Új Szó, 1977. október (30. évfolyam, 271-301. szám)

1977-10-05 / 275. szám, szerda

Izraelnek nem érdeke a békés rendezés Ai űb körökben megelégedéssel, Tel Avivban csalódással fogadtak a szovjet—amerikai nyilatkozatot //////////////////////////////////////////; (ČSTK) — A közel-keleti helyzettel foglalkozó szovjet— amerikai nyilatkozatot az egész arab világ nagy megelégedéssel fogadta. A libanoni, szíriai és jordániai lapok a nyilatkozat szövegét az első oldalon hoz­ták és vastagbetűs címekkel értékelik a két nagyhatalom kezdeményezését és készségét, liogy hozzájáruljanak az arab— izraeli konfliktus békés megol­dásához. A palesztinok úgy vé­lik, hogy az amerikaiaknak be kell bizonyítaniuk, mennyire megváltozott állásfoglalásuk a palesztinok jogait illetően és viszonyuk a Palesztin Felsza­badítási Szervezethez. Míg az arab országokban a szovjet—amerikai nyilatkozatot örömmel fogadták, izraeli po­litikai körökben nagy csaló­dást okozott. Az izraeli kor­mány határozottan elutasította a nyilatkozatot, ezzel újra bi­zonyította, hogy nem érdeke az arab—izraeli konfliktus po­litikai megoldása. Az izraeli vezetők, koalíciós és ellenzéki pártok felszólították az Egye­sült Államok zsidó köreit, hogy kezdjenek offenzívát. Az ország baloldali csoportjai pedig kö­vetelik a közös közlemény el­veinek elfogadását s figyelmez­tetnek arra, hogy „minden más út háborúhoz vezet“. Az Izraeli Kommunista Párt Politikai Bizottsága nyilatkoza­tot adott ki, melyben a közös szovjet—amerikai közleményt mint a „közel-keleti béke lét­rehozásának és a világbékét veszélyeztető új háború kitöré­se megakadályozásának jelen­tős lépését“ értékeli. Arafat Kairóban Jasszer Arafat Kairóban tar­tózkodik és tárgyalásokat foly­tat az egyiptomi vezetőkkel. Feltételezik, hogy az egyiptomi —palesztinai megbeszélések fő témája a szovjet—amerikai kö­zös közlemény. Egyiptom még ez ideig hivatalosan nem rea­gált a közleményre. Az egyip­tomi napilapok azonban né­hány kommentárt jelentettek meg, melyekben kiforgatják a bejelentés egyes részeit, igye­keznek olyan látszatot kelteni, hogy a Szovjetunió már nem támogatja az arab ügyet. Ford figyelmeztetése (ČSTK) — Gerald Ford, az Egyesült Államok volt elnöke a Michigan állambeli Albionban sürgette az új szovjet—ameri­kai SALT-megállapodás mielőb­bi aláírását. Kijelentette, hogy amennyiben az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió hamaro­san nem köt egy újabb megál­lapodást a stratégiai fegyver- rendszerek korlátozásáról, ez a lázas fegyverkezés fokozásához vezethet. Ford hozzáfűzte, hogy az emberi jogok körül szított washingtoni kapmány fékezi az újabb SALT-megállapodás létre­jöttét. Fokozódik a feszültség Rómában AZ ÚJFASISZTA TERRORAKCIÓK NYOMÁN (ČSTK) — Az olasz sajtó terjedelmes írásokban foglalko­zik a 20 éves Walter Rossinak, egy szélsőbaloldali szervezet tagjának temetése után kirob­bant incidensekkel és utcai összetűzésekkel. Mint ismere­tes, Rossit pénteken este újfa­siszták ölték meg. A