a polgárhá­A terv teljesítéséért vívott mindennapi küzdelem során nem szabad a távlati célokat szem elől téveszteni. Hiszen a mindennapi akadályok leküzdé­se és a problémák megoldása csak előkészület a jövő még igényesebb feladatainak teljesí­tésére. Ez nemcsak az anyagi termelés terén érvényes, ha­nem — és elsősorban — az emberek nevelésében is. A mai fiatalok néhány év múlva dön­tő erővé válnak, alkalmasak­nak kell lenniük a termelés és az egész társadalom irányí­tására. Az ifjúság munkáját és az ifjúsággal való munkát ezéU rendszeresen az üzemi pártbizottság tanácskozásainak napirendjére tűzzük. Vállalatunknál az ösz- szes dolgozó egyötöde tagja a SZISZ-nek. Kezdeményezésük fejlesztésére törekszünk. Újítá­si versenyeket, a kiváló dolgo­zó, a kiváló szakipari tanuló, a legjobb üzemegység címek elnyerésére versenyt hirdetünk. A fiatalok védnökséget vállal­nak az elektronikai részleg szállítmányai felett. A fiatalok ugyancsak kiveszik részüket az orenburgi gázvezeték építői számára gyártott termékek ter­ború ós az intervenció esemé­nyeiről. Edződött a feliérek ellen vívott harcokban, politi­kailag fejlődött a fegyelmet, rendet szigorúan megkövetelő Vörös Hadseregben. — Amikor szétvertük az el­lenséget és előrenyomultunk, mindenütt romokat, felégetett falvakat, városokat találtunk — mondotta. — A fehérek és a velük egy húron pendülő gazdagok, akiket burzsujoknak Érsek Péter hívtunk, azzal a szándékkal dúlták szét a házakat, hogy semmilyen érték ne kerülhes­sen a birtokunkba, de még élel­met se találjunk. Nem sikerült azonban mindig elmenekülniük. Ha összecsapásra került sor, ágyúkat, puskákat, lőszert zsák­mányoltunk tőlük. A gyújtoga­tásokon, rombolásokon túl er­kölcsi károkat is okoztak a fe­hérek, mert mindenütt azt ter­jesztették, hogy mi a nép el­lenségei vagyunk. Amikor az­után felszabadítottunk egy fa­lut vagy várost, és elláttuk a lakosságot meleg étellel, segít­séget nyújtottunk lerombolt házaik rendbehozásán, hálával és szeretettel vettek körül ben­nünket az emberek. A fiatalok közénk álltak, és derekasan harcoltak a sorainkban. Nem volt könnyű a vöröska­tonák élete. A parancsnokság egy napon rendkívüli feladattal bízta meg őket: egy nap alatt fel kellett szabadítaniuk egy olyan várost, amely a Kaspi- tenger mellett, hegyektől körül­vett katlanban feküdt. A reak­ciós erők biztonságban érezték magukat a városban, mert ar­ra gondoltak: hónapok ' telhet­nek el, míg a vöröskatonák lo­vaikkal, ágyúikkal átkelnek a meredek hegyeken. — Egy éjszaka elég volt ah­hoz, hogy bejussunk a város­ba — mondotta Érsek elvtárs. — Szinte emberfeletti erővel, kötelekkel húztuk fel a lova­kat, ágyúkat a hegytetőre, és reggel rajtaütöttünk az ellensé­gen. A fehérek pánikszerűen menekültek. Annak ellenére, hogy a kikötőben horgonyzó hajókat éjjel-nappal fűtötték és riadókészültségbe helyezték, mégsem tudtak valamennyien elmenekülni. A hajók jó részét birtokunkba vettük, sok ágyú­melésből, és védnökei a III. mélníki villanyerőmű 500 me­gawattos kazánjának, amelyet most gyártunk. Az idei első félévben 42 újítási javaslatot nyújtottak be, ebből 27-et meg­valósítottunk. A fiatalok újító­mozgalma 370 000 korona meg­takarítást eredményezett. Szüntelenül törődünk azzal, hogy a fiatalok a döntő fel­adatokra összpontosítsák figyel­müket, s kezdeményezésük ne fulladjon formalizmusba. Ez nem olyan egyszerű feladat, ahogy első pillantásra tűnik. Ha egy fiatal komoly probléma megoldásába kezd, máris elv­szerű hozzáállást követelünk meg tőle a párthatározatok és a vezetőség által jóváhagyott irányelvek teljesítéséhez. Sikeresen fejlesztjük az ifjú- sági-fényszórómozgalmat. Az üzemi pártbizottság tekintetbe veszi a felfedett fogyatékossá­gokat, és megfelelő intézkedé­seket foganatosít kiküszöbölé­sükre. Most éppen a gépek fel- használásának mértékét ellen­őrizzük, mert e téren a Hátá­hoz, gyalogsági fegyverhez jutottunk hozzá. Rettenetesen fárasztó volt az éjszakai hadmű­velet, de megérte. A szegény- sorsú lakosok és a fiatalok na­gyon örültek nekünk és meg­vendégeltek bennünket. Érsek Péter 1921-ben tért haza. A hatóságok üldözték, megpróbálták a kiúttalanságba kergetni. A csendőrök még éj­szaka is zaklatták, ellenőriz­ték, otthon van-e, nem szer­vez-e gyűléseket. Hosszú ideig nem kapott munkát. A felsza­badulás után, 1950-ben a halyi nemzeti bizottság elnökévé vá­lasztották. — Életem legnehezebb idő­szaka ekkor kezdődött — mon­dotta. — Meg kellett küzdenem az előítéletekkel. Az egykori befolyásos személyek nem nyu­godtak bele, hogy nem szólhat­nak bele a falu életének irá­nyításába. Nem sokkal később kezdtünk- hozzá az egységes földnnívesszövetkezet megala­pításához. A mai fiatalok el sem tudják képzelni, mennyi munkára, éjszakázásra, agitá- cióra volt szükség ahhoz, hogy 1952-ben megalakíthattuk a III. típusú földművesszövetke- zetet. A falu lakosainak egy része nem hitt a közös gazda­ság előnyeiben, apáról fiúra szállt az a tévhit, hogy csak annak biztosított a jövője, aki mind nagyobb saját földterület­tel rendelkezik. A közös gaz­daság eredményeinek láttán azután lecsillapodtak a kedé­lyek. Közben az idő homokóráján peregtek az évek. A megfeszí­tett munka, az egykori nélkü­lözés kikezdte Érsek elvtárs egészségét. 1952-ben rokkant­sági állományba került, ké­sőbb nyugdíjba ment. — A politikai események és a közügyek iránt továbbra is érdeklődöm — mondotta. — Hallgattam Leonyid Brezsnyev elvtársnak, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója ünnepségén mondott beszédét. Meghatódtam, és meg­tisztelve éreztem magamat, amikor a következőket mondot­ta: „A legnagyobb, a legfor­róbb hála és szeretet szavait intézzük a forradalom veterán­jaihoz. Mind kevesebben marad­nak velünk azok köziil, akik 1917 októberében a lenini párt zászlaja alatt indultak a régi világ megostromlására. Hőstet­tük nagysága egyre jobban nö­vekszik a szemünkben. Becsü­let és dicsőség Október úttö­rőinek.“ . Úgy érzem, megérde­meljük ezt az elismerést. Min­den erőnkkel, sokszor az éle­tünk kockáztatásával harcol­tunk azoknak a nagyszerű esz­méknek a győzelemre viteléért, melyek az idősebb ós fiatal korosztállyal együtt nekünk — nyolcvan éven felüli öregek­nek — is létbiztonságot hoz­tak, boldog jelent és jövőt. KOMLÓSI LAJOS lok jelentős fogyatékosságokat észleltek. A legutóbbi taggyű­lésen éppen a fényszórómozga­lom adatai alapján vitattuk meg, miért nem tudjuk telje­síteni az egyes megrendelése­ket az épülő III. mélníki vil­lanyerőmű számára. A vállalat igazgatója szigorúan intézkedett: egyes gazdasági dolgozóknak csök­kentette a prémiumát, máso­kat megrovásban részesített. Természetesen ezek az embe­rek nem kedvelik a fiatalok fényszórómozgalmát. És itt kezdődik felelősségünk a SZISZ-tagokkal szemben: meg kell őket tanítanunk arra, hogy népszerűtlenségük leküzdése természetszerű feladatuk, a politikai és a gazdasági fel­adatok teljesítése során ilyes­mi mindig előfordulhat. Meg kell értetnünk a fiata­lokkal, hogy megalkuvás nél­küli magatartást kell tanúsíta­niuk, s hogy ez az egész kö­zösség, sőt végső soron az ép­P ártalapszervezeteink gon­dosan készülnek az év­záró taggyűlésekre. A legtöbb helyen bíráló igényességgel értékelik az elvégzett munkát és a pártmegbízatások teljesí­tését. Ezzel a hozzáállásukkal kedvező feltételeket teremte­nek egyúttal a tanácskozások kritikai légkörének kialakítá­sához. Ennek ellenére több. pártbi­zottsági ülésen felvetették a kérdést: „A párton belüli bírá­lat joga adva van. Miért kell hát a kommunisták jogának