temetés után kirobbant zavargások so­rán heten megsebesültek, az anyagi kár jelentős. Ezek az események tovább fokozták a feszültséget az olasz fővárosban, amely az elmúlt napokban a fasiszták terrorak­cióinak központja lett. Az Olasz Kommunista Párt nyilat­kozatot tett közzé, amelyben felszólítja a népi erőket, hogy lépjenek fel a fasizmus és a fasiszta provokációk ellen s a fasiszta csoportok felszámolá­sáért. Egyenjogúságon alapuló együttmüködést Vélemények a kubai—amerikai kapcsolatok normalizálásáról (ČSTK) — „Az Egyesült Ál­lamok és Kuba egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttmű­ködése megfelelne a két ország érdekeinek és hozzájárulna po­litikai kapcsolataik normalizá­lásához,“ — állapították meg a Washingtonban megrendezett, az amerikai—kubai kereskede­lem távlataival foglalkozó kon­ferencia résztvevői. A kubai—amerikai kereske­delmi kapcsolatok normalizálá­sa mellett szállt síkra Hubert Humphrey szenátor és az ame­rikai tőkés üzleti körök több képviselője. Marcelo Pernandez kubai külkereskedelmi minisz­ter kijelentette, hogy vKuba csak az egyenjogúság és a köl­csönös előnyösség alapján haj­landó kereskedelmet folytatni az Egyesült Államokkal. Letartóztatták, majd szabadon bocsátották Indira Gandhit (ČSTK) — Indira Gandhit, a volt indiai miniszterelnök-asz- szonyt, akit hatalmi visszaélés vádjával a hét elején letartóz­tattak, tegnap szabadlábra he­lyezték kellő bizonyítékok hiá­nyában. Az Indiai Nemzeti Kongresz­1977. X. 5. GENFBEN a szovjet és ame­rikai küldöttség újabb találko­zójával folytatódtak a straté­giai támadófegyverrendszerek korlátozásával kapcsolatos szovjet—amerikai megbeszélé­sek. ALFONSO LOPEZ MICHELSEN kolumbiai elnök belügyminisz­terré Alfredo Arauj Grauot ne­vezte ki. MOSZKVÁBAN a Szovjetunió fegyveres erőinek központi mú­zeumában ünnepélyesen meg­nyitották a csehszlovák nép­hadsereg napja tiszteletére rendezett kiállítást. JOSZIP BROZ TITO jugoszláv államfő október 12-én háromna­pos hivatalos látogatásra Fran­ciaországba érkezik. szus Párt híveinek százait, akik Delhiben a bíróság épülete előtt gyülekeztek, a rendőrség könnyfakasztó gáz*«] oszlatta szét. Indira Gandhi kiszabadu­lása után rendőri kísérettel delhi rezidenciájára hajtatott. KADHAFI líbiai államfő ba­ráti beszélgetésen fogadta Her­mann Axent, a NSZEP KB Poli­tikai Bizottságának tagját, a KB titkárát. CIPRUSON folytatódott az a háromlépcsős szavazás, amely- lyel megválasztják az elhunyt Makariosz érsek-elnök egyházi utódját. MOSZKVÁBAN sajtóértekezle­ten emlékeztek meg az első szovjet mesterséges hold fellö­vésének 20. évfordulójáról. BRIGHTONBAN folytatódott a brit Munkáspárt 76. konferen­ciája. A tanácskozáson tegnap felszólalt Callaghan kormány­fő és beszédében rámutatott az egyre elhatalmasodó munkanél­küliségre, melynek megfékezé­se érdekében a kormány újabb intézkedéseket kíván tenni. Go Csiui Szón a 47. Békeniara- lon babérkoszorújávai (ČSTK — felv.) SAKK Anatolij Karpov, a sakkozás világbajnoka a hollandiai Til­burg ban megrendezésre kerülő nemzetközi torna 9. fordulója után 6,5 ponttal áll a mezőny élén az angol Miles (6), a hol­land Timman (5) egy függő és a csehszlovák Hort (5) előtt. Nyugat Berlinben a női sakk- világbajnok-jelöltek ötödik játszmájában Kusnír-Stein (Iz­rael) a 29. lépésben döntetlent ért el a szovjet Fatalibekova ellen. A találkozó jelenlegi ál­lása 3:2 az izraeli versenyző javára. SPORTHÍRADÓ • A Šabart, Nykl, Príhoda, Dobos, Érsek összetételű cseh­szlovák junior tőrvívó váloga­tott Linzben az osztrákok el­len szerepelt. A találkozó 8:8- ra végződött és a csehszlovák együttes jobb találatarányával győzött. Az egyéni versenyben a csehszlovák vívók közül Sa­bart érte el a legjobb ered­ményt, negyedik lett. • Az angol labdarúgó liga egyetlen eredménye: West Ham United—Middlesbrough 0:2. • A Budapesti Vasas női ké­zilabda-együttese 24:13 (13:8) arányú győzelmet aratott Buka­rest válogatottja felett. 9 A teheráni nemzetközi te­nisztorna első fordulójának né­hány eredménye: Zedník (cseh­szlovák) — Ycaz (ecuadori) 6:4, 6:3, Pála (csehszlovák) — Fibak (lengyel) 6:4, 0:6, 2:6, Feaver—Bertolucci 2:6, 6:2, 6:1, Dibbs—Bunis 7:6, 6:3. • Az atlantei nemzetközi női tenisztorna eredményei: Stove —Russel 7:6, 5:7, 7:6, Hamm— Dörner 6:3, 7:5, Durr—Teeguar- den 6:4, 6:4, Turnbull—Gerulai- tis 6:1, 6:2, Casals—Cawley 7:6 6:4. • Az amerikai női gyorskor­csolyázó Sheila Young-Ocho- wicz, aki 1976-ban Innsbruck­ban három érmet nyert, nem indul az 1980 évi Lake Placid-i olimpián, mégpedig azért, mert anyai örömök elé néz. Peciak és a lengyel csapat az élen San Antonióban lebonyolították az idei öttusa-világbajnok­ság harmadik számát, a lövészetet. A győzelmet a csehszlo­vák Adam szerezte meg és ezzel az összetettben a kilence­dik helyről felnyomult a harmadikra. A vezetést az olimpiai bajnok lengyel Peciak vette ál és csapatban a lengyel válo­gatott került az élre. Á lövészet végeredménye: 1. Adam 1066, 2.-5. Peciak, Pel- li (finn), Spírlea (román), La­ger (svéd), mind 1044. Három szám után: 1. Peciak 3091, 2. Lednyev (szovjet) 3070, 3. Ada in 3055, 4. Rotkiewicz (lengyel) 3052, 5. Masala (olasz) 3023, 6. Pelli 3Ö22, 7. Bakó (magyar) 3001. A csapatverseny állása há­rom szám után: 1. Lengyelor­szág 8989, 2. Szovjetunió 8897, 3. Magyarország 8780, 4. Svéd­ország 86?5, 5. Csehszlovákia 8634, fi. NSZK 8409. A junioroknál a harmadik szám után a következő a he’y- zet: 1. Nyefedov (szovjet) 3031, 2. Hovath (svéd) 3018, 3. Szi- csov (szovjet) 2960. Csapatban: 1. Szovjetunió 8922, 2. Svédor­szág 8608, 3. Magyarország 8445. A nők mezőnyében három szám után: 1. Swift (amerikai) 2839, 2. Kirsch (nyugatnémet) 2740, 3. Tayler (angol) 2660. Mit hoz a magyar—jugoszláv mérkőzés ? Ma 18.00 órai kezdettel a Népstadionban kerül sor a Ma­gyarország—Jugoszlávia barátságos labdarúgó mérkőzésre, amelyet a magyar TV egyenes adásban követít. Lapzártáig egyik szövetségi kapitány sem jelölte ki a pályára lépő csa­patot. A magyar együttes már ismert keretében Pusztai sérü­lése miatt változás történt, helyére az újpesti Feketét válo­gatták be. A magyar válogatott a tatai edzőtáborban készült és csak ma koradélután indul el a Népstadionba. A Magyar- ország— Jugoszlávia mérkőzést megfigyelőként három román edző is megtekinti. A jugoszláv válogatott kere­tében a következő játékosok kaptak helyet: Katalinics (Haj­dúk), Borotra (Partizán), Jeli- kavics (Crvena Zvezda), Muzsi- nics (Hajdúk), Sztojkovics (Partizán), Rajkovics (Szara­jevó), Vujkov (Vojvodina), Bogdan (D. Zágráb), Bogicse- vics (CZ), Zajec (D. Zágráb), Petrovics (CZ), Filipovics (CZ), Surjak (Hajdúk), Zsungr.l (Hajdúk}, Vukotics (Partizán), Bonics (D. Zágráb) és Dzsa-. jics (CZ). Dzsajics a nyár folyamán tért vissza Franciaországból és és eddig 83-szor volt a jugo­szláv válogatott tagja. Az újabb junior labdarúgó- világbajnokságot 1979 ben ren­dezik meg. Erre eddig 46 or­szág küldte el jelentkezését. Köztük 17 európai csapatot ta­lálhatunk, természetesen Cseh­szlovákia együttesét is. Dél- Amerika 8, a Karibi-térség, Kö­zép- és Észak-Amerika, továb­bá Afrika 7 — 7, Ázsia 4, Óceánia 3 csapattal kívánja magát képviseltetni. Jelentke­zési határidő: október 15. Bulgáriában a bajnokság 8. fordulója után a CSZKA Szófia csapata 12 ponttal áll a táblá­zat élén, 2. Levszki 12, 3. Lo­komotív Szófia 11 ponttal. Né­hány eredmény: Lokomotív Szófia—Szlávia Szófia 2:1. Aka­demik—Levszki 0:0, CSZKA — A fcnpíM&oU szemszínjéből... / dejében kezdődött uz 1. labdarúgó liga őszi idénye, s már túljutottunk a hatodik for dulón. Ilyenkor az ember joggal várhatná, hogy állandósul legjobb csapataink formája, fokoza­tosan emelkedik a mérkőzések színvonala. Ezt sajnos nem mondhatjuk el, sőt az ellenkezőjét kell megállapítanunk. Vegyük például Prága és Bratislava rangadó­ját. Nem azért támadt hiányérzetünk, mert tör­ténet esn mind a Slávia—Dukla Praha, mind az Inter—Slovan Bratislava helyi viaskodás döntet­lent hozott, hanem azért, mert hiányzott uz ilyen párviadalokra máskor olyan jellemző légkör, s bizony a mutatott játék sem biztosított rangot egyik csapatnak sem. Prágában történetesen olyan együttesek találkoztak, amelyeknek az európai kupaküzdelmek első akadálya is túl ma gasnak bizonyult. A BEK sorsolásakor mindenki biztosra vette a Dukla továbbjutását az FC Nun tes elleni találkozókon, ugyanúgy u Sláviáét a Standard Liége elleni UEFA Kupa mérkőzéseken. Az előző idényben az l. liga egyik legkemé­nyebb, olykor kimondottan kíméletlen párviada­lát vívta ez a két fővárosi együttes, s most is akadtak szikrázó belépők, felesleges kakaskodá­sok. Legalább az 1. ligában elvárhatnánk, hogy a csapatok és játékosok meg tudják különböz­tetni a kemény és a durva játékot. m bratislavai mérkőzésen hiába volt esélyes Aj. az Inter, mert ellenfele nem tette lehe­tővé a kibontakozást, minden rendelkezésre ál­ló eszközzel a döntetlent akarta kicsikarni. A nézők nélkülözték a mutatós labdarúgást, a szép akciókat. A pontnak kétségtelenül a Slovan örülhet, míg az Inter lassan a döntetlenek csa­pata lesz. Eddig ugyan még nem szenvedett ve­reséget, de csakúgy négy pontot vesztett, mint a másik két éllovas, a Brno és a Trenčín. m nemzetközi kupákban második sikeres csa- jT± palunk, a Lokomotíva ezúttal nagy csaló­dást okozott szurkolóinak. Az új idényben ed­dig mérsékelten szereplő Bohemians együttesé tol otthon szenvedett vereséget. Lehet, hogy azoknak van igazuk, akik túl nagynak tartották a Lokomotíva megterhelését, hiszen fi nap le­forgása alatt labdarúgói a Slovan pályán győz­tek, sikerrel viaskodtak az Östers elleni svédor­szági visszavágón, de a „maratón“ végére elfo­gyott az erejük és az eredményességük. Nemrég egyhangúlag állapította meg a hazai szaksajtó, hogy Masopust edző irányításával ki­tűnő csapattá lett a Zbrojovka Brno és hazai viszonylatban egyik legjobb együttesünk. Tepli- cei döntetlenje is ezt látszik igazolni, de az hideg zuhany a javából, amelyben a KK kereté­ben Belgrádban volt része, hiszen 5:l-re még a Partizánnál erősebb csapattól sem szabad cseh­szlovák élcsapatnak kikapnia. A három éllovas egyike a Trenčín, amely a jelek szerint merőben másképp játszik otthon, — ezt igazolta most is, — s megint másképp idegenben. jrr upás“ csapatainkra a 7. fordulóban ez a J\ feladat vár: Prágában vasárnap 17 órai kezdettel a Bohemians az Inter együttesét fo­gadja, az ostravai pályán 17 órakor kezdődik a Baník—Lokomotíva Košice találkozó, s a Zbro­jovka is vasárnap, 15 órától indul rohamra a Sparta Praha elleni mérkőzésen. A liga és a válogatott összefüggése a továb­biakban sajnos rajtunk kívül álló ténye? ?re vár. A jövő szerdán játsszák a Wales—Skócia Vb se­lejtező visszavágót, s ha a skótok akárcsak egy pontot is szereznek, befellegzett a csehszlovák VB szereplésnek ... ZALA JÓZSEF Várna 3:0, Marék Sztanke Di­mitrov (a Ferencváros ellené­ben jutott tovább) — Lokomo­tív Plovdiv 4:1. Svájc labdarúgó bajnokságá­nak 8. fordulójában a Grass­hoppers együttese, amely az UEFA Kupa második fordulójá­ban az Interrel mérkőzik, 1:1 arányú döntetlent ért el a Yong Fellows ellen. További eredmények: St. Gallen—Ser­vette 2:2, Lausanne—Xamax 3:0. A táblázat élén a Servet­te áll 13 ponttal, a Lausanne csapatának a második helyen ugyancsak 13 pontja van. 3. Grasshoppers 11 ponttal. Labdarúgó SZNI. Érdekesen alakulnak a Szlo­vák Nemzeti Labdarúgó Liga eseményei. Az óllovas Senica a 9. fordulóban is megőrizte ve­retlenségét, le nagyon megkö­zelítette az exligás Plastika Nitra és egyre jobban felnyo­mul az I. ligától júniusban bú­csút vett VSS csapata is. Az SZNL éllovasai közül a 10. for­dulóban három játszik otthon, mégpedig a Senica, a Nitra és a VSS. A teljes műsor — szom­bat 14.30: Bardejov—Trebišov, 15.00 óra: Kys. Nové Mesto— Michalovce, Nitra—Komárno, ČH Bratislava—Púchov. Vasár­nap 14.30: VSS—Humenné, Sp. Nová Ves—Pov. Bystrica és 15.00 órakor: Senica—Martin, valamint Dubnica —Ružonibe- rn’-

Next

/
Oldalképek
Tartalom