gyakorlását külön is biztosí­tani“. Tagadhatatlan, az alapsza­bályzat teljes mértékben bizto­sítja a bírálathoz való jogot. De a múltban már több helyen tapasztalhattuk, hogy az évzá­ró, illetve az értékelő taggyű­lések ékesszóló, az ellentmon­dások okainak feltárását mel­lőző beszámolói eleve kizárták a jog gyakurlásának lehetősé­gét. És erre semmi szükség, mert éppen az évzáró taggyű­lések lefolytatására kiadott irányelvekben a CSKP KB El­nöksége a bírálat feljesztésére, támogatására külön is felhívta a figyelmet. pen megbüntetett egyének ja­vát is szolgálja. Ezzel nagy­mértékben tudjuk formálni a fiatalok gondolkodását és cse­lekvését, megszilárdítani ben­nük azt a biztonságérzetet, hogy a pártszervezetben min­dig támaszra találnak. Egyide­jűleg a pártpolitika helyességé­be vetett bizalmukat is érő­sítjük. A fiatalok megtudták, meny­nyire bonyolultak a mindenna­pi problémák, s így nem lesz­nek sem túlságosan derűlátók, sem túlságosan borúlátók. Az a célunk, hogy egészséges életszemléle­tet alakítsanak ki magukban, hogy rájöjjenek a politikai munka fontosságára. Ezért a pártoktatással párhuzamosan nemrég az ifjúság politikai ok­tatását is megkezdtük. Ehhez a politikai nevelés kabinetje is segít megteremteni a feltétele­ket. Arra törekszünk, hogy a fiatalok nagyobb ideológiai tu­dással, jobb elméleti felkészült­séggel váljanak majd pártunk tagjaivá. JAN POLÄNEK, az I. Brnói Gépgyár üzemi pártbizottságának elnöke Szocialista társadalmunk sok­oldalú fejlődése igényes bél­és külgazdasági feltételek kö­zött megy végbe, a kitűzött fel­adatok teljesítését bonyolult feltételek között kell biztosíta­nunk. Ennek kapcsán nem mehetünk el szótlanul olyan je­lenségek mellett, amelyek ked­vezőtlenül befolyásolják nép- gazdasági terveink teljesítését. Az irányításért felelős vezető káderektől, technikusoktól és munkásoktól egyaránt meg kell követelnünk a hatékonyságot segítő becsületes munkát és a helytállást. Egyébként az alapszabályzat is leszögezi, hogy a párton be­lüli bírálat és önbírálat a párt- politika alakításának, formálá­sának, a szüntelen változó va­lóság feltételeihez való hozzá­igazításának, a párt önfejlődé­sének egyik alapvető eszköze. A bírálat, önbírálat úgymond fegyver a régi és az új közötti harcban, és a konzervativizmus különböző megnyilvánulásainak felszámolásában. A pártszerű kritikai légkör nem tűrheti a felelőtlenséget, a hanyagságot, a nemtörődömséget, a párt po­litikájától való eltérést, a tor­zítást, az elhajlást. Ilyen lég­körben a karrieristák hamar lelepleződnek, akiknél hiány­zik a szavak és a tettek össz­hangja. A legtöbb gondot ma az okozza, hogy a — különösen a felfelé irányuló — kritika szabad kibontakozását akadá­lyozza az egzisztenciális függő­ség, s a bírálók zaklatásának különböző formái. Sokat visz- szatartanak ilyen jellegű sze­mélyes tapasztalatok, noha a CSKP XV. kongresszusának do­kumentumaiban olvashatjuk: „Nem lehet jó dolgozó az, aki­nek nincs türelme a bíráló ész­revételek figyelmes meghallga­tásához és a helyes reagálás­hoz, aki elveszíti képességét, hogy önkritikával tekintsen munkájára és kritikátlan lég­kört alakít ki maga körül. Vi­szont teljes támogatásban kell részesíteni mindenkit, aki fel­tárja a fogyatékosságokat és leküzdésükre törekszik.“ A z elvszerű és pártszerű bírálat kialakításának és fejlesztésének legjobb eszköz© a példamutatás. Ahol a párt- bizottság . beszámolója nyíltan mond véleményt munkájáról, tárgyilagosan és segítőkészen értékeli a kommunisták tevé­kenységét, ott általában ez a szellem jellemzi a pártalapszer- vezetet, az évzáró taggyűlések előkészítését. SZOMBATH AMBRUS A! UTÁNPÓTLÁS NEUELESE AKTÍV FIATALOK • AZ ELVSZERÜ BÍRÁLAT *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom